Nógrád, 1990. január (46. évfolyam, 1-26. szám)

1990-01-15 / 12. szám

/ 1990'. JANUAR 15.. HÉTFŐ NÓC.RÁI) 3 Sulyok László és Rigó Tibor képriportja Szamos-parti kézfogások II. i A forradalom ■ *> ■ győzelmi szimfóniája S ahogyan nem múlott még el minden veszély, ugyanúgy a félelemtől sem szabadult meg, mint egy va­rázsütésre- minden lélek. A páratlanul erős és kímélet' len diktatúra végeláthatat­lannak tűnő évei után a je­len bizonytalanságai is táp' látják a félelmet. Ki tudja, meg tud-e igazából küzdeni a nagy feladatokkal — de­mokratikus társadalom.szer- ivezés, gazdasági fellendítés, választékot kínáló- bizton­ságos kereskedelmi ellátás stb. — az új hatalom; nem tudják-e reaktivizálni ma­Az almaárus magányossága-gukat a múlt egyelőre meg­szeppent és elsöpört erői 1 No, és számítani lehet buj­káló szekuritátésok egyéni, esetleges csoportos megtorló akcióira is (főként az ideá­lis búvóhelyet nyújtó hegy­vidékeken). E félelem miatt mond­hatta D. J. textilkereskedő, miután felületesen elmesél­te munkahelyi meghurcol­tatását többhetes fogva tar­tását a szeku börtönében, ottani iszonyatos megveret' tetéseit: „Hagyjál ki en­gem, bátyúk, ebből a riport­ból. Őszintén szólva. még félünk." Ezért gondolta meg magát G. E. rajztanárnö is. aki a kolozsvári festészeti főiskolán szerzett diplomát: ,-Tényleg, nem akarom' hogy baj legyen belőle. Még za­varos időket élünk. Vál­junk amíg letisztul, addig... A tanügyi kádereket min­dig- jobban figyelik" Egyáltalán nem .akarom azt állítani, hogy ezek a fé­lelmek ismeretlenek a Szá­munkra. Nagyon is át tud­juk érezni. Gondoljanak csak rá- hogv akár csak egv esztendeje is — kiváltkép­pen és szinte máig érvé­nyesen Nógrád megyében — mennyien mertünk szoron­gások nélkül, kendőzetle-' nül beszélni az 1956-os ok­tóberi forradalom és sza­badságharc, azaz a népfel­kelés (ma már semmi eset­re sem ellenforradalom, bár­mennyire is tartalmaztak magukban az eseményék ilyen elemeket) történeté­ről. S aki az 1956. decem­ber 8-i salgótarjáni gyilkos mészárlásról merészel szól­ni'- az még most is kockáz­tatja önnön jó hírét éssze­mélyes biztonságát. De im­máron nem a hivatalosság, a gyakorló hatalom részé­ről — és azért ez óriási kü­lönbség a legközelebbi múlt­hoz is képest. Nyilvánvalóan az átme­neti helyzettel magyaráz­ható, hogy olyan dolgok­ban is óvatosan nyilatkoz­nak némelyek, amelyekről egy kiépült demokratikus rendszerben fölösleges vol­na. és egymás között is vi­tába keverednek: mondhat- ják-é már, vagy . még ne mondják. így beszélgettünk például a donációkat foga­dó és szortírozó elosztóhe­lyen Locker Pállal- a me­gyei él'ellmiilszer-nagyk'er. vállalat főkönyvelőjével és Moldvai Bélával, a válla­lat egyik raktárosával akik végül csak megegyeztek minden kérdéses esetben és nem halllgattáik el a ténye­ket- a nehézségeket. Az első adományok már a máspdik napon, decem­ber 23-án Szatmárnémetibe érkeztek. Először Magyar- országról- • aztán Csehszlo­vákiából, majd Európa szá­mos más országából. A szál­lítmányok n-agy része, mint­egy 80—90 százaléka ma­gyar volt — s ezt jól meg­jegyezték a romániaiak, nemzetiségi hovatartozá­suktól függetlenül. Példás összefogást tanúsítottak a népek, nemzetek — hang­súlyozták a házigazdák- s megemlítették, különösen szervezetten érkeztek az osztrákok, míg a franciák pont szilveszterre futottak be. úgyhogy a városban kö­szöntötték az új évet. Az adományok fogadásá­val és továbbszállításával a szóban forgó élelmiszer- nagykereskedelmi vállala­tot, a megyei megmentési tanács a remények estéjén- december 22~én kérte fel. Töméntelen árut .kellett fo­gadni. Csak élelmiszerből 1500 félét említenek. Az el­szállított áru jóval megha­ladja az ezer tonnát. En­nek a vállalatnak megfele­lő méretű raktára nem is volt erre. Az ideiglenes ado­mányfogadó központot a zöldségkereskedelmi vál­lalat telephelyén alakítot­ták ki, s e cégtől bérlik még egykét napig, mert most már az akció végénél tar­tanak- Saját maguknak kel! gondoskodniuk saját ma: gűkról. A normális munkavég­zést — egyben életet — a forradalommal ellenséges 'érzelmű emberek rémhi' rekkel igyekeztek megza­varni. Virág Artúr — aki a bázison most 's fegyveres szolgálatot teljesít. vegy­ipari munkás, a szatmárné­meti al- (nálunk üzem-) mérnöki főiskola esti tago­zatának hallgatója a kará­csonyi székesegyházbeli in­cidenst mesélte el. Valaki szentestén berohant a temp­lomba. és azt kiabálta az épület alá van aknázva, mindenki menjen haza. S minthogy más városokban lövöldöztek- mindenki meg­ijedt. hátha majd itt is. úgyhogy az éjféli mise el­maradt. Persze az aláakná- zás kacsa volt, szerencsére mert pénzben szinte kife- jezhetetlen művészettörté­neti értékek mentek volna veszendőbe. Enyedi Margit, a nagyker- vállalat dolgozója — mint annyian — a december 22- röl 23-ra virradó éjszakát soha nem felejti el az életé­ben. Körülbelül hajnali ket­tő és három óra között meg­szólaltak a szirénák, kong­tak a harangok, fújtak a gyárak, mintha az ég akarna leszakadni, olyan hangorkán zúgott, a fiatal lány nagyon megijedt. Csak pár perc múlva fogta fel: ez a hang­zavar a forradalom győzel­mi szimfóniája. „A román lakosság is nagy szimpátiával fogadta a ma­gyarokat” — emlegették a beszélgetőpartnerek. Ko­rábban nem így volt, mert a régi rezsim félrevezette az embereket, az ellentéteket szította. Minden rossz oka a magyarság meg a svábság volt. Nem bíztak egymás­ban. és ezért féltek is. »Fal volt közöttünk, nem tudtuk, ki a barát, a test­vér." — mondta Locker Pál. — „Most már más a helyzet, noha érződik bizonyos tar­tózkodás." A romániai nemzetiségi megosztottság sajátossága, A forradalom igazságtétele: megcsonkított dicsőség- (pon­tosabban hazugság-) tábla. hogy a románok maguk kö­zött jobban elviselték, ha ők szidják Ceausescut és tá­mogatóit, nehezebben tűrték ezt a magyaroktól, más nem­zetiségektől. Sokszor a ma­gyarok szemére vetették, mit akar a ti országotok a mi vezérünkkel. De most már előre kell nézni mindenkinek — egyez­tünk meg a beszélgetések végén. Az összekötő szála­kat kell megkeresni, újra összecsomózni, és erősíteni. Tisztességgel és szorgalma­san kell dolgozni, nem pe­dig jelszavakkal, terrorral sikereket hazudni; vissza kell állítani a társadalmi, emberi értékeket; és ren­det kell a zavarosban te­remteni. A jövőt tervezgeti a jelen­ben a MAD1SZ szatmárné­meti szervezete is, amelynek a múlt hét közepén már 600- nál több tagja volt. Nyilat­kozattervezetükben többek között az alábbiakat követe­lik: magyar nyelvű oktatást minden fokozaton, iskolai önkormányzatot, többnyelvű feliratokat a nemzetiségek lakta területeken, mindenki­nek a szakképesítése és szaktudása szerinti alkalma­zását. „Egyelőre nagyon sok a gondunk — magyarázta Fábry Aladár népzenész-dal- tulajdonos, az egyik alapító tag. — Nincs gyakorlatunk a szervezésben, a problémák megoldásában, hiányoznak a működés tárgyi feltételei, s várjuk, hogy jogi személy­ként ismerjenek el. Szeret­nénk kapcsolatot teremteni más hasonlóan gondolkodó Szikvizel tessék! A Szamoson átívelő Golescu-híd bal parti feljárata­magyarországi szervezetek­kel, mondjuk a FIDESZ­szel.” A helyi MADISZ ideigle­nes szóvivője egy 27 éves villamosmérnök, Dohai Béla Csaba; aggodalmainak adott hangot; „Attól félünk, nem lesz-e szalmaláng a mostani lelkesültség, meg tudjuk-e teremteni a demokráciát. Mert a kultúra, a művelt­ség is nagyon fagyponton áll, s nemcsak nálunk, az egész országban. Nem sze­retnénk, ha más politikai erőket kiszorítana a közélet­ből a Nemzeti Megmentési Front Tanácsa, amely most teljesen uralja a tömegtá­jékoztatást. A pártok még gyerekcipőben járnak... Szat-' márnémetiben két ifjúsági szervezet alakult, a miénk és a Szabad Ifjúság Demokra­ta Fórupm, amelybe minden Liszteszsákokat rakodnak az elosztó bázison. szatmári fiatal beléphet. Közös érdekeink alapján együtt kívánunk működni velük, de autonómiánkat fenn akarjuk tartani. Jelen­leg nagyon jó a viszony kö­zöttünk.” Az adminisztratív palotá­ban sikerült találkoznunk a Szatmári Friss Üjság újdon­sült, választott főszerkesztő­jével, Veres Istvánnal is. Kolozsvárt szerzett német— magyar szakos diplomát, majd 1977—1988 között a magyar nyelvű újság jog­elődjénél, a Szatmári Hír­lapnál dolgozott. Egy évig az Élőre című központi lap megyei tudósítójaként műkö­dött, mígnem visszahívták, és megválasztották a munka­társak, fősaerkeszitőhek „Fel­adtam a kényelmemet” — indokolta tettét. A lap 15—16 ezer pél­dányban jelent meg, a for­radalmi időkben 30 ezerben. Akkor Szabad Szatmári Hírlap címen kilenc száma látott napvilágot. Jelenlegi címén január 3-tól általában 25 ezer példányban jelenik meg az újság. Tizenheten ké­szítik, négv-négy oldalon. A lap postája jókorára duz­zadt: a napi 2—3.levél he­lyett több tucat érkezik, csütörtökön például 46. S legalább harmincán szemé­lyesen jártak bent. Az em­berek ki akarják beszélni, fianaszkodni magukat, és sé­relmeik kivétel nélkül jogo­sak. Egyben ki vannak éhezvd a hírekre, vagyis fantasztikusan megnőtt a sajtó szerepe — ahogyan kollégánk fogalmazott. S vonatkozik ez a román saj­tóra is. Laura Grigoriu, a felújított, elegáns Dacia Ho­tel igazgatónőjének asztalán alig fértek el az újságok. Nem győzi olvasni őket. Romániában a forradalom győzelmével új időszámítás kezdődött, s új szokások vannak kialakulóban. Ta­nulják a demokráciát, a kul­turált érintkezés alapszabá­lyait. S ma már nem húsért állnak sorba, hanem az új­ságokért. (Hej ha egyszer nekünk is ez okozna fejtö­rést!) (Vége.) Ma már jobban hozzájutnak a gyerekek az ínyencségek­hez.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents