Nógrád, 1990. január (46. évfolyam, 1-26. szám)

1990-01-09 / 7. szám

NÓGRÁDI TÁJAKON... Qjf>

TELEXEN ÉRKEZETT... <7^

! <i OLVASÓK FÓRUMA

„In memóriám Petőfi Sándor”

Olvasói gondolatok Csank Csaba írásához

Szeretnék köszönetét mondani Csank Csabának, azok helyett is, akik eddig erről megfeledkeztek — nemcsak a Petőfi-expedícióban való részvételért, de a NÓGRAD ez évi első számában megjelent írásáért is! Szavaiban némi keserűség és szemrehányás rejlik, amikor így ír: Petőfi Sándor „a költő, akit népe megtagadott?" Aliit,

vagy kérdez? A kérdőjelben ott van a reménye annak, hogy a nép nem lehet egyenlő aj bürokratákkal, a sznob irodalmárokkal és az akadékoskodó akadémikusokkal.

Valóban így van! Petőfi Sándor nemcsak egyik legnagyobb költőnk, de számunkra a szabadság örök szimbóluma. Az ő nevével indultak haladó mozgalmaink, az ő szellemét idéztük meg, amikor felkelt é népek tengere és azóta is az ő szobránál jövünk össze emlékezni, vagy követelni a szabadságot.

Hinni vagy nem hinni? Valóban sokan tették fel ezt a kételkedő kérdést, tudományosabb garanciákat követelve. Olyanok is, akik az elmúlt évtizedekben elhittek mindent, legyen az a kommunizmusnak nevezett földi paradicsom ígérete, vagy a tévedhetetlennek hitt földi istenek igéje.

Tudom, hogy az elnyomott magyar népnek ősi vágya Petőfi földi maradványainak megtalálása. Keresték és időnként úgy vélték sikerült, mert nekünk nagyon kellett az a sírhalom, ahová leborulva lehetett sírni, imádkozni és remélni. Ezt a jelenséget lehet tudományos módszerekkel elemezgetni, a tévedések miatt kételkedni, de gúnyolódni rajta enyhén szólva ízléstelenség.

Bár a tudomány valóban sok mindenre képes, atért mindenkinek joga van a

1989-es évet egy pohár pezsgővel búcsúztatván el, hajtottam álomra fejemet, és csak szépeket álmodtam. Álmomban jártam végig városunkat és csak kedves, mosolygós emberekkel találkoztam; az áruikkal telt üzletben a bájos eladónő olyan kedvesen köszönt és szolgált ki, hogy észre sem vettem a vásárolt áruk drágulását;

A sarkon egy rendőr kedvesen beszélgetett egv civillel és egyiknél sem volt íegvver, de még gumibot sem;

Az utcáik és terek gyönyörű tiszták, mintha fet lennének súrolva;

A főtéren mosolygós emberek előtt a pódiumra lépnek fel sorban a választásra készülő pártok képviselői és igazakat szólva csak azt ígérik választóiknak, amit meg is tudnak adni, közben tapssal üdvözlik a másik párt szóvivőjét, ha az többre képes a lakosság érdekében:

Az ’ emberek féle-fele arányban vélekednek az új címerünkről, majd egymás kezébe csapva úgy döntenek. hogy a koronás legyen országunk címere, mely nemzeti zászlónkban is érvényesülni fog, míg az úgynevezett csonka címer

szkepticizmushoz. A kételkedőktől csak azt szeretném megkérdezni, hogy szerintük miképpen lehet majd bebizonyítani az ellenkezőjét? Hiszen ennyi ismeret birtokában már nem lehet a megtalált csontokat tiszta lelkiismerettel visszavinni eredeti helyére, vagy ott felejteni egy páncélszekrényben lévő dobozban. Reméljük, hogy végül is mindenki megnyugtatónak találja majd a még folyamatban lévő bizonyítási eljárást. A Petőfi- mítoszért pedig nem kell aggódni! Érthetetlen az a szemlélet, hogy ha egy golyó gyorsan és kegyesen végez vele, akkor hős, de ha még évekig szenved úgy, vagy még jobban, mint honfitársainak nagy része, akkor kevesebb tiszteletet érdemel? Gondoljunk rá, hogy hogyan és milyen körülmények között halt meg Széchenyi István. Kossuth Lajos, Ady Endre és József Attila. Igaz. hogy életművük tette híressé és naggyá őket, de szenvedéseik hozták őket igazán emberközelbe, tették szeretetreméltóvá.

En is a hívők közé tartozom, de nem sajnálom, hogy Petőfi Sándor földi maradványainak hazahozatala elmaradt. Az elmúlt évben túl sokat temettünk, nem csoda, ha kissé belefáradtunk, eífá- sultunk. Petőfi Sándornak akkor kell hazajönnie, amikor már megvalósult az általa megálmodott szabadság, hiszen tudjuk róla, hogy szolga földben nem nyugodhat. Hiszek benne, hogy az idei év talán legszebb eseménye Petőfi Sándor ünnepélyes hazahozatala és temetése lesz. így szeretné, így akarja a nép, amely őt soha nem tagadta meg és nem felejtette el.

Fancsikné Csaba Mária

Salgótarján

legyen a kabát hajtókájára is kitűzhető;

A buszmegállóban nem tolakodnak az utasok a felszállásnál, előre engedik a gyerekes anyákat és idősebb embereket, az ifjúnemzedék nem rogyik fáradtan az ülésekre és nem tekint bambán kifelé az ablakon. nehogy észre kelljen vennie a munkában megfáradt idős embert, vagy totyogó nénikét, hanem ka- ronfogja azokat és tisztességes udvariassággal ülteti őket le;

A fiatal lányok újra lányok lesznek és a fiúk is fiúk az egymásközti udvarlásokban és beszélgetésekben, illetlen szó még véletlenül sem hangzik el köztük;

A csarnokban a hentes nem használja ki az idős néni már megkopott látását, hanem különös figyelemmel méri ki számára a legszebb húst és mérésnél sem igyekszik becsapni őt, hiszen így tesznek a gyümölcs- és zöldségárusok is ezután;

Az autósok csak az úttestet és a majd kiépített elegendő parkolóhelyet fogják csak használni és a járdákat teljes egészében meghagyják a gyalogosoknak;

A nyomda dolgozóinak címzett kérés

Több évtizede, rendszeres olvasója vagyok a NÓGRÁD- nak, amely sokoldalúan tájékoztat megyénk életéről, hazai és külföldi híreket közöl. A nyomda dolgozóinak címzett kérésem megírására az késztet, hogy a betű- és a képnyomtatás minősége kritikán aluli. Halványak, olykor picik a betűk, amely az idősebb) korosztálynak nem felelnek meg. Kérem a nyomda illetékes vezetőit és dolgozóit, hogy sürgősen intézkedjenek és találják meg annak módját, hogy a betűk sötétebbek, a képek élesebbek legyenek, hiszen mi 'éTőfizetők kifizetjük a lap árát. Gyakran előfordul, hogy a fotók felis- merhetetlenek.

Bízom, saját és nyugdíjastársaim nevében megfogalmazott kérésem teljesítésében és a nyomda a követelményeknek megfelelő minőségű nyomtatást biztosítsa.

Takács Lajosné

nyugdíjas Salgótarján, Schuyer F. 10.

A Volánnak is érdeke volna...

A főtéri helyijárati buszmegállóban 17 óra után már nem árusítanak buszjegyet. Nyílván nem volna érdemes az esti órákban egy pénztárost főállásban' foglalkoztatni. De rugalmasan szerintem meg lehetne oldani ezt a kérdést IS, mint, aho-‘ gyan a régi helyijárati megállóban is megoldották. (Ott a forgalmi szolgálattevőnél lehetett jegyet venni az esti órákban.) A Volánnak is érdeke lenne, hisz, aki Itt az indulás előtt nem kap Jegyet, az jegy nélkül fog utazni, és kicsi a valószínűsége, hogy az ellenőrzés leleplezi. Lehet, hogy a „központként" tervezett és nem forgalmas déli centrumban még ilyenkor is van Jegyárusítás. Az északi fordulóban lényegesen nagyobb a forgalom, mert ez van közel a városközponthoz, a főtérhez, ide futnak be nagyobb számban a csatlakozó buszok. Talán az új évre várat a megoldás?

Petényi László Salgótarján

A lakások ablakain nem hallatszik az utcákra ki a fületsértő érthetetlen zene, csak esetileg a szép emberi melódia még a kul- túrháza.kból is;

Eltűntek az ízléstelen kirakatok és feleslegessé vált kocsmák, de egyre több az ifjúsági klub és nyugdíjasok klubja, ahol pártra, nemre és fajra való tekintet nélkül mindenki együtt szórakozik, tervez és segíti egymást a boldogabb jövő felé.

Sajnos egy felelőtlen autós éktelen dudálására ébredtem, de kinyitván az ablakot a dühöm azonnal elszállt, mert egv ablakból a felriadt lakó már nem állati jelzőkkel illette őt, hanem szépen megértette vele, hogy ezután is a rendeletek az emberek egy- másközti megbecsülésére hozatnak. Az autós elnézést kért szép szavakkal és én tudtam hogy álmom valósággá fog válni 1990-ben.

Mező Sándor

Salgótarján

összeállította:

Rácz András

1

Szerencsés

kimenetelű

lakástűz

Zagyvapálfalván

(Folytatás az 1. oldalról.)

— Sem az időjárás, sem az időpont nem volt kedvező, hiszen köd és az esti sötétség nehezítette a gyors szakfelderítést. A látvány számomra is döbbenetes és további veszélyhelyzetet sugalló volt. A lépcsőház lakói a túloldali , erkélyekre menekültek, és fennállt annak a veszélye, hogy gázrobbanás következik be, hiszen a lakásokat földgázzal fűtik.

Először a gáz- és az elektromos hálózatot iktattuk ki. A mentőerőket megfeleztük. A tűz fészkét ~ megközelítő csoport az érkezésünk utáni 11. percben már körülhatárolta a tüzet és 18.30-kor már az utolsó izzó parazsat is eloltották — idézi fel a „fonró” pillanatokat. — Az erkélyre menekülteket hangosbeszélőn tájékoztattam és nyugtattam, kérve őket a követendő magatartásra és arra, hogy várják meg türelemmel az életmentő tűzoltókat; akik néhány perc múlva odaérkeznek és kimenekítik őket...

Tizenöt lakó életveszélyes helyzetben

A gyermekeket — úgy, ahogy a szobában voltak egv-két ruhadarabba burkolva — az erkélyre vitték a szülők. Az épület tetejére nem tudtak menekülni az itt Lakók, mert a tetőféri kibúvó le volt lakatolva. Az életüket nem kímélő tűzoltók a gyermekeket pokrócba csavarva, a felnőtteket mentőálarcban hozták le a lakásokból. Közben a helyszínre érkeztek a mentők és a rendőri erők is — idézi fel az eseményeket a tűzkárhely parancsnoka.

A gyors és szakszerű tűzoltó mentőmunkának, a lakók — minden elismerést megérdemlő — magatartásának-meglett az eredménye, tragédia nem következett be.

Szénné égett minden, ami a konyhában, közlekedőben és az élelmiszertárolóban volt. Fekete korom fedi a falakat, A nyílászárókra csak az elszenesedett darabok emlékeztetnek. Rettenetes lehetett a hőterhelés. A műanyag alapanyagú eszközök elolvadtak, miként az alumínium ajtókilincsek is. A kisszoba széles ablakának teljes terjedelmében és a közműcsatornában feltörő lángnyelvek a többi emelet lakásait veszélyeztették. A nagyszoba bútoréit, berendezéseit is a füst és a korom „színezte”, az olajfestmények felhólyagosodtak.

A lakók így élték át a veszélyt

Tresó István, a kiégett lakás szomszédja volt az első, aki lélekjelenlétét nem elveszítve, a főgázcsapot még időben elzárta az égő lakásban. Néhány ruhadarabot, szőnyeget még megmentett segítőjével, Gubán Attilával.

A veszélybe került, tüzet jelző kislányt és családját kimenekítették, aztán a tűz oltásához fogtak...

— Nem gondoltunk veszélyre, és csak akkor hagytak abba a tűzoltást, amikor már a villanyégő fényét sem láttuk a sűrű füstben. Szerencsére, ekkorra már a tűzoltók is ideérkeztek — emlékezik vissza. — Nem tudtuk, hol a tűzcsap, hol a tetőtéri vészkijáró kulcsa. Az épületben nincs egy porral oltó készülék, de nincs tűzriasztó berendezés sem.

— Se le, se fel nem tudtunk menni a lépcsőházban, egy lehetőségünk maradt, az erkélyre való menekülés, innen ordítottunk segítségért — emlékszik vissza a soha el nem felejthető veszélyhelyzetre Csonka Gé- záné, aki szüleivel, rokonaival, a két és fél éves Marióval és a tizenhat hónapos Alexandriával várta az életmentő tűzoltókat.

— Videóztunk és a kiabálásra, valamint a lakásunkat elárasztó sűrű füstre lettünk figyelmesek. Kinyitottam a bejárati ajtót, gyermekeimre gondoltam és hirtelen az járt az eszemben, hogy ők nem éghetnek meg. A harmadik emeletig jutottunk le és ott a gyermekeket a párkányra tettük — mondja elcsukló hangon. — Mind a kettő kórházba került, fét nyolckor füstösen, kormosán vittük be őket. Most vizsgálják az állapotukat, bízom abban, hogy nem érte őket károsodás — reménykedik.

. Liszkóczi László harmadik emeleti lakásuk is csupa korom. Az ő menekülőhelyük is az erkély volt, most a tűzoltókat dicsérik, akiknek életüket köszönhetik.

Oláh Dánielék a teljesen kiégett lakás fölött laknak, kisszobájuk ablakának üvege szétpattant a nagy hőtől.

— A lángok már az ablak tetejéig értek, gyorsan leszaggattam a függönyöket, nehogy lángot fogjanak. Elzártam a gázcsapot és locsoltam az egyre forrósodó aljzatot és az ablakot. Mikor nem bírtam tovább a kijárati ajtóhoz rohantam, hogy kinyissam, de nem tudtam, mert már nem kaptam levegőt. Családommal mi is az erkélyre menekültünk. Most egy alvátlan éjszaka után azon gondolkodom, hogy mi lett volna akkor, ha az épülettömb másik, a hegy felőli oldalán következik be a tragédia.

A vizsgálat még nem fejeződött be

A helyszínen hétfőn reggel a tűzoltóság, az IKV és a biztosító szakemberei dolgoztak. A tűzoltóság megyei és városi parancsnokai is helyszíni szemlét tartottak. Személyi sérülés nem történt sem a mentőerőknél, sem a lakóknál. A mentés példája annak, hogy milyen mértékű és tartalmú, gyors és megnyugtató tájékoztatást kell adni a veszélyhelyzetbe kerülteknek. A lakók pontos információt kaptak veszély- helyzetükről és menekítésük sorrendjéről, így nem kerültek pánikhangulatba, bizonyítva azt, hogy ez nem velejárója a veszélyhelyzetnek.

Bállá Géza alezredes, a tűzoltóság megyei parancsnoka a vizsgálat befejezése után tájékoztatja a NÓG- RÁD olvasóit a tűzeset okáról, tanulságairól és következtetéseiről.

Rácz András

J:v végi álmom talán beteljesül

Fotó: Bábel László