Új Nógrád, 1990. augusztus (1. évfolyam, 102-127. szám)
1990-08-13 / 112. szám
1990. AUGUSZTUS 13., HÉTFŐ umzzzj Labdarúgás, Magyar Kupa Sokat túlóráztak A hét végén játszották le a Magyar Kupa első országos fordulóját, amelynek tétje a legjobb 128 közé jutás volt. A Karancsalja együttese játék nélkül továbbjutott, mert ellenfele, a Miskolci Honvéd feloszlott. A vasárnapig beérkezett eredményeket ezúttal közöljük, a többiről keddi lapszámunkban számolunk be. Nagybátony—Hatvan 1—2 (1—0, 1—1, 1—1). Nagybátony: 300 néző, V.: Ádám, Nagybátony: Lászlók —Gazdag, Baranyi, Varga. Nagy P. — Kovács (Betes), Horváth, Verebélyi — Hegedűs (Da- nyi), Orosz, Oláh. A megfiatalított bányászcsapat, a 8. percben szerzett Vezetést, a kilépő Oroszt, a büntetőterületen belül buktatta a vendégek kapusa, a megítélt 11-est Nagy P, biztosan helyezte a bal saiokba. 1—0. A folytatásban a két osztállyal magasabban játszó Hatvan volt fölényben, de ezt a hazai gárda lelkesedésével ellensúlyozni tudta. Az NB Tl-es gárda, a 80. percben egyenlített, majd 4 percce] a befejezés előtt. Oroszt a játékvezető beszédért — kissé elhamarkodottan — kiállította. A hosszabbításban a megfogyatkozott bátonvi együttes jól állta a sarat, de a tapasztaltabb vendégcsapat a 110. peicben beeiőszakolta a továbbjutást jelentő gólját. Jók: Nagy P., Verebélyi, Baranyi. Isaszeg—SKSE 1—3 (0—2). Isaszeg, 200 néző, v.: Kovács L. SKSE: Somodi — Rigó, Kerényi, Andó. Jamb- rik (Tőzsér Zs.) — Dóra, Bódi, Bérezi, Kaliczka (Tu- rányi) — Gubán, Horváth. Magabiztos győz.elemmel vívta meg az isaszegi csatát a Kohászok együttese. A sportszerű hazaiaknál is nagyobb ellenfél volt a gyatra minőségű pálya. Az SKSE góljait Bódi (2). és Gubán szerezte, jó teljesítményt nyújtott An ló. Bódi és Gubán. Tápiószecső—SBTC 3—4 (1—2, 2—2, 2—3). Tápíósze- cső.'200 néző, v.: Kóródi. SBTC: Szén — Kecskés, Sándor (Kiss). Sági, Váradi — Németh. Szeles. Tamási (Sebestyén), Novák — Tiesó. Kisbali. A hazaiak kezdték meg a gólgyártást, majd a vendégek kétszer is vezettek, de nem tudták megtartani az előnyt, a lelkes honvédcsapattal szemben. A győztes találat két perccel a lefújás előtt született meg. Az SBTC góljai: Szeles (egyéni akció. 30. p.), Sági (fejes, 35. p.). Szeles (lövés. 92. p.), Tresó (fejes, a bal felső sarokba. 118. p.). Jók: Szén. Szeles. Tresó. Nógrátl Volán—Ózdi Kohász 1—3 (1—1). Salgótarján. Bagl.vasalja. 200 néző, v.: Mólnál L. N. Volán: Toldi — Rusznyák, Miklós, Sági, Selmeczi (Németh) — Csongrádi. Kun. Lipták, Juhász — Mucsányi, (Velki), Bodor. Az első NB III.-as bajnokság 2. helyezettje ellen nem állt be védekezni a hazai gárda, így jó iramú, változatos küzdelem alakult ki a pályán. Többet támadott a Volán, ám a 30, percben egy ártatlannak látszó helyzetben. a bíró 11-est ítélt a vendégek javára, amit Kiss értékesített. 0—1. öt perc múlva egyenlítettek a hazaiak: Mogsányi húzott él a jobb oldalon, maid középre lőtt labdáját Bodor 8 méterről estében vágta a hálóba. 1—1, Szünet után fölénybe került a vendégcsapé A- *3 percben Paulovits bombázott a iobb felső sarokba, maid neavedórn múlva Tokár B lőtt egy 20 méteres szabadrúgást a kapu baj oldalába, 1—3. A hajrában a hazaiak mindent megtettek a szépítés érdekében. Bodor szabadrúgása a léc és a bal kapufa találkozásáról pattant visz- sza a mezőnybe. A közlekedési gárda mindvégig derekasan küzdött, s kisebb szerencsével elkerülhette volna a vereséget. Jók: Rusznyák Juhász. Lipták. Nézsa—Borsodnádasd 5—3 (1—1, 2—2. 3—3). Nézsa. 200 néző, v.: Tóth B. Nézsa: Ku- csera T. — Zatykó, Bera. Ambrus, Kucsera B.. Varjú Varga. Fenyvesi, Gáli. Zsi- rai, Bach. 6. p.: Igó 16 méterről jött a bal sarokba, 0—1. 17. p.: Bera, a kapust megelőzve fejelt a hálóba, 1—1. 82. p.: Védelmi hiba után. Maracs- kó lőtt az üi es kapuba. 1—2. 85. p.: Bach Torres-módra lefejelt labdáját Kucsera B kapásból lőtte a kapu ba] oldalába, 2—2. 98. p.: Igó fejelt a hálóba, 2—3. 105. p.: Zsirai buktatása miatt megítélt büntetőt a sértett értékesítette. 3—3. 108. p.: Bach. a kapus lábai között talált a kapuba. 4—3. 116. p.: Zsirai szabadrúgása vádhetetle- nül vágódott a bai felső sarokba. A hazai gárda megérdemelten búcsúztatta magasabb osztálvú ellenfelét. Jók: Bei a, Kucsera B., Var jú Zsirai és Bach (a mezőny legjobbja). Vecsés—Romhány 0—5 (0—3). Vecsés. R. Kerámia: Szunyogh (Kovács) — Józsa. Pusztai, 'Varga, Filiczki — Gál, Bera, Keresztes, Bóta (Vastag) — Kopeczki. Csapó (Kaliczka). Magabiztos győzelmet aratott a Kerámia gárdája az alsóbb osztályú, hazaiak ellen, akik nehezen viselték el a vereséget. Ennek eredménye két kiállítás volt. Gl.: Bera 2, Csapó, Gál, Kopeczki. Kiss 11-ese. a hálóban, a N. Volán—Ózd találkozón. (Fotó: Bíró Olga) Kadlót és Rozmán a válogatott- ban A hét végén tartották Diósgyőrött a Műszertechnika-kupa atlétikai válogatott viadalt. A férfiaknál a magyar és a csehszlovák fel- nőttválogatott és a magyar utánpótlás-válogatott vetélkedett egvmással. A küzdelmekben két salgótarjáni futó, Kadlót Zoltán és Rozmán Zoltán is érdekelve volt. Kadlót " a felnőttválogatott tagjaként az 5000 méteres síkfutásban 14:22,89 mp-es eredményével a 4. helyen ' végzett. Rozmán az utánpótlás-válogatott 4x400- as váltójának befutóembereként a 3. helyen érkezett a célba (a váltó eredménye: 3:22,25 mp). Hirdetési bevétel — a diáksportnak Tévéműsor lesz Salgótarjánból A Magyar Televízió, a Magyar Diáksport Szövetség, valamint a Nógrád Megyei Diáksport-tanács közös szervezésében — vidéken elsőként Salgótarjánból — másfél órás televíziós diáksportprogram felvételére kerül sor 1990. szeptember 22-én, a városi sportcsarnokban (adás szeptember 29-én, délelőtt). Ez a műsor része lesz a hagyományos „Kapkodd a lábad" című sorozatnak, s ebben az adásban kizárólag nógrádi gyerekek fognak vetélkedni. A rendező szervek megállapodása értelmében a reklámbevételek 80 százaléka a megye diáksportmozgalmát illeti. A szervezők a megye vállalatainak, gazdasági egységeinek erre az alkalomra kedvezményes árú reklámlehetőséget ajánlanak, A hirdetési szerződéseket augusztus 25-ig lehet megkötni.: bővebb információval az alábbi címen szolgálnak: Nógrád Megyei Diáksport-tanács, Krakóczki Gyula titkár, Salgótarján, Rákóczi út 192., tel.: U-022 173 mellék. Forma—1., 5. Magyar Nagydíj Boutsen rajt — cél győzelmet aratott Csapatmunka... L átványos rajtceremónia után, kezdődött meg a Hun- garoringen, a felvezető 4 kilométer, majd a 77 körös világbajnoki futam, az 5. Magyar Nagydijert, ami az idei versenyek sorában a tizedik. A start, a belga Boutsennek sikerült a legjobban, de az osztrák Berger beékelődött az első sorból indult két YVilliams-pilóta közé. Utánuk az olasz Patrese, a brit Mansell, a francia Alesi és a brazil Senna következett. A világbajnoki címvédő, a Sennáho/ hasonlóan idén négy futamon nyertes francia Prostnak, be kellett érnie a 10. hellyel. Azt igazolva, hogy a Hun- garoringen nagyon nehéz előzni, az élcsoportban sokáig nem változott a helyzet. a sorrend először a 21. körben módosult, amikor Senna elhúzott Alesi mellett. A következő körben. a McLaren brazil pilótája ki- álit kerékcserére, s mivel a művelet viszonylag hosszasan, 10 másodpercnél tovább tartott, visszaesett a 11 helyre. Alesi visszafoglalta helyét, míg az olasz Nannini előrejött hatodiknak. Közben Prnst is megkezdte a felzárkózást, a 34. körben hetedikként haladt át a célvonalon, a fáradni látszó Alesi pedig nyolcadikként. A 37. körben Alesi és Martini összeakadt, mindketten a verseny feladására kényszerültek. Ugyanebben a körben Prost megpördült, kicsúszott a pálcáról, s az esélyesek közül elsőként búcsúzott. Valamivel a verseny fél- táv.ja után. a 40. kör elérését követően az első négy heben nem volt semmiféle változás a rajt utáni sorrendhez képest. Továbbra is Boutsen vezetett. Berger. Patrese és Mansell előtt. A kiesések is hozzájárultak ahhoz, hogy Senna, aki 1988-ban megnyerte a Magyar Nagydíjat, fokozatosan tört előre, s amikor csapattársa. Berger a második helyről a 48. körben kiállt kerékcserére, magához ragadta az 5. helyet. Az osztrákok kedvencének döntése azzal járt. hogy a dobogós pozíciókon is módosult a sorrend: Boutsen mögé fellőtt Patrese és Mansell. Az- ’án. az, 53. kör nem igazán sikerült a brit versenyzőnek. Nannini és Senna mögé visszaesett az 5. helyre. Újabb változást hozott az 56. kör, ekkor Patrese szintén a 2 helyről állt ki kerékcserére, Nannini a 2., Senna pedig a 3. helyet foglalta el. Hiába dolgoztak gyorsan a szerelők, Patresé- nek a 8. helyről kellett megkezdenie a visszazárkózást. 64. körben Senna hátulról Boutsen, a győztes „elkapta” Nanninit, akinek Benettonja ettől az ütközéstől a levegőbe emelkedett, majd az aszfalton túl a bukótérben landolt. Az olasznak csak arra volt ereje, hogy a boxutcáig becsorogjon, de nem tudta folytatni a száguldást. Kezdetét vette egy nagy párharc Boutsen és Senna között, a brazil egész szorosan ott lihegett az éllovas belga pilóta nyakában. De nagy harc indult a harmadik helyért is, amelynek a hajrában két kiválóság is áldozatául esett: a 72. körben az egyik kanyarnál Mansell és Berger akaszkodott össze. Manseli a sóderágyban kötött ki. de nem járt jobban Berger sem. neki is ki kellett állnia, kocsija annyira megsérült. Senna rendkívül elszántan üldözte Boutsent. de az éllovas szívósan visz- szavert minden támadási kísérletet, s végű] ra.itcél győzelmet aratott. A 33 éves Boutsennek - ez volt pályafutása harmadik elsősége, korábban 1989-ben sikerült két győzelmet kivívnia. a Kanadai és az Ausztrál Nagydíjat nyerte meg. Dicséret illeti Sennát is, aki folytatva szenzációs magyarországi szereplését, az 1988-as első helye mellett immár negyedszer lett második. Thierry Boutsen, a győztes: — Bizonyos mértékig tudatos kockázatot vállaltam azzal, hogy elhatároztam: ha lehet, azonos gumival hajtom végig a távot. Jól kezdtem, s általában 5—7 másodperc előnnyel vezettem. A verseny utolsó szakaszában éreztem, egyre jobban csúszkál a kocsim. Fohászkodtam magamban, csak ne kelljen kiállnom cserére. Hogy a hátam mögött mi történt, ezt nem nagyon észleltem, de Senna keményen üldözött, ezt jól láttam. Ügy gondolom. ha még egy kört kell futnom, akkor a brazil megelőz. Ezzel együtt is, nyertem, s bebizonyosodott, hogy az „egygumis” elgondolás helyes elképzelésem volt. Az 5. Magyar Nagydíj végeredmény: 1. Thierry Boutsen (belga. Williams) 1:49:30.597 — 167.402 km ó átlagsebesség. 2. Ayrton Senna (brazil McLaren) 1:49:30.885. 3. Nelson Piquet (brazil, BenetNigel Mansell üdvözli az Űj Nógrád olvasóit. ton) 1:49:58.490. 4. Riccardo Patrese (olasz, Williams) 1:50:02.430. 5. Derek Warwick (brit, Lotus) 1:50:44.841. 6. Eric Bemard (francia, Es- po Larrousse) 1:50:54.905. A vb-pontverseny állása a 10. futam után: 1. Ayrton Senna 54 pont, 2. Alain Prost 44, 3. Gerhard Berger 29. 4. Thierry Boutsen 27, 5. Nelson Piquet 22. 6. Riccardo Patrese 15. Szondi apródjai megverekedtek Az SBTC fennállásának 70. évfordulója tiszteletére ezekben a napokban sorra kerülő egyhetes ünnapi programsorozat első „mű- sorszámaként" a hét végén bonyolították le az ökölvívók hagyományos Szondi György-emlékversenvét. A salgótarjáni sportcsarnokban felnőtt- és utánpótláskorú, másod- és harmad- osztályú öklözök osztogatták egymásnak a pofonokat. Mikuska István felvétele