Új Nógrád, 1990. július (1. évfolyam, 76-101. szám)
1990-07-14 / 87. szám
6 ummn 1990. JÚLIUS 14., SZOMBAT Tudtuk, vártuk, nyeljük Ahova fizetni kell ! „Semmi Jóra nem számíthatunk" Szén és fa VISZIK, MINT A CUKROT A szécsényi TÜZÉP-te- je,n igazán nem panaszkod- inak a forgalom hiányára, avács József telepvezető zal fogad, hogy a legke- settebb árujuk manapság szén. és a fa. Miután hir- c. hogy ezeknek is masabb lesz az áruk viszik, int a cukrot. — Ahogy kirakjuk a vamokat. szinte azon mele- ben kerül a szén a teher- icsikra. Amikor a rádió Sször mondta be a lehet- ges áremekéseket. másnap rögtön felvettük a kapcsolatot Tatabányával. Doroggal. Berentével, a bányák ígéretet te.ttek. hogy folyamatosan szállítanak. Ezt tartják is. így aztán lehet vásárolni, négyfajta szénből. válogathatnak a vevők. Ami hiánycikk, az az NDK-s brikett, a cseh diószén. Még mutatóban sincs, ebben az évben még nem is kaptunk lengyel szenet. Tűzifából is folyamatos az ellátás. Reméljük marad is. — Az építőanyagok? Segélyek, de miből? A batonyterenyei tanácson Tóth Tiborné igazgatási főelőadó hatáskörébe tartoznak a szociális ügyek, ö aztán benne van az élet sűrűjében, mert bajba jutott, segítségre szoruló emberek ostromolják nap mint nap. Aki jön. az kér, panaszkodik. arra számit, hogy segítenek a gondján, baján. Tőthné így látja: — Ebben a szobában állandó téma az áremelkedés, sok százszor hangzik el, hogy nem lehet megélni a nyugdíjból, kevés a fizetés, és ráadásul egyre több a munkanélküli. A tanács pénze is véges: amit tudunk persze, hogy adunk. Rendszeres szociális segélyt kapnak ötvenhármán, erre egymillió-ötszázezer forintot tartalékoltunk az idén. Eddig nem utasítottunk el senkit. Aztán a rendkívüli segélyek. Egyre többen, és többen kopogtatnak érte. Már sajnos, olyanok is jönnek, akiknek eddig erre nem volt szükségük. A szegénység érezhetőért lecsapódik. Erre egy adat: az elmúlt rúásfél hétben hetven kérelmet vettem át. Eddig 650 emberen tudtunk segíteni, de kérdem én: most. az emelések után mi lesz? Mert lassan elfogy a pénz. — Nem érezzük az elővásárlást, úgy tűnik, csökkent az építkezőkedv. Az építőanyagok ára egyébként is állandóan változik, az ár persze nem lefele kúszik. Más világ járja, van saját kocsink, ha egy vásárlónak netán kettős méretű tégla kell, és pillanatnyilag nincs, rövid id,ön belül meghozatjuk, mondjuk, örbottvánból. eleget téve a kívánságnak. Villany és gáz. Nélkülözhetetlen ,,kellékek" életünkben. Olyan szolgáltatások, amelyeket kéthavonta fizetünk. Ha pedig nem. kérlelhetetlenül jönnek a kikapcsolást elvégző . szerelők. Nem jó kedvükből, hanem mert ez a dolguk. Rövid telefon a két vállalathoz, ők hogyan látják az áremelésk következményeit? EMÁSZ. Gyimesi József üzem igazgató-helyettes. — Már eddig is sokat küszködtünk a befizetésekkel, jócskán akadnak, akik nem akarnak, vagy nem tudnak fizetni. Senki nem örül annak, ha a zsebébe kell nyúlnia, de azt meg kell érteni, hogy .nálunk is vannak előírások. amelyeket be szükséges tartani. Ehhez tudni kell azt. hogy mi is vásároljuk a villamos energiát, és fizetünk érte. mégiredig haladéktalanul. Nem tudunk hitelt nyújtani. Ha már minden kötél szakad. sajnos. jön a kikapcsolás. Ne higgyék. hogy csak a kisfogyasztókkal vannak bajaink. Előfordul e: a legnagyobb gyárakkal is. Ök sem kivételek. Ilyenkor kikapcsoljuk vagy az irodaházat, vagy a gyárnak egy részlegét. És mit tesz Isten, rövidesen átutalják a milliós villanyszámlákat. Ami az emlésket illeti, csak annyit tudunk. hogy lesz, pontos számokat még nem. Salgótarján kiemelt városnak számít, itt mintegy negyvennégy százalékos, a megye varosaiban húszszázalékos emelésre lehet számítani. a községekben va- lószinüleg marad az ár. Ok eddig többet fizettek: ily módon egy semmivel sem indokolható előnyt veszítenek el a i'árosiak. Villanyszámla ezután is lesz, és bizony fizetni kell. TIGÁZ, Kiss György kirendelt.tég vezető: — Semmi jóra nem számítunk. Már most száias nagyságrendben számolhatjuk a nem fizetőket. Jócskán akad, aki ,hónapokkal van elmaradva. Mi igyekszünk türelmesek és megér- tőek lenni, amíg lehet, vá- rako: unk. A szerelők csak akkor mennek, ha a nem fizetés már meghaladja a négy hónapot. Még tavaly őszi lekapcsolási letiltásunk is akad. A mi szerelőink számára az nem szakmunka, ha kikapcsolni mennek, vitatkozna k. érvelnek, fenyegetőzéseket hallgatnak. Már, ha beengedik őket a lakásba. . . Az áremelés nálunk akkor lép életbe, ha az hivatalos formában megjelenik a Magyar Közlönyben. Az ÁFOR-náf jártunkban azt kérdeztük Kiss Gyula kútcsoportvezetőtől. mit érzékelnek az áremelésekkel kapcsolatos hírekből, mindez miként csapódik le a kútnál? — Amikor először megjelent az újságokban az áremelkedések híre. szinte ugrásszerűen nőtt meg a forgalmunk. Kannákban, hordókban vitték elsősorban a fűtőolajat, hisz akinek olaj- kályhája van. gondolnia kell a télre, fűteni kell. A gépkocsisok teletöltették a tankot, mellette a meglévő tartalék kannákat is. Az elmúlt hét végén — számításaink szerint — egyhar- máddal ugrott meg a forgalom. Közben persze hallgathattuk a szöveget is. hogy meddig lehet ezt még csinálni, már így is az egeket verdesik az árak. a gépkocsi ma már nem luxus, hanem sokaknak munkaeszköz... Mivel kiderült, hogy minden parlamenti vita ellenére. mégis csak lesz áremelés. most a hét végi napokra megintcsak' azzal számolunk. hogy sokan állnak majd sorban a kútnál. Kényszerpályán a kormány A hír egyikünket sem ért váratlanul, áremelésekre kell számítatunk. A kérdés csak az volt, mikor jelentik be hivatalosan? A kormány kényszerű-keserű pso- magterve nemcsak a lakosság körében, hanem a parlamentben is igen élénk, mondhatni éles vitákat váltott ki. A költségvetési egyensúlyt, ha nem is egyenesbe hozni, de javítani kell — mondta a pénzügyminiszter —, enélkül a Nyugat szóba sem áll velünk. Húszmilliárdos a Költségvetési hiány, (a Nemzetközi Valutaalap előirányzata 10 milliárd fölött), ezt pótlandó, hová is lehetne nyúlni, mind az állampolgárok zsebébe. Ez pedig áremelésekkel jár. Az államháztartás tátongó réseit betömni nem egyszerű dolog. Mindehhez az is hozzátartozik, hogy az energiahordozók árának emelése nem csak a háztartásokat, a magánautósokat érinti, hanem tulajdonképpen minden árba beépül. Tehát nemcsak közvetlen, hanem bőven lesz közvetett hatása is. A kormány úgy döntött, visszavonja a gazdasági csomagtervet. De csak azért, hogy a viták és az ellenvélemények kiiktatására saját hatáskörében döntsön az áremelésekről. Beszéljen mindenki, amit akar, drágábban vásárolunk majd az élelmiszerboltokban, többet fizetünk a benzinért, és ki tudja, még miért. Áremelések. Nem könnyű kérdés. Most egy ország közös témája. Ezért megpróbáltunk mi is utánajárni a véleményeknek — a teljesség :igénye nélkül persze' •—, hogy azt csokorba kötve átnyújthassuk olvasóinknak. Taxisok dilemmája A megyeszékhely szívében két sorban várakoznak a taxisok. Ülnek a kocsiban, vagy kupacban beszélgetnek, utasra várva. Ami már must is egyre kevesebb. Koncz László. Ferenc Zoltán. Császi Sándor véleménye egyezik: — Nem mondhatjuk, hogy derült égből vilámesapás a benzináreme.lés. Benne lógott a levegőben, számítottunk rá. de titkon azért reménykedtünk, hogy hátha, hátha... Kényszerpályán vagyunk. Ha árat emelünk, nem lesz utasunk, ha nem eme.lünk. miből élünk meg. Közülünk többen is beleugrot- ták újrakezdési kölcsönbe, vajon miből fogják fizetni a részleteket? A legutóbbi ben- zináremelés januárban volt. Azóta legalább ötven százalékkal kevesebb a fuvar. Az annyira irigyelt borravaló szinte eltűnt, van aki a két-három forintot is visszakéri. Mast előttünk a kérdés: vajon veszteségre dolgozunk? Vagy letesszük a lantot, és megyünk munkanélküli-segélyért?