Új Nógrád, 1990. április (1. évfolyam, 1-23. szám)
1990-04-09 / 6 . szám
1990. ÁPRILIS 9., HÉTFŐ l'lEmmj 3 Héttői Magazin Gyarapodó tételek az orvvadászok számláján Halálra ítélt őzek, vaddisznók, szarvasok Az emberben szinte óhatatlanul felvetődik a kérdés: a húsárak drasztikus emelése nem járhat-e együtt azzal a veszéllyel, hogy mivel a húsra márpedig szükség van — „ügyes" és nem kevésbé vállalkozó kedvű emberek kimondják a szentenciát: márpedig hús, az lesz! Kérem az olvasót, most ne gondoljon holmi vágóhídi apróbb-cseprőbb. esetleg jelentősebb tételű eltulajdonításra, mit ne mondjak: lopásra! A mostani hússzerzés eme módját már az ősember is ismerte, csak akkor még nem létezett vadásztársaság, nem ismerték a vadászjegy fogalmát. Nevezetesen: orv- vadászatról van szó. ami lényegesen veszélyesebb, mint derék neandervölgyi elődeinké, hiszen manapság az erdők törvényen kívüli alakjai korszerű golyós, illetve sörétes fegyverekkel szerzik be a konyháravalót. Példákat keresni Pásztón jártunk, ahol Vincze Istvánnak, a pásztói áfész vadásztársasága vadászmesterének bőven volt mondanivalója: — Mi bevezettünk egy úgynevezett vadászati kímé- leti időszakot, amely február 1-jétől május 15-ig tart Ez idő alatt területünkön semmiféle vadászati tevékenységet nem folytatunk, engedjük pihenni a vadat. Ezalatt elvégezzük az etetők, sózók, magaslesek karbantartását, s a hivatásos vadászok feladata emellett dú- vadirtás is. Annál furcsábbnak tűnt, hogy míg mi dolgoztunk, területünk több pontjáról puskalövéseket hallottunk. Tagjaink nem lehettek a tettesek, hiszen együtt voltunk. Ez több alkalommal megismétlődött. Persze, hogy próbáltak utánajárni, de legtöbbször már csak gépkocsinyomokat, töltény-hüvelyeket találtak. — Legutóbb az elmúlt pénteken, a Nagvmezöpusz- ta—Pásztó közötti erdőben levő szemétdombon talált egyik ismerősünk egy nagy méretű papírzsákot, amely egy abszolút ..rabsic” módon földarabolt hatalmas vaddisznót rejtett. Elejtőjecsuk a nagyja húst vagdosta le róla, kilónyi darabokat hagyott rajta. Azóta rendszeresen figyeljük a szemétdombot, és találtunk is a gyors nyúzástól össze-vissza vagdalt szarvasbőrt. Egy hete ugyanott egyik hivatásos vadászunk szarvaslábakat talált. Nem messze onnét, a két szántóföld közötti erdőrészben pedig egy halálra sebzett fiatal szarvasbika tetemére bukkantak, ök még évekig kímélték ezt a bikát, s ha egy külföldivel majdan kilövetnék, akkor ez valutát hozna az országnak. Vagy amennyiben valamelyik vadásztársuk kapná meg a kilövési engedélyt, úgy a trófea bizonyára lakását díszíthetné. Mindez azonban már csak feltételezés... A tsz-major mögött találtak két őztehenet. Nem sebezték halálra őket az orvvadászok. de utánamenni már lusták voltak, vagy féltek. . . — Biztosak vagyunk abban. hogy nem kevés azoknak a száma, akik illegálisan tartanak otthon fegyvereket. Vannak gyanús alakok, ezeket már figyelmeztettük is. Az eredmény? Pár nap múlva vadetetőket, ső- zókat, magasleseket vandál módon törtek ripityára. Az idegen fegyverek pedig tovább ontják a halált.. . Most megszigorítják az ellenőrzést. Hivatásos vadászaik mellé hajnalonta és az esti órákban három-négy vadásztársasági tagot adnak, és több csoportban járják a vadorzók által különösen látogatott területeket. — Csak egy a gond: a mi intézkedési körünk eléggé körülhatárolt. Nemrég egyik vadőrünk este — ráadásul olyan napon, amikor mi vaddisznó-hajtóvadászatot rendeztünk — megállított egy autóst, akinek végképp semmi dolga nem volt az erdőben. Elvette a forgalmi engedélyét, s másnap leadta a rendőrségen, hogy följelentse az illetőt. Meg is kapta érte a „köszönetét”. Hivatali jogkör túllépéséért megdorgálták. . . Sólymos László Kosárfonástól a vályogverésig — Elmentünk az urammal a rétre, fűzfavesszőért. Hazavittük. ezután .pedig bordafát (ez ,a fűzfa vastagabb ága) gyűjtöttünk. Kosarat fontunk belőle — mondja a nádújfalui Pu- porka Antalné, aki már gyermekkorában kitanulta ezt a mesterséget. — Vem volt könnyű munka. ..kikezdte" az ember kezét, s Jcét nap is eltelt, míg egy nagyobb kosár elkészült. A műveletek sora a következő volt: fetettük a bordát, s körbefontuk a vékony vesszőkkel úgy. hogy egymásba fűztük azokat. Fiatalabb korában falun még -gén kelendő volt a lúdülő. tyúkülő, a törek- hordó — ebbe tették a szénát, a tehenek elé. — o krumplis- és a kis hántolókosár. Puporkáné és a férje ilyet is, olyat is font, s árulták Homokterenyén. Mátranovákon, Mátrabal- lán. Mindig ott voltak a vásárokon is. — Megrendelésre még olyan ketrecet is csináltunk, amiben a naposcsibét nevelték. — Régen volt. akárcsak a vályogverés, amire szintén a szükség tanított meg. Sokat bajlódtunk azzal is. mert a házak jó része abban az időben vályogból épült. Szerencsére csak sárgaföld és törek- szalma kellett hozzá, amit vízzel elkeverve formába döngöltünk. Mikor kiszáradt kazlakba raktuk. Egy nem túl nagy házhoz mintegy 1300 darab- vályogot használtak fel, s mig ezt a mennyiséget kiverték, nagyon sokat kellett hajladozni. — El is fáradtam, s öreg napjaimra magamra maradtam: sem az uram. sem a fiam nem él már... C'S. A. Dohányzás= ampufáclé ? ! Ismerősöm rokkant. Fia* talon elveszítette az egyik lábát. Markáns, férfias arca törődött, az emlékezés számára gyötrelem. — Harminchárom éves koromban elkezdett erősen fájni a jobb lábam. Nem tudtam mire vélni a dolgot. Végül csak elmentem a körzeti orvoshoz. A kivizsgálás alapján megállapították, hogy a jobb lábamban érszűkület van. De nem is akármilyen, nagyon nagy fokú! Kezelték, gyógyszerezték, s a műtétet sem kerülhette el. — Mondanom sem kell, hogy pokoli fájdalmakat álltam ki. Semmi nem segített. Az orvosok akkor úgy döntöttek: amputálni kell. Erre elmentem egy másik kórházba. Ott is végig szenvedtem minden kínos procedúrát, míg* végül kimondták a szörnyű ítéletet... Mentem a következő helyre, ahol szintén közölték a szomorú tényt. 0 nem engedett. Érmosást végeztek nála, ezzel próbálták enyhíteni kínjait. De azok egyre erősödtek... — A végén már én könyörögtem az orvosoknak, hogy szabadítsanak meg minél előbb, Akkop már nem érdekelt, hogy csak 33 éves vagyok, és még családom sincs... A narkózisból való ébredés után szinte elviselhetetlen volt a tudat, hogy örökre elvesztette a testi épségét. — S mi tetézte az átélt borzalmakat: még hetekig fájt az amputált lábam. Elfordultam a világtól, utáltam minden egészséges embert. Senkit nem akartam látni. Később valamivel jobban éreztem magam, de a nővérek hamarosan elvették a kedvemet. — Ezt nem értem... — Az- történt, hogy incselkedtem velük. Csak ártatlan szórakozás volt. melyik férfi nem tette volna meg? De rögtön le is hűtöt- tek, mondván:' ugyan mit akarok féllábbal? Depreszszióba estem a tapintatlan korholás után, még az ön- gyilkosság gondolata is megkísértett. Eltöprengtem, mi lesz velem? Hiszen, ha bízni tudnék abban, hogy kellek valakinek nyomoré" kan! — Talál magához valót... — Ne is próbáljon vigasztalni! Ha lépek, nyikorog a falábam. Magának ez nem nyomorékság?! — Ne adja fel! — Hát... még élek. Két és fél év telt el azóta. Van már egy Trabantom, igaz, az állam is segített, hogy megve- hessem. A szüleimnek szintén sokat köszönhetek. Most már úgy érzem, hogy: nem haragszom senkire. Legfeljebb a cigarettára... Az orvosok szerint ugyanis a napi két doboz Cigi okozta az érszűkületet. Mit mondhatnék még? — Ha újra kezdhetném az életemet, akkor biztosan nem várnék ilyen sokáig a nősüléssel.' És talán nem dohányoznék, hogy egészséges maradjak. Cserhalmi Adél Kegyelemért könyörög egy pásztói telefonkagyló Telefonfülke Pásztón, a Nógrádi Sándor-lakótelep óvodájának sarkán. Benne farmernadrágos hölgy, még innen a harmincon. Heves gesztikulációval kísért erős hangnemben tárgyal valakivel. Meg kell hagyni, a beszélgetés eléggé egyoldalúnak tűnik. — Végül — noha nem hallgatóztam. csak a fülke körül sétálgattam — akaratlanul is hallanom kellett, hogy a hölgy hirtelen fortis- simóra vált: vedd tudomásul. most már teljesen kivagyok idegileg, és elegem van az egészből! Majd úgy odavágta a telefonkagylót a tartóvillába. hogy önkéntelenül is a fülke alját figyeltem, ugyan mennyi bakelit hullik le a jobb sorsot érdemelt és mindenben vétlen telefonkagyló maradványaiból. Semennyi! Hogy miért? A nagy titkot azonnal megfejtettem, amint a hölgy távozása után a fülkébe léptem: a telefonkagylót ugyanis több helyen és rendkívül gondosan megerősítették, méghozzá jó vastagon és ragtapasszal. A látottak alapján úgy tűnik. a farmernadrágos hölgy meglehetősen gyakran „készül ki idegileg" az óvodasarki telefonfülkében. — sólymos — Kertészkedóknek Mészkerülő növények A kerti növények nemesített változatainak nagyobb része savanyú talajú vidékről származik. Ezek a közömbös, vagy enyhén savanyú (csak kevés meszet tartalmazó) talajokon díszlenek a legjobban. A lúgos talajokon senvvednek, leveleik sárgulnak, széleiken elhalnak, majd elpusztulnak. Nem viseli el az erősen lúgos talajviszonyokat sok dísznövény, köztük az Eri- ca-félék (rododendron, a szá- lea, ciklámen.) Nem jó! díszlenek ilyen körülmények között a begóniafélék és a hortenziák sem. Meszes talajban csak néhány évig él meg egy szép. kistermetű díszfánk, az Acer palmatum. A gyümölcsök közül mészkerülő a szamóca. az áfonya és a gesztenye. A jonatánalma gyümölcse a sok meszet tartalmazó talajokon foltoso- dik. A veteményeskert növényeinek többsége a közömbös talajokon terem a legjobban, de nem viseli el a meszes talajokat a paprika. a zeller és a petrezselyem sem. A meszes talajok lúgosságát csak savanyú kémhatású talajjavító anyagok bekeverésével lehet mérsékelni : ilyenek a savanyú kémhatású műtrágyák. a tőzeg és a homok. Mészkerülő növényeket telepíthetünk oly módon, hogy a helyükön a talajt kitermeljük, és a gödrüket savanyú kémhatású anyaggal. például osli tőzeggel töltjük meg. Ez az eljárás azonban csak addig hatásos, amíg a gyökerek el nem érik a környező talajt. Nem szabad számításon kívül hagyni. hogy a meszes talajú vidékeken a vezetékes víz is számottevő mennyiségű meszél tartalmaz (kemény víz), ami a savanyú talajokat is ellúgosítja. A meszes talajokon gazdálkodó kertészek legjobban teszik, ha növényállományuk összeválogatásával alkalmazkodnak a talajviszonyokhoz. Hitelképesség Vannak tamáskodó bizalmatlanok. akik szerint csodák pedig nincsenek, sőt: soha nem *is voltak. Sem yiini-, sem maxicsodák. De bizony vannak. Csak nem csodának, hanem ámulatnak nevezi az ember azt az állapotot, amikor váratlanul kellemes meglepetés éri. Vegyünk egy példát. Pénzsóvár. számító világunkban — ahol már a maszeknak sem ez a tejjel- mézzel folyó Kánaán —. bizony mindennek és mindenkinek ára van. FizetnH már előre kell és csak ezután lehet szájat tátani. Történt pedig, hogy az írástudónak elfogyott az aprópénze, és a hamuban sült pogácsája. Már csak egy „Ady" lilult a zsebében, és megkívánt egy gofrit. EI- méne a gofrishoz és kére kettő csokis gofrit, ami „csak" 40 forint. Am a gofrimaszeknak rossz napja volt („tets&ik tudni, hétfőn és pénteken nincs forgalom, de a többi napon van"), és nem tudott a lilából visszaadni. — Nem baj, majd holnap megadja, jó? — mosolygott az írástudóra, aki csodálkozva bólogatott. íme, a példázat, mely arról szólt, hogy van még hitele az embernek. Jó lenne elérni, hogy ne csak a gofrisnál... G. E. , ' Í- - -.SV - í ■ .-Sr« s ' •' V ' -i'-SSH x-o *' s' , v- , ., .... \ n ' ''^ ' "■‘■'■fx-' \ .;■ Biztos lábakon áll... álpplk Felröppent a hir. hogy Kisterenyén is — az ország más városaihoz hasonlóan — ellopták a Lenin- szobrot. Ottjártunkkor azonban kiderült: szó sincs er ről. Vlagyimir Iljics biztos lábakon ált. Délcegen büszke tekintettel. Magabiztossága érthető: itt még nem döntötték le, nem vitték el. Lehet, hogy akarták, de nem sikerült. Lenint ugyanis kemény, nehéz kőből faragták... Fotó: Rigó Tibor
