Nógrád, 1990. január (46. évfolyam, 1-26. szám)
1990-01-08 / 6. szám
NÓG RÁDIÉÉÜAKON.. Qg-> Éjjeli menedékhely avagy minden viszonylagos TELEXEN ÉRKEZETT. . . Négyszáz személy részére főznek naponta ebédet a Nőtincsi Általános Iskola Konyháján. Innen látják el a négy társközség oktatási intézményeit, a termelőszövetkezet dolgozóit és a rászoruló idős embereket meleg élelemmel. —Rigó— November végén Zánkán. az úttórővezetők tizedik országos konferenciája áttekintette a mozgalom 43 évét, s meghatározta a jövő feladatát, megválasztotta az ügyvivő testületet. H / ^ ' ' i Reggel 6 óra lehet. A főváros az új év első napjára ébred. Az utcákon szórakozásból hazatérő, fáradt emberek. De vannak akik átmentették a jó hangulatukat az újévre is. Bohóctrombitájukat fújják a fiúk, a lányok pikáns nótákat dúdolnak, s hozzá még figuráznak is. Sokunkat megmosolyogtat a látvány. Néhány percet időzünk a társaságukban, és mindenki igyekszik haza. Jómagam is igyekeznék, ha éppen nem kellene várnom jó kétórányit vonatom indulásáig. Tépelődöm. Mit tudok tenni? Hol töltöm el ezt a hosszú.időt, így kora reggel? Kirakatokat nézzek? A, ilyen fáradtan és álmosan, csomaggal megrakodva nem megy! Bármennyire is vi- szolygok a váróteremtől, ezt a formáját kell választanom a várakozásnak... Belépvén, nem valami elragadó látvány fogad. Néhány ablak kitörve, rajtuk "keresztül süvít a hideg szél. Szinte egyetlen ülőhely sincs, mert elfoglalták a hajléktalan emberek, akiknek puha párnájukat a kemény pad jelenti. De vannak olyanok is, akik a hideg, piszkos követ választották fekvőhelyül. Végigpásztázom az embereket, s megrökönyödve gondolom, kevés azoknak a száma, akik csak „átmeneti pihenőhelyként" választották ezt a várótermet, mígnem indul a vonatjuk. Egy arabnak, tűnő fiatal páron akad meg a szemem, akik pár hónapos gyerekkel*is vállalták ezt a Május volt, az asszony kitekintett a villájuk ablakán. Csodálatos látvány tárult szénié elé. A virágok között a zöld gyepen két gyönyörű teremtést. Az ő gyermekeit. Régi vágya volt, hogy gyermekeket szüljön. Kislánykorában elhatározta, ha férjhez megy. két gyermeke lesz. Igen. kettő, egy fiú és egy leány. Es ez a vágya megvalósult. A férfit, aki most már a férje, szívből szereli. Diákszerelem volt, még az iskolában kezdődött. Most is mosolyra húzódik a szája, ha visszagondol rá. Az együtt töltött percekre — mert akkor annak tűntek —, amíg kettesben lehettek. A titkos levelezésekre, hogy a többiek meg ne tudják sze* relmüket, a megosztott tízóraira, s a hazáig tartó sétákra iskola után, amikor örök hűséget fogadtak egymásnak. És a ..veszekedések", ha netalán valamelyikükhöz kedvesebben szóltak az osztálytársak. kik mit sem tudtak arról, hogy ök egymáshoz tartoznak. Gyönyörködött a látványban. . . Most jött rá, mit jelent számára e két gyermek. A lét minden örömét, élete célját, az ő sikertelen terveinek megvalósítását, kettőjük életének folytatását. Elhatározta, ami neki nem sikerült, azt a két gyermekében fogja megvalósítani: Judit tanítani fog, Zsoltiból pedig orvos lesz! Ö is arra, vágyott gyermekkorában, hogy tanul, és segít a rászorultakon. Neki azonban ez nem sikerült, szüleinek csak arra tellett, hogy a középiskolát elvégezhesse, érettségi után azonnal dolgozni ment, hogy segítsen a családon. Férjhezmenetele óta azonban sok minden megváltozott. Férje — aki a hónem1 éppen kényelmesnek tűnő pihenési formát? Vajon mi késztette őket erre? Mindeddig csend és nyugalom honol a helyiségben, csupán néhány! ajtót csapkodó ember zavarja meg pár percre a pihenni vágyók nyugalmát. Na, és az a borostás, szakadt öltözetű férfi, aki álmából oly morcosán ébred fel, és beleköt a szomszédjába, aki miatt szoroskodni kényszerül, mert melléje merészkedett ülni. Az idős, meggyötört néni egy ideig hallgatja a szitkozódó szavakat, majd kiballag. Szinte fellélegzik a „mi emberünk”* és összekulcsolt kezeit az ég felé emeli: „Hál Istennek! Végre nyugodtan dögölhetek!” A váróteremben ismét csend van. Emberek jönnek-mennek, ajtót csapkodnak. Két kreolbőrű fiatalember pedig szinte tízpercenként megjelenik. Leírnak két kört, megnéznek mindenkit alaposan, majd mintha meggyőződnének, itt minden rendben van, elvi- harzanak. Közben kezd mocorogni a korábban hangoskodó ember, összehúzza szemöldökét, é§ morog a bajsza alatt. Hogy mit? Azt senki sem érti! Hirtelen hangosabbra vált, és! elkezdi szidni a másik szomszédját. Most meg őt okolja, amiért nem tudott kellőképpen elnyújtózni. Bezzeg a „szomszéd" sem hagyja magát! Majd tettle- gességig fajul a dolog! Mígnem felpattan egy fiatal hölgy, kezdi őket békíteni, majd az elégedetlen férfiút kivezénvli a teremből. zasságuk kezdete óta elvégezte az egyetemet — most egy nagy vállalat igazgatója. Anyagi gondjaik ríincse- nek. A régi idők gondjai, a pénztelenség, a nélkülözés, ma már csak rossz álomnak tűnik. Bizony, ha visszagondol ezekre az évekre, mindig könnyes lesz a szeme... Amikor összekerültek, nagyon kellett takarékoskodniuk, hogy szerény jövedelmükből kifizethessék MEGÉRTE? a lakbért, azért a kis szobáért, amiben meghúzták magukat, és megélhessenek egyik napról a másikra. Valahányszor betegen pihent egy-egy küret után, mindig abban reménykedett, egyszer lesznek olyan helyzetben, hogy megszülheti gyermeküket is. Most — amikor kitekint az ablakon és a két gyermeke játékában gyönyörködik — igaza^ adott férjének, aki rábeszélte a terhesség megszakítására: „Tudod, drágám gyermekünk majd akkor lesz, ha már teljesen rendbe jövünk. Megszerzem a diplomát, építünk Budán egy villát, szép virágoskerttel, meg kocsi is kell, és egy víkend- ház lenn a Balatonon. De addig szó sem lehet gyerekekről!” Es ő beleegyezett, bízott férjében és szerette, tudta, amit elhatározott, az mindig helyes volt, és mindig végrehajtotta akaratát. Ahogy nézte két gyermekét, amint játszadoznak a kertben, arra gqndolt, érdeLassan ébredezik a társaság! Az egyik ember egy üveg bort vesz elő, és kínái- gatja társainak. Látom, a sarokban szunnyadó emberek puszta kenyeret majszolnak. De milyen jóízűen! Majd hirtelen veszekedésre leszek figyelmes. Egy idősödő úr éppen a cigarettáját próbálja meggyújtani, amikor odalép egy határozott fellépésű hölgy, és elfújja: „Nem látod te szerencsétlen, ez nemdohányzó váróterem! Talán vak vagy? Nem bírsz Jdmenni?” Az idős ember mit sem törődik a szóval, rágyújt, és nagy füstöket ereget. A hölgy torkán akad a szó, miközben a füstöt szívja befelé, el is tűnik gyorsan, mintha a föld nyelte volna el. Kis idő múlva megjelenik a kiküldött ember. Zsebéből előveszi a rádióját, bekapcsolja, és hangosan énekli ő is az ismert slágert, miközben táncot lejt, és felzavar minden békés embert. Vannak. akik már vele énekelnek, vannak, akik fejüket csóválják. Ránézek az órámra, indulnom kell. Ilyen gyorsan eltelt ez a kétórányi várakozási idő! Ballagok a sínpárok mellett, s elgondolkodom az érzékelt emberi sorsokon. Vajon mii juttatta őket ide? Miért kerültek a perifériára? Csak egyedül ök a felelősek ezért a számkivetettségért? Van-e, lesz-e annyi akaraterejük, hogy megpróbáljanak a javulás útjára térni ? S. J. mes volt várni és szenvedni, mert mindenük megvan, amit elterveztek. Villájuk itt. Pasaréten, autójuk, amivel hétvégeken leruccannak víkendházukhoz Za- márdiba. Érdemes volt hallgatni férje ‘tanácsaira, mert íme beteljesült, amit ígért. Most boldogan gondolt a jövőre, amikor láthatja felnőtt gyermekeit úgy, ahogyan elképzelte. Orvosként az egyiket, s a másikat, mint tanárnőt! Igaz, addig még sok idő telik el, de úgy érzi megérte. . . Megérte a sok nélkülözés, a többszöri küret, az utána jövő fájdalmak, megérte. . . Ekkor éles fájdalom hasított testébe... Igen, Itt érzi, a has tájékán. .. Fájdalomtól könnyes szemét nagy nehezen kinyitja, és körbetekint. .. A kórteremben — ahol fekszik — elsőnek a férjét látja meg, kezét ölelésre tárná, de nem teheti, mert az életet mentő transzfúzió miatt nem mozdulhat. A fizikai fájdalomtól is nagyobb fájdalmat érez szívében, amikor férje szemébe tekint... Igaz. már akkor sejtette,' amikor a terhességi tanácsadón azt mondták: „Asszonyom, önnek sürgősen kórházba kell mennie, talán ott segíteni tudnak, hogy gyermeke szülessen a sok küret miatt.” ő ebbe is beleegyezett, ahogyan mindent megtett, hogy gyermeket szülhessen. De már tudta, minden hiába, mikor a férje szemébe nézett, mert látta benne — hiszen régóta ismerte ahhoz, hogy tekintetéből olvasni tudjon —, neki már egyáltalán nem lehet gyermeke, a sok küret miatt.. . Amit eddig látott, és olyan csodálatosan szép volt, az csak a műtét alatti altató bódító hatásának következtében jött létre. Sturmann Béla — Magyarországon szükség van az új alapokon működő úttörőmozgalomra — mondja Germánná Vastag Györgyi, a szövetség főtitkára. — A konferencián elfogadtunk egy olyan alapdokumentumot, amely demokratikus önkormányzati alapon működik. Szövetségünk, a társadalmi átalakulás folyamatában, annak alkotórészeként, múltja érdekeinek megőrzésével, kritikus önvizsgálat eredményeként kívánja megújítani tevékenységét. Megőrizve és megújulva — ez az alapkoncepció. — A konferencia meghatározta a szövetség célját. Milyen új értékek épültek be, illetve melyek azok, amelyek a korábbi célkitűzések közül most kimaradtak? — Szeretném hangsúlyozni a demokratikus önkormány- • zat elvét. Szeretnénk hozzájárulni a gyermekek egészsége fejlődéséhez, erkölcsük, világképük, világszemléletük kialakításához úgy, hogy az megfeleljen a gyermekek életkorának. Célunk, olyan általános emberi értékeket kialakítani, mint: hazasize- retet, közéleti és közösségi igény, a béke iránti vágy, szolidaritás, felelősség- és kötelességérzet, kitartás a munkában, helytállás, hogy csak a legfontosabbakat említsem. A jövőben nem vállaljuk az úttörőszövetség hatáskörén kívül eső feladatok megoldását. Mi a gyermekekért és csak a gyermekekért vagyunk, így kizárólag az ő érdeküket szabad szem előtt tartanunk. — A szövetség mennyiben lesz politikamentes? — Nem rendeljük magunkat alá egyetlen ideológiának sem. Nem kívánunk kiszolgálni egyetlen pártot vagy szervezetet sem, de eközben nem nyilvánítjuk magunkat politikamentesnek. Nem üvegbúrát akarunk a gyermekek fölé vonni. Ellenkezőleg. Bekapcsoljuk őket a helyi társadalomba. S már önállóságunk kinyilvánítása önmagában is politizálás. Ez azt jelenti, hogy a gyermer kék és mozgalmunk ügyében mi magunk kívánunk szerepet vállalni, s nem akarjuk egyetlen párt politikáját sem védőernyőkén! magunk fölé tartani. Miközben a hozzánk csatlakozó gyermek kirándul, játszik, sportol, művelődik, vagyis megél egy cselekvőmozgal- mat, akaratlanul is megsze< rezheti a politikai kultúra olyan alapismeretéit, amelyek lehetővé teszik, hogy egy demokratikusan működő társadalom autonóm állampolgárává váljon. Olyanná, aki nem sodrcklik és tanács- talankodik — mint sokan ma —, hanem megtanul választani, dönteni, képessé vá- iik ;’>rra, hogy felnőttként önmaga alakítsa sorsát, környezetét. Mi így politizálunk. — Az elmúlt 14 évtizedben az iskola és az úttörőcsapat összefonódva működött. Az volt a gyakorlat, hogy az osztályfőnök rajvezetői teendőket is ellátott. A csapat- vezető órakedvezményben részesült. Az iskolavezetés a nctvoiők jutalmazásánál, minősítésénél figyelembe vette a mozgalmi munkát is. Most, amikor több gyermekszervezet is megjelent a színen, hogyan változik meg a szövetség viszonya az iskolához? — Lezárult egy korszak. Nem fogadjuk el azt a szemléletet, hogy társadalmi, állami, politikai elvárásként fogalmazódjon meg az úttörő-vezetői tevékenység — mint korábban — minden pedagógus előtt, hogy kötelező, és azt társadalmi munkában, anyagi ellenszolgáltatás nélkül kell végezni. A konferencia megköszönte a pedagógusoknak a szövetségben kifejtett munkát. Voltak, akik elkötelezettségből, gyermekszeretetből, hivatástudatból támogatták törekvéseinket. De olyanok is voltak, akik csak kényszerűségből vállalták az úttörőmunkát. Számunkra érthető, hogy most sok pedagógus elengedi a szövetség kezét. Természetes azonban, hogy a megújuló mozgalmunk értékeit, céljait, eszmeiségét önként továbbvóllalókat a jövőben is a legfontosabb segítőinknek tartjuk. Gyermekszeretetüket, elhivatottságukat, tapasztalatukat, tenni akarásukat a jövőben sem nélkülözhetjük. Az iskoláról, mint szövetségünk működési színteréről nem mondunk le- Azért sem, mert céljainkban, ha nem is teljesen azonosak, találhatók közös vonások, és kölcsönösen erősíthetjük egymást. — Ha jól értelmeztem korábbi szavait, akkor a mozgalom nemcsak tartalmában, hanem formájában is megújul. Ennek egyik lényeges mozzanata, az önkéntességen alapuló új közösségek létrejötte. Kik, mikor és hogyan hozzák létre ezeket a közösségeket? — Világossá kell tenni szervezetünk minden jelenlegi tagja számára, hogy a konferencia alapjaiban másként szerveződő úttörőszövetséget indított útjára. A jelenleg még irányító elnökségek szervezik azokat a fórumokat, amelyek megjeleníthetik a konferencia döntéseit. Az úttörőközösségeik, úttörőszervezetek a konferencia dokumentumainak birtokában „toborzót” hirdetnek. Ennek során környezetükben meghirdetik a szövetség törekvéseit, célkitűzéseit. Ehhez illesztik saját terveiket. Megerősítik a jelenlegi vezetést, vagy megválasztják az újat. Kérjük az új közösségeket, hogy az újjászervezés eredményét, március 15-éhez kapcsolódva, nyilatkozatban tegyék közzé. — Köszönöm a tájékoztatást. Szenográdi Ferenc
