Nógrád, 1990. március (46. évfolyam, 51-76. szám)
1990-03-24 / 70. szám
1990. MÁRCIUS 24., SZOMBAT NOCiRAI) 7 m«rw.»ii»i*iiiriP' nr ......imimm....... K orteskedés és ellenszerei H«HMiliiaS88888888g8a88li888M8g3888»SpB888383^^ E sorok nem kívánnak senkit eltéríteni alkotmányos jogainak gyakorlásától. attól, hogy megpróbáljon beleszólni közös jövőnk alakításába. Az itt következő gondolatok nem egyetértést. csupán megértést szeretnének kelteni a Tisztelt Olvasóban. kerüljünk abból az áldatlan helyzetből, melynek következményeit egyre többen nyögik ebben az országban. Persze akadnak pártok, melyek a választási csatározások során az összefogás jelszavát is zászlajukra tűzik, mögötte azonban ugyanolyan kíméletlen hatalmi harc folyik, mint a nyíltan militáns tömörülések esetében. jelentik például, hogy senkit nem kívánnak a mai vezetésből — ha a választások után átveszik a hatalmat — „megtartani”, vagy — a másik véglet szerint — kirúgással fenyegetik „március után” a „csak lelkesedni rest" esetleg épp' csak munkaköréhez lojális kisembert.. . A feszültség gócként betoko- sodott jogos sérelmek utólagos elismerése, lehetőség szerinti orvoslása mellett a Nem tudok olyan zászló mellé állni, amely mellől bárkit is ezek közül eltanácsolnak. .. Az egyre növekvő társadalmi, szociális feszültségek mellett is milliókat felemésztő választási előkészületek, pártharcok után, egy vagy két fordulóban,' de végül kialakulnak az új hatalmi viszonyok. Akkor, és csak akkor derül majd ki. hogy akik a csúcsra keÜres gomblyukak mentsége Bizonyára nem én vagyok az egyetlen, aki ér- tetlen, sőt egyenesen rosz- szalló pillantások kereszttüzében csak bizonytalan fejingatással tud választani a nap mint nap nekiszegezett kérdésnek: vajon erre, vagy arra a pártra szavaz-e? Tulajdonképpen érthető a rosszalló csodálkozás, hisz' a közel öttucat párt közül — úgy vélhetnénk — mindenki találhat olyant, melynek a céljaival azonosulhat. E célok nagyobb részével nekem, s a többi bizonytalankodónak sincs valószínűleg semmi baja. Ki lenne ellene a népuralomnak — ami ismereteim szerint a „demokrácia" szó legpontosabb fordítása? És ki nem akar közösségi társadalmat — lefordítva az ugyancsak több párt nevében előforduló „szociál", „szocialista” jelzőt? És ki ne akarna szabadságot, magyarságot, felemelkedést? Csak két célt hiányolok, márpedig meggyőződésem, hogy ezek nélkül az összes fönti utópiává válhat. Nemzeti összefogás és nemzeti megbékélés nélkül nem látok esélyt arra. hogy kiAncsel Éva egy múlt ősszel elhangzott előadásában felhívja a figyelmet a közösségek klán jellegének veszélyeire. A klánt a többiektől való elzárkózás, a kívülállók tagadása teszi közösséggé. . . Sokakat visszariasztanak a harci módszerek: az agyagba döngölő általánosítástól a parlamentben, s még inkább az etikai kötöttségeitől megszabadulni látszó tömegkommunikáció nyilvánossága előtt zajló személyeskedésekig széles a választék. Az egykori egy- pártnak sok egyéb között szemére vetették — teljes joggal —. hogy kisajátította magának a tisztánlátás jogát, ugyanakkor a legtöbb mai párt nyíltan hirdeti : egyedül ő képes a helyzet megoldására. Ez a magabiztosság oda vezet, hogy némely párt képviselői már most fenyegetőznek nagyban és kicsiben is. Kinépszerűség hajhászásának leghatásosabb eszközeként megkezdődött a nagy össznépi egymásra mutogatás, és a kollektív hibákért felelős egyéni bűnbakok elleni hajsza, meg a régi hegek felkapirgálása. Mindez nem szolgálja a nemzeti megbékélést, márpedig anélkül nehezen képzelhető el egység. .. Meggyőződésem, hogy a krízisből való kilábaláshoz szükség van minden tisztán gondolkodó koponyára, s minden jószándékú együttműködésre kész honpolgárra. világnézetére, társadalmi helyzetére való tekintet nélkül. rültek, képesek-e élni, — s nem csak saját gyarapodásukra visszaélni — kiváltságos, s a jelen körülményeket figyelembe véve egyáltalán nem hálás helyzetükkel. Nem tudom, kik lesznek ők, de minden erőmmel támogatni, szolgálni fogom törekvéseiket, ha az egész nemzet, az ország évszázadok óta várt felemelkedéséért lépnek sorompóba. Ügy hiszem, ezt üres gomblyukkal is megtehetem.-spAz oldalt összeállították: Pál József és Zsibói Béla, a Palócföld munkatársai. Czuczor Gergely (1800 - 1866) Korteskedés Van susogó, faluzás, van vokshajtósdi vadászat. Van helye kóbor elég, van sereg ingyenivó. Köznemes és főúr, tiszt, nem tiszt lettek egyenlők, Egy kulacsot szívnak bocskoros és kaputos. Vajmi különcz látvány! mily csókolkozva komázzák Egymást pőre gatyás és finom úri zekés. Van lélekvásár puskákon, czifra gubákon. Dolmányon, kalapon, húszason, itcze boron Lakzi hegyen völgyön, dobzódás torkig ivással, És mi ezekkel jár, féktelen undor ajak. Működik ármány és csábítás s asszonvi furfáng. Zengnek macskazenék s utczai gúnydaliczák. lm a készület a megye és országnak ügyéhez! Mind ez csak mutató; a java hátra vagyon. A nagy sorsnap elért; terelik csapatokba szorítva Szájas pártvezetők a feluszult sereget. Mint török a várat, megszállják a megye házát. S áll az igazságnak temploma ostrom alatt. Nincs már sarkain egy ajtó. nincs ablak ütetlen, Pad, szék, összerogyott, nincá sehol asztal egész, Majd a kétes ügyet fegyver választja el: izgat A híres ólmos bot, bicska, pisztoly, ököl, És van hajtogatás, szúrás, agyfőbe legyintés, És van szörnyű halál: semmi! de nincsen adó. Elfolvt a sok bor, s nem győztél rajta, bukott párt! És te, ki győztél is, nem vagv-e torkig adós? Elvet okokkal kell és nem borítva tenvésztni. A megvesztegetés mételye sírba viend. Légy haladó, maradó, mindegy, de vagy átka hazádnak, Hogyha, mi illeti őt, hívtelen elzsebeled. A honi vállalatok, tudomány, művészet epedve Nyújtnak utánad kart, és te epedni hagyod. Nincsen ezekre forint nálad, te ki ezreket elszórsz És erkölcstelenítsz általa néptömeget. Egy megye kebelében százezret gyűjteni dőzsre Mi vala? s közjóért?! — fennakad erre szavam. Hogy legyen illy, magyaron foganós áldásod, úr isten, A ki így elfajzott s illy úton űzi jogát! Kemény Zsigmond röpiratából (részletek) Nyissátok fel még egyszer Montesquieu könyvét. azt, mely a rómaiak nagysága és hanyatlása okairól elmélkedik, és olvassátok meg azon országlati bűnlajstromban. mely az óvilág leghatalmasabb birodalmának végpusztulását idézte elő, a következő nevezetes sorokat: „A hír- és hivatalszomjasok egész városok és vidékek népességét hozatták be Rómába a szavazattöbbséget megzavarni, vagy maguk számára kicsikarni törekedvén; a gyűlések összeesküvéssé fajultak; tanácskozó testületnek nevezteték néhány lázitónak becsődített csordája; a nép tekintélye kigú- nyoltaték. törvényei önmaga előtt bábjátékká váltak: a féktelenség oly fokra hágott, hogy gyakran azt sem lehetett tudni: történt-e határozat vagy pedig nem?” És midőn szemeitekkel végigfuttatok e sorokon: bámulni fogtok azon hasonlatosságon, mely a római tanácskozások és a testvérhoni, közelebbről tartott számos törvényhatósági gyűlések, a római nép- csődítések és korteskedéseink közt oly lélekrázólag mutatkozik, mintha egy felbőszült démon sorolta volna átkunkra be jelenkorunk évkönyvébe a hét dombon fekvő város történészeiének legmocskosabb lapjait. S pedig ne gondoljátok, hogy nálunk a rossz buján nem fogja megteremteni fanyar gyümölcseit: ne higgyétek, hogy egyenlő okoknak kedvünkért, s a magyarok istene dicsőségére különböző következményei leendenek, s mi ott ragályéként megmérgezi a nemzet-test minden vér- cseppjét, itt egészségünkre fog válni; sőt lakoltatá- sunkra pazarlás lesz a gondviseléstől egy Odo- aker és a herulusok, mert mi eléggé gyöngék vagyunk arra. hogy ily bűn súlya alatt idegen kéz lökése nélkül is összeroskadjunk. ha korán nem térünk eszméletre. s gyorsan nem irtjuk ki álladalmunk létegéből azon kóranyagot, mely vesztegetés által aljasodás- ra s dulongások közt fölforgatásra vezet. * Nem attól tartok én, hogy a megyei rendetlenség valaha alkalmul szolgálhatand kormányunknak a törvényhatósági életnek egy csapás- sali megszüntetésére; mert igazgatásunk sokkal népszerűbb, lassú kiegyenlítésre hajlóbb. és erőszakos szabályoktól irtózóbb, hogysem hatalmát önkénvileg gyakorolja akkor is, midőn talán e lépést a kivételes helyzet tekintetéből Európa szabadabb országai sem fognák szigorún megbírálni. De másfelől attól minden pillanatban rettegek, hogy maga a nemzet veszti el végtére bizodalmát olv’ intézmény iránt, mely minden ámításnak eszközül, minden Illyés Gyula Az űj nemzetgyűléshez „Hazát kell nektek is teremteni...” (Petőfi) Amit mi kaptunk: előleg csupán. Egy koldusszegény nő előlege a munkára, hogy rakjuk fel a házát a háború és a tűzvész után, hogy költözködhetnék újra bele. Ne hordja fenn fejét senki közülünk holmi glóriával, sőt hajtsa le, mert tolvaj bélyeg lesz fején a hírnév s orgazda ö, ha nem lesz érdeme: ha nem váltja be szorgalmas okosság * derék dolgával az előlegét. Hajtunk fordul meg: lesz-e újra ország, lesz-e otthona ennek az anyának, aki kezünkbe adta mindenét, utolsó fillérként végső bizalmát. Mirajtunk fordul most meg, lehet-e olyan magyarság, hogy szennybe ne fojtsák. A nemzet velünk tette fel a sorsát ' s duplán vesztünk, ha nem nyerünk vele. Nem örvendve hát, hanem szívszorongva iskolásokként álljunk a padokba. Mert példák vagyunk. Befagyott folyó jégtorlaszaiként országnyi rom anarchiája köröttünk. A nemzet, az önnön bűnével viaskodó, minket emelt fel, szólván: ők a kezdet, ők a virág, hol minden csupa gyom. A millió önzés egy káosza 1 mivelünk próbál teremteni rendet, jobbat és szebbet, mint volt valaha. A milliók, akik már önmagukban félik — mert ott is látták — a csalót, a tolvajt és a gyilkost, felocsúdtan reánk mutatnak: íme ők a jók, az. embervoltra példamutatók, kik értünk magukon is erőt vettek, hogy átválthassák arra a valót, amit eddig csak eszmék ígérgettek. Magunk vagyunk. Nincs köztünk, akinek pisztolyából az elkeseredett lövések már a történelmen át dörgik. mint Botond bárdcsapásai, egy népnek élethez való jogát, és nincs köztünk a férfi mind, aki hős is volt, mikor dőlt az áradat. De hősöket vár és férfiakat az élreállóktól nép és világ. Milliók pillantásának soha fénycsóvájában csapat így nem állt még. Kegyetlen, nagy fény! Egekig vetül, egy nép egére áruló jelül, mozduló kezünkről ma minden árnyék. Fölös mondanom: száradjon le a kéz, amely itt maga fölé hajol; ■ ez a nagy fény, mint szállódcard vasa csap felénk a nép millióiból. Csapjon, suhogjon! Hulljon le a kéz, ha csak magának akar itt is többet, ha megtagadja azt a nagyobb törzset, azt a szándékot, mely idenyújtotta megfoghatóan a megbékélés ünnepére és aztán a dologra! S hulljon a fő, ha . . . úgyis hullni fog, mert egy nép feje bukik le velünk, ha gyengék leszünk a parancsra, hogy hazát kell nekünk is teremtenünk! (1945. november 29.) izgatónak fegyverül, minden bűnnek palástul szolgál. Germania Tacitus korában vad, mocsáros, zordon erdőkkel borított, terméketlen, hideg égaljú, éles vagy egészségtelen légű volt, de a népszorgalom és népmíveltség magával hordja az átalakító hatalmat, mely varázserejével kiszárítja a mocsárt, ledönti az őserdőket, száműzi azon gőzkört, mely megvesztegeti az életet. És most e föld aránylag termékeny, általában pedig egészséges légű és égaljú, s oly' szelíddé lön, mintha a természet rende ellen föllázadott titánok kiragadván a pólus befolyása alól, néhány fokkal közelebb tolták volna az egyenlítőhöz. így van az alkotmányos formákkal is. Oly' intézmény mel>v elméletileg kevés biztosítékot ígér a szabadságnak, kevés pártolást a közjólétnek. együtthatás, mí- veltség és polgári erények által tökélyesül, vetkezik gyarlóságából, lappangó erőket — melyek észre sem vétetnek — tüntet elő, csontmerevvé válik a rossz ostromai közt, hajlékonnyá a jó befogadására, rugékonysága gyorsan kiépüli a csapást, s áldásai eláradnak a nemzeten. De, ha ti bűneitekkel törvényhatósági rendszerünket Pontini-mocsarává változtatjátok, melynek puszta szemlélése az éjetörömet elöli, közelsége pedig egészségünket veszélyezteti, s kockáztatja személyünket és vagyonúnkat, mert alapja ingovány, légköre mirigy, vendége sárga-hideg és bandita, akkor híjában bizonyítjátok be, hogy a földnek helyzeténél fogva felette egészségesnek, éden- zöldelletűnek, azúr-egűnek kellene lenni; mert az ildomos ember sem palotát, sem kunyhót, sem még az öntagadás próbájául remetelakot is aligha fog rá építeni. És minek is áldozná föl álomért a valóságot, tudniillik vagyonát, szabadságát és életét?
