Új Nógrád, 1990. május (1. évfolyam, 24-49. szám)
1990-05-21 / 40. szám
MEGYEI NAPILAP Ezekben a hetekben kerül sor megyénkben a római katolikus egyház egyik leg- meghittebb szertartására, az elsőáldozásra. Ezen a hét végén is több településen, köztük a karancskeszi egyházközségbe tartozó Egyhá- zasgergén, a Szűz Mária Szeplőtelen Szíve plébánián került sor erre, melyre a tizenhat gyermek két éven kei észtül készült. Az elsőáldozás előestéjén, szombaton meggyónták bűneiket az áldozok, mind szüleik, rokonaik, hogy aztán lélekben megtisztulva fogadhassák magukba Jézust. Az ünnepi mise vasárnap délelőtt, 11 órakor kezdődött az elsőáldozók körmenetével. Az alkalomnak megfelelően, gyönyörűen feldíszített templomban talpalatnyi szabad hely sem maradt, minden szülő, rokon, ismerős ott volt. A résztvevők áhí- tatos és meghitt csendben hallgatták a gyerekek közreműködésével Szabó József plébános által celebrált misét, melynek végén került sor a szentáldozásra. fin ff min / Négyoldalas összeállításunkban újra sok megyei ps egyéb vonatkozású érdekes írást olvashatnak. Ezúttal is közöljük a horoszkópot, valamint a lottó kedvelőinek újabb variációkkal [kedveskedünk. (3—6. oldal.) Mindszenty . ártatlan A Mindszenty József bíboros, herceg- prímás, esztergomi érsek ellen 1948- és 1949- ben a Népbíróság által hozott ítéletet az 1990. évi XXVI. törvény alapján semmisnek kell tekinteni. (Információ a 2. oldalon.) Foci-hétvége Hajrájához érkezett a különböző osztályok labdarúgó-bajnokságainak küzdelemsorozata. összeállításunk a 8. oldalon található. Minden várakozást felülmúlóan baráti fogadtatásban részesültem az Egyesült Államokban, ahol Magyarországot változatlanul modellnek tekintik Kelet-Európa számára — összegezte látogatásának tapasztalatait Göncz Árpád, a Magyar Köztársaság ideiglenes elnöke. Az államfő ötnapos, nemhivatalos, amerikai útja befejeztével nyilatkozott magyar újságíróknak. Göncz találkozott George Bush elnökkel, a törvényhozás sok vezetőjével. MondanivalójáSzabadság érdemrenddel tüntették ki szombaton, a hollandiai Middleburg városában Tőkés László nagyváradi református püspököt. Tőkés László bátor kiállása tavaly decemberben országos felkelést robbantott ki Romániában, és elsöpörte Nicolae Ceausescu diktatúráját. A magyar nemzetiségű püspök, a kitüntetést személyesen vette át. Utána a sajtó képviselőinek adott nyilatkozatában kijelentette, hogy a vasárnapi választónak lényege az volt, hogy Magyarországon szabad, szilárd rendszer alakult ki, benne ellenzékkel, amely az új kormányzatot ellenőrizni tudja. Az ország külpolitikája a korábbihoz képest folyamatos, kiszámítható, gerincében a szomszéd országokkal való barátság kimunkálása áll. * Göncz Árpád, a Magyar Köztársaság ideiglenes elnöke és felesége vasárnap hazaérkezett az Egyesült Államokból. sok sem hoznak stabilitást Romániának, ha a választások győztesei nem kezdenek párbeszédet a legyőzőitekkel. Elképzelhetőnek tartotta, hogy egy éven, vagy még rövidebb időn belül Romániában újabb választásokat kell tartani, amennyiben folytatódnak a Nemzeti Meg- mentési Front ellen irányuló tüntetések. Hozzátette; reméli, hogy mindezt Ion Iliescu, a megmentési front elnökjelöltje is világosan látja, és tárgyalásokat kezd az ellenzék képviselőivel. Tőkés László kitüntetése Uj autóbusz-menetrend Május 27-én, 0 órakor lép életbe, és 1991. június 1-jén 24 óráig lesz érvényben az új Hivatalos autóbuszmenetrend. A menetrend több újdonságot is tartalmaz. Többévi szünet után ismét menetrend szerinti járatok indulnak Romániába Budapestről, valamint Hajdú-Bihar, Sza- bolcs-Szatmár-Bereg, Békés és Csongrád megyéből. A Volánbusz Vállalat a menetrendváltozástó] szeptember 5-ig hétfőnként Budapestről Amszterdamba, péntekenként pedig Veszprémből Szabadkára is szállít utasokat. A belföldi távolsági forgalomban 10 új auA helyközi autóbuszközlekedésben az új menetrendi időszakban 171 viszonylatban 35 járatpár áll forgalomba és 47 járatpár útvonala meghosszabbodik. Az utazási kedv csökkenése, illetve a vállalati lehetőségek szűkülése miatt 240 járat leállítása válik szükségessé. A Volán-vállalatok autóbuszvonal-hálózata így összességében csak 43 kilométerrel növekszik. A Hivatalos autóbusz-menetrendet az előző évihez hasonlóan 11 kötetben adják ki, a teljes garnitúra ára áfával együtt 1850 forint Fotó: Rigó Tibor Szöveg: Szilágyi Norbert Nógrádi táncosok sikerei A közelmúltban rendezték meg Zalaegerszegen a Kamara táncfesztivált, amelyen szóló, páros és csoportos koreográfiákat mutattak be a résztvevők. A versenyben szép nógrádi sikerek születtek: a szóló kategóriában Gyebnár László kapott ní- Vódíjat, még a párosban Ispánná Dénes Annamária és Szmolenszky Gábor kettős részesült hasonló elismerésben. A Nógrád táncegyüttes tagjai sok rangos és korábban már kitüntetett együttest előztek meg a bemutatott táncprogramjukkal. Angolpark helyett csigafarm ? A helyszín Pásztó, még- közelebb a Kövicses-patak festői völgye. Helyesebben, csak volt festői. Ugyanis egy „ésszerű beruházás”.... De erről inkább beszéljen Illés Rudolf birkózóedző, pásztói lakos. — Az akkori tanácsvezetés 1972-ben vette ki a területet a mezőgazdasági művelés alól, azzal a céllal, hogy ifjúsági parkot hozzon létre. — A terveket fs elkészítették? — Igen, 1975-ben készültek el a kivitelezési tervek, ami akkor 500 ezer forintot „vitt el”. (Folytatás a 2. oldalon.) tóbuszvonal nyílikPusztulófélben a vizesblokképület (MTI) Ez a fa maradt mutatóba. Göncz Ärpöd baráti fogadtatásban részesült