Új Nógrád, 1990. április (1. évfolyam, 1-23. szám)
1990-04-10 / 7 . szám
flz országban az MDF. Ujjarádban a Kereszténydemokrata Néppárt aratott elsöprő sikert Megyénk választókerületeinek képviselői: Speidl Zoltán (MDF) — 1. sz. vk. Kovács Gábor (KDNPX — 4. sz. vk. Tóth Sándor (KDNP) — 2. sz. vk. Juhász Péter (KDNP) — 3. sz. vk. Sorsfordulóként kerül, be 1990. április 8-a — virágvasárnap — hazánk és megyénk történetébe. Az ország 7 millió 853 ezer választópolgárának volt joga aí szavazásra, s a versenyben marad 496 egyéni képviselőjelölt közül kellett megválasztani azt a 171-et, akik bejutnak a parlamentbe. Nógrád megyében a választásra jogosultak száma 176 ezer 656 volt, közülük 70 ezer 152 járult az urnákhoz. Ez 39,7 százalékos szavazati aránynak felel meg, tehát kevesebben éltek állampolgári jogukkal, mint két héttel ezelőtt. Miként meglepőnek bizonyult az MDF nagyarányú országos választási győzelme, úgy a Kereszténydemokrata Néppárt nógrádi sikere is váratlan volt. Most a figyelem, az új honatyák felé irányul. Rajtuk a sor, hogy a nemzet, megyénk és a választókörzetek érdekeit megjelenítsék majd a képviselői és a parlamenti munkájukban. Valamennyien élvezik a közbizalmat, de azt is tudják, hogy a választóik szigorú követelménytámasztó megfigyelőik lesznek. (Az egyéni választókerületek összesített adatainak listáját a 2. oldalon közöljük.) Miként az első fordulót követő napon, ugyanúgy, tegnap is megyei körútra indultak munkatársaink, hogy megkérdezzék azj emberektől: miért éppen akként és kire, mire szavaztak? Különösebben nem válogattak a riportalanyok között, az útjukba akadó- kat szólaltatták meg. Meglehet, a válaszok talán1 túlságosan is földhözragadtak, szebben fogalmazva: gyakorlatiasak. Olyanok, mint maguk a válaszadók: túlnyomó többségben] kétkezi emberek, bérből, nyugdíjból élők. Ám amiként csepp- ben a tenger, hasonlóképpen a feleletekben is benne van az egész... „Ilki nem dolgozik, az ne is egyék!” Csécsén, az idősek nap- tunk a gondozónővérekkel, közi otthona előtt találkoz- akik az ebédet vitték az otthon lakóinak. Nem sokáig kellett kérlelni a két fiatalasszonyt, azonnal elmondták véleményüket. — Vasárnap éjjel fél tizenkettőig néztem a televíziót, vártam a mi körzetünk eredményét — mondta Barna Istvánná. — * Megmondom őszintén: nem ennek a jelöltnek a győzelmét vártam. Bár az is igaz, hogy a fiatalokat nemigen érdekelte a szavazás, az idősek pedig a pap javaslatára voksoltak. — Olyan országban akarunk már élni — kapcsolódott be a beszélgetésbe Varga Imréné —, ahol végre rendesen megfizetik a dolgozót. Ne legyen olyan, hogy egyesek több munkanélküli-segélyt kapnak, mintha dolgoznának! Aki nem dolgozik, az ne is egyék! „Becsületes munkáért, becsületes bért!” Nagykeresztúron a háza kerítésének tövében beszélgető Ravasz Sándornét és Földi Pál vadőrt kértük: milyen új életet várnak? — Mindenképpen jobbat, mint amilyen eddig volt — kezdte válaszát a Kishar- tyáni Vadásztársaság vad-? őre. — A legnagyobb gond: nincs megfizetve a munkás! Azt mondom, hogy meg kell követelni a teljesítményt és a minőséget — de azért úgy is kell fizetni, hogy nyugodtan élhessünk belőle. Például én is alig több mint 5800 forintot keresek. Kérdezem én: mi ez a mai világban? — Bizony — fűzi hozzá csendesen a háziasszony —, nagyon kevés a pénz. Én szavaztam, a többi már a pártokon múlik. Majd meglátjuk, hogy mit tudnak változtatni. „Csak a ferencesek segítenek” A Szécsényben élő Koplá- nyi Vincét és feleségét megkérdeztük: miként borítékolták a döntésüket? Az asz- szony volt a beszédesebb: — Mi a Kereszténydemokrata Néppártra szavaztunk. — Miért? — Kilenc hónapja vagyok beteg. A gyógyuláshoz szükséges gyógyszer megszerzésében csak a ferences rendiek segítettek. A jövőben is remélhetünk tőlük támogatást. A férj is megerősítette az elhangzottakat, majd hozzátette: — Nagyon sok volt hatalmi embert foglalkoztatnak különböző üzemekben, s a fizetésük több mint négy nyugdíjas nyugdíja. Bízunk benne, erre a visszásságra is felfigyelnek az új győztes pártok, s cselekednek.
