Új Nógrád, 1990. augusztus (1. évfolyam, 102-127. szám)
1990-08-30 / 126. szám
8 uiz-nzß]-'1990. AUGUSZTUS 30., CSÜTÖRTÖK S(0)ÓS PERCEK Tőzsdeiriikkök A szemérmetlen meggazdagodásnak hallottam egy vérlázító példáját. Van egy cég, teljesen mindegy, hogy mivel foglalkozik és átalakul részvénytársasággá. Álló- és forgóeszközeinek értékében részvényt bocsátanak ki lehetőleg úgy, hogy az a bizonyos érték jóval alacsonyabb legyen mint \ a tényleges. A részvények egy részét a vállalat vezetői a volt ielvtársak jegyzik, a család, vagy a rokonság révén. Amikor a papírok kikerülnek a tőzsdére, ott a tényleges értékért cserélnek gazdát, így azonnal a dupláját érik. Az okos főnök kiviszi a bécsi tőzsdére, így az alulértékelt részvényt — melyet forintban jegyzett — schilling- ben megduplázta. ,Néhány nap alatt, nagyot lehet kaszálni, és mindezt valutában. Az okos, még csak nein is invesztál be, ráér akkor kifizetni a jegyzett összeget, ha a Schillingen sikerült felárral túladni. .Mindezt természetesen csak azok tudják akik negyven éven keresztül uralták (vagy bitorolták) a gazdasági életet, és még most is ott vannak az élen. Mire lecserélik őket, már röhögnek a markukban, mert az így befolyt pénzzel vállalkozhatnak és ott tisztára tudják mosni. Délolasz kollégáik jöhetnének hozzájuk tapasztalatcserére. Az egészben az a szomorú, hogy meg sem lehet ezen bukni. Ugyanis arra a kérdésre, hogy miért dobták a részvényeket áron alul piacra, a válasz így hangzik: \ nincs tapasztalatunk, nem igazán ismertük a tényleges értéket. .. —soós— Várható időjárás Az országban marad a •túlnyomóan napos, száraz idő. A délkeleti szél időnként megélénkül. A várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 11—16, a legmagasabb nappali hőmérséklet ma 27—31 fok között alakul. Szerkesztőségi ügyelet: Tel.: 32/10-977 — Fogadónapot tart Szécsénvben. a városi tanács épületében augusztus 31-én, pénteken Juhász Péter, a körzetből egyéni jelöltként bejutott kereszténydemokrata képviselő. A választópolgárok 9 és 15 óra között kereshetik fel problémákkal. — Kiállítás. Ma nagyszabású kiállítást nyitnak meg Budapesten, a Magyar Mezőgazdasági Múzeum épületében. A tárlatot pályázat előzte meg, amely a „Mezőgazdaság a képzőművészetben ’90'’ címet viseli. A kiállítást Nagy Ferenc József földművelésügyi miniszter nyitja meg, délután 3 órakor. — Az önkormányzatról. Az SZDSZ balassagyarmati szervezete szeptember elsején délután 3 órakor ösz- szejövetelt rendez a Mikszáth Kálmán Művelődési Központ nagytermében az önkormányzat szerepéről a ' városi intézmények működésében. Naptár 1990. augusztus 30. Csütörtök. A Nap kel 5.59 — nyugszik 19.31 órakor. A Hold kel 16.31 — nyugszik 0.27 órakor. — Boldog névnapot! Szeretettel köszöntjük névnapjukon Rózsa nevű kedves olvasóinkat. Nevük régi magyar személynév a hasonló közszóból. Boldog névnapot kívánunk a szintén ma ünneplő Bodony, Félix, Patrik, Rozalinda, Rozita nevet viselőknek is. A Salgótarjáni Városi Televízió műsora ltt.UO Műsorismertetés, reklám, hírek. 18.10: Fák Kazinczy korából. (Kisfilm.) 18.23: MOVI- hiradó. 18.33 Reklám. 18.36 Esti mese. 18.44 Síroller EB Pásztón. (Riportfilm.) 18.49 Halász Judil műsora. 19.30 Bambusz-baba- ház. (Hongkongi kalandfilm.) 21.25 Reklám. 21.28 Síroller EB Pásztón. (Ism.) 21.33 Műsorzárás. MOZIMŰSOR Salgótarjáni Apolló Mozi: Fél 4-től: Segítség, felnőttem! Színes. szinkronizált amerikai filmvigjáték. Háromnegyed 6 és 8-tól: Csőretöltve. Színes, szinkronizált amerikai kalandfilmvígjáték. — • Apolló Kamara: Csak 5 órától. Tengeralattjáró. Színes NSZK-beli háborús kalandfilm. — Bá- lassagyarmati Madách: Fél 4, háromnegyed 6-tól: Színes szinkronizált amerikai filmvígjáték. 8-tól: Lángoló Mississippi. Színes, szinkronizált amerikai krimi. — Madách Kamara: . . És Isten megteremtette a nőt. (16) Színes amerikai erotikus film. — Pásztó: Nadine. Színes amerikai bűnügyi vígjáték. — Jobbágyi: Papa én nő vagyok! Színes, szinkronizált amerikai filmvígjáték. — Szécsény: Furfangos gályarabok. Színes olasz kalandfilmvígjáték. — Boltot bővítenék. A Salgótarján és Vidéke Áfész bővíti a Gorkij-telepen lévő ABC-áruházának tárolórészét. A bolt mögött a hegyoldalban a városgazdálkodás támfalat épített, csatornázott, és most burkolják a bolt mögötti teret. Átadás szeptember elején. Napi Intervideo-ajánlat Halálos álmok Magyar felirattal. Rendezte: Kristine Peterson. Főszereplők: Mitchell Anderson. Juliette Cummins. Sokkoló, hátborzongató gyilkosságok. . . Álmodta, vagy elkövette őket? . . . Vagy mindkettő? Holnapi számunkban: Árulkodó üvegek, drága dekák Kőrútén a kereskedelmi ellenőrrel Virágüzlet a Karaites Szállóban Szakaszos nyitva tartással, elérhető áron Palackozott „méreg" Gombamódra szaporodnak a palackozott italokat áruló kisebb-nagyobb üzletek, ami úgy látszik, napjainkban nem rossz bolt. Gyarapodásukkal együtt jönnek viszont a hosszabb-rövidebb levelek, amit általában asz- szonyok írnak. Ezekben aztán lefestik, hogy nem egy ilyen üzlet lassan-lassan kocsmává válik. Ha nem is maga a helyiség, de a környéke. Ahol akad hangoskodás, vita. Körítésül pedig mellékhelyiségnek a környező bokrokat használják. A kérdés általában mindig ugyanaz. Nyilván szabályok vonatkoznak ezekre az üzletekre. A szabályokat pedig valakinek ellenőriznie is kellene. —cs— A hét elején nyitották meg és egy hónapig látogathatják az érdeklődők Nagy Márta „Nógrádi képek” című akvarellkiállítását, melyRengeteg a panasz, hogy a gyógyszertárakban nagyon sok a hiánycikk. Hiába írja te) az orvos; ez sincs, az sincs. Olvasóink joggal kérdezik, hogyan alakult ki ez a patthelyzet? Tóth Tibor- nét, a Nógrád Megyei Gyógyszertárak Központ gyógyszergazdálkodási osztályvezetőjét kérdeztük, miért e nyugtalanító állapot? — A betegek után sajnos, nekünk a legrosszabb e kényes ügy. Havonta negyvenötven millió forint értékben — és ez csak a beszerzési ár — rendelünk gyógyszereket. Nem ritkaság, amikor ebbő] csak húszmilliós értéket kapunk. Az augusztus nek a balassagyarmati Madách Imre városi könyvtár ad otthont. A képzőművészet szerelmesei szeptember Űj nevet kell megtanulni mostantól a virágkedvelőknek: Floren tin néven Salgótarjánban, a Karancs Szálló átalakított halijában nyitott szerdán délelőtt virágüzletet Földi László és felesége. Aki a virágot szereti..., de itt a mondás kissé másként folytatódik: — Bár fő profilunk a virág, ezen a 14 négyzetméteren mi mást is árulunk. Mert, aki a virágot szereti, és azzal kíván kedveskedni ismerősének, az szép ajándéktárgyakat is vásárolhat mellé — mutatja be üzletét Földi Lászlóné. — Milyen vásárlói réteget kívánnak megcélozni? kifejezetten rossz az ellátásban. Alapvető hiánycikkek vannak, a gyógyszergyárak nem is ígérik a teljes listát. Hol az alapanyag hiányzik hol a csomagolóanyag, hol a technológiával van baj. Gondot jelent, hogy a Szovjetunió és az NDK szinte teljesen leállt a szállítással, amit onnan kaptunk, annak egy részét nem is tudtuk pótolni. Ügy látjuk le van ülve az egész gyógyszeripar és mi hiába küldözgetjük havonta a minisztériumnak a hiánycikkek listáját, nincs változás. Mert nem a hiánycikklista a lényeg, hanem az. hogy ki tudjuk szolgálni a patikákba betérőket. —cs— 27-éig gyönyörködhetnek az alkotásokban, hétfőtől péntekig 10—19. szombaton 13 —17 óra között. — Mindenki számára elérhető áron, szakaszos nyitva tartással árusítunk. Hétfőtől szombatig 7—10.30-ig, 11.30—14.30-ig, és délután 17—20 óráig tartunk nyitva. Ez egy teljesen új vállalkozás. Még nem foglalkoztunk virágárusítással, de bízunk benne, hogy az üzletünk megnyeri majd a vásárlók tetszését, és gyorsan elterjed a köztudatban, a Floren- tin név. Még nyitás előtt körbepillantottunk a kicsiny, de annál ízlésesebben kialakított üzlethelyiségben. Tényleg csak meg kell nézni Megszeretni? Az már magától jön... Tiltakozó sztrájk Kétórás tiltakozó sztrájkot tartottak szerdán a Fémmunkás székesfehérvári gyárának délelőtti műszakos dolgozói. A munkabeszüntetésre azért került sor, mert a 7 gyárat tömörítő vállalat elhalasztotta a tárgyalások megkezdését a székesfehérváriak önállóvá válásának alapfeltételét jelentő arányos vagyonmegosztás kérdésében. A korábbi megállapodás szerint az egyeztető megbeszélésre szerdán Székesfehérvárott került volna sor. A vállalat azonban kedden kora délután telexen közölte a gyár képviselőivel, hogy mind az időpontot, mind a helyszínt megváltoztatja. A tárgyalások megkezdését két nappa] későbbre, péntekre halasztotta azok színhelyéül a budapesti vállalati központot jelölte meg. A módosított időpontot a székesfehérváriak kénytelenek voltak elfogadni, de változatlanul ragaszkodnak hozzá. hogy a tárgyalásokat Székesfehérvárott folytassák le. Akvarellek kiállítása Gyarmaton pite® Miért nincs gyógyszer? Pénteken tizenhat oldalon A Magyar Demokrata Fórum Nógrád megyei választmányának szervezésében Pál József országgyűlési képviVálaszadónk Balya Istvánná, a Salgótarjáni Városi Tanács műszaki osztályának helyettes vezetője: — Korábban elképzelés szintjén szó volt már erről s a tervét ma sem vetettük el, azonban a megvalósítását lehetetlenné tette maga a hely. Az út meghosszabbított része ugyanis a ma is működő ifjúsági táboron át vezetett volna, ami nem megengedhető. Másrészt e2 is nagy pénz témája... A privát véleményem pedig az, hogy a lengyel piac önmagát fogja megszüntetni és selő fogadónapot tart augusztus 31-én — pénteken — délelőtt 10 órától, Diós- jenőn, a művelődési házban. akkor már nincs olyan nagy gond. Az is ide tartozik, hogy az ott levő parkírozót előszeretettel nem veszik igénybe az autósok, s ez szintén pénzbe vágó téma. Balya Istvánnénak köszönjük az információkat és a véleményt, s tolmácsoljuk kérdését, a Kíváncsiskodóhoz: — Milyen elképzelések születtek a megyében a világkiállítás megrendezésére? Kedves olvasóink tapasztalhatták már, hogy az utóbbi időben egyre inkább keressük — formai és tartalmi szempontból egyaránt — a megújulás legkedvezőbb lehetőségeit, arra törekedve, hogy önök minél vonzóbb, olvasmányosabb és sokoldalúbban tájékoztató japot vehessenek a kezükbe. Ha útkereséseink során alkalmazunk olyan megoldásokat is, amelyek nem nyerik el a többség tetszését, akkor mindig készek vagyunk azt figyelembe venni, és tevékenységünkben a szükséges korrekciókat végrehajtani. Mert nem hangzatos jelszóként valljuk és használjuk: létünk és munkánk értelmét az olvasók adják. Ezúttal is egy újdonsággal jelentkezünk. Pénteki lapszámunkat kétszer nyolc oldalon jelentetjük meg. azaz adunk egy megszokott hétköznapi nyolcoldalas újságot, és mellékletként nyolc oldalban a TVR Extrát, a hazai rádióműsorral, illetve a magyar és sok műholdas tévéprogrammal. így alkalI____________________:---------------m űnk nyílik a teljesebb tájékoztatásra, amit sok olvasónk azóta vár tőlünk, amióta péntekenként megjelentetjük a TVR Extrát. Miért késlekedtünk ilyen sokáig? — kérdezhetik okkal. A válasz: az újság dupla terjedelemben való megjelentetése tetemes többletköltséggel jár, s az összeget elő kellett teremtenünk. Támogatásra találtunk a balassagyarmati Primo áruház vezetőjében, aki felismerte és megtalálta elképzeléseinkben saját reklámlehetőségeit is. Anyagi támogatása azonban csak erre az egy alkalomra szól. ezért a pénteki tizenhat oldalas újság egyelőre kísérletnek számít. Ugyanakkor természetesen azon leszünk, hogy további korszerűen gondolkodó, a reklámot fontosnak tartó szponzorokat kutassunk fel, és közös erőfeszítéssel állandósítsuk a kétszer nyolcoldalas terjedelmet. Tisztelt olvasó! Keresse hát pénteki 16 oldalas lapszámunkat, melyet a hétköznapi számainknál megszokott áron kínálunk. KlVMKSttKOPi Nincs miből, nincs hol A lengyel piac miatt erősen megnövekedett forgalom egyszerűbb lebonyolítására várható-e a salgótarjáni Strand Hotel előtti út meghosszabbítása, körforgalom kialakítása? — Erre kíváncsi Hidvégi Ottóné, a hotelt működtető kft. igazgatóhelyettese. Megyei napilap. Főszerkesztő: SULYOK LÁSZLÓ. Főszerkesztő-helyettes: KELEMEN GÁBOR. Kiadja: az Axel Springer- Budapest Kiadói Kft. Nógrád Megyei Irodája. Felelős kiadó: KULCSÁR JÓZSEF irodavezető. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Salgótarján, Palócz Imre tér 4. Telefon: 32/10-977. Telefax: 32/12-542. Telex: 22 9109. Főszerkesztő: 32/10-589. Sportrovat: 32/14-596. Irodavezető: 32/12-542. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR)- Budapest XIII., Lehel út 10/a. 1900 - közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR Postabank Rt. 219-98636 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 101 forint, negyedévre 303 forint, egy évre 1212 forint. Előállítja a Nógrád Megyei Nyomdaipari Vállalat, 3101 Salgótarján, Palócz Imre tér 4. Pf.: 96. Felelős vezető: KELEMEN GÁBOR igazgató, HU ISSN 0865-9095. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza! Képviselői fogadónap