Nógrád, 1990. január (46. évfolyam, 1-26. szám)

1990-01-13 / 11. szám

IRODALOM

'..v'w«OMoeft^-4«OM<OMW^^4e«Mmyasv««o»M<M^vw«wo»e«MoiiMmmw«««ooa

Folyóirat-tallózó

A minimális feladatsort fogalmazza meg, helyzet- elemzésbe ágyazva Sütő András levele, amelyet még szeptemberben írt Vincze Jánosnak, a „Magyar Nemzetiségű Román Dolgozók Országos Tanácsa” alelnökének, s amelyet a Hiitel karácso- nyá különs-záma tett közzé. E terjedelmes, de egyetlen mondatában sem felesleges tevéi a mélyből, a reménytelenség helyzetéből szól, a közeli változást szinte lehetetlennek tartva, de mégis azonnali szükségletnek gondolva. Kiinduló gondolata a magyarság emP egyetlen szervezetének hirtelen névváltoztatása, s a mögötte meghúzódó, alig titkolt ideológia, amely minden nemzetiséget be kíván igen rövid idő alatt olvasztani a románságba, pedig 'a romániai magyarság „etnikailag a magyar nemzet része”.

S, ha ez a nemzetiség szinte már nincs is, akkor nyilván anyanyelvi kultúrára sincs szüksége —, ami még van, az fölösleges, megszüntetendő, kiirtandó. Ezért van az, hogy „a nyilvános anyanyelvi megszólítás lehetőségét már régen száműzték a közélet minden területéről, hogy, akii nem beszél románul, azt nem tekintek teljes jogú állampolgárnak-” A magyar iskolarendszert szétzúzták, a nemzetiségi vidékek etnikai jellegét drasztikusan megváltoztatták. Marosvásárhely lakosságának például 1955-ben 80 százaléka volt

magyar, s mára ez mintegy a felére csökkent. Sütő András arra szólítja fel levelében a tanácsot, hogy legyen végre a romániai magyarság valóságos érdekképviseleti szervezete. — E levél mára történelmi dokumentum lett. Formálódnak . már azok az új kerete^, amelyek között végre talán megvívhatják békés harcukat a romániai nemzetiségek is teljes jogú életükért.

Ugyancsak a Hitelben olvasható Páskándi Géza Transtziilván távlatok című írása, amely még ugyancsak a nyár végén keletkezett, de amely —, mint a címe is mutatja — nem annyira a közvetlen, életmentő tennivalókkal, mint inkább a lehetséges, tartós rendezéssel foglalkozik. Páskándi szerint „a nemzeti érzésnél mind ez ideig erősebbet nem talált ki a Glóbusz, de a Jó Isten maga sem. Bebizonyosodott, hogy minden barátsági, testvériségi eszme szigorúan alá van rendelve a függetlenségi eszmének”. S ebből az következik számára, hogy a térség országainak arra kellene törekedniük, hogy az önrendelkezés érvényesítésével nemzetiségi szempontból homogénebbé váljanak.

Ami Sütő András levelében csak néhány mondat, de az egész magyarság régi sérelme, annak vizsgálata a tárgya Lipcsey Ildikó tanulmányának az Oj Aurora 6. számában. A kolozsvári, egyetem történetét vizsgálja, döntően azokat a szakaszokat, amelyek az előbb felemás, majd egyértelmű románosítással 1959-re gyakorlatilag felszámolták ezt a fontos intézményt.

Az írónak nemcsak a felelőssége nagy, de a lehetősége is korlátlanabb. A Valóságnak még novemberi számában olvasható Szolzse- nyicinnek A Nobel-díj alkalmából 1972-ben írott beszéde a művészet nélkülözhetetlenségéről és az igazság legyőzhetetlenségéről: „Az egyszerű, hősies embernek csupán egyszerű lépést kell tennie: nem szabad részt vennie a hazugságban, nem szabad támogatnia a hazug tetteket! Még ha ez ott van is. a világban, sőt uralkodik rajta —, de ő ne vegyen részt benne- Az írók és a művészek ennél többet is tehetnek: legyőzhetik a hazugságot!"

S mintha művészi adalék lenne ehhez a tételhez , A Lap Dolog és szellem című számában Szőcs Géza Hang- játéka, amely a betlehemi gyermekgyilkosság előkészítéséről és végrehajtásáról szól oly módon, hogy a végzetes szolgalelkűséget mutatja be nagy erővel. Azt, amelyik a magyarság védelmére hivatott szervezeteket a népirtás szemlélőivé silá- nyította. A mű befejezésében a mai zsarnokság diadalmaskodik. A történelem, szerencsére másít jegyzett fel 1989 karácsonyán.

V. G.

Kor- és korszakhü babák

kiállítás Óbudán

A babák mindegyike egyéniség. Arcuk, frizurájuk, ruhájuk, cipőjük, kiegészítő toalettjük is teljesen egyéni. Kor- és korszaikhű.

Á babák a kora középkortól a századfordulóig megannyi divat, stílus — barakk, rokoko, empire, klasszicista, szecesszió — jegyében pompáznak. Stíl- szerű a sminkjük, az öltözékük tetőtőli talpig.

A babák most február végéig Wiedra Berzsenyi Mónika babái címmel egy kiállításon láthatók, az Óbudai Helytörténeti Múzeumban (III. kér. Fő tér 1.).

Wiedra Berzsenyi Mónika Münchenben élő magyar származású asszony, aki tagja a Nemzetközi Babakészítők Szövetségének, mindössze 8 éve formázta első művét.

— Minden azzal kezdődött — emlékezik Wiedra Mónika —, hogy fel nőtt lányom kapott egy szép porcelán babafejet. Olyan szépet, hogy muszáj volt testet, kezeket, lábakat csinálnom hozzá. Aztán felöltöztettem. '

Az első sikereken felbuzdulva újabb babával próbálkozott. De mivel nem tetszettek neki az uniformizált, bávatag mosolyé babafejek, maga formázta a fejüket is. Különböző anyagokkal,

technikákkal, égetéssel, szárítással próbálkozott. S mivel most világszerte újra divat a szecesszió, század- fordulós öltözéket kaptak az első figurák.

Bolhapiacokról, rongyos- zsákokból, családi, baráti, régi ruhatárakból származnak az anyagok, á csipék, a szalagok, díszek. Egy-egy baba elkészítése két-három napi munkába, 28—30 órába is beletelik. De sokkal tovább tart amíg összegyűlik a korhű öltözékhez a megfelelő matéria.

Merthogy Wiedra1 Berzsenyi Mónika nem akármilyen babákat kelt életre.

Különböző korok, stílusok ihletik munkáit. Ezt sejteti a kiállítás alcíme: Ezer

év divatja babákon.

A századfordulós babák sikerei — és Wiedra úr, Berzsenyi Mónika férje — adták az ötletet a divattörténelem ilyetén feldolgozására. A vállalkozás rengeteg művészeti stúdiummal divat- és művelődéstörténeti tanulmánnyal járt.

— Most már csak akkor csinálok meg egy-egy babát, ha teljes alaposággal ismerem a kort. amelvet reprezentálni akarok velük — mondja Wiedra Mónika. — És akkor megtervezem az arcot a szemöldökfazontól a kifejezésmódig, a haját, a fejdíszét, a viseletét, az alsószoknyától a kesztyűig. Aztán összegyűjtöm a szüké- gesi ahyagokat. majd következik a modellezés, a szabás, varrás, díszítés.

Gyurmából, rongyból, festékkel, ragasztással,, tűvel, cérnával formálódnak a babák. Párosával, egy lány, egv fiú. mert, hogy koronként változott a női és a férfidivat is.

Óbudán most 33 baba áll a vitrinekben.1 Az első a középkort idézi, az utolsó — egy székely pár gyermekével — napjainkat. Wiedra Mónikának nincs sok bábája, összesen hetvenet kreált. A hetvenegyediket most adta át bátyja unokájának.

K. M.

Ba.jcsik József tusrajza

R. Tóth S- felvétele

Nagyvásár 1910-ben

ii iii * • nr • f 1

Hangulatok a regi 1 arianbol

O uJ....................— ■ - .. .. ............... ■ -............... ...... ...... ......... -N

em is olyan régóta van itt egy völgybe zárt új város, Salgótarján, aminek építészeti fénye gyorsan megkopott, beleszürkült a csaknem egész éven át köhögte- tő, légúti bajokat okozó szennyezett levegő „színébe”. Régi hagyományait elveszítette, vagy elveszítitették vele. Egy részüket okikai, ezt követelte a történelmi igazság, más részüket ok nélkül.

Mindig akadtak néhányan, akik tudták, az új díszletek mögött — többnyire az emlékezetben — ott van a régi város, aminek lelke eltávozott, ‘köveit később elhord; ták. Szabó Zoltán leírta, á Cifra nyomorúságban mindazt, aminek szürke vázát, városszerkezeti képét még láthattam 1963 telén, ide érkezveRadnóti Miklós Naplójában felvidéki rokonai látogatására utazva leírja, a vonatablakból kipillantott a patakparti sétányra, s elszorult szívvel látta, miként néznek üres szemmel a pesti gyors után a vasárnapi sétálgatok, az „úri nép".

Amikor a volt Jankovich- kúria csaknem kétszáz éves falai között. 1959. május 24-én, vasárnap megnyitották az ország első munkás- mozgalmi múzeumát, két időszaki kiállítás volt látható, a nagyteremben egy tanácsköztársaság! tárlat, a kisteremben pedig Az ember származása és az Ehető és mérges gombák című két kiállítás. Az első látogatók között Hevesi Gyula akadémikus, a Tanácsköztársaság volt népbiztosa írta be üdvözlő szavait a múzeum vendégkönyvébe. Hogyan éltek, dolgoztak, örültek és szenvedtek a város hajdani polgárai? Ennek boncolgatása akkoriban másutt sem volt divat.

Mi őrzi ezt a hajdanvolt világot?

A két háború közötti időben jelenltéktelen volt a helyi könyvkiadás. Azért a neves tanár és tudós polihisztor, dr. Dornyai Béla hely- történeti, honismereti könyvei figyelmet érdemelnek. Forrásokat ad közre munkáiban, amelyeknek Salgótarján is sokat köszönhet, így például kiadta a „Salgótarjáni könyvek” sorozat tizenkét kötetét (1933—1944) és a Salgótarján és a Narancs—Medves-vidék részletes kalauzá-t. (1929). Más szempontból említendőik A Munka című lap naptárai 1925-iből és 1926-bó'L, Ez a kiadvány egyebek között gyárakról, a közegészségügyről. természeti értékekről közöl leírásokat, de szépirodaimat is találni benne.

Az „eltűnt idő"-ből valamit/ megérezhet még az ember néhány régi képet nézve is, Fayl Frigyes finom pasiztelljeiből, Molnár László Géza utcai képeiből, vagy eppen a helyi szorongattatás elől Budapestre távozott Pataki József acélgyári és régi piaci életet idéző festményeiből, Iványi Ödön rajzaiból, akvarelljeiből, olajképeiből, hogy csak néhány ulkat emlegessem.

Nem becsülendő le a műkedvelő emberek szívós magatartása sem, közülük kerülnek ki nagyon gyakran a hely szellemét kutdtók, a hagyományokba való oldódás és -beleszövődés kényszerétől hajtottak, a tradíció megszállottjai. Mindazok. akik verset írnak, prózában fogalmazzák meg vallomásaikat a szülőföld iránt, rajzolnak, festenek, sokszor úgyszólván függetlenül minden esztétikai-poétikai előzménytől- ,

Ok a hétköznapi történelem dokumentátorai, náluk többször előtérbe kerülnek a helyi, a történeti regionális vonatkozások, a miridenko- ri utcák, tereké és tájak a mindenkori emberek hétköznapjai, ünnepi sokadatanai, szokásai, hitei, babonái, szójárásai. Mindaz, ami váÉs így tovább, a vers hosz- szú. Nyolcvan év telit el azóta. Ha nincs ez a leírás, szegényebb lennék, ha ismerem is a már emlegetett Pataki József festőművész képét a planétásról. Ez a so- kadalom régen eloszlott. Itt, a virsli János bácsíi hátán főtt, a Limonádés puttonyból töltött, a Nótás nótás- könyvét kínálta: tessék, egy notesz, egy álmoskönyv. Kiki mézes szívet vetít, ki törökmézet, ki csizmát, ki az

rossá teszi a várost. A régi Tarján is sokat köszönhet nekik, hiszen a sárgult fotográfiákat, képes levelezőlapokat nem számítva legtöbbször csak az amatőr művészek lapjairól, képeiről kapunk hiteles rajzot a hajdani város szögleteiről. Ezért is jó, hogy a salgótarjáni Nógrádi Történeti Múzeum például összegyűjtötte egy rokonszenves örök amatőr képzőművész, az elhunyt Baj esik József városképi műveit.

Nekem is kezembe került nemrég Bajosiik József egyik, •1965-ben készült tusrajza, ezzel a ceruzával írt tájékoztató címmel: zsinagóga és a „Vinter-ház”, jelenleg — ezen — a Gsillagházak és előtte levő széles út terül el.

De talán még e valósághű — éppen ezért dokumentatív értékkel bíró — tusrajznál is nagyobb örömet okoztak számomra Bajcsik József hátrahagyott versei. Bevallom, korántsem a poétikatörténet darabjainak kijáró izgalommal ' olvastam végiig őket, de annál nagyobb tisztelettel az emlékező, az emlékeit pontosan lejegyző ember iránt.

Itat van például a Nagyvásár 1910-ben című életkép:

árusok' mondásán nevetett. Volt itt teknős, kerékgyártó és bognár, a Főtéren cipész, csizmadia sátra, mindenféle eladóhely a kockás járda mellett, de a zsebmetszőkre is ügyelni kellett:

„ Esemény volt egy

, Nagyvásár, Ilyen nincs már, milyen kár, Mert hiányzik a kézműipar már.’’

(le)

..Kirakodó vásár úgy 1910 táján.

Mikor még sáros« volt «Tarján«.

A Fő utca és a járda partján Volt a májusi kirakodó vásár.

Volt ott minden csecse-becse.

Min fennakad mindenki szeme.

Ez a Fridmann kocsmától l.auferig terjedt, a másik oldalon Fischertől Lőwyig erjedt.

Hét-hét. minden darab hét.

Ezt hallotta az ember mindenhol ismét.

Divatos volt a hetes szám, mint ár.

Limonádé is így ment, egy pohár.

Még beljebb az állomás felé nézve Fokozódott a tömeg nézve,

Mert ott volt a «Jósló csodapók«.

«Tessék, nagyságos asszony és Uram« szólt

a bók.

A «Magyarok bejövetele« kicsi sátor volt,

Egy krajcár volt. ki ide behatolt.

A dőre, hogy lásson valamit, bement.

Bent azt látta: »Látnivaló lent!«

Csakhamar lent és kívül a sátoron A delikvens ott találta magát a piacon.”