Új Nógrád, 1990. augusztus (1. évfolyam, 102-127. szám)

1990-08-13 / 112. szám

1990. AUGUSZTUS 13.. HÉTFŐ 5 Balassagyarmaton a Mona Lisa Ma este hét órai kezdet­tel nem mindennapi látvá­nyosságban lesz részük a balassagyarmati polgárok­nak: láthatják a Mona Li- sát! Pontosabban a Mona Lisa Klaxont, azt a tizen­két tagú fúvósegyüttest, amely első ízben szerepel az Ipoly-parti városban. A zenekar a honvéd kollé­gium előtti téren adja elő gazdag repertoárját, mely­ben a jazztől és a bluestól kezdve francia népzene, valamint tangó és pase- doble is szerepel. Gazdag-e a Magyar Posta? Salgótarján I. számú postahivatalában számítógéppel írt szöveg jelent meg, mely arról tájékoztat, hogy ezután a pénzváltásért külön fizetni kell. A tények: 100 Ft-ig nem kell fizetni a pénzváltásért 101-1000 Ft között plusz 5 forintot, 1001-2000-ig plusz 10 forintot, egészen 10 ezerig, ötforintonként emelkedik a tarifa. 10 ezernél pedig plusz 50 forint, ez a maximum, gondolná a naiv ember. Nem. A tájékoztató utolsó „dörge­delme": „Tízezer Ft fölött minden megkezdett ezer forint után plusz 5 Ft. ” Az ember eltűnődik, mert a jogalap nélküli gazdagodás, vagy valami hasonló, amit sejteni vél. Erről szó sincs. Kérdésünkre Bláziné Sziklai Katalin hivatalvezető-helyettes adta meg a választ:- A bank sem végzi a pénzváltást ingyen. Most már mi sem, mert az idén a posta vezérigazgatójának utasítása értelmében ennek az intézke­désnek eleget kell tennünk.- A befolyt összeg hová kerül?- A Magyar Postán belül marad. A szerencseszerviz ajánlata Variációk az 5-ös lottóhoz 11 lottószám minimumgaranciás variációja 10 szelvényen. 1. 1 2 3 4 5 6. 4 5 6 9 11 2. 1 2 , 3 6 7 7. 4 5 7 8 11 3. 1 2 3 8 9 8. 4 5 7 9 10 4. 1 2 3 10 11 9. 6 8 9 10 11 5. 4 5 6 8 10 10. 7 8 9 10 11 A variáció négy kihúzott szám esetén minimum 1 db 3-as találatot hoz. 12 lottószám minimumgaranciás variációja 12 szelvényen. 1. 1 2 3 7 9 7. 2 5 6 7 11 2. 1 2 3 6 12 8. 2 8 9 11 12 3. 1 3 4 5 11 9. 3 5 9 10 12 4. 1 5 6 8 10 10. 3 6 7 8 12 5. 1 7 10 11 12 11. 4 5 7 8 9 6. 2 3 4 8 10 12. 4 6 9 10 11 A variáció 4 kihúzott szám esetén legalább 1 db 3-as találatot hoz. Autósoknak Kánikula az úton, hőség a kocsiban Itt a nyár, amely az autósoknak is öröm, de sajnos sok veszély forrása is. Növekszik az idegenforgalom, vakációzó gyerekek kerül­hetnek utunkba olyan forgalmas vidékeken, amelynek közlekedési viszonyait, veszélyeit sem mi - a kocsiban ülők -, sem pedig a fiatalok nem ismerik, s nem is mérik föl kellőképpen. Több a magyar autós is hiszen nyáron mindenki használja a kocsiját, szállításra, utazásra, családi kirándulásokra. Elsőként azokhoz szeretnénk szólni, akik télen pihentetik jár­művüket. A több hónapos, netán féléves kihagyás az autóvezetés­ben is megbosszulhatja magát: kopik a már megszerzett vezetési gyakorlat, rutin, s még a jól rög­zült helyismeretünkben is csalat­kozhatunk ' az időközben netán bekövetkezett forgalmirend-vál- tozások folytán. A reflexek vizs­gálatával foglalkozó szakembe­rek egyetértenek abban, hogy ennyi idő kihagyása után másfél­kétszeresére hosszabbadhat a re­akcióidőnk, a forgalom többi résztvevőjének tőlünk való távol­ságát és mozgási sebességét is tévesen becsüljük eleinte. A másik gond: a meleg. A meleg kocsiban és az utakon, amely egyaránt okozhat gondo­kat, tartogathat olyan veszélye­ket, amelyeket kivédhetünk, ha előre gondolunk rájuk. Az első probléma mindjárt a hőségnek közérzetünkre, fizikai állapo­tunkra gyakorolt hatásából adó­dik. Sok műbőr ülésű személy- gépkocsiba még beülni is szenve­dés, kivált ha napon hagytuk par­koló járművünket. Célszerű te­hát, ha csomagtartónkban min­dig van pokróc, terítő, amit az ülésre téve elviselhetőbbé tes­szük az indulás megpróbáltatása­it. Ám semmi esetre sem jó véde­kezés a meleg ellen a teljesen lehúzott ablakokkal való közle­kedés, hiszen az erős szél a kelle­ténél jobban lehűtheti szerveze­tünket, s ez megfázásokhoz, a huzatra amúgyis érzékenyeknél fülfájáshoz vezethet. A hőség a közlekedés műszaki feltételeinek megváltozásaival is jár. Maga az útburkolat is fölhe- vül, az aszfalt megolvadhat, s ki ne tapasztalta volna, hogy a forró úttestről fölszálló levegő vibrá­lása mennyire zavarja a gépkocsi- vezető szemét, rontja a látási vi­szonyokat. Ha hirtelen jön a zá­por, akár szabályszerű párafüg­göny is képződhet, nem árt tehát ilyenkor minden eshetőségre előre és tudatosan fölkészülni. (Még a zápor elől menekülő, vá­ratlanul kocsink előtt átrohanó gyalogosokra is). A nagy meleg autónk szerke­zeti elemeit erősen igénybe veszi, a műszaki berendezésekről nem is szólva. A karosszéria igencsak fölforrósodhat, ezért mosását so­hase végezzük nyáron túl hideg vízzel, tönkremehet a zománcré­teg a váratlan hőmérséklet-válto­zástól. A kerekekben a forró le­vegő miatt megnő a belső nyo­más, viszont könnyebben enged­nek a szelepek, ezért gyakrabban kell nyomáspróbát végezni, s hosszabb út előtt az ellenőrzést semmiképpen sem szabad elmu­lasztani. Elengedhetetlen a hűtő­víz szintjének folyamatos ellenőr­zése is! Aki már látott felforrt vízzel leállásra kényszerült, szinte füstölgő kocsit az út men­tén, az tudja: jobb az ilyesmit elkerülni. Ehhez az öregedő jár­művek kímélete, nagy melegben a túlerőltetésük elkerülése is ajánlatos. Külön kell szólni a kocsi áram­forrásáról: az akkumulátorról, amelynek karbantartási gyakori­sága ugyancsak jócskán megrövi­dül, ha tartós a kánikula. Igaz ugyan, hogy az akku kapacitása a hőmérséklet emelkedésének függvényében kevésbé csökken, mintha fagypont felé halad a hő­mérő higanyszála, ám a cellákból a folyadék sokkal hamarabb pá­rolog. így mindenképpen érde­mes legalább kéthetenként pó­tolni a cellák fogyó savszintjét ioncserélt vízzel, hogy elkerüljük a lemezek szárazon maradását, és ezzel esetleges visszafordíthatat­lan károsodásukat. Ne csapjuk be éberségünket azzal, hogy gond nélkül indul a kocsi, hiszen az akkunak nem hónapokra, hanem évekre kell szólnia! S.J. A Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közösségének fiataljai Sal­gótarjánban szent könyveket osztogatnak, és türelemmel válaszolnak minden kérdésre a vallásukkal kapcsolatban. , Fotó: Gyurián Tibor Várhatják a pénzes postást Ez évben sem marad el a Salgótarjáni Kohászati Üzemek nyugdíjasainak segélyezése. A vállalat erre hatszázezer forintot költ. A nyugdíjas-szak­szervezet közreműködésé­vel felmérték azoknak a számát, akik részesülhet­nek a segélyben. Elsőként természetesen az idős kis­nyugdíjasokra gondoltak. A küldendő összeget is en­nek függvényében állapí­tották meg. Akinek keve­sebb a nyugdíja, nehezeb­ben él, természetesen töb­bet kap. A hatszázezer fo­rintból háromszázhét nyugdíjast tudnak segíteni átlagosan négyezer-ötszáz forinttal. Az érintettek a napokban várhatják a pénzes postást. Lengyel piaci árak Salgótarjánban Árucikk: gyermeknadrág gyermeking lánykaruha farmernadrág farmerkabát (bélelt) melegítő szoknya kombiné blúz bakancs férfiing 0,71 konyak , 96 százalékos alkohol cigaretta dobozonként FA fogkrém barkácskészlet metszőolló kaszakö balta porcelán étkészlet 1 kg kávé Glória-hajlakk zenélő kulcstartó Mennyibe kerül? 480 Ft 420 Ft ■ 980 Ft 1000 Ft 2500 Ft 1500 Ft 300 Ft 150 Ft 400 Ft 450 Ft 350 Ft 250 Ft 300 Ft 30 Ft 60 Ft 1600 Ft 120Ft 40 Ft 170 Ft 1200 Ft 340 Ft 200 Ft 200 Ft BVK 4 (december 22—január 20.) Szerelem: Egy régi ér­zés lángol fel újra, egy régi szerelem teljesen felborítja napjait. Hivatás: Olyan pesszi­mista saját ügyeit illetően, hogy már csak azért is sikerülnie kell a terveinek. Ne egyedül vágjon neki az új feladatnak. A segítő­társak nem feltétlenül az Ön ba­bérjait akarják megtépázni. Egyébként egészsége is úgy kí­vánja. hogy többet pihenjen. • VÍZÖNTŐ (január 21-február 20.) Szerelem: Új barátai közül többen is szíve­sen tennék, ha a kapcsolat több lenne barátságnál. Az első lépést azonban Önnek kell megtennie. Hivatás: Oly sok ajánlatot kap - talán mert a szabadságok miatt mindenkinek elsőként az Ön neve jut eszébe, mint megbízható segítőtársnak -, hogy nem győzi visszautasítani. HALAK (február 21-március 20.) Szerelem: Megszokta, hogy ölébe hull a sze­rencse. De azért ne bízza el ma­gát, van akit egy félénk mosollyal nem lehet levenni a lábáról! Hi­vatás: A sorsfordító napok még nem érték véget. Most minden szónak, minden hangsúlynak je­lentőséget kell tulajdonítani. Csak az a biztos, amiről írást kapott! HOROSZKÓP Augusztus 13 -19-ig KOS (március 21-április 20.1 [ GYDji Szerelem: Sikerein fel­it Jb»i buzdulva beleveti ma­gát a flörtökbe. S leg­inkább saját maga csodálkozik, hogy mennyire könnyen köt kap­csolatokat. Hivatás: Az oly rég­óta várt fordulat ideje elérkezett. De azért csak akkor válhat elő­nyére, ha megteszi a szükséges lépéseket, és kedvező benyomást tud kelteni önmagáról az új szitu­ációban is. lanti köze BIKA (április 21-május 211.) Szerelem: Mivel min­den idejét és erejét le­köti a munka (vagy va- olyasmi, aminek semmi nincs a szerelemhez), ne csodálkozzon, hogy partnere lá­zadozik és több figyelmet köve­tel. Hivatás: Túlfeszítette a húrt. már-már a pattanásig. A fáradt­ság miatt ingerültséggel mindent elronthat! IKREK (május 21-június 21.) Szerelem: Nagyon vá­gyik a gyöngédségre. Most inkább hajlandó kompromisszumokra is, csak érezhesse, hogy fontos valaki­nek. Hivatás: Óriási perpatvar kerekedik a héten. S a vitában ezúttal Önnek van igaza, de a felindultsága miatt nem biztos, hogy érvényre is tudja juttatni. Alaposan fontolja meg: érdemes- e mindenkit beleavatnia hivatali -üzleti ügyeibe. RAK (június 22—július 22.) Szerelem: Szívügyek­nek leginkább a hét­vége kedvez. Szomba­ton nagy társaságban forgolód­hat, vagy mert vendégeket hí­vott, vagy mert vendégségbe vár­ják. Itt sorsdöntő találkozás adódhat. Hivatás: A héten huszadrangú helyre kerül eleié­ben a munka. Ha nincs is szabad­ságon, úgy él, mintha... OROSZLÁN (július 23-augusztus 23.) Szerelem: Nem feltét­lenül új partner olda­lait ei/i jól magát boldognak! A régi kapcsolatot is meg lehet éde­síteni, és ennek a módját Ön nagyon is érti. Hivatás: Kicsit w több erőfeszítést sokkal több pénz - ez ennek a két hétnek a mottója. Csak a saját ügyeivel foglalkozzon, nem baj, ha önző­nek tartják. Megéri! SZŰZ (augusztus 24-szeptember 23.) Szerelem: Ha sosem mutatja ki érzelmeit, partnere bizonytalanná válik. Nem elég, ha érzi, mondani kell, hogy csak őt szereti! Hivatás: Legjobb lenne a hét első napjaira szabadságot kivennie, mert kelle­metlen perceket tartogat a hétfő és a kedd. MÉRLEG (szeptember 24 -október 23.) Szerelem: Ha most csa­lódik, annak elsősor­ban nem a másik az oka. Sok olyan tulajdonsággal ruházta fel, amely pedig hiányzott partneré­ből. Hivatás: Nem árt a fokozott óvatosság az üzletfeleivel szem­ben. Valaki irigyen lesi. mikor tehetné tönkre az Ön szépen ívelő karrierjét. Dühkitörések helyett szép szóval szerelje le el­lenfeleit. SKORPIÓ (október 24-november 22.) Szerelem: Hiába sora­koztat fel észén eket ott. ahol az érzelmek dominál­nak! Ha vissza akarja szerezni elveszített önbizalmát, feltétle­nül csütörtökre, vagy péntekre időzítse a találkozást, a „nagy beszélgetést”. Hivatás: Szellemi foglalkozásúak csak szerződést ne írjanak alá a héten. A fizikai munkát végző Skorpiók azonban vigyázzanak: testi épségük van veszélyben! NYILAS (not ember 23-december 21.) Szerelem: Talán leg­jobban épp Ön csodál­kozik cl azon, hogy ábrándjai valóra válnak, titkos vágyai telje­sülnek. Lehet, hogy nem is volt túl nagy az igénye?! Hivatás: A szabadságra készülő Nyilast va­lami akadályozza az utazásban, a munkahelyi gondok miatt kicsit háttérbe kell szorítania a magán­életét. (A TVR-HÉT nyomán)

Next

/
Thumbnails
Contents