Új Nógrád, 1990. július (1. évfolyam, 76-101. szám)

1990-07-18 / 90. szám

1990. JULIUS 18.. SZERDA

immmi

3

Merre tovább, falusi bank?

Kamatlábak, részjegyek, kölcsönök és betétállomány. Kapkodom a fejem, a fogalmak hallatán: mindig is elkerült engem a pénz: nejem kezeli, mióta csak együtt vagyunk, hát külön világ maradt nekem a bankok világa.

A Szécsény és Környéke Takarékszövetkezet nyolc kirendeltséggel dolgozik a környező településeken. Lu- dányhalószitól Nagylócig, Vrsánytól Nógrádmegye- ren át Salgótarjánig

gyűjtik, kezelik és fizetik az emberek pénzét, ki a tartozását, ki pedig a spórolt garasait hozza nekik. Megszokta, és megszerette őket a lakosság, ma pedig már el is várja, hogy takarék- szövetkezet működjék a falujában.

Balázs Nándorné igazgatósági elnök mintha mégis többet nyugtalankodna mostanában, mint éveknek előtte. Nem megy a bolt, vagy mi bántja hát a pénzintézet vezetőjét?

— Bonyolultabb a dolog, mintsem, hogy rövid idő alatt elmondhatnám — válaszolja, de bátorítom, így hát mégis nekiülünk. Papír, toll a kézben, okoskodom, legalább magam a pénz világában.

• — Talán ott kezdeném — veszi a nagy levegőt Ba* lázsné —, hogy a magyar pénzkormányzat mindig, is hátrányosabban kezelte a falusi lakosság takarékszövetkezeteit, mint a városokban működő OTP-t. Kezdve a részjegyváltási kötelezettséggel, keresztül a kamatlábak behatárolásán, egészen az állami dotációk legkülönfélébb formájáig: megkötik a kezünk, mikor nem kéne, s elfordítják a fejüke.t, mikor pedig elkelne a segítségük. A takarékszövetkezetek mindig is önállóan gazdálkodtak: abból. amit ők maguk a tagjaiktól ösz- szeszedtek. Begyűjtik a betéteket, s abból fedezik, ha valakinek kölcsönre van szüksége. Ez idáig még rendben is lenne, ha nem akarná az állam tőlünk is lefejni a maga hasznát. De akarja! Éspedig nagyon is akarja! Egyetlen példát mondok, mindennél fényese,bb bizonyíték lesz: a

begyűjtött lakossági megtakarítások állami fedezetének alapjára úgynevezett banki tartalékrátát kell képeznünk az MNB illetékes igazgatóságánál. Ennek összege tavaly még 2, ma már 18 százaléka á kimutatott betétállomány-' nak. Mi kis szövetkezet vagyunk, de 21 millió forint körüli pénzünk fekszik imigyen az MNB-nél, s alig jelent számunkra valami vigaszt, hogy annyi sok vita után most már kapunk is rá némi kamatot — ám ezt is csak akkor, ha lakáslap- kötvényt jegyeztetünk rajta.

Falusi pénzintézet vagyunk. Alig pár ezres, olykor &z alatti lélekszámú községekben dolgozunk. Nekünk nem emel az állam gyöngy füzéres üvegpalotát, s nem áll mögénk,' ha pénz kéne az újabb lakossági hitelekhez. Nálunk önmagát segíti a paraszt: egyikőjük behozza, másikójuk meg kiviszi a pénzit, mert kölcsönre van szüksége. •

— Nem értem a dolgot ‘ — vetem most közbe —, hisz aligha lehet okuk panaszra. Nemrég hoztak rendbe maguknak egy épületet új székháznak, a központban kell, hogy legyen pénzük, ha ki tudnak rá fize.tni majd négymillióit.

— Ez így is van! Mindez

azonban csak azért sikerült, mert szüntelenül kerestük

a lehetőségeket: miként tudnánk még többet nyújtani a lakosságnak, amiből aztán a mi asztalunkra is több kerülhet majd.

Igaz is, hiszen miből pénzel a takarékszövetkezet? Eszembe sem jutott

még eddig megkérdezni,

pedig hát a központ, no meg a kirendeltségek is valahol azért mégis csak emésztik a pénzt!

— Természetesen! Mint a nagvok. mi js a kölcsönzésből élünk. Kispénzű emberek lakják a mi vidékünket: az igénybe vett kölcsönök összege eléri a betétállomány háromnegyed részét. Ez persze senkinek nem öröm, mert az arány valóban nem a jómód mutatója, csakhogy mi a betétekre kamatot fizetünk, míg a kölcsönök után éppenséggel kasszírozni áll módunkban a pénzt. S az egyre szigorodó regulák lassanként az utolsó tartalékainkat is kimerítik.

Lám, tényleg nem annyira bonyolult a dolog, ha megfelelő tanítómesterre talál az ember. Csakhogy suttog benne,m mégis a kisördög — a takarékszövetkezet igazgatósági elnöke ne tanítómesterként, hanem menedzserként álljon helyt.

— összebeszéltek ezek a kisördögök — mosolyog Balázs Nándorné —, mert az enyém is ugyanezt magyarázza. Ügyhogy nem is adjuk föl: munkatársaimmal tovább vadásszuk a lehetőségeket. Szeretnénk például elérni, hogy a helyi tanácsok pénzét is mj kezelhessük, a sokszor több- tucatnyi kilométerre lévő városi bankok helyett. Szeretnénk átvenni a helyi üzemek pénzügyeit is: nálunk tarthatnánk a pénzeiket, de tőlünk vennék fel a működésükhöz szükséges hiteleket is. Ugyanez vonatkozik a szerencsére egv- re nagyobb számban próbálkozó kisvállalkozásokra is. Lám, alaptevékenységünkön kívül biztosítási díjak beszedésével, , könyv- árusítással, totó-lottóval, meg mimindennel foglalkozunk. Olyan dolgok ezek. amikért erős harcot vívtunk eddig is, meg ezután is vívnunk kell még: de

rávisz bennünket a kényszer, hogy felvegyük a kesz- tvűt, ha már így elénk dobták. A falusiaknak egyszerűen szükségük van ránk. Belőlük, velük élünk: nem hagyhatjuk hát cserben őket....

*

Törékeny csontú, fekete ruhás öregasszony bíbelődik a pénztárnál, amikor elhagyom az emeletes irodaházat. Bugye.llárisként használt zsebkendőjéből százforintost bogoz elő. majd reszkető kézzel átnyújtja a pulpituson: vajon kinek a

számlájára? Ezen tűnődöm még egy darabig, maid becsukom magam mögött a falusi- bank diszkréten meg- nvikkanó üvegajtaját....

Hubai Grúber Miklós

4 világkiállítás felé kacsingatunk...

Nyitás a tőkés piacokra

(Folytatás az 1. oldalról.)

kát. A tőkés országok felé kényszerít bennünket a hazai vásárlóképesség erőtel-' jes visszaesése, amit egyre jobban érzünk, s amivel a jövőben is számolnunk kell. Előzetes számításaink azt jelzik, hogy sem termelésben, sefn nyereségben nem tudjuk elérni az előző év hasonló szintjét.

— Ezek szerint lejjebb csúsznak az eddigi igen előkelő helyről a toplistán.

— Nem biztos, hogy a többiek nem csúsztak le, akárcsak mi.

— Vajon, a nyugati piacon történő megjelenéshez, megkapaszkodáshoz megvannak-e a szükséges feltételek?

— Az utolsó húsz év legnagyobb fejlesztését, beruházását valósítjuk meg. Három nyugati cég ajánlata közül az olasz technológiai sor megvásárlása' mellett voksoltunk. A Fémipari Gépgyártó Konszern Delrnac márka néven ismert nagy teljesítményű, négy gépet magába foglaló berendezését és gyártási technológiáját vásároltuk meg. Segítségével az eddigi egyenes bútorokat gyártó technológiánkat új és magasabb színvonalra emeltük. Termékeinket ezután már gömbölyített formában is elő tudjuk állítani.

— Ebben a bizonytalan, máról holnapra, ki tudja milyen irányba változó, kiszámíthatatlan világunkban nagy bátorság kell az ilyen lépéshez. Mégis mi motiválta Önöket az előbbieken kívül e jelentős fejlesztés, beruházás megvalósításában?

— Ízléstelen lenne vállal- hozásunkat magunknak minősíteni. Kezdetben úgy döntöttünk, hogy az új technikai, technológiai megújuláshoz beadjuk kérelmünket az exportbővítő hitel elnyeréséhez. A pályázatunkat elfogadták. A jelenlegi bizonytalan gazdasági helyzetre való tekintettel, nem élünk ezzel a lehetőséggel.

— Kérem, avasson be az elutasítás mögött meghúzódó kulisszatitkokba, ha van ilyen.

— Nincs! A helyzetértékelés során olyan álláspontra jutottunk, hogy legjobb, ha saját erőből oldjuk meg elképzeléseinket. Ezzel

csökkentettük kiszolgáltatottságunkat,. nem rontottuk exportpozícióinkat, de

erre ösztönzött bennünket a hazai kamatpolitika is.

— Mikorra várható a korszerű technika, technológia üzembe állítása, a próba- üzemelés?

— A fejlesztési akció május közepén indult. Az olasz szerelők egy-két hét múlva végeznek a gépek beállításával, utána következik a próbaüzem. Az új berendezések augusztus közepétől, végétől már termelnek, hatékonyabban és többet, mint az eddigiek.

Hogy egy megalapozott, előrelátó, minden egyes részletet pontosan meghatározó, azt figyelembe vevő fejlesztésről van szó, ekép- pen bizonyítja még az igazgató.

— Forgatókönyvünk szerint január 1-ével megszereztük az export-import jogot, és létrehoztuk az akcióképes szervezetet, amit az eredményes export-import üzletkötés céljából márciusban központosítottunk. Mostani fejlesztésünk más területen is elősegíti a gyártmányfejlesztést, illetve a tőkés export növelését. Például, kábeldobüzemünk közvetlenül exportlapokat szállít Olaszországba.

Venesz Károly

unom

I

Kemény kötésű fickónak ismerték mindenkor, s ilyen ma is. Hogyisne, hisz életünkben főszerep az övé: minden döntésünkben mérlegre tesszük, hogy ne sokasodjon a baj körülöttünk.

De másként is jelen van ökelme lépten-nyomon. Ott virít a kisebb-nagyobb cédulákon, a hétéves csak úgy hívja: mennyibe kerül?

Így hát jelentéktelennek sohasem mondható és elviselhetetlenül hivalkodó. Sőt! Szemtelen és csapodár: folyton- folyvást felfele ugrál. Azt hiszi, a pénz ranglétra. . .

Fenemód magabiztos. Követelőzik, játssza az urat. Ki tudja. ki. mi áll mögötte. Biztosan pénzeli valaki, ezért futja neki olyan sokra. . .

A tudat: a rokonszenv meg sem környékezi — nem nyugtalanítja. Hatalma elvakitja. Nem is lehet másként, míg nagy ellenfelére nem talál. Csak jöjjön el a pillanat! S addig is: Áron alias „mennyibe kerül?” üljön már nyugton

a fenekén!

M. J.

B

usiness as usual. Vagyis, az átépítés alatt a munka zavartalanul folyik. A bökkenő azonban éppen az, hogy az ország átépítése, azaz a rendszer- váltás folyamata, az úgynevezett csöndes forradalom körülményei^ közepette a munka, ami egyáltalán még folyik, hiszen a tömegek csökkenő létbiztonságukért küzdve — miként a történelemben mindig _ most is változatlanul dolgoznak, nem zavartalanul teszik ezt.

Nem is tehetik, midőn az egyéni életek folytathatósága bizonytalanodott el tömegméretekben. Tehát korántsem csupán a korábbi politikai és gazdasági elit aggódik a jövőért, hanem milliók vannak bajban, akiknek érdekeit a civil társadalom teljes hiánya miatt nem védi senki, hiszen a' politikai társadalmat alkotó pártok is egyelőre inkább csak .a nép és nemzet — sőt, 15 millió magyar —- érdekeit hangoztatják, vagyis riem a népet és nemzetet alkotó társadalmi rétegekét, s e rétegérdékek érvényesítésében érdekelt egyénekét. A többi között, ez is okozza, hogy a nem politizáló többség — benne az ugvancsak rétegzett középosztály hallgat. Ami nem azt jelenti, hogy nem érdekli a politika. Hanem azt, hogy egyelőre még konkrétan nem érinti! Abban a pillanatban aktívvá válik, mihelyt úgy érzi. róla van szó.

Amikor tehát például Csurka István a' minap is arról panaszkodott Népszabadság-beli nyilatkozatában, hogy az egész sajtó ellenük (értsd, az MDF ellen) dolgozik, talán megfeledkezett arról, hogy egyértelművé illene tennie a „kujtorgó . ellfenforradalom"-ról mondott célzásait. Nem biztos ugyanis, hogy az egész sajtó a saazonosságok és érdekellentétek pontos megjelenítésével szolgálni a • nemzetet. A sajtó tehát csak akkor lenne nemzetellenes, ha a nemzettel kizárólag egyetlen párt vagy párt koalíció lenne azonos,

lllúziótlannl

ját. magát fölszámoló letűnt rezsim restaurációjára törekszik, bár nyilvánvalóan létezhetnek politikai csoportok, amelyeknek jól jönne a katasztrófapolitikára való játszás. Én azonban inkább Paul Lendvai véleményével értek egyet, aki nemrég nyilatkozta Bécsből a Kurírnak: „Nem a kommunista visszarendeződés fenyeget, hanem a mikszáthi értelemben vett visz- szarendeződés.” (Mikszáth, ugye, annak idején sokat tudósított a T. Házból. Időnként az az érzésem, ma is hasonlóakat írhatna.)

Azt hiszem tehát, a sajtó többsége nem valakik ellen, hanem a magára hagyott civil társadalom érdekében munkálkodik. Ez a kötelessége, kivéve természetesen a pártlapokat. Még kevésbé nemzetellenes, hanem a romantikus — következésképpen gyakorlati célokra nem használható nemzetfölfogást vallókkal ellentétben a maga rétegzettségében, az érdekcsoportok között zajló társadalmi folyamatok összetettségében próbálja vizsgálni, illetve az érdekmiként a korábbi egyetlen párt is hajlott arra, hogy azonosnak nyilvánítsa magát a néppel. Ezt a politikai gyakorlatot viszont jó lenne meghaladni a demokráciában.

„A cél nyilván az, hogy rárobbantsák az MDF-re a problémákat" — véli emlegetett nyilatkozatában az író. Ügy vélem, a problémákat nem kell senkire rárobbantani. Rárobbantak azok már nemcsak a kormányzópártra, hanem mindannyiunkra. Föltételezem, hogy amikor a kormány- koalíciót alkotó pártok vállalták a kormányzati felelősséget, nem naiv szűzleányként tették. Tisztában kellett lenniük a politikai és főként a gazdasági rendszer- váltás roppant nehézségeivel, azzal a katasztrofális gazdasági helyzettel, amit örökül kaptak. Örökül kapták, igaz. Mégis számolniuk kellett azzal, hogy a gondok megoldásához nem lesz elegendő az előző rendszerre való vissza-visszatérő hivatkozás, az antikommunizmus. Bizonyos értelemben itt most újra az eredeti

tőkefelhalmozás ideje jött el, vagyis mielőbb meg kell teremteni a gazdaságilag szuverén polgárságot, ki kell alakítani az ehhez szükséges tulajdon- és piaci viszonyokat. E nélkül merő illúzió mindenféle más magyar út, vagy egyéb, a modernizációt gátló „nemzeti eszme”.

Azzal az illúzióval is le kell számolni, amely a Nyugat túlzott támogatására épül, különösen akkor, ha az országban fölerősödik a bűnbakképző indulat, a virulens „leszámolási” düh, amit például Spanyolországban oly eredményesen elkerültek. Tudomásul kell venni, hogy a szegény változatlanul — vagy még inkább — szegény lesz, hosszú ideig. A modernizációnak törvényszerűen ők lesznek ezután is az elsőrangú áldozatai.

int tudjuk, nem a Jézuska hozza a karácsonyfát, hanem a felnőttek vásárolják a kisgyerekeknek, ök veszik az édességet és a díszeket is, amiket reá aggatnak. Egy társadalom nem lehet örök csecsemő. Fel kellene nőmé. Ez az illúzió elvesztésével jár. Sajnos, ezt nem takaríthatjuk meg, bármennyire is szeretnénk. Nincs, aki karácsonyfát vegyen nekünk, helyettünk. Jobb, ha tudjuk. mielőtt megint délibábos álomba ringatnánk magunkat a zökkenőmentes átmenetről. Akkor talán sikerül viszonylag józannak maradnunk.

Business as usual. Vagyis, ha a munka az átépítés alatt egyálta- Ián folvik.

T. E.

M

Kié

a vagyon?

Armand Hammernek, az Occidental Petroleum amerikai olajvállalat elnökének vagyonát csak dollárszáz- milliókban lehet mérni. Az oroszországi származású Hammer, aki jó üzleti érzéke mellett a mindenkori szovjet vezetőkhöz fűződő szívélyes viszonyáról ismert, most kínos támadások céltáblája lett: a rokonság azzal vádolja, hogy vagyonát felesége pénzéből szerezte, ezért perük az örökségért.

Ez a vagyon elsősorban Hammer világhírű műgyűjteménye: Rembrandt, Rubens, Da Vinci, Degas, Van Gogh alkotásai szerepelnek ebben a vagyonban. Az olajmultimilliomos az ő nevét viselő Los Angeles-i múzeumra hagyta a gyűjteményt és az új múzeum már épül is. Az Occidental részvényesei most amiatt tiltakoznak: milyen alapon használja fel az elnök a cég vagyonát saját nevének megörökítésére?

Perekben t.ehát nem lesz hiány! Kérdés, megéri-e a döntést Armand Hammer, aki változatlanul repked a világban üzletei vagy képek után. A kitűnően konzervált multimilliomos ugyanis 92 éves.

Zálogház csak gazdagoknak

Nem mindennapi ötlete támadt egy wroclawi politológusnak: zálogházat hozott létre, kizárólag gazdag emberek számára. Bár sokan megmosolyogták az ötletet, jól számított: jizlete virágzik. A minimális összeg, amit ad, egymillió zloty,, de ehhez vagy egy ötvenszer annyiba kerülő új videomagnót vagy 25 gramm aranyat kell otthagyni a szegény gazdagnak. A szerény kamat 20 százalék — ha-^ vonta.

Talán felesleges .említeni is, de nem napi kenyérgon- dokkai küszködök e furcsa lengyel zálogos ügyfelei, hanem olyan jó módú üzletemberek, akiknek váratlanul jött üzleti lehetőség kihasználásához van szükségük gyorsan készpénzre.