Új Nógrád, 1990. április (1. évfolyam, 1-23. szám)

1990-04-27 / 21. szám

MAI SZÁMUNKBAN NYÚJTJUK ÁT! Tanácsülés Balassagyarmaton dSék májsas elsejére? Töke és munkanélküliség A tegnapi balassagyarma­ti tanácsülés első napirendi pontjában , Berta Róbert is­mertette a 89-es költségve­tést és annak tapasztalatait. „1989-ben is a demokrati­kus centralizmus elve ha­tott a költségvetésre. Lehe­tett volna ellenvéleményünk, de ez a kiadási színvona­lunk csökkenéséhez vezetett volna. A lakossági bevéte­leknél jelentősen csökkent- hettük volna a lemaradá­sunkat, vállalkozásokba szintén nem kezdtünk, vi­szont elindítottuk önkor­mányzati vagyonunk fel­mérését és értékmeghatáro­zását". Berta úr közgazdasági ál­lásfoglalását a tanácstestület jóváhagyta. Nem így a má­sodik napirendi pontot, amely „A foglalkoztatottság helyzete Balassagyarmat vá­rosában” megnevezéssel fut — mégpedig versenyt az idővel! Ugyanis a városban működő ellenzéki pártok már 1988—89. fordulóján azt követelték a tanácstól, hogy akár közösen is, de végre dolgozzanak már ki e,gy foglalkoztatáspolitikai koncepciót, illetve egy ez­zel összefüggő átképzési rendszert. Persze akkor más volt a helyzet... Ma viszont itt tartunk: az aktív keresők száma — 1989. január elsejéhez viszonyít­va — 533 fővel csökkent, a nyugdíjasok száma 385 fő­ről 657 főre nőtt, és az „inaktív keresők” számából a nyilvántartott munkanél­küli 297 fő. Bár a tanács idei költ­ségvetésében 3 millió fo­rintot biztosított munka­helyteremtések támogatásá­ra, ez azonban vajmi ke­veset változtat a KÖPORC balassagyarmati gyáregy­ségének helyzetén. A ta­nácstestület síri csendben hallgatta Olicsek László ta­(Foly tatás a 2. oldalon) B& munka ünnepe munkaszüneti nap Május elseje, a munka ünnepe az idén is munka­szüneti nap lesz. Az ünnep­nap körül a munkarend mó­dosul: április 28., szombat munkanap lesz, a legtöbb munkahelyen. Április 30-a, hétfő viszont szabadnap. Az idén munkaszüneti nap le,sz még augusztus 20-a, az al­kotmány ünnepe, október 23-a, a köztársaság kikiál­tásának napja, december 25-e. 26-a, a karácsony két napja is. Munkanap-áthe­lyezésekre is sor kerül még az idén. December 22-én. szombaton munkanap, de­cember 24-én, hétfőn sza­badnap. december 29-én, szombaton munkanap, de­cember 31-én, hétfőn sza­badnap lesz. Az Állami Bér- és Mun­kaügyi Hivatal elnökének rendelkezése nem vonatko­zik a mezőgazdasági, halá­szati termelőszövetkeze­tekre, a mezőgazdasági szak- szövetkezetekre, valamint a folyamatosan, illetve a munkaszüneti napokon is üzemelő munkahelyekre. Az ÁBMH-val, az illetékes szak- szervezettel, az országos ér­dekképviseleti szervezettel egyetértésben további el­térésre. adhatnak engedélyt az ágazati miniszterek, a lakossági ellátást, szolgálta­tást végző, az általánostól eltérő munkaidő-beosztás­sal dolgozók esetében. Szűrőbusz Nógrádnak Már nem kell Salgótarjánba utazni Fizikoterápiás gyógykezelés Pásztón Itt a gyógyvíz, csak hasznosítani kelleno! Bal oldali képünkön a Pulsatron F 20 A készülékkel, többek között kopásos, mozgásszer* vi betegségben szenvedők gyógyíthatók. Jobb oldali' felvételünkön Interferátor kisfrekven­ciás készülékkel kezelik az egyik beteg térdét. Röntgenszűrő buszt ka­pott a Nógrád Megyei Ta­nács tüdőgyógyintézete a Magyar Máltai Szeretetszol­gálat közvetítésével. A mint­egy 10 millió forint értékű mozgó szűrőállomást Csilla Freifrau von Boeselager, a Magyar Máltai Szeretetszol­gálat német elnöknője adta át dr. Ferenczi Györgynek, a Nógrádgárdonyi Tüdő­gyógyintézet igazgató főor­vosának csütörtökön Bu­dapesten, a zugligeti plébá­nián. A nyugatnémet Hochsa- uer járásából érkezett Mer- cédes jármű lehetőséget te­remt arra, hogy a Nógrád megyei kistelepülések lakói lakóhelyük elhagyása nél­kül rendszeres mellkas- és tüdőszűrésen vegyenek részt. A szűrőbusz felszerelése le­hetővé teszi a laboratóriumi vizeletvizsgálat elvégzését is, amellyel a rejtett cukor- és vesebetegséget folyamato­san ki lehet szűrni. Szeret­nék megoldani a nőgyógyá­szati onkológiai vizsgálato­kat is, az ehhez szükséges berendezést kell csupán a nógrádiaknak megvásárol­niuk. Csilla Freifrau von Bo­eselager egy kérdésére vála­szolva — miért Nógrád me­gye kapta a szűrőbuszt — elmondta: a Magyar Máltai Szeretetszolgálat vizsgála­ta alapján döntött, úgy, hogy az észak-magyaror­szági megyének van legna­gyobb szüksége mozgó szű­rőállomásra. Levelet kaptunk dr. Ko­vács Bertalantól, a pásztói városi kórház igazgatójától, aki tudatta: másfél éves elő­készítés után, átadták ren­deltetésének reumatológiai részlegük első egységét, a fizikoterápiát. Kérte, láto­gassunk el az intézménybe, s riportban ismertessük meg a lakossággal az „új ellátá­si formát”. Nos, magától értetődően eleget tettünk a szíves in­vitálásnak. — Ott kezdem — „indí­totta” tájékoztatóját az igaz­gató úr —, hogy a város­ban és környékén élők kö­rében meglehetősen magas a mozgásszervi betegségben szenvedők száma. Például 1988-ban 3202-en fordultak ilyen bajjal orvoshoz, s összesen 58 ezer 620 napot voltak táppénzen. Ugyanak­kor a mozgásszervi betegek gyógyítása az egész megyé­ben megoldatlan, hiszen mindössze a salgótarjáni kór­ház rendelkezik egy 48 ágyas reumatológiai és rehabilitá­ciós osztállyal. Ez pedig rendkívül szerény lehetőség az igényekhez képest. — Most viszont némikép­pen javult a helyzet... — Igen, bár terveink meg­valósításának még csak az elején tartunk. Húsvéttól rendelünk a fizikoterápiás egységünkben, s naponta 20—30 beteget kezelünk. A következő lépésként szeret­(Folytatás a 2. oldalon.) Az „étBcajp" HziwűnesQos Pódiumon a Primus Aki élni akar, fejleszt! • Konrad Stefan nem borúlátó • Az üzlet gondolatátvitellel kezdődik Nem. ráérős cég a salgó­tarjáni Primus IKS Kft. Éppencsak megalakult, már­is színre lépett. Salgótar­jánba invitálta Nógrád, He­ves, Borsod és Szolnok me­gye iparvállalatainak mű­szaki szakembereit, hogy elébük tegye az „étlapot”. Az osztrák IKS Holding budapesti irodája segítsé­gével a Salgótarjáni Terve­ző és Építőipari Szövetkezet Magyarországon az ötödik társaságként csatlakozott a bécsi székhelyű holdinghoz. Fele-fele tőkerészesedéssel alakították meg a korlátolt felelősségű társaságot azzal a céllal, hogy az ország északi térségében gépipari vezérlőrendszereket, be­rendezéseket, programokat, korszerű szerelvényeket for­galmazzanak. A külkereskedelmi joggal rendelkező kft. elsősorban importtal foglalkozik, s csak kifogástalan minőségű, él­vonalbeli technikát képvi­selő gépipari árut értékesít. Az eladott termékre garan­ciát vállal, s miután a hol­ding magyarországi társa­ságai közé szerviz is tarto^- zik, komplett szervizszol­gálattal áll ügyfelei rendel­kezésére. Az „étlap” kívánatos, kér­dés, hogy a „vendég” tud-e fizetni. Az iparvállalatok ma egyáltalán nem a bőség zavarával küszködnek, so­kuknak nem az új technika beszerzése a legfőbb gond­ja, örül, ha megéli a holna­pot. Konrad Stefan cégtu­lajdonost azonban nem tart­ja vissza a terjeszkedéstől a gazdasági hét szűk esz­tendő. Mint a csütörtöki be­mutatkozáson a Technika Házában is elmondta, ame­lyik vállalat élni akar, az (Folytatás a 2. oldalon.) A meghívott szakemberek Konrad Stefan cégtulajdonosú hallgatják. (Fotó: Bábel L.)

Next

/
Thumbnails
Contents