Új Nógrád, 1990. július (1. évfolyam, 76-101. szám)

1990-07-04 / 78. szám

1990. JÚLIUS 4.. SZERDA anmuu 5 Pszichológus szemmel Tiszta és világos értékrendet! Balassagyarmat, művelődési ház. A fiatalok helyet foglalnak a nagyteremben, elsötétül minden, és a színpadon feszülő fehér vászonra éles fény vetődik. Elin­dul a film: Szülőföldem, Palócor­szág... Hirtelen elakad a kép, s szórópisztollyal kiíródik: Kino- puskin. így kezdődött a balassagyar­mati alternatív zenekar nagyleme­zének bemutató koncertje. „Végigkentem a hátadon a Ní- veát, hát miért ücsörögsz úgy, akár betűkön az ékezetek. Semmi baj nincs, p?” - énekli Csagabi, azaz Csach Gábor ing­ben, lógó nyakkendőben. A dal vége felé az első sorban ülő fiúk felpattannak, s máris mozognak. Élvezik a zenét. Végignézek a közönségen. Hangulat? Nem, az még nincs. Talán majd később. A dalok otyan sorrendben kö­vetik egymást, ahogy a nagyle­mezen. Talán az ötödik szám után közli az énekes, hogy a láb­géppel valami gond adódott, ad­dig hallgassuk play-backról a ze­nét. Tízperces kihagyás után végre a zenekari tagok újra a színpadon. Előttem egy lány ol­dalba böki barátnőjét, s buzgón ismételgeti: „Figyeld, figyeld, ez a kedvencem, a legszebb szám!” S együtt énekli a többiekkel: „E napnak remélem vége van...” E napnak, illetve estének ha­mar vége lett. Talán túlságosan is hamar. Hazafelé fiatalok értékelő cso­portjaiba ütközünk. Kérdésemre -hogyan tetszett a Kinopuskin? - „bőbeszédúen” és „hatalmas” szókinccsel válaszolgatnak:- Nem tudom. - Fúú...hát...- Elmegy. - A legszószátyárabb: - Nekem a koncert nagyon tet­szett, egyáltalán nem volt rossz. Hát igen. Felidéződik bennem a kép: hangulat sehol. A nézők mozdulatlanul ülnek, mintha nem is rockkoncerten(?), hanem ko­molyzenei hangversenyen ülné­nek. Igazából nem sikerült lázba Hozni a fiatalokat! Mindössze tíz­tizenöt fiú táncolt. Nekik bizto­san jó volt így. Nekem nem. A hangulatot hiányoltam. Ezért kaptak nálam közepest Kinopus- kinék. Felles Hajnalka Egy alkalommal eljutottam Zi­chy László előadására. A főisko­lai napok keretében, a kollégium klubjába, főiskolai hallgatóknak beszélt a menedzserképzésről. Felvázolta, szerinte milyen lehet­séges útjai vannak a változások­nak hazánkban.. Zichy László á Salgótarjáni Síküveggyár mérnök-pszicholó­gusa. Előadásában sok példával illusztrálva beszélt arról, hogy hazánkban még mindig kevés az esély arra, hogy egy ember igazán megtalálja a helyét a társadalom­ban. Sok' sikeres embernek rossz a közérzete. Valami tehát nem működik. Működőképes rend­szerek nélkül pedig nem jutha­tunk előbbre. Hiába helyezünk egy-egy rendszerbe kiváló embe­reket, ha az rossz. Ők is megbuk­nak, hacsak nem sikerül a rend­szert átalakítani. Gyakran fordul elő előreszala- dás, vagy elmaradás. Az előbbire egy példa: A tehetséges tech­nológus előírja a világszínvonalú technológiát. Elégedetten dől hátra székében: nagyot alkotott. Nemsokára kiderül, hogy ez vi­lágszínvonalú alapanyagot kíván, s ezt Magyarországon nem lehet beszerezni. A cégnek pedig nincs dollárja. A technológus tehát rosszul dolgozott, mert nem vette figyelembe gyára műszaki és gaz­dasági rendszerének lehetőségeit. Zichy László elemezte hazánk korábbi helyzetét. A sokoldalú­ság helyett kizárólag a saját ké­pére formálta a társadalmi rend­szer a világot, döntően a hatalmat szolgálva, nem a népet. Felbon­totta a korábban kialakult, jól működő faluszerkezeteket. A fej­lesztési pénzek állami elosztása a pénzek „eltérítéséhez” vezetett. A kapacitások összehangolásának hiánya sok-sok működési zavart okozott a gazdaságban. A döntés- hozatal rejtett hálózata megszün­tette az emberek közötti valódi együttműködést. Ezen elsősorban igazi, őszinte kapcsolatokkal lehet segíteni. Olyan önkormányzatokkal, ame­lyek valódi társadalmi ellenőrzést tudnak gyakorolni. Ilyen önkor­mányzatok létrejöttéért min­denki felelős a saját területén. A továbbiakban a vezetőkép­zésről esett szó. A következő tulajdonságokkal kell rendelkez­niük a leendő vezetőknek: huma­nitás, az alapvető bizalomszint megteremtésének képessége a ve­zetők és a beosztottak között, többszempontú gondolkodás és konfliktusmegoldó képesség. Ezek után a vállalatok érték­rendjéről beszélt az előadó. El­hangzott egy elég gyakori példa: egy veszteséges, felszámolandó Vállalatot annyira értékelnek, mintha rozzant, kunyhó lenne, így a jó anyagiakkal rendelkező, korábban a gyárban dolgozó is könnyen megvásárolja, majd be­társítva a nyugati tőkét kiválóan üzemelteti. A szomorú tanulság: mégsem kellett volna bagóért el­adni... Izgalmas része volt az elődás­nak a „szervezd meg a munkahe­lyedet”-módszer vázolása: Főis­kolások vagy egyetemisták már másodéves korukban maguk ken­dik szervezni munkahelyüket. Egy iroda segíti a különböző te­rületen tanulók kapcsolatterem­tését. Mire kézhez kapják a dip­lomájukat, már tudják mit akar­nak, miért és hogyan. így nagy valószínűséggel sikeres lesz a vál­tozás. Miskolczi István Mitisírahogyishívják? Biró Olga felvétele Ami stúdiónk Olvasóink az év elején már találkozhattak a fenti címmel: akkor mutatkoztak be első ízben lapunk újságíró-stúdiójá­nak hallgatói. A stúdión a közelmúltban fejeződött be az oktatás. Rendszeresen 23, zömmel érettségizett, részben felső fokú végzettséggel rendelkező fiatal látogatta a kéthetenkénti foglalkozásokat, melyeken elsősorban a gyakorlatban jól hasznosítható ismereteket sajátíthattak el a hallgatók. Többen folyamatosan jelentkeztek a tanfolyam ideje alatt is írásokkal, akad azonban ezúttal is olyan fiatal, aki először ezeken a stúdiós hasábokon mutatja meg magát a nagy nyilvánosságnak. A hallgatók közül minden bizonnyal jó néhány névvel találkozunk még lapunkban, mert ugyan befejeződött a tanfolyam, a lap és a volt hallgatók között a kapcsolat megmarad. A legképzettebbek, a legtehetsége­sebbek előtt pedig nyitva az út, hogy hivatásos hírlapírókká váljanak. kérem, fogadják szeretettel az újságíró-stúdiót frissiben végzett fiatalok írásait. Sulyok László stúdióvezető Kinopuskin - közepes Szerető szív A felkiáltás egyik napilapunk apróhirdetés rovatában állott, vastag betűvel szedve: „Nem megyek oda!" - Hivalkodott szerényebb és fantáziátlanabb társai között, s mindössze ennyit közölt még: „Garan­táltan becsületesen,,havi összeget fizetnék idős egyénnek, lakás ellené­ben. Telefonszám... ” Hogy is van hát? Nem megy oda, de a lakás kell, és fizet... napokig piszkált: mi lehet emögött? Végül engedtem a kíváncsiság ördögének, és feltárcsáztam a számot. Agresszív árnyalatú női hang tudakolta, hogy mit óhajtok? Amikor előadtam, hogy a hirdetésre jelentkezem, megenyhült valamelyest, s gyorsan rámkérdezett:- Bocsánat, de hány éves?- Nem rólam van szó - kerültem meg a választ, és egy történetet adtam elő idős, beteg nagynénémről, akiről nem tudok gondoskodni, mert vidéken élünk, és hát kellene valaki, aki...- Azt hiszem, nem áll a dolog - szakított meg az asszony. - Ha az illető beteg, már nem jó! Én olyan egyént keresek, akinek nincs szüksége ápolásra. Én legalábbis nem ápolom...- De, hát kinek kell a lakás?- A fiamnak. Igaz, most még csak gimnazista, de érettségi után az orvosira fog járni, s ha elvégzi az egyetemet, saját lakásra lenne szüksége. De ez már nem önre tartozik. Elszédített ez az anyai gondoskodás. Szóval, keres egy idős embert, aki nem igényli az ápolást, a jó szót, ugyanakkor lakása van, nem beteg, de havi összeg ellenében hajlandó meghalni, mondjuk öt-hat év múlva. Mert ugyebár a szerető anyai szív erre spekulál! i Varga Tímea „Nemcsak kenyérrel él az ember... “ Vélemények a vallásosságról Napjainkban újból egyre többet hallatja hangját az egyház. Eltűntek az elmúlt évtizedek korlátozó tényezői, s visszatérték a szabad vallásgyakorlás lehetőségei. Milyen a mai ember viszonya a valláshoz, az egyházhoz? Érzéketlenség­járvány Egy ember fekszik a járdán, az egyik salgótarjáni buszmeg­állóban. Mellette ott a pad. Va­lószínű, onnan esett le. Ruhája egyszerű, életkora meghatáro­zatlan. Fektében arcát elta­karja karjával, talán még öntu­datlanul sem szeretné, hogy fel­ismerjék. De az is lehetséges, a rúgásoktól védi magát. Csúcsforgalom. Egyre töb­ben rohannak el az ismeretlen férfi mellett. A pillantások át- siklanak felette, a lábak már néni mindig. A kíváncsi gyerekszemek azonban mindent észrevesz- nek. A srácok kérdésére: „Mi­ért fekszik itt ez a bácsi?” - jobb esetben vállvonogatás a válasz. Van, aki ingerülten jegyzi meg: „Már megint egy részeg disznó!” Senkinek sem jut eszébe, hogy a férfi talán rosszul lett, s nem jószántából fekszik a pad mellett. Balogh Andrea- Mi igen vallásosak vagyunk. Én és a férjem is ilyen családból származunk. Az igaz, hogy eltérő vallást gyakorlunk, de ez nem jelent különösebb akadályt, mert olyan gyülekezetbe tartozunk, ahol nem számít 'más csak az Istenbe vetett hit. (P. I-né 38 éves, adminisztrátor.)- Nem vagyok vallásos. Egye­dül a materializmusban hiszek, tagadom Isten létét. Az igaz, hogy rengeteg olyan dolog van. amire még ma nem tudunk ma­gyarázatot adni, de szerintem ezeket is csak a matéria fogalmá­val lehetne megmagyarázni. (K. Z. 20 éves, egyetemista.)- Hiszek Istenben, de temp­lomba nem j^jok. Megtalálom a szívéhez vezető utat, s ehhez nincs szükségem közvetítőkre. Feleslegesnek tartom a miséket is. A papok részleteket olvasnak fel a Bibliából, majd elmondják a világ mai aktuális politikai híreit, eseményeit. Istennek nincs szük­sége ezekre, meg a díszes leplek­re, arany keresztekre, szobrokra. Egyformán osztja kegyeit min­denkinek, szegénynek és gazdag­nak. Nem a pénztárcák tartal­mát, hanem a lelek gazdagságát nézi. (G. A. 24éves, joghallgató.)- Isten nincs, nem létezik. Egyedül a sátánban hiszek. O jelen van mindenütt, megrontja az embereket. Ha Isten létezik, és olyan jó amilyennek mondják, akkor miért hagyja, hogy a sátán uralkodjon a földön? A sátán hintette el a bűnösség magvait a szexszel, az itallal, a kábítószer­rel, a cigarettával. Nem, nem lehet Isten, ha hagyja, hogy mindez rabságban tartsa az em­bereket. (Z. B. 18 éves tanuló.)- Ez az egész vallás egy nagy hülyeség. Az emberek imákat mormolnak valakihez, aki nincs is, s ezáltal nem segíthet senkin. A papok régen meg most is csak kizsákmányolják az embereket. Egyedül magamban hiszek és semmi másban. (H. K. 16 éves tanuló.) Olvastam fiatalon egy köny­vet, Joni volt a címe. Balesetet szenvedett, megbénult lányról szólt, aki tehetetlenségéből adó­dóan egyedül Istenben látta gyó­gyulásának lehetőségét. Nemré­giben Billy Grahammal itt járt Magyarországon. Sajnos nem tudtam őket megnézni. A könyv elolvasása óta megtértem, s hite­met ma is gyakorolom. (T. M.-né 40 éves tanárnő.) Buda Annamária A kis árva A kiskutya a híd alatti pa­tak partján állt, és ugatott. Még kölyök volt, de viselke­désén érződött a bizalmatlan­ság. Közeledtünkre óvatossá­gát elnyomta kíváncsisága és életösztöne. A környéken senkié nem volt, így elindul­tunk gazdát keresni neki. Egy helyütt szívesen befogadták a kis jószágot. A család két kis­lánya érdeklődve figyelte az új jövevényt. Maci - időköz­ben így nevezték el a kisku­tyát -jó gazdákra talált. Számtalanszor találni az úton elhagyott, magányosan ténfergő kiskutyákat, kiscicá- kat, melyeknek sorsa nem mindig fordul szerencsésre. Lehetőleg segítsünk nekik! Ha másként nem, keressük fel velük az állatmenhelyet! Bozó Mária Hiszek a zenében J jtszek a zenében! Megváltó, ÍJ feldolgozó erejében. Bá­natban vigasz,t nyújt, feldúlt lelki- állapotban teljes megnyugvást. A siratók a bizonyságai, hogy nagy fájdalmában a beszédtől el­távolodó recitativóval (énekbe­széddel) Szakad ki az ember leg­belsőbb panasza. Népdalainkban vágyakozások, határtalan szerel­mek, hűség (kedveshez, hazá­hoz), honvágy, vagy tréfa, hun­cutság, csipkelődő kritika szólal meg. S, még mi minden! Bánat­ban, örömben dalra fakad a ma­gyar... S, ahol nincs szöveg? „Ó, én ezt nem értem" - mondják sokan mentségükre felhozva, ha ko­molyzenei hangversenyre, úgyne­vezett „tiszta, zenére” invitálom őket. De a kényelemre, sőt a be- és elzárkózásra nincs mentség. Soha nem értettem: mit nem lehet érteni, egyáltalán mit akar­nak, vagy mit is kell érteni a zenén. Szerintem nem szükséges tudálékos pózba merevedve, teljes koncentrációval, „hat” füllel hall­gatva beülni örökös elemezgetés- re. Elég, ha csupán belefeledke­zünk a muzsikába. Kizárva a kinti gondokat, feszültségeket. Én áta­dom magam a zenének. Hagyom, hogy teljesen átjárjon. Időnként andalít, máskor felkavar, de min­dig megtisztít! Feledem a kicsinyes csetepatékat, mindenkinek, az „ellenünk vétkezőknek" is meg­bocsátok. Erőt merítek belőle, hi­szen az élményen túl a muzsika egyfajta tartást ad, ami önbizal­mat, határozottságot lop a kishitű, szívébe. S, ez 'tettre sarkall - cse­lekvésre késztet, sőt képessé is tesz rá. a zene hatalmát talán még /l inkább érzi, érezheti az, aki maga is próbálkozik a hangok előcsalogatásával. Mindig felüdü­lést jelentett, ha leülhettem zongo­rázni. De az igazi az együttmuzsiká- lás! Ez fegyelemre, alkalmazko­dásra is nevel; kizárja az egyénies- kedést, mert a csapatmunka mű­vészi alázattal a leghitelesebben törekszik visszaadni a mű sajátos­ságait, arányait, a szerző elképze­léseit. Más dolog tehát kívülről, gond­talanul hallgatni a muzsikát, s más belülről átélni az örömöket, s a fizikai fájdalommal is járó gyötrő­déseket. A sikertelenségeket (nem tudtam minden hangot kijátsza­ni), s a félelmeket (milyen hajszolt tempónk lesz, nem akad-e el a futam?). Már-már úgy érzi az em­ber beszakad a háta, merevedik a nyakcsigolyája, összegabalyod­nak az ujjal. De valami még ek­kor, az utolsó pillanatban is dia­dalmaskodik fölötte. Lenyűgözi, győzedelmeskedik. a muzsika bűvereje el- varázsolja a zenekart. Kör­benézünk és mosolygó, átszelle­mült arcokat látunk. Feledjük a hántásokat, s együtt dobban a szívünk. Túláradó szeretettel for­dul ember az ember felé. Hát, hiszek a zenében! Büros Agnes

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents