Új Nógrád, 1990. június (1. évfolyam, 50-75. szám)

1990-06-26 / 71. szám

1990. JÚNIUS 26., KEDD iiEnnuu 3 Az Ikarus taszításában Egv hónapra leállnak, ha... ft IDS-wilAg konferencia Remények, hosszabb távra A negyven éve gazdasá­gosan működő Villtesz Ipari Szövetkezet mára nehéz helyzetbe került. A tét a következő: ki tud-e lábalni és miként az önhibáján kí­vül kialakult helyzetből, hogyan talál önmagára, le­li meg a talponmaradás- hoz vezető út módszereit? Vonatkozik ez a diósjenői telepre is, ahol a legna­gyobb gondot az Ikarusszal való egyre rosszabbodó kap­csolat jelenti, ami a koráb­bi vonzás helyett a taszí­tásban jelentkezik. — Legfrissebb informá­ciónk szerint 10 millióval tartoznak szövetkezetünk­nek — utal az itt dolgozó­kat foglalkoztató, lényeges kérdésre Bohus Dezső, a diósjenői telep vezetője. — A kintlévőség azért okoz gondot, mert nekünk, hetven nappal előbb kell jelezni igényeinket a vegyi gyáraknak. Képtelenek va­gyunk ennek eleget tenni. Legnagyobb partnerünk, az Ikarus a korábbiakhoz ké­pest eg.vharmadára csökken­tette megrendelését. Ez is havonta változik, annak megfelelően, hogy hány buszt sikerül eladniuk, illet­ve hány értékesítését enge­délyezték a szocialista or­szágokba. A szocialista ex­port drasztikus leállítása nem volt eléggé megfontolt a kormány részéről. Meg­válaszolatlan kérdés, hogy van-e alapja a dollárra va­ló áttérésnek, amikor ipa­runk döntő része a szo­cialista piacra épült, itt ala­kította ki üzleti kapcso­latait. Miben bizakodunk? — kérdi szinte önmagá­tól. — Talán lesz majd egy külföldi cég, amelyik át­vállalja az Ikarus adóssá­gát. Ekkor mi is jól já­runk, mert megkapjuk a pénzünket, esetleg új ren­delésekhez jutunk — mond­ja némi bizakodással a hang­jában a telepvezető. Pillanatnyilag két lehe­tőség között választhat a szövetkezet vezetősége. Az egyik, a gyors termék­váltás. Ennek biztató jele már fellelhető. Termelésben van a saját fejlesztésű, min­den teherautóhoz alkalmas új termék, a hátsó lámpák A fröccsöntő gépből egymás böző műanyag alkatrészek. gyártása. Ez tükrözi szak­mai sokoldalúságukat, to­vábbá utal arra, hogy gépi technikai felkészültségük so­kat ígérő. Ennek ellenére az alapvető gond azonban to­vábbra is megmarad: lesz-e kereslet, s miként alakul megrendelőik fizetőképessé­ge? — Számunkra nem kínál­kozik más lehetőség, mint hogy túléljük ezt a kritikus időszakot — vélekedik Bo­hus Dezső. — Nagyon vár­juk a beígért alapvető vál­tozásokat. A jelen pillanat­ban csak a sokat hangoz­tatott vállalkozókedvről még csak beszélünk. A másik, ami még érzé­kenyebben érinti a diós­jenői kollektívát, a munka­hely elvesztésének veszé­lye. — A szövetkezet vezető­sége szeretné, ha senkit sem kellene elbocsátania. Ha más lehetőség nem lesz. akkor akár egy hónapra is leállunk — közli a szomo­rú, esetleg bekövetkező tényt a telepvezető. — Mit tudnak erről a dolgozók? — Két napra egyszer már leálltunk, megrendelés­hiány miatt. Az általam em­lített kényszerelképzelések­ről is mindenki tud, de azt ne várja tőlem, hogy minősítsem a fogadtatást. — Ebben a kritikus, ko­rábbiakkal teljesen ellen­után hullanak ki a külön­Fotó: Rigó tétes, a közeli jövőt sem garantáló helyzetben mitől félnek legjobban? — Hogy elveszítik munka­helyüket. — És a béremelés? — A harmadik helyre szorul. Valószínű ebben sze­repe van annak, ha kisebb is a kereset, még könnyebb elviselni, és sokkal több mint a munkanélküli-segély, vagy esetleg a semmi — szól határozattan Bohus De­zső. — Okozott-e a dolgozók­nak lelki sokkot az ön ál­tal ismertetett bizonytalan­ságot, vagy kilátástalansá- got sugalló bejelentés? — Nehéz erre válaszolni, 'mert szinte naponta válto­zik a helyzet. Amikor van rendelés, akkor jobb a hangulat, máskor pedig, hadd ne mondjam. . . Min­denesetre váratlan ese­ményekkel is kell számol­ni a vezetőségnek. Az egykor minden tekin­tetben példás szövetkézét, az első fél évben, előrelát­hatóan a tervezett nyereség­nek csak a 60—70 százalé­kát éri el. Ez az összeg ta­lán elégséges lesz a bérek kifizetéséhez és a folyó ter­melés finanszírozásához, egyáltalán a túléléshez. Ennél többre, nagyobb feladatra a realitások isme­retében nem vállalkozhat­nak. Venesz Károly Az AIDS-betegség gyógyí­tására, védőoltásra jó remé­nyek vannak, de átütő si­kerre az évtized vége előtt aligha lehet számítani. Ez­zel a tanulsággal ért végei vasárnap San Franciscó­ban a 6. AIDS-világkoníe- rencia, amelyen a világ 121 országából mintegy 12 ezei orvos és kutató vett részt. Továbbra is biztatóak a tapasztalatok az „Azt” elne­vezésű gyógyszerrel, amely jelentősen lassítja a be­tegség kifejlődését, ám ká­ros mellékhatásai miatt nem jelent megoldást. Szá­mos kutató számolt be rész- eredményekről gyógyszerek, A kisbéri székhelyű Fauna—Hélix Kft. tavaly kezdte meg a szer­ződéskötéseket csigatenyész­tés céljából. Jelenleg már 35 hektár működő referen­ciaterület van a kezelésé­ben, s a szerződött tagok kertjeiben járva tapasztal­hatjuk, hogy nagyon komo­lyan gondolták az emberek a tenyésztést. Kitűnik ez abból is. hogy a technoló­giát teljes egészében átvet­ték és annak követelménye­it betartják, s hasznosítják munkájukban a kft. szak­embereinek látogatásakor el­hangzó tanácsokat. Hogy fantázia van ebben a tenyésztésben, azt az is bizonyítja, hogy például a Gödöllői Agrártudományi Egyetem gyöngyösi kara is belépett 6000 m--es terület­tel. Az állományok már mindenütt betelepítve, a nagy munkák — a megfele­lő zöldnövény vetése, a há­lófeszítés, a bekerítés, az esőztetés megoldása — be­fejeződtek, lassan a párzás is vége felé jár, számtalan egyed rakja petéit, lassan „érik a pénz”, kikelnek a kis csigák és a jövő évben meglesz az első „betakarí­tás”. A csiga sajnos, országosan kipusztulóban van, mert szemérmetlenül gyűjtik be, jó áron. s az évek óta tartó rablógazdálkodás eredmé­nyeképpen nagyszerű csiga- lelőhelyek pusztultak ki. A Hungaro—Hélix Kft. már oltóanyagok vonatkozásában, azonban az új szerek kísér­leti szakaszban vannak, al­kalmazásukra — ha bevál­nak — csak évek múlva ke­rülhet sor. A kutatások sikere an­nál fontosabb, mivel világ­szerte az AIDS-járvány to­vábbi terjedése várható. Az Egyesült Államokban, ahol a betegség először jelent­kezett tömeges méretekben, a szakemberek szerint a járvány még korántsem tető­zött, s az AIDS a követke­ző évtizedben a lakosság további rétegeit támadja majd meg. tett lépéseket — remélhető­leg eredményeset — arra, hogy a jól fizető exportot mielőbb tenyésztés útján old­ja meg államunk. Akik azért gyűjtötték, gyűjtik, hogy te­rületet betelepítsenek az egyedekkel, azok előrelátó- ak. mert ez a csigamennyi­ség utódokat hoz, s védve van a kipusztulás ellen. Két gazdánál jártunk, Ta­tabányán Varga Mihálynál, Kisbéren Szteblák Lajosék- nál. Mindkét helyen szemet gyönyörködtető a látvány. Fejlődik az állomány, mind az előbbi 270 m-’-en, mind az utóbbi 1000 m--en. A területnek mindkét he­lyen a duplája értendő, hi­szen. aki érdeklődik á csi­gatenyésztés iránt, az tudja. úi szemestakarmány A búza és a rozs kedvező tulajdonságait egyesítő ta­karmánygabona, egy lengyel származású tritikálé hono­sítását végezték el az MTA Martonvásári Mezőgazdasá­gi Kutatóintézetének szak­emberei. A Presto nevű szemesta­karmány középkorai érésű, igen jó termőképességű, in­tenzív, nagyüzemi körülmé­nyek között is eredménye­sen termeszthető. A fajta- kísérletek során három év átlagában hektáronként hat tonna termést hozott, s ter­mőképesség tekintetében —• megfelelő agrotechnika al­kalmazása esetén — ver­senyképes a búzával. hogy a terület felét kell be­telepíteni, mert tavasszal majd a másik részre kell áttelepíteni a petéző állo­mányt. Nagyon várják a tenyész­tők a jövő esztendőt, ami­kor meggyőződhetnek arról, hogy miért is dolgoztak. Azok járnak jobban — no, nem anyagilag, hanem a munkát értve —, akik idén júliustól kötnek szerződést, mert így a sok tennivaló nem torlódik, hanem szépen elosztva főmunka mellett is kényelmesen elvégezhető. így van idő a gondos ve­tésre, a csigabegyűjtésre, á kerítésre, a hálóhúzásra, a megfelelő esőztető beszere­lésére, egyszóval: ütemezni lehet a tennivalókat. Ádám Éva Petéznek a „szerződött” csigák Régebben természetesnek tekintettük, hogy azok a fiatalok akik nem ismer­ték a háborút, a megszállást, a fényes szelek korát, a Rákosi-diktatúrát, a sztáli­nizmus rémségeit, csodálkozva, ámulattal hallgatták a náluk idősebbek elbeszéléseit, és elfogadták a gyakorta kikozmetikázott törté­neteket. Nem volt ez jó, noha a történetmon­dók dolgát megkönnyítette a hallgatóság passzivitása. Mostanában naponta tapasztaljuk a család­ban, az utcán, az iskolában, munkahelyeken, hogy a politizáló fiatalok (és kevésbé fiata­lok) a középgenerációhoz, idősebb nemzedék­hez tartozó állampolgároknak gyakran tesz­nek szemrehányásokat. Válogatás nélkül mondják: te vagy a felelős mindenért! Már nem csak éltél, de résztvevő és közreműkö­dő voltál ötvenhétben, hatvannyolcban, a nyolcvanas években, tehát felelősséggel tar­tozol az ország pusztulásáért, az anyagi cső­dért, az erkölcsi romlásért. Ily módon bűnös is vagy: elfogadtad a butaságot, a zsarnok­ságot, az emberek megalázását, és most vég­eredményben használhatatlan, rossz életet, ellehetetlenült feltételeket adsz tovább a fiatal nemzedékeknek. Csődhelyzet, elviselhetetlen erkölcsi, pszi­chológiai feszültséggel (hogyan történhetett meg mindaz, ami megtörtént?), szegénység­gel, ki látás tál ansággal... Most mát lehet kez­deni, miben lehet hinni, milyen jövőt lehet elképzelni, ha éppen most érettségizik, dip­lomázik valaki? Tehát minden rossz! Ren­desen! Akár úgy is, hogy ez a tény-ered- mény rátelepszik a következő évtizedekre is. S már-már kijavíthatatlan! Ahogy egykor a passzív történethallgatás, hümmögés, ma ez a fajta aktivitás sem könnyíti meg az egymást váltó nemzedékek kézfogását, közös cselekvését. A fiatalok am­biciózus felelősségkeresése egyfelől érthető ugyan, de az igazságosztás felületes maga- biztossága, vádaskodó általánosítása semmi­re sem jó. Lehet azt mondani: ti tudtátok, hogy embereket zárnak szögesdrótok mögé igazságtalanul, sőt meg is kínozzák őket, el is pusztítják őket semmiért, puszta hatalmi téboly szeszélyéből, és ti mindezt eltűrtétek, ehhez asszisztáltatok, ezzel a bűn részesei lettetek... Lehet hangoztatni, de értelmetlen, mert szélsőségesen rossz, igazságtalan az ál­talánosítás. Hiszen lehet-e millióktól, százez­rektől automatikus önfeláldozást, mártírom- ságot megkövetelni egy nagy háborút köve­tő évtizedben, évtizedekben, amikor hangsú­lyozottan nagy jelentősége van a szónak: él­ni ! Élni, és mindenáron élni, hogy legalább a remény megmaradhasson... Lehet azt mondani, ti jól tudtátok, láttá­tok hogy gyarmati állapotba süllyed az or­szág, elpusztul minden hagyományos érték, az antihumánus ideológiák ködében diadal­maskodó hatalombirtoklók azért cseleked­hetnek szabadon, mert nincs aki ellenálljon, így végletesen fenyegetően, akármi megtör­ténhet. .. Lehet így érvelni, de nem lehet el­felejteni, hogy nemcsak Recsk, Gulag volt itt bekerítve, izolálva, de szögesdrótok tar­tottak össze tarthatatlan viszonyokat Berlin­től Vlagyivosztokig, és kinti-benti rabminő­ségek igencsak sok szempontból közel álltak egymáshoz. Kint is bent is egyenlő volt a nyilvánvaló elpusztulással, ha valaki még­is nekiment a szögesdrótoknak... Nem volt reális mérlegelés kérdése a cse­lekvés vagy a hallgatás, a tiltakozás vagy a belenyugvás, mert a haza, a jog, a törté­nelmi értékek földje, csak egyforma vörösre színezett térkép-haza volt, ahol sem való­ságos szolidaritás, sem valóságos küzdelem nem szerveződhetett. Sok százmillió ember túlélés-stratégiája éppen az lehetett, hogy közönyt, tulajdonságot, vak­ságot színlelve, csak legbelül, jól elrejtve őrizni meg a tisztesség normáit, a humánum eszméit, és mindenáron megpróbálni kívül maradni a tényleges börtönfalakon, tábor- kerítéseken. Többek között a személyes léte­zés önzésén túl azért is, hogy az éppen meg­született, s a majd megszülető gyerekek él­hessenek a megalázó, fájdalmas meghunyász- kodás árán. s a nagyon-nagyon rosszul fize­tett munkabérből. Élhessenek azok, akik ma azt mondják: te is ott voltál... Hogyan tűr­hetted el ezt a sok gyalázatosságot? A személyes motivációjú válaszok azonos­sága csak az lehet: élni kellett, dolgozni kel­lett, várni lehetett... Csak a rabtartók, a pár tízezernyi lelkes szolgamentalitású „hely­tartó” lelkében nem élt ez a másra várás, ez a látszatelfogadás, ez a csendes ellenállás, ök kitüntetett főszereplők voltak, végleges­nek álmodták a sztálini típusú kommunista berendezkedést. A múltat még rajtuk, a va­lódi bűnösökön is nehéz számon kérni, hiszen jóhiszeműségre, hiedelmekre, felsőbb pa­rancsra hivatkoznak, de üldözési divatot kreálni mindenki ellen, aki „jelen volt”, nemcsak történelmietlen és tisztességtelen, jövőellenes. A társadalmi béke érdekében meg kell becsülni a tavaly, az idén kihajtott új bizalomrügyeket, a közös hit lehetőségét a változások érvényességében, véglegessé­gében. Nem a bűntudatot kell egyetemessé tenni, hanem az áldozatoknak lehet elégté­telt szolgáltatni. ' Elszigetelni pusztán a valóságos bűnösöket kell, de bennük se a régi szögesdrótok él­ményét felerősíteni! Egy önmagában hívő, magabiztos társadalomnak van módja a nagylelkűségre azokkal szemben, akik átér­telmezték, megbánták múltjukat. „Börtönügyekben” csak a jog döntsön, ne a politikai szándék! S az új rügyek, a friss remények, amelyek megjelenésének együtt örültek húszévesek és ötvenévesek, senki számára ne váljanak hervadttá, idegenné, mostohává! A rügyek maradjanak a szabad­ság, a demokrácia, a felemelkedés ígéretei mindenkinek. Mert mindenki megérdemli a reményt, aki dolgozni akar. aki új módon kíván élni! Ne engedjünk tehát teret a vádaskodások demagóg hisztériájának, hiszen ezzel éppen azok élnek elsősorban, akiknek soha nincs aktivizálásra alkalmas mondanivalójuk a szükséges cselekvésről, így hát előveszik a szükséges megbélyegzés indítványát, a köz- veszélyes pótcselekvést, amelyről negyvenév­nyi emlékünk van, s tudjuk, hogy merre fe­lé vezet... A nehézségek ismeretében a közhangulat pesszimista vagy elkeseredett: találunk ma­gunknak bűnbakot, s mintha máris kevésbé fájna a sok. az egyre több „nincs”, az egyre több „majd”,.. Az állampolgárok többsége hisz a változások értelmében, az alakuló új viszonyok lehetőségeiben, csak azt nem ér­zékelheti a nagy egymásra mutogatásban, hogy neki, a megfigyelő-várakozó, megítélő ember helyett, hogyan kell cselekvő, kezde­ményező, résztvevő emberré válnia. Mivel ebben a felismerésben csak egyetlen lecke segíthet — a világos célok, értelmes jö­vő leckéje — egyre koncentráljunk! A jövőre! Ne megtorlások módozatainak kutatása, lélkiismereti számonkérés egyete­messé szuggerálása legyen a program! Figyel­münket, erőnket a munkára, a teljesítmény­re összpontosítsuk! A jelen tárgyilagos minősítése, a múlt re­ális értékelése így kapcsolódik össze: külö­nösen fontos, hogy a fiatalok 1990-ben a kezeik vénasszonvos, rémült összecsapása he­lyett — ha új és új gyötrelmekkel, kínokkal fejlődnek még a múlt szörnyű titkai — el­sősorban a kéznyújtásra, kézszorításra töre­kedjenek! S együtt mindannyian az új élet rügyeinek védelmére. Senki ne érezhesse, ne mondhassa: hervadnak a rügyek, fuldokol­nak a remények... Erdős István Hervadó rügyek?

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents