Új Nógrád, 1990. június (1. évfolyam, 50-75. szám)
1990-06-16 / 63. szám
I 1990. JÚNIUS 16.. SZOMBAT inrnnzy 3 Eső után — fefio Elkészült a községben a gázcseretelep, melyet a teho- ból építettek fel. kép: Rigó (Folytatás az 1. oldalról.) önmagunkra. A gázcseretelep primitív szinten működött, eső után pedig térdig jártunk a sárban, mivel nem volt normális járda. Csakhogy 1985 óta alaposan megváltoztak ?z anyagi körülményeink! így hát, állampolgári kezdeményezés alapján, aláírásokat gyűjtöttünk a teho felszámolása mellett. — Milyen fogadtatásra talált a kezdeményezésük? — Az üzemi dolgozók jelentős többsége aláírta a felszámolási kérelmet — folytatta Gál Katalin raktáros —, hiszen az itt dolgozó asszonyok saját pénztárcájukon érzik az elköltött forintok terhét, hiányát: Azonban a főnök asszonyunk, Kürtös János- né — aki szintén tanácstag és részt vesz a megyei tanács testületében is — ellenezte az aláírásgyűjtést, mondván: „Ha valami problémánk van, azt intézzük el a gyárkapun kívül, mert a munkaidő nem arra való. hogy aláírásokat g.vűjt- sünk !” — Hát, a munkaidő valóban nem erre szolgál. . . — Igen ám — vette át a szót Jancsikné — csakhogy mi az ebédszünetet, illetve a műszakváltást használtuk ki. Tehát, nem a munka rovására ment az aláírás- gyűjtés! — A tanácsi vezetés hogyan reagált erre az állam- polgári kezdeményezésre? — Sehogy! — szögezte le Jancsikné. — Semmiféle választ nem kaptunk. Még falugyűlést sem tartottak az üggyel kapcsolatban. Arra hivatkoztak, hogy „a választások miatt, nem érnek rá ezzel foglalkozni!’' Erre a fél évre már az .újabb befizetési csekkeket is kipostázták. . . Megkérdeztem a másik felet is. Varga László tanácselnök kategorikusan kijelentette: „A vb elé terjesztettem a kezdeményezést. amely egyhangúlag elutasította a teho - felszámolását. Ugyanis a járdaépítés befejezéséhez még 400 ezer forint szükséges, amit kizárólag a teho-befi- zetésekből lehet fedezni. Tehát, a kitűzött cél megvalósításához, a pénzre szükség van!” Később egy meglepő adattal szolgált: „Egyébként, azok a lakosok, akik aláírásukkal tiltakoztak a teho ellen, kilencven százalékban már be is fizették a hétszáz forintot.” Hortobágyi Szilveszter vb- titkártól megtudtam: „A gázcseretelep működtetésében azért élvez monopolhelyzetet a rétsági áfész, mert a TIGÁZ — akivel eredetileg szerződtünk — ez év márciusában, megváltozott gazdasági helyzetére való tekintettel, lemondott a telep működtetéséről. Végül is hosszú és fárasztó tárgyalások után sikerült átadnunk a telepet, ahol az áfész két bolti eladója végzi a palackok adásvételét. Ami a teho másik felét illeti, abban .egyezik a véleményem a tanácselnökével. Ügy gondolom, hogy az egész aláírásgyűjtés eső után köpönyeg! Az emberek megszavazták a teho-t és már öt éve eldőlt, hogy szolgáltatásbővítésre és járdaépítésre adóznak majd. Ebből az egyik már megvalósult, tehát folytatjuk a következővel.” A teho-val kapcsolatban létezik egy másik probléma is: a község közvéleménye „méltánytalanságnak" tartja, hogy a tiszti lakótelep lakosai jóval kevesebbet fizetnek, mint ők. Sajnos, ebbe is bele kell törődniük, mivel a hatályos jogszabályok értelmében: aki szolgálati lakásban lakik, az a teho megszavazott összegének 70"o-át köteles fizetni.- ° O O fflWÖ gffflB - Rg I £ * O/? r, 9 0 . A realitások jegyében o T® o Reflexük Turúczi János feltevéseihez Tapasztalataim alapján nem lepett meg Tu- róczi János újbóli jelentkezése az Űj Nógrád hasábjain, az viszont váratlanul ért, hogy az önmaga iránti figyelemfelkeltést még ma is egy másik párt megalapozatlan bírálatával, konkrétan személyem elleni intrikákkal véli megvalósíthatónak. Bár az Űj Nógrád főszerkesztője a lap kollektívája nézőpontjából korrekten megválaszolt Turóczi Jánosnak — mint megidézett — én is feljogosítva érzem magam arra, hogy kifejtsem véleményemet a felvetett kérdésben. Az elmúlt év utolsó heteiben — mint annak idején a NÓGRÁD tudósításaiból is kiderült — az akkori ellenzéki pártok kezdeményezésére valóban folytak egyeztető tárgyalások a lap jellegéről, sorsáról. (Csak „mel- ' lékesen” jegyzem meg, hogy Turóczi János most igyekszik az úttörő szerepet kisajátítani, akkoriban pedig többek között azzal érvelt, hogy a konzervatív Nógrádban is követni kellene néhány élenjáró más megyét a lapok státusának megváltoztatása ügyében.) A tárgyalások eredményeként sikerült is elérni. hogy a választási kampány idején a lap önálló alkotóműhelyként pártsemleges magatartást tanúsított, valamennyi párt számára esélyegyenlőséget biztosított. Sajnálattal vettük annak idején tudomásul, hogy a további érdemi megbeszélések váratlanul megszakadtak, éppen a kezdeményezők visszalépése miatt. Ezért határozottan visszautasítjuk Turóczi János vádját, amely a mi „szűklátókörűségünkre’’ véli visszavezetni a petíció meg- feneklését. Az igaz viszont, hogy a lap tulajdonjogán nem volt módunk változtatni, hiszen ez pártunk országos vezető testületéinek kompetenciáját képezte: a pártvagyonnal kapcsolatos elszámolási folyamat részeként. Azt is feltétlenül tudniok kell az Űj Nógrád tisztelt olvasóinak, hogy a megyei lapkiadó vállalat évek óta veszteségesen működött, és korábban az MSZMP, később a szocialista párt központi dotációjából tudta • fenntartani magát. 1990-re azonban világossá vált. hogy az alaposan megcsappant pártkasszából nincs mód a kompenzálásra, s így megkérdőjeleződött a Iájó jövője, az ott döl- gozók sorsa. Ilyen körülmények között nem csoda, hogy a szerkesztőség vezetői, munkatársai kapva kaptak a kínálkozó alkalmon és a „szabad munkavállalás” jogán beléptek az egzisztenciájukat garantáló Axel Springer—Budapest Kiadói Kft. kötelékébe. Pártpolitikusként nem érthetek egyet lépésükkel, de állampolgárként tolerálnom kell elhatározásukat. Anyagi biztonságuk mellett ígv tudják azt is elérni, hogy az egypárti irányítás helyett ne kelljen egy esetleges többpárti diktatúra — esetenként összeegyeztethetetlen — előírásait követniük és valóban szabad sajtóként működhessenek. Ezek után hiába is ébredne fel az „MSZP megyei nagyvezérkarában” — ahogyan Turóczi János fogalmaz ,— a felelősségérzet és „némi beismerő, lovagias ambíció”, a szerkesztőség döntését tiszteletben kell tartanunk, s azon nincs módunk változtatni. Ha pedig így van, felesleges minden további elmélkedés. Turóczi János egyébként abban is téved, hogy a megyei Japok feletti parlamenti, vagy önkormányzati rendelkezés csak formai különbségeket takar. Az utóbbi esetben ugyanis — a helyhatósági választások függvényében — a helyi lap megint a pártok propagandaeszközéül szolgálna. A szocialista párt országos elnökségének állasfoglalása — és ezt Turóczi János nem hangsúlyozza — úgy bocsátja a magyar nemzet rendelkezésére a megyei lapokat, hogy a tulajdon végleges rendezéséig elidegenítési tilalmat rendelt el. Arra hívta fel a szerkesztőségek és a pártkiadók figyelmét, hogy a privatizálásra vonatkozó tárgyalásokat a parlament döntéséig függesszék fel. Elnökségünk azt is alapelvként fogalmazta meg, hogy a lapok a lehető legelőnyösebb feltételek között és a legteljesebb nyilvánosság mellett cseréljenek gazdát. Ez a nyilatkozat — amely a jelenlegi politikai erőviszonyok figyelembevételével született — azonban már az Űj Nógrád jogi helyzetén mit sem változtat. A „status quo”-t kénytelenek vagyunk valamennyien — így Turóczi János is — elismerni. Az előzmények pontos — vádaskodás nélküli — felidézése ehhez is segít. Boldvai László, a szocialista párt Nógrád megyei elnöke Fekete Attila Fekete Attila marad (Folytatás az 1. oldalról.) — önf a szabaddemokraták és a fiatal demokraták megfogalmazása szerint Jus- csák György, a Mátraaljai Állami Gazdaság igazgatója a város nyakába ültette, finomabban mondva; ejtőer- nyőztette. Honnan érkezett egyáltalán a tanácsi hivatalba? — 1980. július 1-jén kerültem Pásztora, az állami gazdaságba, ahol ipari üzemvezetőként kezdtem munkához. Akkoriban nem volt nyereséges a cég, ám évről évre fejlődött a gazdaság, s — köszönhetően egy új, vállalkozói szemléletű vezetői csapatnak — 1985-ben már ötvenmilliós nyereséggel zárt. Ne tűnjék szerénytelenségnek, de ebben a folyamatban — amikor már az ipari üzemek igazgatója voltam — nekem is volt némi szerepem. — Mégis váltott és beült a tanácselnöki székbe! — ’84 telén, amikor a - soproni szanatóriumban betegeskedtem, megkeresett Füssy József, az MSZMP akkori városi első titkára és Juscsák György, ök ajánlották fel és javasolták, hogy vállaljam el a tanácselnökséget, mert Erky Dénes, a Váci Kötöttárugyár pásztói egységének az igazgatója az utolsó pillanatban visszamondta a felkérést. Megtiszteltetésnek tartottam ajánlatukat, ám gondolkodási időt kértem. Szerettem volna a városnak segíteni, mert én is itt élek, de tudtam azt is, hogy anyagilag biztosan rosszabbul járok. A tanács azt a tizenkétezer forintos fizetésemet garantálta, melyet a gazdaságban kerestem. Igen ám, csakhogy a termelésben volt még emellett prémium is, azaz várhatóan anyagilag a tanács nem a „meg- tollasodást” jelentette számomra. S azt még hadd tegyem hozzá, hogy úgy vállaltam ' el az elnökséget, hogy tudtam:’85 júniusában tanácsj választások lesznek, azaz, a sokak által irigyelt bársonyszék egy negyedévre volt biztos. Így ültem bele februárban. — Megbízatása azonban „elhúzódott”... — Igen, mert a júniusi választáson — melyen kettős jelölés volt — biztosan előztem meg vetélytársamat, a tanácstestület pedig bizalmat szavazott továbbra is nekem. — Térjünk vissza az ön elleni vádakra, nevezetesen arra, hogy antidemokratikus intézkedéseiről és melléfogásairól volt híres! — Nézze, ezt, a becsület- sértés fogalmát bőven kimerítő sárdobálás valóságát egykori munkatársaimtól, a tanácsi testületek tagjaitól kellene megkérdezni. Amikor elvállaltam a tanácselnökséget, tudtam, hogy lesznek ellenségeim. Sokaknak nem tetszett, hogy személyi* változásokra került sor, hogy az egy-egy feladat ellátására alkalmatlan embereket kicseréltük. De akkor is és ma is azok példálódzanak ezzel, és mocskolják a volt tanácsi vezetést, akiknek a munkájukat nem az igényesség jellemezte. Antidemok- ratizmus? Ügy érzem, fogalomzavarban szenvednek támadóim. Mi a testületi üléseken sokat vitatkoztunk és itt a vitára helyezem a hangsúlyt. Aztán a vélemények ütköztetését követően döntöttünk egy-egy témában, de a végrehajtásban nem volt pardon. Azaz, rendnek, fegyelemnek kellett lennie! Ha ez valakik szemében an- tidemokratizmus, akkor mindehhez nincs több hozzáfűznivalóm. — Melléfogásaikról szeretnénk hallani valamit! — Melléfogások? Megítélés kérdése. Melléfogás-e az, hogy olyan szakembereket sikerült megnyerni az „ügynek”, a városfejlesztésnek, akik kiválóan dolgoztak. Például Németh Tibort a költségvetési üzem élére, aki városgazdálkodási vállalattá fejlesztette a céget, vagy a pásztói körzet egyik legjobb igazgatójaként nyilvántartott Tolnay Bélát, a művelődésügy élére? Melléfogás volt-e, hogy elnökségem idején fejlesztettük a város gázellátását, a közúti és járda- hálózatot, az egészségügyet, elvégeztük az iskolafelújításokat? Bűn-e, hogy az európai hírű Vadász Györgyöt és csapatát sikerült megnyernünk a városközpont építési fejlesztésének tervezésére, úgy, hogy az elképzeléseket a település minden polgára és mindenkor maketten megtekinthette az áfész-áru- házban, az OTP-ben, vagy a tanácson? Melléfogás volt-e, hogy olyan iskolacentrumot alakítottunk ki Pásztón, amely hasonló nagyságrendű városokban páratlan? Vagy hibáztam, hibáztunk-e, amikor a teho-t a kitűzött célok megvalósítására használtuk fel és terveinket teljesítettük? Nem sorolom tovább. Ha mindezek melléfogások, akkor valóban rossz tanácselnök voltam. — Bár a mostani vádak között nem szerepel, önt a francia nyelvű gimnázium beindítása miatt is támadások érték! — Egyesek véleménye szerint luxus volt a két tannyelvű gimnázium beindítása. Azt azonban elfelejtik, hogy a hetvenes években be akarták zárni az intézményt, hogy röpke másfél évtized alatt többször váltott profilt, ugyanakkor ma országosan is elismert középiskola. Mi, azaz a tanács oldottuk meg a francia tanárok szolgálati lakásainak megépítését és úgy éreztük, hogy erre az oktatási intézményre igenis szüksége van a városnak, a megyének is. Ha már az oktatásügynél tartunk, megemlítem: kérdezzék meg a település pedagógusait, hogy tanácselnökségem idején milyen elismerésekben volt részük, elsősorban erkölcsi, pénzügyi, fizetési vonatkozásban. — A jelek szerint sokan kételkedve és ellenszenvvel nézik az ön anyagi helyzetét. — Ha ez jó, akkor tegyék. Nézze, amikor Pásztora kerültem 10 évvel ezelőtt, OTP-öröklakást vásároltam, annak minden anyagi von- zatával. Aztán, amikor tanácselnök lettem, nem kértem bérlakást, még csak szolgálatit sem, amit esetleg Pásztói városkép maketten, ményezhette. később „félpénzen” megvásárolhattam volna. Mai lakásunk, mely egy ötös sorház része, szintén kölcsönökből, a saját családi erőnkből épült fel. És egyébként is: minden további nyilvános tulajdonjogi beszámoló helyett, bármikor és bárkik előtt vállalom a vagyonelszámoltatást. — ön gyanús hirtelenséggel átlovagolt a vállalkozók világába, feltűnően jó körülmények között él! — A gyanús hirtelenséghez nincs hozzáfűznivalóm. Egzisztenciális szempontból egy olyan kedvező ajánlatot kaptam 1988 őszén egy külföldi érdekeltségű vegyes vállalattól, amire nem lehetett nemet mondani. Ügyvezető igazgató lettem. Ekkor hagytam ott a havi bruttó 26 000 forintot jelentő tanácselnökségemet. Utána pedig — épp új munkakörömből adódóan — egy CC rendszámú nyugati típusú személygépkocsival jártam az utakat. Ez sem tetszett Ezt minden helyi polgár vélesokaknak. De nem cserélhettem le Trabantra azért, mert irigykedtek rám. A vállalkozás világába pedig bárkinek lehetősége volt és van bekapcsolódni. Ezt tettem én is, de hozzáfűzném: életemet végigkísérte a vállalkozói szellem, s ennek egyik jele, hogy ma már egy pásztói székhelyű kft. ügyvezető igazgatója vagyok. Azaz, az adómat idé, a városba, a városnak fizetem be. Szó sincs tehát arról, hogy elvándorolok. — Nem tart az elszámoltatástól? — Mint korábban utaltam már rá, tiszta a lelkiismeretem. Nem igazak azok a hírek sem, hogy árulom a házamat és elköltözők a városból, miként az sem, hogy indulok a polgármester-választáson. Maradok a városban, mert pásztóinak vallom és érzem magam. Az emberek szemébe pedig bármikor nyugodtan belenézek. Vaskor István
