Új Nógrád, 1990. június (1. évfolyam, 50-75. szám)
1990-06-26 / 71. szám
1990 JÚNIUS 26 . KFDD Lnzmmj 5 Veszélyes játék Salgótarjánban, az Arany János utcai butiksor tetején egy-két kisdiák veszélyes játéknak hódol. A fiúcskák az olvadó szurkot gyűjtik és halált megvető bátorsággal rohangálnak...-biróEgyütt a környezetvédelemért Jó bornak is elkél a cégér - kockáztatom meg a gondolatot, mikor beülök a balassagyarmati kábelgyár tárgyalójába. S ha ennek égisze alatt olyan cég mutatkozik be a térség vállalatai, üzemei előtt, mint az Észak-ma- gyarországi Környezetvédelmi Egyesülés, hát duplán is elkél. mi több, kötelezővé is válik ugyanez a cégér. A romhányi kerámiagyár, a növényvédelmi és agrokémiai állomás, a vízművek és a tanács. Csaknem kéttucatnyi vállalati igazgató, főmérnök és környezet- védelmi szakember üli körbe most a nagy terem hosszú asztalát. Bűvölik a meghívót, tanulmányozzák az egyesülés önéletrajzát: nem kezdik még a meghirdetett előadást. Van persze, aki hírét vette már a környezetvédelmi egyesülésnek. A Börzsönytől a Zemplénig húzódó, országrésznyi tájegységet felölelő társulásnak azonban még nem sikerült ez idáig betörnie a balassagyarmati körzetbe. Gondolt tehát egy merészet s helyükbe ment azoknak, akiket megcélzott. Önös érdek? Szó sincs róla! Az alig két esztendeje funkcionáló Észak-magyarországi Környezet- védelmi Egyesülést kimondottan azért hozta létre az akkor még alig több mint tucatnyi tagvállalat, hogy ne válhassék az ország egyik legiparosodottabb fertálya a legszennyezettebbé is egyben. Ők voltak, akik felismerték akkortájt, hogy a globális környezetvédelmi gondokra csak és csakis összefogással lehet gyógyírt keresni. Tett követte hat az elgondolkodást, s ma már, amit megoldanak az egyik helyen, megoldatik az másikon is; a tagok, akiknek száma időközben majd megháromszorozódott, ismeretlenként is segítik egymást. (Máig szóbeszéd tárgya, mikor Heves megyei technológiával, Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből áthozott berendezéssel hatástalanították Nógrádban az egyik szemétlerakón a veszélyes hulladékot.) Jó példából persze egyre több akad a tarsolyban, de mert azok száma sosem lehet elegendő, szükségszerűnek látszott, hogy további vállalatokat vonjanak be a közös munkába; ne kelljen még egyszer kitalálni, ami pár száz km-rel tovább már bevált gyakorlat: rakják össze, ki- nek-kinek mije van, s együttesen hasznosítsák az értékes, s egyre drágább pénzeken mért információkat. Két óra hosszát tarthatott az ismerkedés, s ma még kevéssé tudni, milyen eredménnyel járt. Gyanítom azonban, hogyha csyk egyetlen üzem környezetvédelmi gondja lesz is kevesebb a jövőben, már akkor megérte, hogy rááldozzák közösen a kábelgyári tárgyalóban töltött perceket... HGM Ferde torony Hamburgban A világ nagyvárosaiban mindenütt nagy építési munka folyik. A városok átépítésének, egyes városrészek szanálásának vagyunk tanúi, mert kirívó ellentétek mutatkoznak az új, korszerű és a belső városrész elavult, korszerűtlen épületei között. Az épületek bontásával kapcsolatban két irányvonal alakult ki. Az egyik a hagyományos bontásmód. Ez az épületek építésének fordított sorrendjében végzett kézi bontást jelent, és arra törekszik, hogy a maximális "mennyiségű - hagyományos - épületanyagot termelje ki. Lényegében véve, így bontanak évszázadok óta. A korszerű bontásmódnak az a lényege, hogy a biztonsági rendszabályok megtartása mellett, minimális létszámmal, maximális gépesítéssel, a legrövidebb időn belül oldja meg az épületek bontását, és eközben nincsen tekintettel a bontási anyagok teljes épségben való kinyerésére. Ezeket a követelményeket legjobban a robbantás elégíti ki. Az épületeket töltetek segítségével robbantják. A töltetek különféle méretű és alakú robbanóanyagok, amelyek robbantása a behelyezett gyutacs távolból való gyújtásával történik. A kívánt robbantásos bontási hatás elérésére általában sok, egymástól előre pontosan kiszámított távolságra helyezett töltet bizonyos szabályok szerinti (időbeni és térbeni) robbantása szükséges. És ami meglepő: egy jól megtervezett, lenyűgöző méretű épületrobbantás által előidézett rezgés a környezetben kisebb, mint egy teli, robogó autóbuszé. Képünkön: műszaki érdekesség ez a hamburgi csokoládégyár, amelyet nem sikerült felrobbantani, csak megroggyant és ferde toronnyá vált. (MTI Külföldi Képszerkesztőség). Zahar Béla szabolcsi szolgálata Amit a szem Iát, az beépül a lélekbe Eger történelmi falai között működik a hittudományi szeminárium. Az itteni képzés magas mércét állít azon hallgatók elé, akik a papi hivatás útjára kívánnak lépni. A közelmúltban az egri székesegyházban tíz szerpapot és hét áldozópapot szentelt fel az egri érsek.- Mi a különbség a szerpapok és az áldozópapok szentelése és szolgálata között? - kérdeztük Szabó József lelkipásztort a szeminárium épületében.- A papi hivatás alsó foka az első szentelés - a diakonátus - vagyis a szerpap. A második része a presbiter, az áldozópap. A diakónus prédikálhat, keresztelhet, eskethet, azonban nem gyóntathat, nem misézhet, tehát nem ruházzák fel a papi hivatás teljességével. Az áldozópapság, a presbiterátus rendelkezik a teljes hivatásgyakorlás kizárólagosságával. Az utóbbiak közé tartozik Zahar Béla, a salgótarjáni fiatalember is, akit az ünnepélyes ceremónia előtt kérdeztünk.- Izgul? ' - Ilyenkor mindenki izgul, de nagy az öröm is. Hiszen öt év munkája teljesül be. De ez az életem számára nem egy végső pont, hanem egy kettőspont: egy nagyobb feladat kezdete. Ma az egyház számára óriási a kihívás. Várják a fiatal papokat, azért, hogy a Krisztus evangéliumát minden embernek hitelesen tolmácsoljuk. Erre a munkára - az érsek úr jóváhagyásával - alkalmasnak bizonyultam és a szentelést követően elkezdhetem ez irányú feladatomat.- A papi hivatás megválasztásában számít-e a családi nevelés? Létezik-e elhivatottság érzete?- Sokat jelent az erkölcsi értékek tiszteletben tartására való nevelés, amit édesanyámtól kaptam. Édesapám így fogalmazott: „Amit a szem lát, az beépül a lélekbe és behatol a szívbe is.” Ezért igyekezett megmutatni azokat a csodálatos építészeti, képzőművészeti alkotásokat, amelyek ebben az országban megtalálhatók. Bebarangoltuk a múzeumokat, templomokat és sokat beszélgettünk mindarról, amit láttunk. A művészeti értékek befogadásával tisztította, csiszolta a lelkem. Ami pedig az elhivatottságot illeti: kisgyerek koromban alakult ki bennem a papi hivatás gondolata.- Eszerint, csak a kívülálló látja misztikusnak azt, ami az ön számára teljesen természetes?- Az én számomra sem volt minden olyan természetes. Hosz- szú vívódás után döntöttem úgy, hogy elkezdem a szemináriumot és alkalmazkodom az itteni szigorú élethez.- A szentelés után merre vezet majd a szolgálatának útja?- Napkorra kerülök. Éz egy szabolcsi falu, Nyíregyházától 15 km-re.- Nem okoz gondot, hogy ilyen messze kerül a családjától, az otthontól?- A család mindenképpen messze lesz. De a hivatás olyan, hogy ahol szeretettel fogadnak és szolgálni tudok, ott is otthon vagyok.- Milyen közösség várja Szabolcsban?- Háromezer-ötszáz fős falu és mivel újkáplános hely lesz, további két falut csatolnak hozzám.- szőke Az öregedő S. O. S. A bajba jutott hajók nemzetközi hívójelét (S. O. S.) a Titanic nevű óriás luxusgőzös katasztrófája során ismerte meg a világ. Sokan úgy magyarázták, hogy az S. O. S. a Save Our Souls, azaz „mentsétek meg lelkeinket“ rövidítése. Nos, nem egészen így van. A története sokkal prózaibb. A múlt század végén a szikra- távíró forradalmasította a távközlést. Már alkalmas volt kisebb távolságok áthidalására. Első ízben 1898-ban szereltek fel szikra- távírót egy Dovertől nem messze horgonyzó úszó világítótoronyra, egyszerűen azért, hogy az ott tartózkodó személyzettel kapcsolatot tarthassanak. A kezdetben sokak szemében játékszernek vélt berendezés mentette meg az előbb említett világító- torony személyzetét. Távírón kértek segítséget a *ffá?tról, miután nekik ütközött egy gőzhajó. Marconi és Popov tökéletesítette az eszközt, az adó-vevőként működő szikratávíró (rádió) már nagy távolságú összeköttetést biztosított. Ezen új technikai csodabogár felszerelését leginkább a biztosító- társaságok követelték, persze ók sem emberbaráti, hanem egyszerűen üzleti okból. A segélykérő hívójel esetében szükséges volt mielőbb egy nemzetközi megállapodás. Az 1906- ban Berlinben megtartott konferencián sok-sok javaslat hangzott el. A végleges formához a németeké állt a legközelebb, de az S. O. E. (ti, ti, ti, tá, iá, tá, ti) jelzést nem fogadták el, mert a végén levő egyetlen pont távoli vételkor elmosódik, esetleg értelmetlenné válik. A vita során tehát mindvégig a morzejelek játszották a főszerepet. így jutottak a ti, ti, ti, tá, tá, tá, ti, ti, ti, azaz S. O. S. jelhez. Oka végül is egyszerűen az volt, a távírón könnyű adni és venni, s főleg, nem érthető félre. Az 1906. november 3-án aláírt egyezmény máig érvényes. A segélyhívó jel bizonyára sokak életét mentette meg az idők során. A hiteles történetek mellett legendák is születtek. Mindenesetre a Titanic 1912. április léének éjszakáján bekövetkezett katasztrófáját követően világszerte ismertté vált, melyet a későbbi romantikus felfogás értelmezett úgy, hogy Save Our Ship (mentsétek meg hajóinkat), vagy Send Our Succour (küldjétek segítséget), illetve Swimm Or Sink (úszunk vagy süllyedünk) a három betű jelentése. A leghangza- tosahbat pedig már írásom elején említettem. Modern, korszerű elektronikával bíró korunkban újfajta technikai megoldások születtek a hívójel kibocsátására, továbbítására, de maga az S. O. S. jel korosán is jól tartja magát. S.J. Rendszámtábla-váltás Mutasd a rendszámodat, és megmondom, ki vagy! - Ez lehetne a rövid tanulsága annak a romániai társasjátéknak, amely sajátos szabályok szerint zajlik. Az Evenement du Jeudi című francia lap ismerteti tapasztalatait. A forradalom előtt - írja a tudósító - bizonyos rendszámokat borzasztóan irigyeltek a román autósok. Bukarest sztárrendszáma az 1-es kezdetű volt: a 101 és a 111 például azt jelentette, hogy a kocsi gazdája Ceau- sescu udvarába bejáratos. A 111- 300 közöttieket is vezetők kaphatták. A növekvő számok egyébként a sarzsi csökkenését jelezték. A 2-vel kezdődő tábla a szeku és a rendőrség kocsijaira került. Az a román autós, aki sem káder mivolta, sem a titkosszolgálathoz tartozása címén nem élvezhette a tábla nyújtotta szabad mozgás előnyét, hozzájuthatott - ha fizetett. Az EDJ szerint, ha szerencséje volt, már potom 5 ezerért, ha túl nagy volt a kereslet, már csak 10 ezer lejért vehetett. Igaz, hogy ez az átlagkereset 2-4 szeresét jelentette, de akinek ilyen rendszám kellett, nem átlagszinten élt. Januárban azonban ezek a rendszámok már terhessé, adott esetben terhelő bizonyítékká is váltak. Olyannyira, hogy tulajdonosaik szerettek volna megszabadulni tőlük. Felszökött tehát a közömbös rendszámok árfolyama. Öt hónappal később, a szekfű és a választás évszakában ismét felkerültek a régi rendszámok - írta a francia hetilap, és a véleményét egy volt káder magabiztos szövegével nyomatékosította: „Rájöttünk, hogy már nem kell semmitől sem tartani...” ’ >•' ''/ V;>,..*' ' VA'2'.' v;’&ifef|k -t f- ■'•' ^WPP^jMspjM ^pHM IItMÍÍPM fct'l MpfinnM