Új Nógrád, 1990. augusztus (1. évfolyam, 102-127. szám)
1990-08-22 / 119. szám
1990. AUGUSZTUS 22.. SZERDA 3 ünnTnnu Ketyeg a taxióra Nem akarják kiásni a csatabárdot Hová tűntek már a városok néhány évtizede még megszokott képéhez tartozó konflisai? Mutatóban még néhány helyen fellelhetőek, de már inkább csak idegen- forgalmi nevezetességként. Kiszorították a jó öreg pacikat a vasparipák és az automobilok. Másféle illatokat. bűzöket árasztanak ma már a benzin- és dízelmotoros autók. Újból a múltat citálom, no és azokat a nyugati államokat példaként, ahol rohanó korunkban sem mondhatnak le — éppen jól felfogott üzleti érdekeik miatt — bizonyos aranyszabályokról. A taxi más legyen, elüssön akár színben is a többi társától, minden oldalról egyértelműen annak látszód- jon. Nem egy megvetendő követelmény, hogy a „TAXI" felirat világítson, jelezve, szabad-e, netán foglalt? Csak így lehet távolról is felismerni a közeledő kocsit, és lehet módom leinteni. Azt A felsorolt kívánalmak csak óhajok maradnak csupán? És meddig? A békés egymás mellett élés csak a vihar előtti csendet tükrözi. A Volán taxiból kinőtt GÁBRIEL nem örül a szabad verseny ilyetén való megjelenésének. Sajátos, magyar megoldásnak tűnik. Majd kinövi magát, mondják sokan! És addig? Talán egy figyelKeresettek a dohányáruk A Dohányértékesítő és Szolgáltató Közös Vállalat salgótarjáni kirendeltségén mindennap nagy a forgalom. A plafonig tömött raktárból gyorsan fogynak a kartonok. Úgy látszik, a cigarettaár-emelés sem szegte kedvét a dohányzóknak és a kereskedőknek. A droszton most taxik állnak. Tarka kavalkád ez. A sokféleségük mégsem megnyugtató. Mintha sokan, túl sokan is lennének. Két sorban állnak, de a belsőről gyorsabban cserélődnek. Ez volna a szabad verseny? Máshol és máskor nem ritka a másfél-két órás várakozás sem, míg feltűnik az utas a láthatáron. már szinte csak félve merem megemlíteni, milyen jól mutatnának megfelelő egyenöl- tözékben a taxis gépkocsivezetők, ha mindenkor tisztán, ápoltan, jól fésülten ülnének a volán mögé! Ki- és beszálláskor udvariasan ajtót nyitnának. segítenének a csomagot emelgetni, s uram bo- csá' esetleg bevinnék az ajtóig! Joggal elvárható az is, hogy a ketyegő hitelesen mérjen. Ne sétakocsikázásra vigye utasát a taxis, ha a kért cím csak pár utcányira van csupán. meztető sztrájk felgyorsítja a megoldáshoz vezető utat! Nem tapsolhatunk annak sem, hogy teljesen ellaposodott a taxis vizsga — az ingerültség látszatát is elkerülve— mondja Ferencz Zoltán elnök. Inkább pénzbeszedő funkciója van, mintsem azt a célt szolgálná, hogy kiszűrje azokat, akik nem odavalók. Bántja ez a Érdeklődésünkre Nagy Istvánná elmondta, hogy megfeszített tempóban dolgoznak, hogy ügyfeleik jó érzésű, ízig-vérig taxis szívvel rendelkező gépkocsivezetőket. Hiába a GÁBRIEL éjjel-nappali állandó szolgálata, készenléte, telefonon (10-094) történő elő- rendelési lehetősége, ha egyesek rontják hitelüket. Könnyű engedélyhez jutni Ma már csak három dolgot kérnek a taxizni vágyóktól ahhoz, hogy megkaphassa a vállalkozói igazolványt: erkölcsi bizonyítványt, 100 forintos okmánybélyeget, személyi igazolványt. Az pedig majd csak az ellenőrzések során derül ki, van-e taxiórája, pályaalkalmassági vizsgája, hivatásos jogosítványa, üzembentartási engedélye, valamint a kocsi műszaki állapotán túl, esztétikailag is alkalmas-e utasok szállítására — tudtam meg a Salgótarjáni Városi Tanács termelés-ellátás- felügyeleti osztályán Vincze Sándorné főmunkatárstól. A városban augusztus közepéig 59 személytaxira szóló engedélyt adtak ki, illetve tartanak nyilván. A harc folytatódik. Egészséges-e ebben a formában? Ügy tűnik, ezen szakmában is hiányzik a megfelelő, erős érdekvédelem, biztonságot nyújtva a szakmabelieknek, az utasok érdekében is! A taxisok nem akarják kiásni a csatabárdot, de így nem mehet tovább! S. J. igényét gyorsan és pontosan kielégítsék. Fotó: Gyurián Tibor Nem kísért a múlt löjjön a figyelmeztető sztrájk? Megfékezték a mecseki erdőtüzet A keddre virradó éjszaka sikerült megfékezni a Mecsek erdőségeiben vasárnap délután keletkezett hatalmas kiterjedésű tüzet. A Pécs és Komló közti — szerencsére lakatlan területen — több helyen összesen mintegy 250—300 hektáron égett az erdő. Hétfőn már szegedi, kiskunhalasi, barcsi, kaposvári, nagyatádi, szekszárdi és veszprémi tűzoltók és határőrök is segítették az oltást, összesen százhetven ember dolgozott a természeti csapás elhárításán. A tüzet kedd reggelre .,lefeketítették” — azaz mindenütt elfojtották a lángokat —, de az izzó fatönkök még sok helyen veszélyt jelentenek, ezért egy tűzoltóegység az erdőt járja, hogy földdel és vízzel ártalmatlanítsa a tűzfészkeket. Á Mecsekben emberemlékezet óta nem pusztított ilyen nagy kiterjedésű erdőtűz. A helyszíni szemlék tapasztalatai, a tűzfészkek nagy száma alapján az a gyanú is felmerült, hogy a tüzet gyújtogatás okozta, s a rendőrség a helyszínen az e feltevést megerősítő tárgyat is talált. A szükséges intézkedéseket megtették, de arra kérik a környéken lakókat, hogy jelezzék, ha gyanús mozgást észlelnek, s szigorúan tartsák be a tűzgyújtási tilalmat. (MTI) Vállalom az újbóli megmérettetést Nem hajt bennünket a tatár Esetenként ártatlan áldozatok is lehetnek Átalakuló világunkban, a vonzás, taszítás, változás, előrelépés együttes jelenlétében formálódik életünk valamennyi területe, beleértve a gazdaságot is. Egymásnak feszülő ellen- vélemények, érzékeny reagálások, jogos és kevésbé jogos alapon, a be- és feljelentések közepette oldják meg: termelési, gazdálkodási feladataikat, megyénk jól, kevésbé jól és nehezen prosperáló vállalatai, gyárai. A különböző hatásfokkal jelenlevő, indokolt, vagy indokolatlan félelem is tetten érhető, amely egyrészt a kiszolgáltatottságból, másrészt a bizonytalanságból táplálkozik. Ezzel egy időben a jelen és a jövő eredményes építéséhez múlhatatlanul szükséges optimizmus is imitt amott fellelhető, elsősorban a kevesebb gonddal küszködő termelő-, gazdálkodóegységekben. Ilyen gondolatok jegyében kerestem fel, a jól menő megyei gyárak közé sorait SVT vezérigazgatóját, Gressai Sándort és megkértem, válaszoljon a jelenüket érintő és a jövőjükre utaló kérdéseimre. — A változások folyamatában máról holnapra nem várt szituációk alakulnak ki. ön szerint van-e alapunk arra, hogy örüljünk ezeknek. vagy, ahogy manapság mondani illik és szokás — a rendszerváltozásnak? — Van. Társadalmunk egy része akarta a változást, mivel a szocializmus zsákutcába jutott. Ebben az átalakulásban hallatlanul nagy érték az, hogy fegyver nélkül történt. Csendes forradalom formájában lehetőséget kaptunk arra is, hogy a demokratikus közélet megteremtésével egyidejűleg a kívánatos piacgazdaság irányába is elmozduljunk. Igaz. hogy erre egy nagyon rossz gazdasági helyzetben került sor. Ha ez más körülmények között történik, akkor a társadalmi változás nem következik be. Amikor a szocializmus építése lefelé tendált, elsőnek mi, magyarok mondtuk ki, jó 10 évvel ezelőtt, hogy zsákutcába jutottunk. El kellett idáig jutnunk. s örülnünk kell, hogy lehetőséget kaptunk a mai, fejlődő társadalmi forma kialakítására. Szerintem, jó a magyar parlament, komoly alkotómunkát végez. Tudom hogy ezzel a véleményemmel sokan nem értenek egyet, pedig állítom; egy demokratikus parlament működik. — Mivel bizonyítja mindezt? — A törvénytervezeteket nyilvánosan megvitatják. A legjobb tudásuknak megfelelően alakítják ki az egyetértést. Nem az első olvasatban, hanem pártközi egyeztetések és kompromisz- szumok alapján kerül végleges formájába a hatalom működését szolgáló, előíró, védő törvény, amelyben nem egy ember, vagy csoport elképzelése jut érvényre. Ez lehet, hogy sokak számára furcsa, nekem természetes. Majd ezt is megszokjuk.' ívfás kérdés, hogy ennyi tör. / vényt a régi Országgyűlés tizenöt év alatt sem hozott. Ezekre azért volt szükség, hogy a rendszert törvényekkel tegyék működőképessé. — A váltásnak, átalakulásnak be kell következni a gazdaságban is. ön ezt miként látja, érzékeli.? — Nálunk is elkezdődött a gyár gazdasági átalakítása, az idevonatkozó törvények alapján. E munkának még csak a kezdetén vagyunk. Nagyon sok gonddal jár. Meg kell tennünk, mert ez a gazdaság — gazdaságunk felemelkedésének alapja. Az ehhez szorosan kapcsolódó feladat, hogy meg kell tanulnunk a piacgazdaság szerint dolgozni, ami teljesen más, mint a szocialista gazdaságé volt. Az átalakulás megrázkódtatásokkal és konfliktusokkal jár, amit fel kell vállalni, számolva azzal, hogy esetenként talán még ártatlan áldozatok is lehetnek. Mostanában nagyon nagy vitát váltott ki az igazgatók újbóli megmérettetésével kapcsolatos rendelet. Szerintem ez is hozzátartozik a rendszerváltáshoz, mert elősegíti annak gyorsabb lefolyását, illetve az új és gyorsabb pályára való állítását. Különben sem lesz senki attól sem köny- nyebb; sem nehezebb, ha megmérettetik, de legalább megismeri saját súlyát. — Elrendelték a vállalati tanácsok újraválasztását, holott ez évben már megtörtént és mindenütt kicserélődött a tagok egy, vagy jó része. Van-e értelme az újbóli választásnak? — Az első fél évben nálunk is demokratikusan kicserélődött a tanácstagok egy része. Az én megmérettetésemre egyébként novemberben kerülne sor, akkor jár le a mandátumom. — Milyen érzésekkel készül az újabb bizonyításra? — Ahol a vállalati tanács jól dolgozott, ott reális számvetést készít. Ezt kell elvégeznie az igazgatónak is. Mivel a jövő feladatai sem könnyűek, kell egy biztos háttér, hogy az ember határozottan és következetesen dolgozzon. Én nyugodtan állok a vállalati tanács elé. Az elmúlt években is nyílt lapokkal dolgoztunk, az SVT a dolgozók aktív cselekvésével fejlődött. Ügy érzem, ma nálunk biztonságot jelent dolgozni, és a környezethez képest elfogadható az évi száznegyvennégyezer forint, egy főre eső átlagjövedelem. — Mi az értelme, illetve haszna annak, hogy a minisztérium állandó jelleggel egy tagot delegál a vállalati tanácsba? Nem csökkenti ez az önállóságukat? Avagy a korábbi és igen kifogásolt, elítélt központi beavatkozási gyakorlat új és visszacsempészett megjelenési formájával találkozunk? — Szükség van rá. Olyan törvényességi ellenőrzést je. jent. amely megakadályozza a testületet abban, hogy esetleg rossz irányba mozduljon el. Szerintem a vállalati tanácsok rövid életűek, addig maradnak fenn, amíg a privatizációs törvény alapján a vállalatok, így mi is átalakulunk. Többszöri egyeztetés után megkaptam NSZK-part- nerünktől szándéknyilatkozatát. Áttanulmányozzuk, augusztusban, szeptemberben beindítjuk az átalakulási folyamatot. Legkorábban a jövő év elején már az új gazdasági formában működhetünk. Nem vagyunk kényszerhelyzetben, gazdálkodásunk stabil, nem hajt bennünket a tatár. Megalapozottan a szakszervezetekkel és a dolgozók bevonásával döntünk minden kérdésben. Ennek megfelelően, a havonta megtartott gyári fórumon tájékoztatom a kollektívát a megtett útról, a jelen tennivalóiról, ismertetem a jövőbeni elképzeléseket, lehetőségeket, az új követelményrendszert, annak plőnye- it, és az esetleg várható, kellemetlen következményeket is — fejezte be gondolatait Gressai Sándor. V. K. Falvak busz nélkül? Mind gyakrabban olvasni a megyei napilapokban szerény, többnyire apróbetűs tájékoztatókat a menet- rendszerű buszjáratok „módosításáról”. Ám akármilyen tapintatosan fogalmazzák ezeket a tájékoztatókat, a lényeg sajnos mindenütt ugyanaz: egyre- másra csökkentik, ritkítják, rövidítik járataikat a Volán-vállalatok. A döntések mögött súlyos anyagi kényszer áll, a Volánbusz-vállalat a tavalyi 4 millió forintos évi veszteséggel szemben az idén csupán az év első három hónapjában ennek csaknem a tízszeresét volt kénytelen elkönyvelni. Az anyagi összeomlás hátterében az van, hogy a vállalat, noha elsősorban közszolgáltató feladatokat lát el, támogatás nélkül végzi tevékenységét, ugyanakkor költségei egyre nőnek. A járatcsökkentések következményei különösen a falvakban katasztrofálisak. A leggondosabb menetrendmódosítás — járatcsökkentés — is több tucat embernek napi többórás idő- veszteséget jelent minden egyes faluban. Az orvoshoz járás még körülményesebb lesz, az iskolás gyerekek még többet lesznek távol otthonuktól, a munkába járók — bár ezeket a járatokat „kímélik” a leginkább — napi elfoglaltsága is szinte elkerülhetetlenül megnő. Persze ellenérv is bőven van. Az államháztartás állandó pénzügyi csődje mögött nem kis részben a folytonos túlköltekezés áll, tömegközlekedés az egyik tipikus terület, amely a jelek szerint nem fér bele az általános támogatás keretébe. Valószínű, abban is van igazság, hogy a Volán-vállalatok még messze nem merítették ki a gazdasági ésszerűsítés tartalékait, az irányító apparátusok működése minden bizonnyal sokkal olcsóbbá tehető. Ám mindezek ellenére tény, hogy a kistelepüléseken tömegével élnek olyan emberek, akik rendkívül nagy hátrányt szenvednek a számukra egyetlen közlekedési eszköz ritkításával. A nálunk sokkal jobban motorizált nyugati országokban talán nem olyan nagy csapás a menetrend- szerű járat ritkasága, vagy drágasága. A hazai viszonyok közepette valószínűleg nem szabad teljesen „piacosítani” a kistelepülések tömegközlekedését. Vagy a buszokat, vagy az anyagilag rászoruló utasokat támogatni kell, hogy a város és a falu közti különbség ne fokozódjon elviselhetetlenül. P. É.
