Nógrád, 1989. december (45. évfolyam, 285-308. szám)

1989-12-12 / 294. szám

1989. DECEMBER 12.. KEDD NOGRAD 3 Elektronikus gyújtóberendezések Saját fejlesztésű elekt­ronikus gyújtómodul gyár­tását kezdték meg a veszprémi Bakony Művek­ben. Az új Ladához és Zaporozsechez használható készülék vetekszik a hason­ló nyugati berendezések­kel: jó hidegindítást, taka­rékos fogyasztást ered­ményeznek szélsőséges kö­rülmények között is. Az idén 80 ezer ilyen gyújtómodult szállítanak szovjet meg­rendelésre. Az összeszerelt gyújtómodul beállítása. MTI-fotó: Arany Gábor DIPLOMATA­ÄRUHÄZ Az a két budapesti diplomata-áruház, amelynek sorsáról az alábbiakban szó lesz, már régóta nem a Budapesten akkreditált diplomaták áruháza. Kez­detben az volt: minden országban szokás ugyanis a külföldi diplomatákat vámmentes árakon import­árukkal kiszolgálni. Egyetlen országban sem szokás azonban a saját .la­kosság valamely rétegét bármely megfontolásból ha­sonló előnyhöz jiíttatni. Ma­gyarországon mégis így (tör­tént: akik tartós külszolgá- latbál származó jövedelmük­ből, vagy rövid kiküldetés­re kapott napidíjukból spe­ciális devizaszámlára he­lyeztek el pénat, lehetősé­get kaptak Táj hogy a dip­lomata-áruházakban, tehát vámmentesen vásároljanak. Most azonban ikölzöliték, hogy véget vetnek ennek a gyakorlatnak. Az indoklás a Népszabadság november 24-t számában ekképp fogal­mazódik : „a közhangulatot rendkívül módon ingert i, hogy némely kivételezettek... vámmentesen vásárolhat­nak” és „tömeges tiltakozás áll a rendelkezés hátteré­ben”. A lap által említett másik o!k az, hogy „nehezen megoldható a kétféle deviza­számla elválasztása, az, hogy különbséget tegyenek a vámmentes boltokba átutal­ható és nem átutalható ösk- szegek között”. Ami az utóbbit illeti. az OTP-től kapott tájékoztatás szerint, ha nehezen is, de idáig megoldották a pénzek elkülönítését. A devizaszám­lák elektronikus nyilvántar­tása lehetővé teszi, hogy a számlavezető OTP-f'iókok külön tartsák nyilván egy­azon. állampolgár kétféle eredetű devizáját. Nem volt ez boszorkányság a múlt­ban sem, amikor két-három, sőt, négyféle jogcímen is kellett a banknak deviza- számlát vezetnie. Ami a döntés érdemi ré­szét illeti, azon viszont el lehet töprengeni a társadalmi igazságosság és a gazdasági ésszerűség szempontjait fi­gyelembe véve. A társadalmi igazságosság valóban meg­követelheti az állampolgárok eszményi egyenlőségét, még, ha az a maga vegytiszta tö­kéletességében megvalósít­hatatlan is. Mondhatjuk: ahol nem musEáj, ne legye­nek kiváltságok. És a vám­mentes vásárlás igazán nem eltörölhetetlen kiváltság. Ám, mielőtt igazságokat osztunk, gondoljuk meg, hogy valóban valamiféle tár­sadalmi elit élvezi-e a ki­váltságot, és azt fi's, hogy annak eltörlése vajon nem fog-e hasonlítani mondjuk más gazdasági előnyök — például a magántulajdonlás — 1948—-49-es radikális el­törléséhez. A számlavezetőiktől kapott információink szerint, a vámmentes vásárlás lehető­sége nem egy társadalmi elit kiváltsága. Bár tekintélyes devizaösszegekkel rendel­keznek a Külügyminisztéri­um, valamint a külkereske­delmi vállalatok. külföldön dolgozott vezető beosztású tisztviselői, nem kevés spó­rolt pénzük van másoknak is. Hogy kiknek? Például azoknak, akik őket külföl­dön kiszolgálták-'kiszolgál­ják, akik a magyar külke­reskedelmi és külügyi kép­viseletek fenntartásában munkásként iközremű'köd- tek-;köKreműködnek. Így például gépkocsivezetők­nek, házgondnokoknak, ta­karítóknak, gépíróknak, sze­relőknek. Még inkább azok­nak, akik valamilyen ma­gyar export kapcsán dol- goztak-dolgoznak külföldön. Példának okáért magyar fő- vállalkozásban folyik elekt­romos távvezeték-építés és fásítás az Arab-félsziget né­mely sivatagjaiban, s eze­ken a munkákon magyar kertészek, szerelők, techni­kusok dolgoznak. De említ­hetők a kamionsofőrök is, akik hasonlóképp nem mi­nősíthetők holmi elit tagjai­nak — sem a politikai, sem a társadalmi elithez nem tartoznak — mégis vámmen­tesen vásárolhatnak a diplo­mat a -á ruha zba n. A kérdés tehát akár meg is fordítható: vajon a társa­dalmi igazságosság jegyében járunk-e el akkor, amikora követség épületét takarító, a kamionokat éjjel-nappal vezető sofőröket megbüntet­jük, amiért nem itták el, nem kártyázták el, nem ka- szinózták el külföldön, kere­sett dollárjaikat, hanem ha­zahozták, bankba (tették és vámmentes vásárlásra tar­talékolták? Továbbá úgy is feltehető, hogy a jövőben vajon hazahozzák-e pénzü­ket, ha ezután nem élhetnek a vámmentes vásárlás ki­váltságával? S ezzel már átléptünk a gazdasági ésszerűség biro­dalmába. A minden koráb­binál nagyobb külföldi adós­ságáról most számot adott kormány elemi érdieke, hogy folyamatosan törleszteni tudjon, s fizetőképességét megőrizve, további hitelek­hez jusson. Minden, a ma­gyar bankokban levő dollár- cent — így a kamionsofőr és a nagykövet haziai bank­betétje is — a devizagazdál­kodás számára fontos, mert forgatható pénz, részét ké­pezi azoknak a devizatarta­lékoknak, amelyek kimerü­lése esetén bekövetkezhet a fizetésképtelenség. Vajon ésszerű-e a mai krízishely­zetben bárki — horribile diicttu: az elithez tartozó — devizabetét-tulajdonost ar­ra 'késztetni, hogy elveszít­ve hazai előnyét, vegye pén­zét ki a bankból, s vigye oda, külföldre, ahol olcsób­ban vásárolhat, mint nyílt árusítású magyar dolláros üzletekben? Vajon — ha már valamit lépni akar a pénzügyi kor­mányzat — nem úgy lenne-e racionális egyenlőséget te­remteni, hogy a nyílt árusí­tású dolláros üzletekben is vámmentesen kínálni a va­luta-tulajdonosoknak az im­portárukat? Meglehet. ez sokirányú következménnyel járna mind a valuták feketepiacára, mind a vámtól védtelen, gyenge minőségű árüt terme­lő hazai feldolgozóiparra nézve, ezért ezt nem gon­doljuk, pontosabban: nem mondhatjuk alapos, tőlünk nem várható elemzés nélkül. Ahhoz azonban nem szük­séges alapos elemzés, hogy valószínűsítsük: a tervezett (vagy már meghozott?) in­tézkedés egyike azoknak a kapkodó, megfontolatlan lépéseknek, amelyek -a (pénz­ügyi) kormányzatot mosta­nában mind karakteriszti­kusabban jellemzik. Ezek a húzd meg—ereszd meg lépé­sek hol valós, vagy feltéte­lezett tömegnyomásra, hol pedig az azzal ellentétes (iirá- nyú, a pénzügyi egyensúlyt mindenekeié és -fölé helyező gondolkodásmód hatására történnek. A két budapesti diploma­ta-áruházban most végkiáru­sítás folytilk, és a számlatu­lajdonosok hasonló pánikban vásárolnak, miiként pánik­ban döntenek — hol így, hol úgy — a kormány tag­jai. Gál Zsuzsa Foraácsi tükör széles távlatokra Az ország gazdasági hely­zete ráébresztette az MSZMP központi és megyei vezetőit, hogy a gazdasági-társadalmi kibontakozás egyetlen jár­ható útja a közmegegyezés. (A kézirat megszületésekor még létezett a régi MSZMP, s a cikk tartalmát ma is időszerűnek tartjuk — a szerk.) Ez természetesen függ az MSZMP-től függet­len szervezetek iránti tole- ranciakészségtől, az apróbb helyi szervezetek vezetőinek hozzáállásától. Mint 1945-ös szociálde­mokrata még nyár elején ki­függesztettem a forgács-telepi kultúrotthon falára egy szocdem-tagtohorzó nagygyű­lést hv.detö plakátot, amely a salgótarjáni, József Attila Művelődési Kö?.pontba hívta volna az esetleges érdeklő­dőket. A kultúrotthon taka­rítónője természetesnek tar­totta a plakát kiszegezését a szokott helyen. A. helyi pártszervezet titkára már nem így vélekedett, és le­vetette a plakátot, mondván: ..Az MSZMP házának a fa­lán semmi keresnivalója nincs egy szocdemplakát- nak.” A megyei pártbizottság egyik vezető munkatársa velem értett egyet : az épü­let kultúrház, amiben az MSZMP-nek van egy irodá­ja. A párttitkárt ezután megkerestem, aki reklamá­ciómra támadóan, válaszolt: „Nem viselkedtél korrekt módon, mert e háznak van egy korrekt vezetője, és il­lett volna szólni i előzőleg”. Felháborodtam, mert ezek szerint a mellőzés érzése mi­att vetette le a plakátot. Ha ugyanis előzőleg szóltam volna neki, akkor már le­hetett volna „keresnivalója” a szocdemplakátnak az MSZMP házának a falán. S az is zavar még most is. hogyan fognak az ilyen em­berek reagálni, amikor nem egy plakát kifüggesztéséről lesz majd szó, hanem eset­leges éles, életbevágó viták­ról, netán az MSZMP és a nép nevében elkövetett in­korrekt, sőt bűnös cseleke­detekről. Ilyen téves képet ; mutat még 1989-ben is a „forgácsi tükör”. A foncsor a régi, erő­sen kopott, dOi élesen mu­tatja a toleranciaképtelen­séget, elzárkózott vidéki he­lyeken. más pártokkal szem­ben. Az ilyen tükörből egyes MSZMP-tagok csak hátra tudnak tekinteni, visszapil­lantva a „régi szép időkre”, amikor a szinte arctalan párt I neveben, nagyon is jól ismert arcú Személyek átlag, vagy átlagon aluli ké­pességekkel — ellenzékiek gáncsoskodása nélkül — ha­talmat gyakorolhattak,1 a sokszor csak alattvalónak nézett, megfélemlített ál­lampolgárok felett. Hogy mennyire nem va­gyok elfogult az MSZMP- tagokkal szemben, keserű emlékeim ellenére (több mint tizenhárom évet ültem börtönben), a közmegegye­zéshez szükségesen, nem ál­talánosítva, kiemelem az egyszerű kis-1 és középszerű pártkarrieristákat, akik ma félve, egymást rémisztgetve élik át a nagy politikai vál­tozásokat. Pedig „mindössze” a meggyőződésükre hallgatva lettek párttagok, meg a sérthetetlenség és apró ked­vezmények reményében, vagrt látva, hogyan számol le a párt — még a saját szervezetén belül is — az ellenzékieskedő személyek­kel. Élni akartak, mindenáron élni, a családjukat eltartani, gyermekeik jövőjét a párt­tagság révén megalapozni. Ezer és ezer példán keresz­tül látták, hogy a párt ne­vével takaródzó bűnösöket bírálva nagyon sokan tönk­retettük az életünket. Visz- szavonhatatlanul, ifjúsá­gunktól az öregségünkig. Nem csoda hát, ha sokan más, járhatóbb utat válasz­tottak. A párt dogmás, egymást is gyilkoló tagjain kívül, volt a pártnak — mint min­den más pártnak, vallási csoportosulásnak — egy naiv hívő és egy minden rend­szert kiszolgáló, cinikus, kar­rierista rétege is. . . Ez a támadható és védhető, gyar­ló és büntetlen kis karrie­ristaréteg, I amelyik bóloga­tott, amelyikre a párt mint támogató tagjaira hivatko­zott, amikor népellenes tör­vényeket,' Recsken, a Hor­tobágyon emberkínzó, tes- tet-lelket megalázó, likvidá­lótáborokat hozott létre, a kistarcsai és tököli internáló­táborokkal kiegészítve ha­talmi eszköztárát. Mind­ezek mellé az -ellenzékies- kedők elrettentésére szin­tén keserves körülményű, hosszú esztendőkre szóló bör­tönbüntetéseket, sok esetben jogtalan halálos ítéleteket hozott a nép, a párt tagjai­nak nevében. Itt lehetne vitatkozni, szenvedélytől áthatva, kik voltak az okosak és ostobák, kik voltak a jellemesek és jellemtelenek. Ne vitatkoz­zunk ezekről a kis karrieris­tákról. Fogadjuk el (én elfo­gadtam) egy közéleti személy javaslatát: adjuk meg nekik a kimagyarázkodás jogát. Adjuk meg a közmegegyezés érdekében, az érintettek gyermekeinek és unokáinak érdekében a gazdasági-tár- sadalmi-erkölcsi kibontako­záshoz szükséges köznyuga­lom érdekében. Ma, a hosszú évtizedek tragédiája után Széchenyi Istvánt, az evolúció, a békés fejlődés hirdetőjét kell idéz­nem: „Olyan kevesen va­gyunk magyarok,. . . hogy még a gyilkosoknak is meg kell bocsájtani.” Mi, egysze­rű emberek, legalább a kis karrieristáknak bocsássunk meg, amennyiben most már a közérdekek megvalósításá­ért, annak jogos részeseként akarnak egyénileg is jól él­ni. 1989-ben már nemcsak pártokban szabad gondol­kodni. hanem nemzetekben, sőt földrészekben, az egész földet áttekintve. A| távol­ságok a technika jóvoltából lerövidülnek, a politikai ha­tárok jelképesekké válnak, s azé lesz a föld szépsége, kincse, aki meg tudja fizet­ni, attól függetlenül, hogy dolgozó' állampolgára annak a tájnak, vagy csak pénzes turista egy távoli országból. A lelket, testet pusztító er­kölcstelenség, a cinizmus, a bűnözés le fogja zülleszteni az emberiséget.. . Ha nem leszünk tűrőképesek egy­mással szemben, ha á fel­növő ifjúság főleg rossz pél­dákat lát, ha szellemileg és jellemben nem odavaló, gő­gös, , fanatikus emberek, pártra vagy istenre hivat­kozva, irtják, bebörtönzik, szellemi és anyagi nyomor­ba döntik alattvalónak ne­vezett embertársaikat — nem indokolható helyi háborúk­kal, politikai, vagy vallási tömegmészárlásokkal. Mindezek megszüntetésé­nek a legkisebb és első elő- föltétele, hogy a kisközössé­gekben élő emberek megért­sék egymást, és e megértés országossá, nemzetközivé váljon, párt- és vallási vo­nalon egyaránt. Jelenünk s jövőnk érdekében. Jecsmenik Andor A Nógrád Megyei Állami Építőipart Vállalat salgótarjáni tanműhelyében korszerű gépek segítségével sajátíthatják el a szakmájuk mesterfogásait az épületasztalos-szakmát tanuló diákok. A különböző fúró-, gyalu- és fűrészgépekkel mindenféle faipari munkát el tudnak végezni. Hajas András és másodéves társai nyílászáró keretet ál­lítanak össze. A hosszlyukfúró gép szakszerű kezelését magyarázza a szakmunkástanulóknak Ivanics Ervin szakoktató. —Rigó—

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents