Új Nógrád, 1990. május (1. évfolyam, 24-49. szám)
1990-05-23 / 42. szám
1990. MÁJUS 23., SZERDA íinnunu 5 Szükséglakás az élelmiszerboltból Látogatóban... Újlak legújabb családjánál „Ha kilakoltatnak a kamion elé dobálom a gyerekeimet ...” Zagyvapálfalva és Kistere- nye között, a 21-es fő közlekedési út mentén található a faluvá terebélyesedett Vizslás- Újlakpuszta, ahonnan az érkezettjelzés szerint „elfoglalták a volt élelmiszerboltot”. Fotós kollégámmal kerestük fel az - utcanév és házszám nélküli - helyszínt. Valóban lakják az épületet - állapítottuk meg a látottak alapján. A lépcsőn a gyerekek úgy sorakoztak, mint ahogyan ősszel a vonuló fecskék teszik a villanydróton. Egy barna hajú fiatalasszony pedig éppen egy halom ruhát teregetett a szán- tókötélre. így nem is zavartuk munkájában ... A hangulatos presszó itt van a szomszédban, gondoltuk egy frissítő jól jön a „családlátogatás” előtt. Bent a vendégmarasztaló helyiségben néhányan beszélgetnek. Közöttük egy ismerősünk is, aki látogatásunk után érdeklődött. Miután okát is megtudták, kérdezés nélkül is „megeredt a nyelvük”.- Arra lettünk figyelmesek, hogy lakják az üzletet - mondja az egyik vendég. - Állítólag nem rossz család - veszi át a szót a másik fiatalember. - Nekem négyszázezret kellett felvenni, hogy családi házat építsek - ad hangot felháborodásának a sarokban ülő. - Ők meg besétálnak az üres épületbe, talán még ünnepélyes szalagvágást is csináltak ... De ez mind semmi. Azt mondja nekem az egyik helyi cigány: „eddig a magyaroknak volt jó, most a mi világunk következik!!!? Az érvelés bizonyára még nem fejeződött be, de mi a tervezett látogatásra indultunk. Botos Karolin, a 36 éves, öt gyermekét egyedül nevelő, most is gyesen lévő Fiatalasszony kedvesen, segítséget remélve fogadott, és mint illik, a lakásba invitált. Őszintén mutatta be, hogy milyen körülmények között élnék. (Erről fotós kollégám hitelesen számol be).- Április 12-én költöztem ide Újlakra, apósomékhoz, id. Sárközi Józsefékhez, aki a Május 1. út 11. szám alatt lakik. Érkezésünkkel mindjárt 19 főre „gyarapodott” a család, hát más megoldást kerestem. Ez az épület üres volt, az ajtaja pedig nyitva (?), hát ide „menekültünk”.- Hol laktak korábban?- Baglvason - vágja rá a fiatalasszony, aki a MAV-nál takarító. - Ezernégyszáz forintot fizettem albérletért, a férjem két éve elhagyott, a legkisebb kilenc hónapos kislányom a kórházban - sorolja szociális gondjait. - így is nehéz helyzetben vagyok - folytatja. Tizenhatezer forintot kapok a gyermekek és a gyes után, el kell osztanom hattal és máris kijön az átlag. Most vettem egy pár kiscipőt 1100 forintért - próbál meggyőzni a „közgazdász” érzékéről is.- Tarjánban nincs megoldás?- Három, vagy négy éve a megyei tanácshoz is fordultam segítségért - mondja, majd néhány levelet kotor elő egy dossziéból. - Ezt Devcsics írta - mutatja. Olvasom benne ...... k edvezményes lakásvásárlásra kijelölöm ...” - „értesítést a Salgótarjáni Városi Tanácstól kap.” - Van itt egy másik is veszi elő........Előtakarékossági h ozzájárulást elengedem” - fogalmazódik meg az újabb „Devcsics-levélben”.- Tehát akció-lakásvásárlásról volt szó? Igen, de erről a városi tanács soha nem értesített.- Most van lakásom, és ha innen kitesznek, gyermekeimet a kamion elé dobálom - mondja pisszegve, bennem döbbenetét kiváltó módon ... Botos Karolint és családját az elmúlt hónapokban senki nem kereste, se meg, se fel, mindez a hatóságoknak sem tűnt fel ... Reméljük, hogy az olvasóink között ott Jalálhatók azok, akik tehetnek - a még feltételezhető családi tragédia előtt - valamit a végleges megoldásért ... Szöveg: Rácz András Fotó: Rigó Tibor