Új Nógrád, 1990. május (1. évfolyam, 24-49. szám)

1990-05-05 / 27. szám

1990. MÁJUS 5.. SZOMBAT imnsEU 5 ,Anyit olyan mini egy jóságos tündér" ÉDESANYÁK gyermekszemmel Vendégünk volt Lőrincze Lajos A magyar nyelv hete ke­retében Salgótarjánba is el­látogatott (a Petőfi és a Bem Úti Ált. Iskolákba) Lő­rincze Lajos, akinek hangját, szép ízes beszédét hetente lehet hallani a rádióban. A kiejtési versenyek előtt éppen erről faggatom: a gyerekkori kötődésről, a szü­lőföld nyelvi indíttatásáról; hogyan is lett a szentgáli származású vidéki kisfiúból elismert nvelvészprofesz- szor. — Nekem a szülőföld egész életre szóló élményt jelent — kezdi vallomását. Nem­csak nosztalgia vagy ked­ves emlék a gyerekkorról, hanem tulajdonképpen a tu­dományos munkámban és a nyelvi ismeretterjesztésben is sokat segít az. amit ott ta­nultam. — Ismeretes, hogy az első kiejtési versenyt tanár úr nyerte. Ez hogyan történt? — 1938-ban volt. Ott Ko­dály Zoltán, az én kiejté­semre lett figyelmes, hogy a zárt e (é) hangot megkülön­böztetem. ami neki a szív­ügye volt. Azt gondolta, hogy ezt talán vissza lehet állítani az egész magyarság nyelvében. De nemcsak azért nyer­tem meg a versenyt, hanem azért is , mert nagyon komo­lyan készültem rá. Egy-két héttel előtte kezdtem. Jól kiválasztottam a szöveget azt részletekben megtanul­tam: itt meg kell állni, itt egy kicsit hangosabban, itt figyelni kell a hangsúlyt, stb. Tehát jól előkészítet­tem. Biztos Voltam abban, hogy az elsők között végzek majd. Urbán Ernő, aki akkor szin­tén Eötvös kollégista volt, azt kérdezte tőlem, mielőtt felléptünk volna: — Ne fe­lezzünk? — Nem felezünk, mert én valószínűleg megnyerem ezt a versenyt. Te nem készül­tél semmit, és a többi sem készült. Meg is nyertem. Ez nem úgy megy, hogy „tudok magyarul, tehát fel tudom olvasni"! Persze az sem mindegy, milyen szöve­get választanak. Én egy ked­ves. vidám szöveget vittem, ami nem unalmas, és felfi­gyelnek rá. Ezt az ízes beszédet tehát én a falum nyelvjárásából ismertem. — A faluhoz való kötődés, hűség a vidékhez a nagy­diákkorban is megmaradt? — Az első szemináriumi dolgozatom is a falum nyelvjárásáról, tájszavairól. tájszólásáról szólt. Doktori disszertációmat a falum ha­tárának neveiről írtam. Azo­Aforiznták „A sláger olyan vers, me­lyet azért énekelnek, meri ostobasága miatt elmondani nem lehet." Egy 'francia popénekes „Az esztendő elpocsékolt napjának tartom, ha nem sikerül rámosolyogni vala­kire, és énrám sem moso­lyog senki." Silvio Ceccato publicista „Szerelem az. amikor az ember nem kapja meg azon­nal, amire vágyik." Alfred Capus, író kát rendszereztem: hogyan keletkeznek, hogyan változ­nak és halnak el; milyen az ember és a táj viszonya. Ezt is nagy örömmel és élvezet­tel csináltam. Nyelvész is úgy lettem, hogy ezeket a dolgozatokat már elkészítettem, választa­ni pedig lehetett, s bár az irodalmat is nagyon szeret­tem. sőt jobban, mint a nyel­vészetet, de itt már volt va­lami alapom, amire épít­hettem. Egyetemi éveim alatt már nagyjából tudtam, mit akarok csinálni. így hát Pais Dezsőhöz csatlakoztam, aki egész életében a nevek­kel foglalkozott, s nemcsak kiváló nyelvész, de kiváló ember is volt. (Hozzá készí­tettem már a doktori disz- szertációmat is.) — S a folytatás? — Kodály arra késztetett, hogy a színészeket is tanít­sam meg erre a beszédre, a zárt é-re. Meghívott a Szín- művészeti Akadémiára elő­adónak. Bizony semmire sem mentünk. Én ugyan ki- pontozgattam nekik az é- ket, de hát aki nem ismeri hazulról, az nem tudja meg­tanulni. . . Egy-két nyelvész tudta csak elsajátítani, pél­dául Tompa József és Papp László. — Egri tanulmányaim so­rán kezembe akadt az otta­ni kiejtési konferencia jegy­zőkönyve Kodály előszavá­val. Tanár úr is tartott elő­adást. — Igen. Kodály mellett ül­tem az elnökségben. Ott elmondtam, hogy nem fog­juk tudni ezt a nagy gondo­latot megvalósítani, a zárt é-t terjeszteni, népszerűsíte­ni. Kodály felugrott, és azt kiáltotta: — Ne higgyenek neki, ne higgyenek neki! Utána, amikor már a szo­bában kávéztunk — meséli beletüzesedve —, ő elém áll birkózó állásban, és azt kérdi: — Megküzdjünk? Mondtam erre: — Tanár úr! Bízzuk ezt a jövőre! Akkor rámnéz: — Miért nem áll mellém? — Azért, mert nem hi­szek benne. S úgy gondolkozik, gon­dolkozik, s mondja: — Hinni kell! Hinni kell! — idézi Lőrincze Lajos szuggesztív erővel. Ez jellemző volt Kodály­ra. aki nagyon tudott abban hinni, amit csinált. Abban pl., hogy visszaadhatja a magyar népnek a már-már elfelejtett népdalait. Én azért szeretem a nép- . A szabadság azt jelenti, hogy saját költségünkre fá­radunk el. Robert Lembke Az utázás után megnézték a fényképeken mindazt, amit elmulasztottak. Beat Rink Miért keresik ki a lányok a strandon mindig a legfe- hérebb férfit? Mert annak még a leghosszabb a sza­badsága. Markus M. Rommer Sokan elrontják a szabad­ságukat, mert túlságosan so­kat tesznek, miközben nem csinálnak semmit. Konrad Klein dalokat — meséli tovább — mert ez a kodályi gondolat elérte a mi iskolánkat is. Szerelmese vagyok a nép­daloknak. Most kis (?) hul­lámvölgy van, de meg va­gyok győződve róla, hogy megint meg fog erősödni ez a törekvés. S aztán újból visszaka­nyarodunk a szép kiejtéshez. — „Mekegő nyelv g ma­gyar" — mondják rólunk más nemzetek. A zárt é-vel is lehetne színezni. Ez azon­ban — úgy látszik — mes­terségesen nem megy. — Nagyon nehéz. Ott van pl. Básti Lajos, aki keszthelyi volt, vagy Sinko- vits Imre, aki szintén e-zö vidékről Való — akkor még nagyon-nagyon gyatrán be­széltek, amikor a tanítvá­nyaim voltak... Most öreg­korban jöttek, jönnek visz- sza a régi emlékek, a szép tájnyelvi kifejezések, ejté­sek. Magamról is ugyanezt tapasztalom. Időnk lejáit. A teremben várnak a gyerekek. S Lő­rincze tanár úr talán az előző beszélgetésre gondolva a következő gondolatokkal mutatkozik be a gyerekek­nek. mintegy megfogalmazva saját hitvallását: — 1952-ben kezdtem a rá­dióban beszélni az Édes anyanyelvűnk adásaiban. Itt és máshol is sokakat figyel­meztettem: vigyázzon, mi­lyen példát mutat a gyere­keknek, másoknak. Azt hi­szem, sok embernek adtam azért örömöt, olyat, hogy a nyelvnek a szépségeit, érde­kességeit megmutattam előt­te. Levelekből tudom, s ab­ból ahogyan az utcán sokan megállítanak. Dicsekvés nél­kül azt mondhatom, hogy az a tevékenység, ami nekem az életemet kitölti, ami örö­met szerez, az talán széle­sebb körben is hasznos, s remélem az is marad. Boros Ágnes Fotó: Bábel V(alódi kincsre bukkan, aki a földben „kútászkodva" bő­vizű forrásra lel. — Az ilyen szerencsés nem kutatott hi­ába: az életnek adott egy újabb esélyt. . . Az ember legfőbb dolgai közé a faültetés, utódnevelés mellé én a forráskeresést is besorolnám. Mert vannak beteg, haldokló, sőt, szomjas kutak. Egészségtelen vizük nagyrészt a mi művünk. .. Ezért lassan felbecsülhetet­len értékű a hosszú életű forrás, a jó ízű forrásvíz. A kútásóval való megis­merkedésem különösen ma­radandó élményt nyújtott. Hozzá igyekeztem, s azon töprengtem, milyen gyakran hallottam gyerekkoromban ilyesféle dorgálást: Olyan vagy, akár a jóidők kútja. .. S ma. hogy szeretném tud­ni, milyen is az! Az is eszembe jutott: az idős fér­fit. akivel hamarosan talál­kozom, mint kútásót kutazó- nak is nevezhetnénk. Ha pe­dig a szót kezdőbetűjétől megfosztjuk, (k)utazó lesz Anyák napja közeledté­vel fölkerestem első igazi munkahelyemet, a salgó­tarjáni II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolát. Éppen a nagyszünetben nyitottam be. A folyosókon számom­ra teljesen ismeretlen-gyer­mekek futkároztak, zsi­bongtak. — Első tanítványom gyer­mekei lehetnek — fordult meg agyamban. — Vajon milyen édesanyák lettek a hajdani kamaszlányokból? Gondolatomat azonnal tettre váltottam. Bekopog­tattam az igazgató úrhoz, és engedélyt kértem, hogy né­hány osztályban jellemzést írassak az édesanyákról. Az idegen gyermeksze­mek megfényesedtek. szí­vükbe melegség lopakodott, mikor a cím a táblára ke­rült: „Milyen az édesanyám?” Hadd idézzek munkáikból! TÚLHAJSZOLT, MIN­DEN PERCE FOGLALT. „Amikor éjszakás, holtfá- radtan jön haza.” „Sajnos állandóan dolgozik, és ke­veset van velem.” „Egész délután takarít, mos, este kikérdezi a leckét.” „Ott­hon ő dolgozik a legtöbbet, ezért nagyon későn fekszik . „ TÖMÉRDEK MUNKÁJA MELLETT IS GONDOS, TÖRŐDIK GYERMEKEI­VEL, ' A CSALÁDDAL, OTTHONÁT RENDBEN TARTJA. „Mire hazame­gyek, csillog minden a tisz­taságtól.” „Otthon friss ebé­det és vacsorát ad.” „Min­dig tesz be valami enniva­lót a táskámba.'’ „Nagyon sokat dolgozik, mégis ő jön értem az iskolába.” „ö megy el a szülői értekezletre is.” IDŐNKÉNT ZAKLA­TOTT, IDEGES, DE TÖBB­NYIRE TÜRELMES. „Né­ha ideges a munkahelye miatt, ahol valamit ráfog­belőle, ami ugyan sántít egy kicsit, de nem vitás: a kút- mesterek is útra kelnek a föld belseje felé. Czene Búrja Béla, amióta nyolc esztendeje a szemem láttára ásott ki egy falusi portán, gejzírként feltörő forrást, már nehezebben vi­seli éveinek súlyát. Zömök, tenyeres-talpas és bőbeszédű ma is. Nem dicsekvő fajta. Pedig a szülőfalujához, Che­redhez közeli és távoli fal­vakban mesterségéről isme­rik. 0 mégis elintézné any- nyival a kútásás mikéntjét; — Hogy hol tanultam? A kútban! — S már terelné másra a szót... Az első „műve” a szükség gyümölcse is volt: , — Kevés víz volt a ku- tunkban. így hát neki kel­lett fogni újabbat csinálni, nem volt mese. Sok fortélya van annak, erő, kitartás kell hozzá. Különösen a kemény talaj teszi próbára az em­bert: ástam olyan helyen, hogy tíz centit haladtam egy nak, vagy valami mással mérgesítik.” „Nagyon ma­gas a vérnyomása, ezért ideges. Szeretném, ha nem idegeskedne annyit, mert az egészségét is veszélybe sodorja.” „Ha valamit nem értek, mindig nyugodtan el­magyarázza." „Ha a felmé­rés rosszul sikerül, nem pü- föl el mindjárt, hanem in­kább elmondja, hogyan kel­lett volna csinálnom.” NÉHA-NÉHA ENGEDÉ­KENY, MÁSKOR MEG NA­GYON SZIGORÚ. „Ami büntetést kiszab rám, na­gyon ritkán váltja be.” „Megvesz mindent, amit csak kérek tőle.” „Ha rossz jegyet viszek haza, kicsit dühös rám, de nem károm­kodik.” „Ha valami rossz fát teszek a tűzre, megjön a hangja, és lesz nekem ne­mulass.” „Nem ajánlatos rosszat tennem, mert csat­tan a keze a kobakomon.” „Ha lustálkodom, barna sze­me villámokat szór rám.” A MAI NEHEZEBB IDŐK­BEN TAKARÉKOS. „Ha szeretne egy ruhát venni magának, inkább lemond róla, mert drága, és spó­rolnunk kell.” „Ha az olcsó áruk boltjában veszünk szép ruhát, ketten hordjuk.” SOK ELFOGLALTSÁGA MELLETT IS IGYEKSZIK MEGŐRIZNI VIDÁMSÁ­GÁT, ÉS JÓBARÁT TUD LENNI. „Szeretem, mikor jókedvű.” „Ha játszunk, nagyon sokat nevet.” „Hét végeken szokott velem tár- sasozni, és ha jó idő van, együtt kirándulunk.” „Jól el tudok vele beszélgetni, és ha leszid, akkor sem ha­ragszom rá.” „Olyan jó, ha együtt beszélgethetünk, de keveset van velem.” SZERETETÉVEL BE­ARANYOZZA A CSALÁDI OTTHONT. „Ha lemegyek vele a boltba vásárolni, mindig vesz nekem vala­nap. Főleg a kék apoka (ho­mokkő) „csombója" kemény. A puha talajban egész más a kútásás technikája. Csá­kány, ék helyett a lapát, ásó is elég. Viszont, le kell men­ni egészen a futóhomokig. Azon túl már rossz a víz! — „tanít” Béla bácsi. — Pró­báltam ilyet is. olyat is. Magasabban is megkerül a termékeny forrás, ha jó he­lyen keresi az ember. Ám olykor nem kerülhető el a mélység: volt, hogy 23 mé­terre kellett leásnia. Nem mindegy az sem, mikor, me­lyik évszakban fog hozzá. Az egyik fontos szabálya, hogy kevés legyen a talajvíz, ám ez sem egészen a csapa­dékmennyiség függvénye. Legjobb elkezdeni tavasszal, vagy kora ősszel. Aztán érik a kútásót meglepetések is.n. — Mint engem Somlyón — mondja az idős férfi. — Azon a helyén, a félig kész kút alja egyre omlott össze. A gyűrű viszont nehezen mozgott lefelé, mikor vagy 9—10-et leraktunk, egy óriá­si likacsos követ találtam, amit sehogyan sem tudtam megmozdítani, így ott kel­lett hagyni. De a víz meg volt, jó volt. Egyik „büszkesége” a szomszéd falué: — A szilaspogonyi kutam percenként 200 köbméter vi­mit.” „Ha szidalmaz, csú­nya szavakat mond rám, akkor is érzem, hogy sze­ret.” „Megtesz mindent, hogy boldogok legyünk.” „Senkivel nem lehet össze­hasonlítani.” „Anyu olyan, mint egy jóságos tündér.” A JÓ ÉDESANYA IGA­ZI PÉLDAKÉP. „Nagyon szeretnék olyan okos, ügyes, becsületes, rendes lenni, mint ö. Sokszor megpróbá­lom anyát utánozni, de nem mindig sikerül.” NÉHÁNY NAPOS TÁ­VOLÉ ÉTÉ IS MEGVISELI KISGYERMEKET. „Édes­anyám három napra ment el valahová látogatóba. Én mindvégig rosszul éreztem magam nélküle, egyfolytá­ban csak sírtam. Többször elővettem a fényképeit, azo­kat nézegettem. Éjszaka ró­la álmodtam. Nappal egvre mondogattam: — Mikor telik már le ez a három nap? A harmadik napon elér­kezett a hazatérés ideje. A legszebb ruhámat vettem föl, úgy vártam. Ahogy be­lépett az ajtón, a nyakába borultam, és pityeregve mondogattam: — Máskor soha ne hagyj el, mert nélküled nem tu­dok meglenni.” Mint monShat a felnőtt a gyermekek után? A felnőtt, aki már tudja, hogy egyre kevesebben vannak édes­anyák. Másféle asszonytí­pust népszerűsít a film, a sajtó, a képeslapok töme­ge. De május első vasár­napján mégis hinnünk kell. Ahogy a természet megújul, úgy kell megújulnia az em­beri lelkeknek is. Az új vi­lágban az édesanyáknak el kell foglalniuk méltó he­lyüket, hiszen ők az örök megújulás letéteményesei. Nagy Zoltán zet ad, az egész falut ellát­ná. Régebben a felesége is be­segített az ásásnál. Béla bá­csi egyszer meg is sérült: — A tele veder csontig szétütötte az ajkamat. Igye­keztem nem megijeszteni a háziakat, bár nagyon vérez- tem. Aztán dolgoztam én ,,'földkóstolóval” is... __ 77? — Azzal, aki megnézi, hol a jó föld, a jó kúthoz — ad­ja a magyarázatot értetlen csodálkozásomra. A kútmestert sokfelé Hív­ták. Sóshartyánban, Homok- terenvén,’ Domaházán, Bár- nán is hagyott egy-egy ku­tat. Lassan már hétrét gör­nyed. Az utolsó munkájával ’84 tavaszára készült el, de akkor már nagyon fájtak a tagjai. Csoda-e? — Világ­életében a talaj különböző rétegeivel birkózott, más­más mélységben. más-más módon. Kapával, kaszával a termésért. Nehéz kéziszer­számokkal a vízért, a bányá­ban szénért. Mégis hetven­négy esztendősen csak kény­szerpihenőt engedélyez ma­gának, mint most is: kint üldögél a csípős szélben, de közben felügyel a legelésző kislibákra, kiskacsákra. Mihalik Júlia Jó vizű kútnak messze jut a híre...

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents