Új Nógrád, 1990. június (1. évfolyam, 50-75. szám)

1990-06-16 / 63. szám

1990. JÚNIUS 16.. SZOMBAT imnimu 7 Népemet kivezetni... Cigányok Mózese Kevés ember van, aki legalább a nevét nem is­merné Choli Daróczj József­nek, a népért dolgozó ci­gány költőnek. — Népemet szeretném ki­vezetni a sok évszázados sötétségből — mondta ta­lálkozásunkkor. — Felrázni a cigányságot, felemelni, hogy kisebbségként egyenlő legyen az ország népével, hogy tanuljon. Érettségit, de legalább nyolc általánost szeretnék valamennyiük­nek! Érezni lehet, hogy nála ez nem szólam, hanem őszinte vágyakat tükröző beszéd. Mózesként vezetné népét, nem új hazába, ha­nem a felemelkedés útján. Petőfi szavait juttatja eszem­be: „Újabb időkben Isten ilyen lángoszlopoknak ren­delő a költőket, hogy ők vezessék a népet a Kánaán felé...” Fájlalja, ha elmaradottsá­got lát, hiszen a lehetőség adott valamennyiünk szá­mára. Panaszolja, hogy a cigány értelmiség jó része megelégszik azzal, ha saját maga elérte a művelt em­ber szintjét. A többivel nem sokat törődik többé. Ilyen az átlagember —, de nem a költő1 Nem hiába — Petőfi a legkedvesebb költője: őt is népe szeretete hevíti. Pedig — vagy éppen ezért? — ne­ki is keményen meg kellett küzdeni a felemelkedésért. Nyolcéves koráig magyarul sem tudott. Felnőttként vé­gezte iskoláit levelező tago­zaton és lett művelt ember: költő és műfordító. Mikor Budapestre került, tizenhét éves volt. Negyedi­kes a gimnáziumban, ami­kor megjelent első fordítá­sa: József Attila Ars poeti­ca c. verse cigányul... Pedagógusként dolgozott tizenhét évig, közben sorra jelentek meg versei és for­dításai különböző lapokban, antológiákban. Irt pedagógiai cikkeket, majd önálló kötete is ol­vasói elé került. A tanári pálya után népművelő lett, később a tanácsnál a műve­lődésügyi osztály dolgozója. Fő feladatának a klasszikus költők cigányra fordítását tartja: ismerje meg népe a költészetet. Ezt olyan szép sikerrel végzi, hogy a cigá­nyul nem tudó hallgató fel­ismeri az általa felolvasott Petőfi-verset, tökéletesen azonos versformájáról, a daktilusok lüktető ritmusá­ról. Gyakran hívják találko­zókra, főleg a cigányközös­ségekbe. Tehetsége mellett, szerencséje is van: családja nem visszahúzó, inkább elő­relendítő szerepet játszik életében. — Inspiráló volt számom­ra a családom, ma is ők legfőbb kritikusaim — mondja a költő. — Három gyermekem van, ez ma az ideális családmodell, de én még nyolcgyermekes család­ból származom. Most nagy munkát vállalt: a Bibliát fordítja cigányra! Az Ószövetséggel kezdte, de felhívták figyelmét, hogy fontosabb, érthetőbb az Új­szövetség, így arra tért rá. A Szent István Társulat ki­adásában előreláthatólag no­vemberre készül el a négy evangélium, utána kezdi majd az Ószövetséget fordí­tani. — Ezt nemcsak a magyar­országi cigányoknak szá­nom. Európában minden or­szágban azonos a cigány nyelv, sőt: csak nálunk van­nak olyan cigányok, akik már nem beszélik ezt. Bár­hol járok, a cigány nyelven meg tudom magamat értet­ni a cigányokkal. Jártam Indiában, ott is jól elboldo­gultam: egy nyelven beszél a cigányság mindenütt, In­diában is. Lelkesen, hosszan fejte­geti, mennyire szükséges megismerni a Bibliát a ci­gányságnak éppúgy, mint minden népnek, hiszen a műveltség, az erkölcs — minden emberi érték — alapja a hit és a tudás. A Biblia hozzásegít mindeh­hez. Choli Daróczi Józsefnek megvan a hite. Szilárdan hiszi, hogy népe ki fog emelkedni elmaradottságából. —czéhmester— UN KONTRA MAO 1971. szeptember 13-án, Mongólia fővárosától mintegy 400 kilométerre, kényszerle­szállás közben felrobbant a kínai légierő egyik Trident típusú repülőgépe. A hiva­talos kínai vizsgálat szerint a gépen tartózkodott és meghalt Lin Piao, a felesé­ge és a fia is. A Financial Times viszont interjút készí­tett a mongol vizsgálóbi­zottság őrnagyával, aki ki­jelentette: „Semmi nyomot sem találtunk arra vonatko­zólag, ami feltételezhette volna, hogy Lin Piao is a gépen tartózkodott.” A mon­gol hadsereg volt politikai főnöke egyenesen azt mond­ta: „Lin Piao abban az idő­ben Kínában volt. És Kíná­nak valószínű alapos oka volt elhitetni, hogy a mar­sall is a repülőn utazott.” A „Nagy Kormányos leg­hűségesebb fegyvertársa”, Lin Piao utóélete tehát for­dulatokkal teli rejtély. Mert igaz, hogy a katasztrófa hírét azonnal bejelentették. de csak egy év múlva szóltak a Mao elleni merénylet tervé­ről. Tíz év múlva hozott ítéletet a bíróság az „571-es számú terv” vádlottai. vagyis a merénylet résztvevői el­len. Újabb öt év után reha­bilitálták Lin Piaót, egy 1985-ben kiadott könyv a hadsereg legfőbb vezetőinek sorában ismertette életrajzát. A halál tényét ez természe­tesen nem cáfolta, a miként­jének sorát azonban bőví­tette. Jao Ming például meg­írta könyvében, hogy eltet­ték láb alól, mert túl nagy hatalomra tett szert. A könyv tudni véli, hogy Lin Piao végezni akart Maóval, raké­tával akarta lövetni azt a vonatot, amely az elnököt vitte volna. Leánya azonban elárulta a tervet, Mao nem utazott el. Miközben az ösz- szeesküvők újabb terven dolgoztak, Mao bankettre hívta Lin Piaót és feleségét a fővárostól északra lévő palotába. A vacsora után a marsall és felesége elköszönt, autóba szállt, és a kocsi alig tett meg 500 métert, amikor három rakétalövedék érte. A parancsot teljesítő katonák­nak Csou En Laj köszönte meg tettüket: „Hősök vagy­tok, felbecsülhetetlen szol­gálatot tettetek a hazának, mert végeztetek a nép leg­nagyobb árulójával.” Mindezek után ki tudhatja, még mit hoz a múlt? NYÁRI JEGYZET Megyek az ulcán, valami vers van bennem, de azt most lehetetlen lenne fejben megírni. Szebb, jobb és egy­értelműbb dolog van előttem, egy ifjú nő háromszögbu­gyija virít rám a szoknyája alól. Persze nemcsak a bű­vös háromszög érdekes itt, hanem oz életörömöt táncoló far, a csípő kecses vonala, és az a misztérium, ahogyan a lenge textil túllebeg ön­magán. A szoknya az ember legmisztikusabb ruhadarabja. Egyszerre a legsejtelmesebb megerősítés, és a leglégie­sebb tagadás. Ez hiányzik belőlem, ez az öntudatlan, kicsit önmagáért való szépség, amit megerösit a bodros haj, a járás asz- szonyi bája. Mennyi életörö­möt kínál ő csak azzal, hogy létezik. Itt lebeg előttem a kicsi nő, s bárha én is ilyen kellemes, ilyen titokzatos, ilyen érdekfeszitő lehetnék! Vers? Ugyan. Itt valami min­dennél fontosabb ring. Maga az életöröm táncol előttem. Egyet lép és hármat rezzen rá, s nem is akárho­gyan. Egyet a lépés súlya miatt, ám keltőt azon túl csak úgy, a maga kedvére. Fino­man, szinte elhalóan. Lám, az én férfiúi barbárságom­nak is van érzéke az árnya­latok finomságához, hiszen szivem feldobog, mint egy karámba zárt állat Igen, ő Nem kell beszél­nem, nem kell ürügyet ke­resnem ahhoz, hogy ö le­gyen Van, és aki ezt nem veszi észre, az vak vagy gyengeelméjű. Igen, ő. Látásom és min­den érzékem tulajdonképpen soha nem birtokolható ér­telme. Maga a gyönyörűség, ami után csak kullogni tu­dunk kutyomód. Szégyelljem ezt? S ki előtt?- Igen, ö az elemi öröm. Látom, hogy oz egészen más alkatú nők is felfigyelnek rá. Hiába van itt bármilyen di­vat, mert az is csak azt te­szi ilyen sejtelmessé, akinek tulajdonképpen nincs is szük­sége divatokra. Önmagával tüntet ez a kis nő. Itt az em­beri szépség megy, s boldog lehet az, aki a nyomába jár­hat. A tisztelt olvasó hiába szá­mít leleplezésre, miszerint a démon megszólal, és vége van Az olvasó jobban teszi, ha elmegy sétálni, hátha talál­kozik vele, vagy legalább a kishúgával. Ebben az Írásban nincs történet, csak csoda van. A szépség ragadós. Megborot­válkoztam, megfésülködtem. Igaz, vele nem versenyezhe­tek, de valamit átsugárzott rám is a nyár legasszonyibb pillanata. Köszönöm. Ez itt az úgynevezett írói jegyzet vége. Dúsa Lajos SS rSOti “S“?’, ”711 íb- r*t* ^rnr nsy» 2‘*$ 1 ssrsjé -a*r.s ap-fi 7>S0.i!*| f zvmmp spe$* ”3# rá «jjnri ’*&**#* § >x31Ö Ö t* a? rswj*) I2 * ars rí | . .-tu a I £' / I ÍiMm> MmdJm NÓGRÁDI ÍRÁS PALÓCOK — NÓGRÁDI TÖRTÉNETI ÉVKÖNYV — FÖLDI PÉTER A zajló politikai rend­szerváltás közepette érthe­tően, bár nem helyeselhe- tően kevés szó e&ik a he­lyi társadalom számára változatlanul — sőt, e társa­dalom előttünk lévő de­mokratizálása szempontjá­ból még inkább figyelmet érdemlő — fontos kulturá­lis folyamatokról, amelye­ket nem sodort el a napi politikai aktualitás. Éppen most érdemes ismételten fi­gyelmeztetni arra, hogy pél­dául a társadalmi demok­rácia nem képzelhető el a társadalomtudományi, tör­téneti, helytörténeti kuta­tás, a művészeti értékek számbavétele, vagyis az adott régió szellemiségéről, múltjáról és jelenéről szó­ló tudományos kutatási eredmények folyamatos köz­kinccsé tétele nélkül. Még­pedig azért nem. mert az identitástudat pótolha­tatlan elemét jelenti a múlt szakszerűbb ismerete, amely a felbolydult jelen körülményei közepette ön­tudatot nyújtva segíti az el­igazodást. a tájékozódást a jövőben. Ezúttal három nógrádi „írás”-ról érdemes említést tenni. Elsőként a Bakó Ferenc szerkesztette Palócok mo­nográfiasorozat második kö­tetére hívjuk föl a téma iránt érdeklődők figyelmét (Eger. 1989). A kötet meg­jelenését a Művelődési Mi­nisztérium. Borsod-Abaúj- Zemplén. Heves és Nógrád megyék tanácsa, valamint az MTA Soros Alapítvány támogatta. Újkori történelem és népi társadalom Ez a kötet a palócok új­kori történelmével és népi társadalmával összefüggő vizsgálatok eredményét adja közre, köztük nógrádi kuta­tók tanulmányait. Havassy Péter a palóc­centrum falvainak gazdasá­gát és társadalmát vizsgál­ta a XVIII. században. Dol­gozata e centrum húsz tele­pülésére terjed ki, kutató­pontjai közé tartozott ör- halom (Trázs), Rimóc, Lu- dányhalászi, Karancskeszi. Kazár. Mátraszőllős, Nád­újfalu is. Horváth István és Praznovszky Mihály tanul­mányában a társadalom és termelés állapotát dolgozza föl a reformokban. Mind­három megye (Nógrád, He­ves, Borsod) adottságainál fogva is eltérő helyzetben volt. Nógrádban mindenek­előtt erős volt a háziipar, a paraszti ipar, volt egy je­lentős manufaktúra, a gá­csi posztóüzem, s csak me­zővárosai voltak, de köz­tük Losonc már a polgáris szellem és gyakorlat híres központjának számított. Sár­közi Zoltán a már emlege­tett húsz palóc helység vizsgálata alapján foglalja össze az új- és legújabb kor (1848—1980) társadalom- és gazdaságtörténetét. Szvircsek Ferenc a bányászat hatását vizsgálja a terület gazdasá­gi és társadalmi szerkezeté­re, különös tekintettel Nóg­rád megyére. Bakó Ferenc tanulmánya a falvak kap­csolatrendszerével foglalko­zik a Palócföldön. Szabó László kutatási területe a palócok társadalomnépraj­za volt, szól a kutatás főbb eredményeiről, társadalmi, családi, üzem- és munka- szervezeti összefüggések­ről, erkölcsről, magatartás­ról, a közösségi és erkölcsi rend fölbomlásáról. őrsi Julianna a házassági kap­csolatrendszert vizsgálja a palócoknál. Cs. Schwalm Edit pedig a palóc sum- mások élet- és munkakö­rülményeit dolgozta föl. A kötetet mindazok figyelmé­be ajánljuk, akik a táj tö­rök kor utáni történelmé­re kíváncsiak, illetve ér­deklődnek a paraszti, ipari és bányászlakosság élet- körülményei iránt, úgyszól­ván napjainkig. Belitzky János emlékére A Nógrádi történeti év­könyv, 1989 — A Nógrád Meg3rei Múzeumok Évköny­ve —, amelyet Bagyinszky Istvánné és Szvircsek Fe­renc szerkesztett ezúttal Belitzky János emlékének tiszteletére látott napvilá­got Salgótarjánban. Miként azt a vaskos és tartalmilag igen sokrétű tanulmány- kötet elején a szerkesztők megjegyzik, a Magyar Tör­ténelmi Társulat Nógrád megyei csoportja 1985-ben jelentkezett először tagjai által írt tanulmánykötettel. Szándékuk szerint a máso­dik kötettel dr. Belitzky Já­nos történészt, levéltárost, nyugalmazott múzeumigaz- , gatót köszöntötték volna 80. születésnapja alkalmából. Az évkönyv a. jeles historikus közreműködésével készült, a szerkesztők és a szerzők kö­vették Belitzky János for­rásközpontú munkásságá­nak szellemét. Sajnos, a köz­ismert történész, akj Nóg- rádhoz már a harmincas évektől kötődött, 1989. már­cius 4-én elhunyt, így ez a kötet csak emléke előtt tiszteleghet. Bevezetőként közli Be­litzky János (1909—1989) életrajzi adatait, Czipóné Angyal Erzsébet pedig.köz­readja Belitzky műveinek bibliográfiáját 1932-től 1986- ig. Érdeklődésre tarthat számot az elhunyt törté­nész egyik most közölt utol­só tanulmánya, amelyben az 567/568. évi avar honfogla­lók hely, személy és egyéb név hagyományainak kér­désével foglalkozik. A kötetben a továbbiak­ban Havassy Péter, Pál- mány Béla, Hausel Sándor, Telek Béla, Horváth István, Petrikné Vámos Ida, Gajá- ry István, Szvircsek Fe­renc, Zólyomi József, Kos- ján László, Kovács Anna, Praznovszky Mihály, Balogh Zoltán, Valecsik Árpád, Bo- zó Gyula, Szomszéd András, Leb lancné Kelemen Má­ria, Földi István, Lengyel Agnes, Limbacher Gábor és Hir János tanulmányai és forrásközleményei olvas­hatók. Hann Ferenc „visszatérése” A korábban Nógrád me­gyében élő Hann Ferenc kismonográfiát adott ki Sal­gótarjánban Földi Péterről a festőművész itteni gyűj­teményes kiállítása alkal­mából. Az ízléses kötet a többi között tartalmazza a szerző beszélgetését a mű­vésszel, valamint Prakfalvi Endre tanulmányát a fes­tő munkásságáról., A könyv megjelenését a Nógrád Me­gyei és a Salgótarjáni Vá­rosi Tanács, valamint a Nógrádi Történeti Múzeum támogatása tette lehetővé. Az interjú és a tanulmány a, magyaron kívül angol nyelven is olvasható. Ezzel a kis kötettel Hann Ferenc „visszatért” Salgótarjánba, illetve Nógrádba, amelynek művészeti életétől egyéb­ként sem szakadt el E meg­állapítás egyébként Prak­falvi Endrére is vonatkozik. A kismonográfia, amely egy sorozat része, hasznosan já­rulhat hozzá ahhoz, hogy Földi Péter festészetének összetevőit megismerjék az érdeklődők, akiknek még pár hónapon át módjuk van a salgótarjáni gyűjtemé­nyes kiállítás megtekintésé­re is. A kötet értékét növe­lik a színes és fekete-fehér reprodukciók, a művész munkásságáról szóló sze­melvénygyűjtemény, a gaz­dag bibliográfia és az egyéb dokumentáció. A három kiadvány a sal­gótarjáni Nógrádi Történeti Múzeumban, valamint, me­gyénk más múzeumaiban hozzáférhető. T. E. IN MEMÓRIÁM Több mint kétezer balassa­gyarmati és környékbeli pol­gárt 46 évvel ezelőtt vasúti teherkocsikba zsúfoltak és pár nap múltán - 1944. jú­nius 13-án - nagyrészüket gázkamrákban halomra gyil­kolták. A „felsőbbrendűség” jelszavával csupán azért, mert zsidóknak születtek. Még ma is, közel fél évszá­zad távlatából elborzaszt az a gondolat, hogy ártatlan gyermekek, nők és férfiak lelték értelmetlen halálukat egy kegyetlen uralom és rend parancsára. Soha be nem gyógyuló sebek, irdatlan fáj­dalmak és égbekiáltó jajsza­vak tolulnak elénk a tova­tűnt évtizedek homályából. Rájuk emlékeznek most, va­sárnap június 17-én délelőtt 11 órakor, az életbemaradt hozzátartozók, a rettenetét csak hírből ismerő leszárma­zottak, a balassagyarmati zsidótemetőben. De kegyelettel gondolnak rájuk a más felekezetekbe születettek, a jóérzésű balas­sagyarmatiak, akik tehetetlen részesei voltak az emberöltő távlatában megtörtént ször­1 nyüségeknek. Sokuknak akadt a meggyilkoltak között vi­dám iskolatársaik, jó szom­szédaik is. Gondolatban a város lakói leteszik kavicsai­kat nemlétező sírköveikre, és hitük szerint gyertyát gyújta­nak emlékezésként az egyko­ri GYARMATI POLGÁRO­KÉRT. /

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents