Új Nógrád, 1990. május (1. évfolyam, 24-49. szám)

1990-05-05 / 27. szám

2 1990. MÁJUS 5.. SZOMBAT RH-UHU Megkezdték munkájukat az új Országgyűlés állandó bizottságai Az Országgyűlés alakuló ülésén választott állandó bi­zottságok közül — közvetlenül a plenáris ülés bezárását követően — több már megkezdte munkáját. Világkiállítás vidéken Az alkotmányügyi, törvény- előkészítő és igazságügyi bizottság titkára, Hack Pé­ter, az MTI tudósítójának kérdésére elmondta: a több­órás ülésen három törvény- javaslat megvitatása szere­pelt napirenden. Az alkot­mány módosításának része­ként a május 9-i Országgyű­lésen a bizottság javasolni fogja, hogy a Miniszterta­nács elnöke elnevezés he­lyett a jövőben a miniszter­elnök megnevezést alkal­mazzák. Ez a formai meg­oldás külföldön bevett gya­korlat, csak a szocialista al­kotmány rendelkezik más­(Folytatás az 1. oldalról.) megalakulással kapcsolatos vita vezetőjét, az elnökhe­lyettest: Szabó Zoltánt, a megyei tanács termelés-ellá- tási-felügveleti osztály veze­tőjét, titkárát. Szabó Kál­mánt, a megyei tanács mun­kaügyi osztályvezetőjét — a megyei tanács elnöke nevez­te ki. A tagjait pedig a fó­rum elnöke. Havas Ferenc, aiki a tanácskozás elején az érdekelteknek átadta a meg­bízólevelet. Annak eldöntése után, hogy a testület csak a Nóg­rádi Szénbányák—Volán — kormánv által kritikus tér­séggé nyilvánított vállalatok — felszámolásával kapcso­latos feladatainak jó végre­hajtását szolgáló döntéseket válialja-e fel, vagy az egész megyében gondolkodjon, te­kintettel arra, hogy az utóbbi hónapokban erőtel­jesen szaporodott a munka- nélkülivé válók száma —, megyei áttekintésben fog­lalkozzon-e a munkanélküli­ség enyhítését szolgáló mun­kahelyteremtő pályázatok elbírálásával is — a jelen­lévők mindkét feladat el­vállalása mellett döntöttek. Ennek megfelelően az esz­mecsere második felében ki­zárólag, és igen sokféle ösz- szefüggésben, megközelítés­ben a Nógrádi Szénbányák felszámolását elősegítő 310 millió forint felosztási elvei­ről. az arányokról és a mód­ként. Az ülésen élénk vita bontakozott ki a miniszte­rek, a kormány megválasztá­sát illetően. A jelenlegi al­kotmány értelmében a mi­nisztereket az Országgyűlés választja meg, a miniszter- elnök javaslatára. Az új el­képzelés azt szorgalmazza, hogy a minisztereket — az Oj-szággyűlés által válasz­tott — miniszterelnök javas­latára az államfő, a köztár­sasági elnök nevezze ki. A testület úgy foglalt ál­lást, hogy Nagy Ferenc volt magyar miniszterelnök és több emigráns társa magyar állampolgárságának vissza­szerekről döntöttek a mun­káltatók — beleértve az Észak-magyarországi Gaz­dasági Kamarát, — a köz­ponti kormányszervek, a megyei — bátonyterenyei tanács és az érdekvédelmi szervek — országos, megyei és vállalati szakszervezeti szervek, bizottságok kép­viselői egyhangúlag 2—2 szavazattal elfogadták az előterjesztett költségfel­használást. Ez alkalmas a munkahely­megszüntetések hatásának és a problémáknak a keze­lésére. A rendelkezésre álló ösz- szeget, az elfogadott költség- megoszlásban csak időará­nyosan — kivéve a koren­gedményes nyugdíjaztatás­ra szánt 60 milliót — a fel­számolás folyamatosságá­nak megfelelően lehet fel­használni. Az idei eszten­dőre tervezett eg.vharmad rész felhasználása, 1000 munkahely megszüntetését jelenti. A fórum ezután megvitatja a tapasztalato­kat, amennyiben szükséges, módosításokat, szigorításo­kat javasolhat alkalmazni. A rendelkezésre álló 310 mil­liót csak a bánya teljes meg­szüntetése — 3000 fő — munkahelyének teljes fel­számolása esetén lehet csak igénybe venni. A döntés értelmében a bánvavállalat vezetői, szak- szervezete az előterjesztés­ben megfogalmazottak alap­ján hozzákezdhetnek a mun­állítása jogos igény, erről azonban ne szülessen tör­vényjavaslat" A Magyar Köztársaság elnöke egyszeri aktussal rehabilitálja őket. Ülést tartott a parlament költségvetési, adó- és pénz­ügyi bizottsága is. Békési László, az ügyvezető .kor­mány pénzügyminisztere, a bizottság alelnöke elmondta, hogy az első ülésen konkrét gazdasági, pénzügyi téma még nem került napirendre. Ugyancsak megtartotta el­ső ülését a parlament gaz­dasági bizottsága. Tardos Márton, a bizottság alelncíke arról tájékoztatta az MTI-t, hogy az első összejövetelen a testület működésével kap­csolatos eljárási szabályokat vitatták meg. kához, amely feloldhatja az eddigi bizonytalanságot, megteremti a feltételek köz­lését, annak következetes, szigorú betartását. A mun­kahelyüket elvesztők, a kri­tikus térségben, a feltételek megléte esetén áttelepülési, újrakezdési kölcsönben és végkielégítésben részesül­hetnek. Ez utóbbi csak azokra vonatkozik, akik 10 éves munkaviszonnyal ren­delkeznek a bányánál, és a vállalat vezetése mond fel nekik. A testület döntése alap­ján arra kérik az Állami Bér- és Munkaügyi Hivatal elnökét, hogy a munkahely- teremtésekre kapott 100 mil­lió forinton felüli 50 milliót ne a bánya teljes felszámo­lása után, hanem azzal kap­csolatban folyamatosan hasz­nálhassák fel. A fórum to­vábbá kezdeményezi, hogy a kormány, a bányavállalat ál­tal fenntartott települési, la­kossági célokat is szolgáló egészségügyi, kulturális, egyéb jóléti intézmények működtetésének költségeit, a bányakárok fedezését, a 12 000 nyugdíjas járandósá­gának biztosítását vál­lalja magára. Végül a testület úgy dön­tött, hogy a javaslatoknak, véleményeknek megfelelő­en, a rugalmasság követel­ményeinek igényével átdol­gozza a fórum szervezeti és működési szabályzatát. Külügy­miniszteri 2 plusz 4 Ma délelőtt a bonni kül­ügyminisztériumban meg­kezdődik a két német ál­lam és a második világhábo­rúban győztes négy hatalom úgynevezett 2 plusz 4-es Né- metország-politikai külügy­miniszteri konferenciája. A legfontosabb napirendi pont és a német egység kül­ső, azaz kül-, biztonságpo­litikai és jogi vonatkozásai. Minthogy várhatóan az el­jövendő egységes Németor­szág NATO-tagságának kér­dése lesz az egyik legvita­tottabb ügy, Genscher kül­ügyminiszter kora délelőtti rádiónyilatkozatában Eduard Sevardnadze szovjet külügy­miniszter számára egyértel­művé tette azt a nézetet: semmiképpen sem lehet fi­gyelmen kívül hagyni a Szovjetunió biztonságpoliti­kai és gazdasági érdekeit, és így senkinek sincs olyan szándéka, hogy Moszkvát Európa szélére szorítsa. Jelezte azonban: az egysé­ges Németország NATO-tag- sága mellett van. Sevardnadze megérkezé­sekor egyértelművé tette, hogy nem híve az NSZK NATO-tagságának, mert sze­rinte egy katonai szövetség­hez tartozó olyan hatalmas ipari, technológiai, valamint tudományos és szellemi ka­pacitással rendelkező or­szág, mint amilyen Német­ország, esetleg veszélyeztet­heti az áhított európai sta­bilitást. Mindamellett ez al­kalommal is megpendítette: a kérdésben kompromi sz- szumra kell törekedni. A lé­nyeg: összeurópai biztonsági struktúrákat kívánatos létre­hozni. VII. Mogiirt—Salgó Rali (Folytatás az 1. oldalról.) remek versenyző, hiszen az ob első helyén végzett Ju tassy József navigációjával. Említsük meg a Camel-„is- tálló’' N csoportbeli favorit- ját, az Oroszlán—Oroszkin kettőst, akik most egy Maz­da 323-assal mutatkoznak be. A három duó nagy esé­lyese — ki géposztályban, ki abszolútban —, a Mo- gürt—Salgó Ralinak. Cseppet sem szerényebb képességű géppel érkezett a Ranga—Dudás páros, mint sokak előtt ismert, a Marl­boro színeiből. Ha géphiba nem jön közbe, ők úgyszin­tén esélyesek a dobogóra. Ám azt sem feledhetjük, hogy a Hideg—Kecskeméti páros — Ford Sierra C gép­kocsival — idén már négy nyugatnémet versenyen sze­repelt ragyogó eredmeny- nyel, így minden bizonnyal közük lesz az elsőségért ví­vott harchoz... Nvitrai, Keill és Vajvoda neve elsősorban megyénk­ben ismert; közülük c.lső- sorban Keill József érezhe­ti magát „spiccen” egy most vásárolt Suzuki „nyergében". Vajvoda Sándorról csak annyit: a legtöbbször indult el a Salgó Rali versenyeken, s most utoljára. Számára kedvezőbb a ralicrosd és a hegyi bajnokság. A körverseny remekül si­került, melyhez hozzájárult az is, hogy a 21-es úton lé­vő lassító-terelőket tág,óbb­ra állították fel, mint koráb­ban, így elmaradt a gépr.k túlzott kínzása. Lapzártakor az abszolút sorrend a követ­kező volt: 1. Ferjáncz—dr. Tandari, 2. Selmeczi—Ju- tassy, 3. Érdi—Borbély. (Az első nap után elbúcsúzott a versenytől a Ranga—Dudás, a Vajvoda—Németh páros, valamint 13 társuk.) (— th) A „Világkiállítás vidé­ken” alapítvány — ame­lyet a Printer Press Mul­timedia Hungarian Arts Marketing és a Magyar— Ausztrál Kft. hozott létre — kisorsolta a megyéket. Magyarország 19 megyé- jét a világ legfejlettebb 19 országa „kapja meg”, még­pedig azért, hogy az infra­strukturálisan elmaradottabb „vidéki-Magyarország” is — Az utóbbi hónapokban megalakult szerb ellenzéki pártok pénteken délután, Joszip Broz; Tito halálának 10. évfordulóján, tiltakozó felvonulást szerveztek Belg- rádban a jugoszláv parla­ment épülete előtt. A né­hány ezer tüntető az egykor leggyakrabban hangoztatott „Titóéi vagyunk, Tito a mi­énk” jelszó ellentéteként a „Nem vagyunk Titóéi, Tito a tiétek” jelmondatot, kiál­tozta. A tüntetés rendzava­rás nélkül zajlott le. — A lett parlament pén­teken este elfogadta a köz­társaság „állami független­ségéről” szóló nyilatkozatot, s Lett Köztársaságra változ­tatta a lett szovjetköztársa­ság nevét. A le.tt „függet­lenségi” nyilatkozat enyhébb mint a litván, de határozot­tabb mint az észt függet­lenségi nyilatkozatok, s egyebek között átmeneti idő­szakot ír elő a függetlenség megteremtése érdekében. — Hétfőtől négy napon át királyi vendégeket fogad Budapest: magyar köztársa­sági elnöki meghívásra ha­zánkba látogat a walesi her­cegi pár, Károly trónörökös és hitvese, Diana. A herce­gi pár látogatása a ma- gvar—brit kapcsolatok tör­ténetének egyik kiemelkedő eseménye. egyenlő esélyekkel indul­hasson a világkiállításon. Szegőfi Péter kft. ügyve­zető igazgató és Pintér Ká­roly melbourne-i magyar származású újságíró ötlete, valóra vált: a sorsolásban Nógrád megyét, Franciaor­szág „kapta meg”. Most már csak a vállalkozókon, a jó ötleteken múlik min­den, amiben a francia nagykövetség a partner! — szőke — — A munkáspárti ellenzék aratott győzelmet az Ang­liában, Walesben és Skó­ciában csütörtökön megtar­tott helyhatósági választá­sokon, de nem olyan meg­semmisítő arányban, mint azt a közvélemény-kutatói előrejelzések jósolták. Mar­garet ! Thatcher hatalomra kerülése óta ez volt a! leg­jobb eredmény, amelyet a munkáspárt bármilyen or­szágos jelle,gű választáson elért. — George Bush amerikai elnök csütörtökön háromne­gyed órás megbeszélésen fo­gadta Kazimiera Prunskiene litván kormányfőt. A talál­kozó ténye ugyan jelképe­sen segíthette a litván ügyet, de az amerikai kormány to­vábbra sem kívánja elismer­ni az önálló litván kormányt, hanem Mihail Gorbacsov ér­dekében mérsékletre inti a balti államokat. — Bulgáriában az év &1­ső négy hónapjában 15 300 bűncselekményt követtek el, ami tízszázalékos növeke­dést mutat a múlt év ha­sonló időszakához képest — jelentették be a bolgár bűn­üldöző szervek képviselői. A legmeredekebben az erősza­kos nemi közösülések (32,6 százalék) és a gyilkosságok Í23.3 százalék) száma nőtt. (venesz) különvélemény Zászlócskák Töröm a fejemet, mit tegyek most, az ünne­pek után az íróasztalom­ra. Igaz, eddig könyve­ken és papírhalmokon kí­vül nem volt ott sem­mi. de belátom. ha így megy tovább, előbb-utóbb ismét gyanússá válhat az ember. Legalább egy zászlócskát illene besze­reznem valahonnan, jelez­vén a hovatartozást, mint az elegáns szállodák asz­talain szokásos. A kér­dés csak az. milyen mini­lobogót kellene kitenni ország-világ — de inkább ország — elé. Az idei gazdátlan má­jus elseje bizonyította, a piros színű nemigen jö­het számításba legalább­is Kelet- és Kelet-Közép- Európában. hiszen még Moszkvában is a cári Oroszország zászlait kezd­ték lobogtatni egyes cso­portok az ünnepség má­sodik felében. Legköze­lebb Bécsben lehetett pi­ros zászlót látni, no meg az NDK-ban, de hót az már majdnem NSZK. Nyugat- és Dél-Európá- ban, ahol 15 millió mun­kanélküli van, a száz­éves munkásünnepen még létezett ez a szín. A nemzetiszínű zász­lócskát pedig minek ten­ném ki. hiszen Magyar- országon ez természetes, miként az is, hogy a Par­lamenten lobogjon, ahol szerepe van. Magyarabb- nak pedig nem érzem ma­gamat a többi magyar­nál, még akkor se, ha tudom, vannak, akik ezt önmagukról szívesen hangoztatják, csak tud­nám, hogy minek? Régen rossz, ha Magyarorszá­gon valakiről csak az derül ki, hogy magyar, és nem az, milyen ember? Maradnának a pártok zászlócskái, legalábbis a győztes hatéi. Szépek, kedvesek, de hát nem va­gyok párttag, miként ed­dig sem voltam az. Némi gondolkodásra késztetett a minap egyik közintézményünk irodá­jának átváltozása. A vá­lasztások második fordu­lója után minden aszta­lon MDF-zászlócskák lo­bogtak. Persze tudom, merő véletlen, hogy ép­pen a győztes pártéi, s különben is a helyható­sági választások előtt ál­lunk. Addig semmi zász­lócska, legföljebb Lenin- fejecske díszítette az asz­talokat. Úgy tetszik, a parlamenti rendszervál­tás hatása máris kedve­zően érezteti hatását az alsóbb régiókban is, és ez így jó. Aki másra gon­dol, lelke rajta. Végső tanácstalansá­gomban az jutott eszem­be, ha minilobogót nem is, legalább egy szobrocs­kát kitehetnék. Rodin Gondolkodójára gondol­tam, már csak eléggé no- vellisztikus tartalma miatt is. Különösebb baj talán nem lehet belőle ebben az alakuló pártsemleges új világban sem. Régen ké­szült, ráadásul a fejlett Nyugaton, s ha bárki rá­néz, azt gondol, amit akar. (bte) □□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □! □ □ □ □ □ □ □ □ □ pock' on SZERSZÁMOK A CSAItNOK VASARUHAZBAN kaphatók! Szerszámkészletek, csavarhúzók és kulcskészletek, fa-, fém- és kővésők, háztartási szerszámok, kézi fúrók elektromos és akkumulátoros üzemeltetésre, szerszámok, emelők autószereléshez, kempingszerszámok, kések. Bemutatjuk a Lakberendezési Áruház kirakatában! Árusítás, szaktanácsadás a CSARNOK VASÁRUHÁZBAN. packman VILÁGMÁRKA-MINŐSÉG. □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ Indulhat a felszámolási folyamat WREKi r .. . j

Next

/
Thumbnails
Contents