Új Nógrád, 1990. július (1. évfolyam, 76-101. szám)

1990-07-28 / 99. szám

1990. JÚLIUS 28.. SZOMBAT imnmn 7 A romantika örök? íjra megnyílik a Szegedy Róza-ház A grafikától a fotográfiáig FŐSZEREPBEN A FÉNY Részlet a kiállításból „Édes, kínos emlékezet Öh, Badacsony szürete! Mulatságos gyülekezet, Te rabságom kezdete!” Nem kell mély irodalmi jártasság ahhoz, hogy a so­rokban Kisfaludy Sándor Kesergő szerelem című cik­luséból vett idézetére ráis­merjünk. A sümegi születé­sű Kisfaludyt ugyan elkáp­ráztathatta a Badacsony ba­zaltorgonáinak látványa, vagy az újra éledőben lévő badacsonyi szüretek magá­val ragadó vidám hangulata, a testőrtisztköltő indulata azonban inkább szólt a Him- fy-dalok múzsájának, Sze­gedy Rózának. A zalai alis­pán lányát többéves sóvár­gás után végül is Kisfaludy Sándor feleségül vette. A badacsonyi ház boltíves pincéjével, emeleti szobái­val, a vincellérházzal és egyéb toldalókaival — mai, többszörösen felújított for­májában is érzékelhető ez — alkalmas volt a „gazdasághoz tartozó szőlőterületek, gyü­mölcsösök termésének befo­gadására, feldolgozására RÓZSA ENDRE: A napló. tavalyi Sg zsebnaptár, az Úi szobájában, a papír- kosaiban találtam. A Kis­asszonynak ágyba kell vinni a reggelit, írom. Hétfő, kedd, szerda, megannyi teleírni va­ló fehér rovat. Ceruzát ott­honról hoztam, iskolásko­romból maradt. A keszegso­vány vénasszony, igazi bo­szorkány, egyenest a Jancsi és Juliska meséből jött: Haj­lott, nagy orra van. nálam jó fejjel alacsonyabb. Légy engedelmes, mondja anyám, ha boszorkány is. Enni, inni ad. meleg hajlékot is. Fő, hogy van mit enni. A te ko­rodban én is szolgáltam. Anyám nem érti, miért gyű­lölöm a károgó hangját, a parancsolgatásait, írom a naplóba. Egész nap a nyo­momban, és károg. Nem csak nekem parancsol örökké, a kutyának, a kerti madarak­nak. Beleköt az élő fába is. Az Urnák könnyű, nem jön haza. csak késő este. Mii tegyek én ellene? Ha leülök a konyhaszékre, már hal­lom: nincsen dolgod? Van, ugrok fel. Nahát, láss hozzá. Egész nap kísért a károgás nincsen a házban hely, ho­vá elbújhatnék előle: nin­csen dolgod? Akkor is hal­lom a hangját, amikor hall­gat. Éjjel álmomból riadok arra a nincsen dolgodra. Tegnap este beírtam a nap­lóba, öngyilkos leszek. A mo­sókonyhában egy befőttes- üveg tele van lúgkővel. Új­ságban olvastam, hogy a szolgálólányok mind lúgkő- vei vetnek véget életüknek. Naplómat a fásládában tar­tom. a tvúktollpárna, s a szürke pokróctakaró között. éppúgy, mint a várt vagy hívatlan vendégek elhelyezé­sére. Az egykor itt vendégeske- dők visszaemlékezéseiből, s a ház asszonyának levelei­ből persze nemcsak a híres traktákról kaphatunk tudó­sítást, hanem az akkor ter­mészetes gazdasszonyi te­endők szinte teljes recept­könyvével is megismerked­hetünk. Szegedy Róza sza­kácskönyvét messze földön ismerték, a házi gyógymó­dok, gyógyfüvek leírásgyűj­teménye, vagy az ürmös ké­szítésének saját találmányé receptje szintén hozzájárult a ház hírnevének öregbíté­séhez. Kisfaludy Sándor sokirá­nyú — méltatlanul feledett — irodalmi, közéleti, a ma­gyar nyelvű színházalapítás érdekében kifejtett tevékeny­sége mellett szükség is volt a nemesi birtok kezelését, gyarapítását igazi gazdai hoz­záértéssel végző asszonyi gondoskodásra. Róza asszony hosszú betegeskedés után 1832-ben halt meg. A ház későbbi tulajdonosai a költő Reggel felkelés után gondo­san odahelvezem, összehaj­tom a vaságyat, a fásláda mögé kerül majd. Szorosan mögéje, mert ha nem. károg a vénasszony, miért kell ne­kem egész nap nézni a te vackodat? Lökd beljebb a ládát. A naplóba este írok arról, ami aznap velem tör­tént. Olyan ez nekem, mint az esti imádság, motyogom is félhangosan: miatyánk. . . Jöjjön el a te országod. . . A Kisasszony a tejeskávét szereti, sok föllel. Á kiflit, vajat, baracklekvárt, ezt én tettem el a nyáron. A tál­cára fehér szalvettát teszek, én mosom, vasalom. A Kis­asszony babaarcú, haja gön­dör és hosszú, arcát pillák árnyékolják. Gyönyörű fogai vannak. Csipesszel szedi a szemöldökét. Az Asszony ha­ragszik ezért, de nem szól, mindent ráhagy. Egyedül a Kisasszonynak nem paran­csolgat. Nekem tetszik a haj­szálvékony szemöldök. a Jeanette MacDonaldnak az Orgonavirágzásban éppen ilyen van. A Kisasszony mel­lei átfúrják csipkés hálóin­gét, bársonyköntösét. Ne­kem karó a kezem, lábam, deszka vagyak elől, hátul. Vasárnap délután kimenőt kapok, akkor anyám hajat mos nekem, fésülgetve szá­rítja. Arcomat mellére te­metem, onnan kérdem, hogy ne lássa pirulásomat: ne­kem miért nincsen mellem? Lesz, ha nagylány leszel. Hirtelen nőttél, meg aztán táplálkozni is jobban kelle­ne. feleli. Fejét hátraveti, felső teste ring a kis neve­tésektől. Kis butám, mi nem jár az eszedben. Este és hitvese iránti tiszteletből múzeumként igyekeztek meg­őrizni az utókornak az egy­kori szüreti mulatságok hely­színét, Kisfaludy irodalmi munkássága javarészének „szülőotthonát”, a nevezetes házaspár szerelmes éveinek szerény tanúját. Az utóbbi száz évben a ház történetét hol lelkes fel­újítások, hol a nemtörődöm­ség lepusztító korszakai jel­lemezték. Most tíz év be- deszkázott ürességét, csend­jét váltja fel az ismét kor­hűnek szánt múzeum zson­gása. A berendezési tár­gyak, a pipatórium, a kéz­iratok, Kisfaludy Sándor és Szegedy Róza életéről valló dokumentumok bizonyára sok látogatót vezetnek majd fel a ház árkádos tornácá­ra, ahonnan szép időben át­látni a Balaton túlsó part­jára, s a százados jegenyék mögül előbukkannak a fo- nyódi hegyek. Idézve azt a látványt, amelyben lassan kétszáz éve egykori lakói is gyönyörködhettek. Juhász Ferenc Szemenszedett igazság „Régen rossz, ha az illúziót va­lóságnak tartjuk. De még rossz­abb, ha rájövünk, hogy amit való­ságnak tartottunk az csupán illú­zió. ” * „Hogy a víz nem ivásra való, azt az is bizonyítja, hogy az Isten ilyen nagyon elsózta a tengere­ket. ” * „Sokáig tartott, amíg az ember felegyenesedett. Meghajolni vi­szont egészen rövid idő alatt meg­tanult. ” * „Jerevántól negyven kilomé­terre elkezdtek építeni egy új ör­mény várost, a neve Europolis. Ez biztos lesz minden megrázkód­tatástól, kivéve a társadalmiakat. ” Csongor Rózsa: visszatérek a házba, nem gyújtok villanyt, hogy ne halljam: sötétben is lehet ágyazni, lefeküdni. Hányko­lódva tapogatom kiálló bor­dáimat, nem tudok elalud­ni. ldegenszagú a tyúktoll- párna, a katonapokróc. Imádkozok, legyek nagy­lány mielőbb. A Kisasszonyhoz magánta­nár jár. Miért, nem szedted le az asztalt, károgja az Asz- szony. Szomorú férfi a ma­gántanár, hajlott hátú és hosszú feje van. A szeme karikás, két fekete árok hú­zódik lefelé az arcán. Az asztal tele van könyvekkel, füzetekkel, vonalzókkal. A Kisasszony s a tanár szem­ben ülnek egymással, A Kisasszony nagyokat ásít, a tanárt ez nem zavarja, ki­tartóan magyaráz. Szeretném érteni, miről beszél, megáll a kezem a mosogatótál fö­lött, hallgatózok. Magányos szavak ragadnak emlékeze­tembe, összefüggésük mé­lyére nem látok. Lefekvés után este. egyenként fel­idézem ' valamennyit, titkos rejtelmük felett tűnődve al­szom el. Reggel korán kelek. Tálcára teszem majd a Kis­asszony reggelijét. Az Asz- szony a konyhaszekrény mel­lől néz. Hiába mondom, hogy a fölét szereti? Károg­ja, merőkanalat ragad, a tej fölét a csészébe tölti. Elin­dulok. Ajtók, süppedő per­A 7. országos grafikai biennálén 78 művész 351 alkotását láthatja a közön­ség a békéscsabai Mun­kácsy Mihály Múzeumban. Ma már túlzás nélkül el­mondható: a képző- és ipar­művészet tárlatai között az egyik legjelentősebb szak­zsák. nehéz bútorok között esetlek, botiok, inog kezem­ben a tálca. Nincsen olyan óvatos járás, hogy a kávé a csészéből ki nem löttyen- jék. A Kisasszony szobája elé érve, kávéban fürdik kifli, lekvár, vaj, csésze, fe­hér szalvetta. Kis hülye, kis hülye, kis-hü-lve... — sipít­ja a Kisasszony, takarodok is a szeme elől, mert azt kiabálja, menj, ne is lássa­lak. Futok vissza a konyhá­ba, s kezdődik minden elöl­ről. Az eredmény semmiben nem jtülönbözik az előbbi­től. Azon a reggelen, becsuk­tam magam mögött a kony­haajtót, visszanéztem, nem látja-e? Kortyolok egy hosz- szút a csészéből. Minden erőmmel ellenállok a kísér­tésnek, egy kortyot, egy csep­pet sem nyelek le. Szinte szaladok a Kisasszony ajta­jáig. Megállók, s óvatosan visszacsurgatom a kávét a csészébe. Győztem, kiáltanék hangosan a szobába lépve, de megsajnálom a Kisasz- szonyt csalódott ábrázata miatt. Amiért ma nem ki­abálhat velem. Meregeti a szemét, lebegteti pilláit, nem akarja hinni, amit lát. Dur­cásan fal felé fordul, tedd le, sikoltja. Mi megmenekül­tünk. A fehér terítő, vaj, kifli, a lekvár meg én. Győztünk. Másnap is így ju­tok a Kisasszony szobájába. mai megmérettetés ez a vi­harsarki seregszemle. Tulaj­donképpen 1974-ben kez­dődött, akkor vetődött fel először egy plakátbienná- lé megrendezésének gondola­ta, ami azután — az or­szágban alighanem egyedül­álló hagvománvokra épülő Nem akarok már meghalni, élni akarok. Várom a hal­nap reggelt, hogy vihessem a reggelit, járjak fúl gazdá­im eszén, lássam gyűlölködő csalódásukat, amiért nem hülvézhetnek. Sikerült? No lám, sikerült, károgja az Asszony, mikor kihozom a Kisasszonytól a tálcát. Este beírom a naplóba: ma le­nyeltem valamicskét, nem vette észre. Ősz volt, késő délután, a magántanár elment már. A kert fái hullatták levelei­ket. Ebéd után összegereb­lyéztem az avart, a kert hát­só részébe hordtam. A nagy­mosással tegnap végeztem, a ruha a padláson, száradt. Holnap mosogatás után (le­hozom, egyenként nézem, át, felerősítem tűvel cérnával a lógó gombokat, megvarrom a szakadásokat. A líciumsö­vényt nyírtam, legyen rend­ben, mondta az Asszony mo­sogatás után. A sövény fe­lett mézszínű fények úsztak. A Fiatalúr, a Kisasszony vő­legénye, ki operaénekesnek készül, az ebédlőben nyitott ablakok mellett, skálázott, a Kisasszony zongorán kísérte. Az Urnák kifogása van a szőke férfi ellen. Hogy tart­ja el a családját, kérdezte a minap az Asszonytól, a für­dőszobában beszélgettek. Egész nap tátogat, s az eget nézi. Mit értesz te ehhez, károgta az Asszony. Kitanul, felveszik az Operába, és gaz­dag ember lesz. Miért kell férjhez menni a lánynak? Még gyerek, így az Űr.' Ak­kor megy, amikor viszik, tépte fel az ajtót az Asz- szonv, engem majd fellö­kött. Nincsen dolgod? Mit és európai színvonalon mű­ködő megyei nyomdaipar jóvoltából is — az alkal­mazott grafika összes mű­faját felvonultató nagy ta­lálkozóvá bővült. A korábbi évek tárla­tain a plakát-, a könyvter­vezés és illusztráció, a cso­magoláskultúra, a betű, a szín, a rajz volt a főszerep­lő, most a fény birodalmá­ra — változataira és üze­neteire — összpontosítottak az alkotók. Plakátok, illusztrációk, grafikák és fotográfiák fo­gadják a látogatót — fény és árnyék kíséri múzeumi sétáján. öröm és bánat, álom és valóság, nyugalom és — igen — félelem is. A szakma fejlődését, színvo­nalát. a mesterség rangját, szeretetét bemutató válo­gatás. Részleteiben jólesik és fontos elidőzni, de nem árt közben az árnyékkal sem szembesülni. Mert bi­zony ránkfér egy kis fény — még több fény —. ön­becsülés és ragyogás a szá­zadvég. fáradt. árnyékos Európájában. N. K. hallgatózol? A konyhába menekültem... Este azt it­tam a naplóba: hiába károg, nincsen már hatalma raj­tam. Nyírom a sövényt, gyö­nyörködök a Fiatalúr hang­jában. Ha mélyen jár vele, öblösen zeng, ha a magos­ban. kristálytisztán csengő. Istenem, vegyék fel az Ope­raházba, csattogja sövény­nyíró ollóm a líciumlevelek közé. Irigylem őket. A Kis­asszonyt, amiért segíthet le­endő urának, a szőke férfit, mert egész életében dalol­hat, mígnem maga is zené­vé változik. Hallgatom a sza­bálytalan dalolást, az Asz- szonv skálázásnak nevezi. Megáll a kezem, megfújom hólyagos tenyeremet, majd a ballal folytatom, és gyö­nyörködök. Váratlanul te­rem előttem az Asszony. Ba­goly szemeiben vihar dúl, vajon mit talált megint? Ol­vastam a naplódat, károgja hangosan, hogy azok oda­benn is hallják. Azt hittem, te más vagy, mint a többi. A naplómat? Istenem, ka­pom hólyagos tenyerem a számhoz. Egy hosszú pilla­natra megáll a szívem. A naplódat, te hálátlan. Miért is vártam hálát? Vasárnap rendbehozod a konyhát, a pénzed a kredencen lesz. Nem kell jönnöd többé. Meghordozza rajtam bagolysze­mét. sarkon fordul, lassú léptekkel a ház felé indul. Zsugorodik távolodó alakja, hirtelen tűnik el a Fiatal­úr öblös, s a Kisasszony zon­gorájából szökkenő hetyke hangok alagútjában. Mint ki eszét veszítette, kaszabolom, vágom a líciumsövényt... CSÚNYA BARÁTNÉM Két melled elvermelt harang, torlódó vizek a hátad. , Ha lánggal etetnéd tenyeredről, a szél tán még járna utánad. Ha meggondolod, hogv milyen nyomorult vagy, ágyékod mélyén fogak nőnek. Mint fatörzset a nyüzsgő hangyák, belülről falnak fel a könnyek. S míg összefekszel önmagaddal, s fanyar ízekkel telnek az almák a fán, számold csak, számold kisujjadon, ki szeret, ki szán igazán. Én meg sem látom, mint akárki, hogy férfi volnál? nő-e? Mégsem verik ki karmok a kezed, ajkad sem koppan csőrbe. nem csapsz le senkire, nézel csak, mint aki szelíd bosszút forral, de pártütőek szervei, talpig telsz homályos, üres szemgolvókkal — gonosz vagyok. S te hétpróbás gonosz vagy. FRAGMENTUM Máté András: John Cage Vízizene

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents