Nógrád, 1989. december (45. évfolyam, 285-308. szám)
1989-12-02 / 286. szám
Nem vártunk rá, de újra megtörtént. Kicsit talán hiányoltuk is. Eltelt az őszi szezon labdarúgó-bajnokságainkban, különösebb /botrány nélkül. Csendesek voltak megyénk focipályái. Aztán következett a megyei II. osztály Zagyvavölgyi csoportjának 14. fordulója, a nagy rangadó, a Kazár—Tar összecsapás. Ezzel együtt pedig elérkezett, amire nem számítottunk: botrányba fulladt a mérkőzés. Rigó Tibor Vaskor István Hársi János: „Rúgtak, mint a lovak szoktak” Egy kis történelem Kazáron a legidősebb szurkolók sem emlékeznek hasonló csetepatéra. Az 1948-ban — hű de régen volt! — játszott Vizslás—Kazár meccsen ugyan bunkósbotokkal kergették egymást az emberek, de testi épsége akkor senkinek sem forgott veszélyben. Aztán egészen 1989. november 26-ig semmi különös nem történt. Illetve talán annyi, hogy a település csapata egykor szebb napokat látott, hisz éveken át az NB III-ban is szerepelt... Tar sporttörténetében szintén nem játszanak meghatározó szerepet a focibotrányok. ’87-ben ugyan félbeOttjártunkkor a kazárt pálya közvetlen szomszédságában lévő büfé zárva tart- így az alig százméternyire levő másik vendéglátó- ipari helyiségbe kukkantunk be. Idős, többségében nyugdíjas emberek ülnek az asztalok mellett, kortyolgatva italukat. Beszélgetéseik témája még mindig a botrányba fulladt találkozó. Jobbkor tehát nem is érkezhettünk volna, és gyorsan, elmondjuk néhányuknak mi járatban vagyunk. Amikor meghallják, hogy a meccs ügyében nyomozunk. nem kell különösebben faggatni szakadt a Cered—Tar összecsapás, ám a botrányba fulladt. találkozón ártatlanok voltak a tárták és ezt igazolja a fegyelmi bizottság akkori határozata, mely a Tar együttese javára igazolta a bajnoki pontokat. E két sportszerű, múltjukból eredendően békés gárda találkozott egymással a Zagyvavölgyi csoport múlt heti fordulójában Kazáron. Az első hely sorsát is befolyásoló mérkőzés végül idő előtt ért véget, mert nem csupán a játékosok, hanem a nézők is megküzdőitek egymással. Ráadásul nem is akármilyen körülmények között... őket. Mondja mindannyiuk a magáét, olykor egymás szavába vágva. A kocsmáros Hársi János ugyan nem tekintette meg a precedens találkozót, de mindent tud és nem is titkolja véleményét. — Amit itt a tariak műveltek. az leginkább a bika- viadalra jellemző. Mindenki csak úgy mondja, hogy olya- kat rúgtak, mint a lovak szoktak, amikor megbokrosodnak. El sem tudták képzelni, hogy kikaphatnak ezen a meccsen! Pedig mint útón-útfélen hallani, a bírót is lefizették, de az ő segíitiséRúgtak a tariak, mint a lovak Figyelmeztető tábla a kazári pályán Á kazári focibotrány nyomában Csak az öklök párbajoztak, a bicskák a zsebekben maradtak gével sem mentek sokra. Az a nagy szerencsénk, hogy a helyi pap felvette videóra a mérkőzést és ez akár a fegyelmi bizottság előtt is döntő tényező lehet, bizonyítva, hogy a vendégek szurkolói és játékosai kezdték az egészet. Tőzsér Gyuri bácsi nem szívesen, nyilatkozik, ö csak annyit említ. hogy bizony nagyon régóta jár meccsekre, de ilyen és hasonló jeleneteket életében nem látott Kazáron. Mi sem természetesebb, mint hogy ő is a fariakat hibáztatja. Kovács Tibor nyugdíjas viszont nem árult zsákbamacskát- Szemtanúja volt a történteknek. — Tudja — így az öreg —, amit ezek műveltek, az már leírhatatlan. Már a meccs kezdetén érződött, hogy botrányt akarnák. Sikerült is nekik. Nem tudták elviselni a Kazár vezető gólját, pedig akkor már régen 10 emberrel játszottunk mert egy játékosunkat az első félidőben kiállított a bíró. Aztán amikor a nézőtéren elszabadultak az indulatok és a játékvezető lefújta a mérkőzést, a tariák nekimentek mindenkinek, aki úitjuikiba állt. Ütőitek, vágták, nagy menedzserük pedig, a sírköves Dobrovolni, uszította őket a „harc” folytatására. Egy fiatalember áll mellettem. Hársi Attila, a kocsmáros fia ő, egyébként a Kazár ificsapatának játékosa. Higgadtan, tárgyszerűen meséli el a történteket, miköz-’ ben megkérjük hogy mutassa meg a pályán, hogy is volt, hogyan kezdődött az egész? — 1—0-ra vezettünk — mondja. — A tariak 9-es számú játékosa. a nevét nem tudnám megmondani, leköpte ificsapatunk edzőjét, provokálta a közönséget és a pálya túloldalán ezzel elkezdődött a dulakodás. A bíró, aki véleményem szerint gyengén vezette a mérkőzést, ráadásul pásztói, így mi sem természetesebb, hogy a ,,szomszédvá.r” tari- aknak fújt, látva a tarthatatlan helyzetet, véget vetett a küzdelemnek. Úgy a második félidő felénél járhattunk ekkor. Amikor vonultak le a játékosok, a teljesen felbőszült tari 9-es kifelé jövet szándékosan belerúgott egy kazári drukkerbe. Persze a válasz sem késett soká. A sértett visszaütött- És ekkor elszabadult a pokol. — Kik ütöttek és kiket? — A tariak kezdeményeztek. Miután csapatuk vesztésre állt, elkeseredésükben indulataiktól vezérelve, mentek neki a hazai nézőknek. Valamelyikük egy fiatal házaspárt is nemkívánatosnak tartott: még az asszonykát is megütötte. Azt is emlegették, ha kell még a kést is előveszik. Szerencsére azonban a bicska egyik tábornál sem nyílt ki. — Miként fejeződött be a csihipuhi? — Jó húsz percig tartott az adok-kapok, de a játékosok már az ötözőtoben tartózkodtak. Nagy nehezen aztán „elvonult a vihar”, s a kazári rendezők segítségével a tariak is gyorsan elhagyhatták a pályát. — Itt a faluban mit várnak a szurkolók a fegyelmi bizottság döntésétől2 — A fariakat kellene megbüntetni, de tudjuk itt mindannyian, hogy mivel Kazáron volt a' meccs, inkább a rendező sportkört marasztalják el. Ha azonban az igazság győz, akkor miénk lesz a három bajnoki pont. Hársi Attila: „Itt kezdődött a verekedés’ tuációban tennünk kellett. Ha nem védjük meg labdarúgóinkat, a földbe taposták volna a gyerekeket a feldühödött kazáriak. Még így is, csak nagy nehezen sikerült az öltözőbe jutnunk. Ajtónk előtt egy kisebb csoport azt ordítozta, hogy adjátok ki Gáspárt és a sírkövest, mindkettőt megöljük. ( — Már elnézést, ki az a Gáspár? — A középcsatárunk. De várjon — mondja. majd néhány pillanat múlva egy kék-fehér színű mezzel visz- szatér. — Itt van. Ebben a 9-es számú mezben játszott ő és nézze meg a nyakát. 'Széttépték rajta. Ez is bizonyíték a csetepaté hangulatára. — Bár nem tartozik szorosan a botrányhoz, de arról is hallani, hogy lefizették a .bírót. — Kérem ez vicc. Hogy a játékvezetővel való kapcsolatunkat érzékeltessem, a múlt bajnokságban elfújt néhány találkozónkat, ezért akkor leírattuk mérkőzéseinkről. — Ha már a 9-es mezt tartja a kezében, annyit azért áruljon el: ennek tulajdonosa kezdte a balhét egy nagy rúgással? — Gáspárt leköpte a kazári ifiedző és a főrendező is belerúgott. Semmi köze a fiúnak a botrány kirobbanásához, öt is úgy kellett megmenteni, mint többi társát a helyiek dühétől. Tiszta vér lett A harcnak voltak győztesei és vesztesei is. Azok a tari szurkolók, akik labdarúgóik védelmére keltek, bizony nem a legszebb emlékeik között tartják meg ezt a vasárnapot. Igaz ugyan, hogy — biztosan — adtak is, ele kaptak is. Mint például Veszelovszki Ferenc. — Amikor megkezdődött a balhé — mondja a fiatalember én is siettem játékosaink segítségére. Négyen- öten fogtunk körül egy-egy labdarúgónkat, nehogy bán- tódás érje bármelyiküket is. A kazáriak meg bennünket, védelmezőket ütöttek ott, ahol értek. Nekem egy jól irányzott ckölcsapástól eleredt az orrom vére, úgy, hogy a rajtam lévő irha- • dzseki is tiszta vér lett. az irbadzsekifli Így utólag, hogyan vélekedik: miért robbant ki a botrány? — Egyszerű az oka. Egy másik tari sírköves, Sándor Tibor, a kazári játékosoknak fejenként négyszáz forintot -ajánlott fel, ha legyőznek bennünket és még tíz láda sört is ígért nekik. Ez felpaprikázta a hazaiakat, meg a szurkolóikat is. — Igaz, utóbbiak sem része-, sedtek volna a javadalomból —, ezért idáig fajult a dolog. — Mit gondol, milyen fegyelmi határozat születik? — A kazáriakat kell elmarasztalni. Nem volt talpán a rendezőgárda. Én örökre eltiltanám a pályájukat. A három pont sorsa nem lehet kétséges; ezt a Tarnak kell megkapnia. „Megöljük a Gáspárt és a sírkövest!” Kazárról Tarra autózunk. Dobrovolni Mátyást a helyi csapat fő mecénását keressük és meg is találjuk a műhelyében. Amúgy „lazán” arról érdeklődünk, miért nem játszott a Kazár ellen legújabb szerzeményük, Bás- ti István, mire a, sírköves őszintén elmondja: a volt olimpiai bajnok nem akarta magát kitenni a várhatóan kemény találkozón egy esetleges sérülésnek. Ám Dobrovolni jól tudja, mi járatban vagyunk, nem is kell ecsetelnünk, hogy a Kazár—Tar meccs ügyében nyomozunk. — Jó, hogy jöttek — kezdi. — Beszélnek már mindenütt, mindenfélét az ominózus találkozóról, hallgatni is rossz a kósza -híreket. Mindenki bennünket hibáztat Kazáron és környékén, pedig ha hiszi, ha nem, ebben az egész históriában a vendéglátók a ludasak. Ha a kazári közönség nem kezdi a csetepatét, akkor nincsen a balhé. — Tehát önök, illetve játékosaik és szurkolóik /vétlenek? . ’ — Igen. Ellenben azt nem tagadhatjuk le, hogy azt tettük, amit abban a sziNem meglepő a szurkolók, a szemtanúk véleménye. Természetes, hogy mindenki a saját igazát védi, az övéi ártatlanságát igyekszik bizonyítani. A meccsről, már mesék egész sora látott napvilágot. Van, aki arról is tud, hogy a bírókat összerugdalták, hogy egyiküket a vizslási kocsmában megverték, mások tarról beszélnek, hogy néhány szurkolót súlyos sérüléssel kórházba kellett szállítani. Mindezek pletykák. Sérüléssel kapcsolatban egy tény van; egy tari szurkoló bal kezének egyik ujja a verekedés közben eltörött. Kívülállók, semleges szurkolók ellenben azt erősítik, hogy jó kis meccset láttak. Nem durvát, de férfiasán keményet, egészen a második játékrész 24. percéig. A bíró ekkor vetett véget ia küzdelemnek. Róla annyit, mint bármely ember, ő is hibázhatott, ez hozzátartozik a játékhoz, de tevékenysége nem befolyásolta a botrány kirobbanását. Ebben a közönség szerzett döntő „érdemeket”. Az a — becslések szerint — imintegy 6—700 szurkoló, illetve közülük azok a * csoportok, akik a kezdést jelző sípszó után nem kedvenceik buzdításával, hanem egymás pocskondizálásával foglalkoztak. És most mindegy, ihogy ki rúgott, vagy ütött először és kibe: a szurkolók elégtelenre vizsgáztak. Ez vezetett megyénk focibotrány-történelmének legújabb fejezetéhez, melyben várhatóan a jövő héten hoz döntést az illetékes fegyelmi testület. Dobrovolni Mátyás: „Bizonyíték a csetepatéra”
