Új Nógrád, 1990. július (1. évfolyam, 76-101. szám)

1990-07-28 / 99. szám

1990. JÚLIUS 28.. SZOMBAT A hét filmjei Amerikai történetek magas fokon mmm; Los Angeles az Egyesült Ál- llfc lamok egyik legmocskosabb ff városa. A bűnözés soha nem látott mértékeket ölt. A ká­bítószerügyletek, a prostitúció, a gyilkosságok és betörések, az al­világi bandák csatározásai, a til­tott szerencsejátékok behálózzák az egész várost. A rendőrség megfeszített erőkkel dolgozik, ennek ellenére a bűnesetek jelen­tős százaléka felderítetlen. A rendőrök minden este - már amikor hazakerülnek - holtfá- radtan zuhannak az ágyba. Ál­landó stresszben, állandó életve­szélyben dolgoznak. Ismerik az alvilágot, tudják, látják, mennyi pénz forog ott, a saját kis fizeté­sükkel szemben. Nagy a kísértés a jobb életre. Nem kellene állan­dóan hamburgert zabáim és olcsó sört inni, az asszony is vehetne szebb ruhákat, a gyerek is jár­hatna jobb iskolába. Nem kellene mást tenni, csak szemet hunyni néhány dolog felett. Akkor lesz pénz, jobb élet, emberi életkörül­mények. Sokan engednek a csábításnak. A rendőrség belső ügyosztálya az ilyen zsaruk ügyein dolgozik. Fel­adatuk, a korrupt társaik leleple­zése és törvény elé állítása. Ez a munka sem könnyebb rendőri munka. Ez a témája Mike Figgis ren­dező első jelentősebb amerikai filmjének, a Higgy neki, hisz rswMnak. Figgis remek filmet ké- s/itctl. Nagyszerűen bemutatja a zsaruk korruptálódásának hátte­rét, az okokat. Nem a megszo­kott amerikai látványpufogtatás- sal teremt hangulatot, hanem do- kumentalista eszközökkel. Hite­les filmet készített, ami egyre iz­galmasabb, egyre feszültebb, míg eléri a véget, ami szintén nem a szokásos frázist mondja a néző­nek. A két főszereplő sokáig emléke­zetes teljesítményt nyújt. A kor­rupt zsaru szerepében Richard Gere szinte lubickolt, Andy Gar­da pedig a belső ügyosztály fiatal nyomozójaként bizonyította, hogy most már jóval több. mint az egyik legtehetségesebb ameri­kai színész. A Higgy neki, hisz zsaru olyan mozi, aminek megtekintése után egyedül kell hazasétálnunk, hogy alaposan kielemezhessük ezt a re­mek filmet. I... Roger Donaldson nem tar­tozik a sztárrendezők közé. Nem tehetségtelen ember, de igazán emlékezetes film nem fűződött a nevéhez. Egészen 1988-ig. Amikor is felkérték a Nincs kegyelem című amerikai bűnügyi film elkészítésére. A producerek nem akármilyen gár­dáról gondoskodtak a számára. A zeneszerző Maurice Jarre neve jól hangzik a filmvilágban, mi­ként az operatőr John Alcoté is. Szereplőknek is hasonló szín­vonalon produkáló színészeket szerződtetett a producer. Az egyik főszerepet maga Gene Hackman, az amerikai film egyik legnagyobb alakja vállalta. A má­sikat az a Kevin Costner, aki az Aki legyőzte A1 Caponét című Brian de Palma-alkotásban bizo­nyította. hogy kivételes tehet­ségű színész. A női szerepre pe­dig a rendkívül szexis Sean Young kapott megbízást. Mint a névsor­ból kitűnik, Donaldson ritka jó gárdával láthatott munkához. Volt már rá, nem is egy példa, hogy az illusztris névsor ellenére csak szánalmas fércmű született. Most azonban minden ment, mint a karikacsapás. A filmet a kritika és a közönség egyaránt elismeréssel fogadta. Miért? Miben rejlik a siker tit­ka? Miért nagyszerű film a Nincs kiüt? A válasz egyszerű: mert a fogaskerekek mind hibátlanul működnek, sehol egy porszem a gépezetben. Minden a végletekig profi, minden tökéletes. Egyetlen másodperc unalom nincs a 110 perces moziban. Sehol egy feles­leges epizód, sehol egy felesleges snitt. Ebben a filmben minden a helyén van, pontosan úgy, ahogy az a nagykönyvben megvan írva. A történetről - engedtessék meg - nem árulok el semmit. Mert aki nem látta még, az így fog igazán szórakozni. Mert, hogy ezt a filmet látni kell, az biztos! Tudta ezt a legfrissebb hazai filmforgal­mazó, a Saturnus is, azért kezdte ezzel a filmmel hazai működését. Jól választottak. Ilyen filmekkel magasra szállhat a Saturnus. Szilágyi Norbert Egy szál gitárral Grazig Tizenkét évvel ezelőtt a ka- rancskeszi Tóth Ágika meghal­lotta, hogy falujában jelentkezni lehet a zeneiskolába. Szülei nem' voltak otthon, így a bátyját kérte meg, hogy öltöztesse fel, mert ő szeretne elmenni oda. Be is ju­tott, csakhogy a cselló,amit aján­lottak, sehogyan sem tetszett ne­ki, szívesebben pengette volna a gitárt. Végül elérte, amire vá­gyott, de csak azon az áron, hogy az első év anyagát fél év alatt kellett megtanulnia. A húszesztendős Ágnes ma Grazban, a zene- és képzőművé­szeti főiskola hallgatója. Most ugyan itthon pihen, így sikerült elérni, s megtudakolni, mi tör­tént a keszi zeneiskolai tanulás után.- Debrecenben konzervatóri­umot végeztem, majd ugyanitt szándékoztam megszerezni a ze­netanári diplomát, a felvételim viszont nem sikerült. így volt egy „szabad” évem. mialatt kinéztem magamnak egy budapesti zeneta­nárt, Róth Ede személyében. Ő tanított tovább gitározni, s már a kezdet kezdetén említette, hogy jó lenne külföldön képeznem ma­gam. Először Pozsony és Weimar jött szóba, majd Róth javaslatára Grazban próbálkoztak:- Mártim Myslivecek hallga­tott meg még azon a nyáron, S az ő segítségével kerültem a főisko­lára, ahol egyébként rajtam kívül több magyar is tanul. Nemrégiben - budapesti ta­nára ösztönzésére - először vett rész,t a Cseh és Szlovák Köztársa­ságban egy kisebb nemzetközi versenyen, ahol a Kelet- és Dél- Európából érkezett fiatal elő­adók között a hatodik lett. Talán ■ 1 ént alakul a helyezése, ha Au - peritjére nem ibrik le a körme... De már-ncm bánkódik ezen.- Lesz még bőven alkalmam bizonyítani, hiszen csak Grazban évente négyszer van lehetősé­koncertet adni. ami lénve­Ágnes most otthon gyakorol gében gyakorló hangverseny. A tanulmányi idő a főiskolán egyébként nyolc év, ez két sza­kaszra bontható: az ötödik után tanári, a nyolcadik befejezésével pedig művészi diplomát ad. Én az ötödikig szeretnék eljutni... Az ösztöndíjával nem dicsek­szik, pedig megtehetné. Édes­anyjától tudom meg, hogy az egyévi tandíj - ami nem csekély összeg, nyolcezer schilling! 7 nem a családi kasszát terhelte. Ági jó tanulmányi eredményével „spó­rolta” meg. A napokban viszont valami egyéb próbatételhez kezd: a Ba­laton mellé készül egy hónapra dolgozni. Nem félti a hosszú uj­jait a fizikai munkától, sőt szavai inkább azt árulják el; jó ha az ember ahhoz is szoktatja magát, ami kedvenc időtöltésén kívül esik . Igaz, még messze a nap, mikor a kezébe kapja a diplomáját, de már tudja mihez kíván azzal kez­deni:- Mindenképpen tanítani és persze koncertezni szeretnék, mert a zenélés örömét nem csu­pán átélni, továbbadni is jó. Én azokat a darabokat kedvelem leginkább, amelyek bővelkednek harmóniai fordulatokban, s így tulajdonképpen Bachtól a mo­dernekig bármit szívesen ját­szom. Mihalik-Bíró Elkelt a nőtincsi kastély Hatvanmillió forint szükséges a nőtincsi Scitovszky-kastély fel­újításához, mely összeggel tulaj­donosa, a Nőtincsi Községi Közös Tanács nem rendelkezik. Ezért úgy döntött, hogy értéke­síti az épületet, melyre már vevőt is talált. Egy gödöllői dísznö­vénytermesztéssel foglalkozó kft. lesz az új gazda, „aki” gondosko­dik a kastély rendbetételéről. Másfél millió forintos költséggel már elkészültek a rekonstrukciós tervek az Országgs Műemlékvé­delmi Felügyelőség hozzájárulá­sával. „Önökre nagy változások várnak!” Nem mindennapos vendégek érkeztek Szügy be. A belga építő­művészek kamarájának elnöke, Marcel Holvoet úr a kistelepülé­sek építészetének szerelmese.- Hogyan kerültek kapcso­latba a magyar építészettel?- Makovecz Imre munkássága által ismertük meg a magyar épí­tőművészetet, azonban itt nem akartunk megállni. Ugyanis 20- 30 évvel ezelőtt mi is az amerikai építészetért rajongtunk, ma azonban a hazánk múltját repre­zentáló építészeti értékek felé orientálódunk. Ezen belül pedig a városközpontok tömbrehabili­tációja érdekelt minket. Tavaly 25 építésszel jártunk önöknél és akkor alaposan kiveséztük a bel­ga és a magyar építészet buktató­it.- Milyen buktatókat tapasz­taltak?- Az állami preferenciák te­kintetében meg kellett állapíta­nunk, hogy sem nálunk, sem önöknél az állam részéről nincs különösebb segítség. Ugyanez vonatkozik a piaci viszonyokra: a magyar és a belga építészek egyre nehezebben tudnak megélni. A versenyek nálunk is manipulál­tak: a versenytárgyalások során már eleve eldöntik, hogy ki nyeri el a pályázatot. Tehát, ebben sincs különbség köztünk: a poli­tika itt is, ott is dirigál!- Milyen szakmai-jogi érdek- védelmet tud kifejteni az ön által vezetett kamara?- A kamarának minden egyes esetben meg kell verekednie azért, hogy kiharcoljuk a mun­kát. Ugyanis a törvény az építé­szekre vonatkozik és nem a váro­sok vezetőire! Ez önöknél úgy jelentkezik, hogy a versenytár­gyalások árajánlata mestersége­sen alacsony, hiszen az önök tele­pülései komoly anyagi gondokkal küszködnek. Éppen ezért, való­ságos csoda, hogy egy kis faluban olyan művelődési-oktatási komp­lexum épüljön, mint itt Szügy- ben.- Ön szerint milyen lehetősé­geink vannak arra, hogy felzár­kózzunk Nyugat-Európához?- Önökre nagy változások vár­nak! Ha 1992-re felzárkóznak a Közös Piachoz, akkor lehetőség nyílik arra, hogy egy összehan­goltabb szakmai-jogi érdekvédel­met dolgozzunk ki. Ez éppúgy vonatkozik az építészetre, mint a gazdaság egyéb területeire. Hi­szen önök, és ezt nem sértésnek szánom, egyelőre átmeneti idő­szakban élnek. Ez azzal jár, hogy mindent újra kell tanulniuk, s nem csak átvitt értelemben, ha­nem szó szerint is. Ezért ez az iskola már európaibb körülmé­nyeket biztosít árra, hogy a falusi gyerekek is méltó környezetben tanulhassanak.- Országjárásuk közben to­vábbra is a kistelepüléseket fog­ják felkeresni?- Persze! Hiszen én „kis” épí­tész vagyok és a kistelepülések értékei jobban érdekelnek, mint a professzionista Budapesté!- szőke ­Kétujjnyim a demokráciától Úgy tartják, hogy Chur­chill volt az első, aki V betűt formáló ujjaival némán is kapcsolatot teremtett a győ­zelemre áhítozó britekkel. V, mint Victoria. Az ujjak e pantomimjátéka, tudjuk, nemzetközivé vált, nem egy esetben az üldözöttek egy­mást is biztató jelévé, győze­lembe vetett reményük kife­jezőjévé. Nem veszélytelen módja az együvé tartozás ki­fejezésének. S erről az Eve­nement du Jeudi című fran­cia hírmagazin számolt be, megdöbbentő információ­val. Dániel Arap Moi kenyai diktátor ellenfelei, akik többpártrendszert szeretné­nek az afrikai országban, két ujjúkkal adnak jelt meggyő­ződésükről: mutató- és nagyujjuk szétfeszítésével. Vagyis a „ V" jellel. William Leitich, a rendszer kemény embere e dühítő kihívás le­szerelésére azt javasolta, hogy a tüntetők e két ujját le kell vágni! A kivitelezésre úgy buzdította a diktátor pártjának fiataljait, hogy hordjanak magukkal éles késeket a harci feladat telje­sítéséhez. És ha teljesítették a mozgalmi munkát, a levá­gott ujjakat küldjék be a párt helyi vezetőségéhez, írja a francia hetilap. A kenyai diktátor legutóbbi nyilatko­zata szerint országa egészen közel áll a teljes demokráciá­hoz. A fentiek szerint úgy is mondhatjuk: kétujjnyira, durván számolva. 16 keréken a KARFA TIAVAL: Át a határon 3. Unalmasan kezdődött... Némi, úgy látszik mindenhol elkerülhetetlen, adminisztráció után reggel fél 9-kor indultunk másodszor a szekszárdi Béla tér­ről. A KÁRPÁTTÁ vezetői kikí­sértek bennünket a kamionhoz és a kerekek első fordultáig küldték utánunk jókívánságaikat. Ké­sőbb kiderült, hogy ezekből min­den mennyiség bőségesen ránk fért. Ne sértődjenek meg a született alföldiek, de a magunkfajta pan­nonoknak az Alföld bizony unal­mas. Cegléd és Kecskemét épp úgy, mint az egyébként szép Deb­recen külvárosa, vagy Nyíregyhá­za. Egy ilyen hosszú út azért persze a gyakorlati földrajzi is­meretek gyarapítására jó. Az em­ber megtanulja, hogy merre van Rétközberencs, Ajak és a tisza- bezerédi gulya, melyet türelmet igénylő tempóban szoktak áthaj­tani a 4-es főúton. Első szekszárdi élményünket délután háromnegyed 4-koi Nyírtura elhanyagolt külsejű, de nagyon jó éttermében szereztük. Itt ugratásként így kezdtem a rendelést:- A szomszédos Szekszárdon azt beszélik, hogy az egész Nyír­ségben itt főznek a legjobban. Bebizonyítaná? A bajuszos vendéglős egyetér­tőén bólintott:- Természetesen! Ugye Sáf­rány Jánostól hallották, aki Szek­szárdon a Kinizsi utca 2.-ben la­kik? A BHG-ben dolgozott vala­mikor, régóta nem találkoztunk, de üdvözlöm! Nincs szerencsém ismerni Sáf­rány Jánost, de az üdvözletét ez­úton továbbítom. Vendéglősünk, meghallva úti célunkat, azzal bú­csúzott, hogy 3 hét múlva, vissza- jövet is térjün be hozzá. Hallott már az ottani útviszonyokról, így ez az ijesztő perspektíva sok ka- mionos vendége tapasztalatainak összegzése volt. Az útviszonyokról természete­sen mi is hallottunk, de mint a későbbiekből kiderült, itt-ott kel­lemesen csalódtunk. Persze vára­kozásainkhoz mérten, tehát vi­szonylag. Bevezetésül Záhony volt az, ami minden elképzelést felül­múlt... 200 méter = 2 óra 20 perc A határállomás létét 200 mé­terre jelző táblánál véget nem érő kocsisor. Személyautók hol ket­tesével, hol négyesével minden irányból és a legváratlanabb pil­lanatokban váltva át az egyik sáv­ból a másikba, különös előszere­tettel a kamionokéba is. A „Zá­hony fogadó” (teljes panzió, Al­kotmány utca 36.) farost reklám­táblája zsebkendővé gyűrve, az állapotok kaotikusak. Érdekes, hogy a rádió, mely szorgalmasan közli, hogy Ausztria, vagy Ju­goszlávia felé milyenek az átke­lési körülmények, Záhony létéről következetesen megfeledkezik. Petres István kollégánk is vet­hetne erre egy pillantást a tv „Ab­lakjából __- Mindig így van ez? - kérdez­tük a Tisza hídját őrző katonát, míg az udvarias ügyintézés után az átengedést vártuk.- Néha még rosszabb! - mondta kedvesen. - Amióta sza­bad a kishalárforgalom... Ami ilyen formában a legtöké­letesebb félreértés, a zugpiacok és csencselések mocsarait bőven tápláló forrás. Egy szovjet házas­pár mellettünk tolta át a Tisza fölött Zsiguliját. Elfogyott az üzemanyaguk, üzleti sikereik mérsékeltek lehettek. Nem ők voltak az egyetlen kocsitolók. A magyar vámosok horgán akkori­ban fennakadt egy kárpátaljai ci­gányasszony, aki cáekély 70 ezer forinttal a szoknyazsebben pró­bált kishatárforogni... „Odaát" az ügyintézés - mond­juk így - alapos volt. Bebújtak a leplombált kamion alá, felmász­tak a ponyvára. A hangulat csak akkor vált barátságosabbá és a hangnem halkabbá, amikor az egyik fogfájós határőrnek adtam egy Demalgont. Váratlanul magyarul köszönte meg. Csak (Csop) után az út zsúfolt­sága folytatódott. Tíz kilométe­res kocsisor várta, hogy Magyar- országra juthasson. Ok kedvük szerint, akármerre portyázhattak minálunk és ezt valószínűleg meg is tették. A mi útirányunk beha- tároltabbnak bizonyult. Már a határon belebélyegezték úti ok­mányainkba, hogy Helsinkibe csak és kizárólag a Munkacs­Sztrij-Lvov-Breszt-Minszk- Orsa-Pszkov-Leningrád úton mehetünk. Ez korántsem a legrö­videbb út, de vitának helye nincs. Sorozatunk előzetese utat jel­zett az ismeretlenbe. Nem téved­tünk és bánatosan néztünk egy Rigába tartó kamion után, mely az ottani Latinteranto cég tulaj­dona volt. Az olvasónak azonban később mégis szolgálunk balti in­formációkkal, ha közvetettekkel is... A homoki benzinkút parkoló­jában álltunk meg, éjjel 11-kor. Egy budapesti Volán-kamionos- sal még megvitattuk (a határok spiritualizálódását. Ő ugyanis Lengyelországba ment, Záhony, Kárpátok, Breszt vargabetűvel, mert a csehektől nem kapott IFA-jára útvonalengedélyt. A harmadik napon 462 kilomé­terrel gyarapítottuk utunkat. El- alvás előtt egyikünket se kellett ringatni... (Folytatjuk) Ordas Iván

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents