Nógrád, 1989. december (45. évfolyam, 285-308. szám)
1989-12-02 / 286. szám
! •. « % í IRODALOM Bódi Tóth Elemér DECEMBERI JEGYZET Franz Kafka szerint: „A gyönge emlékezet, amely nem őrzi jól a részleteket, nem képes felidézni a világ megragadásának menetét — igen rossz jel.” Tele vagyunk rossz jelekkel. Mindenekelőtt itt van a jövőtől való félelem, amely — bár kétségkívül indokolt — mind nyomasztóbbá válik, a gondolkodás beszűküléséhez vezet. Hovatovább úgy érzi az ember, mintha valamely pusztuló kertben — nem az Edenben — élne, ahol a köztudottan erkölcsi érzék nélküli fenevadakon kívül csak a kertitörpék szaporodnának. Ezt akár újkori fejleménynek is elkönyvelhetjük, legalábbis a gipsz ipari alkalmazása óta. Különös módon a kertitörpék elszaporodásához ma már kertre sincs szükség, miként a hellenizmusnak sem volt később szüksége a görögökre. s a kereszténységnek sem saját gyökerére. Meg is lett az eredménye. Már-már üdítő az a magatartás, amely a húszadik század vége felé az emberiséget jellemzi, ■ vagyis az a felelőtlenség, amivel saját fizikai és genetikai adottságai fölött is átsiklik, önfeledten szeny- nyezve és pusztítva az eget és a földet, lyukakat vág az ózonernyőn, hadd jöjjön át rajta, mindaz, aminek jönnie kell. Ne csodálkozzunk azon, hogy jön is. Ugyanakkor vannak, akik azt mondják, hogy az emberiség nagy visszatérésének idejét éli a realitásba. Ezért fél. Okkal. Mert milyen a világ? Biztonságérzetéj. elveszítette, és helyette nincsen más. Világmegváltó eszméi sorra csődöt mondanak. Vélhetnénk, legalább ennyivel kevesebb a vér és a könny. Akkor mi a baj?-ir Régi bölcsek szerint, a 'messiási időkben növekedni fog a pimaszság, és Je- huda Ben Téma azt mondA kérdőjel talán túlságosan provokatív, de a Magyar Íróik Szövetsége ,,Mai kamasz — mai kamaszregény” címmel néhány héttel ezelőtt rendezett szakmai tanácskozásán elhangzottak ismeretében talán nem túlzott a kétely. Nyilván pénzügyi gondokkal is magyarázható, hogy az immár hagyományos és kétévenként Szekszárdon szervezett viitasorozat, amely mindenkor a gyermek- és ■ ifjúsági irodaiam helyzetét vizsgálja, idei elmélkedésének helyszínéül Budapestet választotta. A j'elen levő mintegy félszáz meghívott, köztük író, gyermekkönyvtáros, olvasáskutató. pedagógus, pszichológus a kétnapos konzultáció során arra kereste a választ, hogy mit kínál, miit ajánl a magyar könyvkiadás a kamaszkorú fiataloknak. És ha lenne kínálat, akkor az találkozik-e a tizenéves fiatal igényeivel, akaratával, kíváncsiságával megálmodott élményvilágával. A társadalom válsága, az átalakulás eredményei és visszásságai nemcsak a felnőtt állampolgárok magatartását, viselkedését formálják. Hová tűntek a tegnapi eszményképek, és lehet-e, s vajon milyen módon új eszményeket találni? Ez a kétely egyformán izgatja és nyugtalanítja az írót és a jó olvasmányt kereső kamaszt is. De akar-e könyvet kézja, hogy „a szemtelen ember pokolra való”. Ugyancsak ő imádkozik azért, hogy ezekben az időkben ne szenvedjük túlságosan az emberi arcátlanságtól. Erről azt gondolom, hogy amennyiben a pimaszság növekedésén múlik, a messiási időknek rég el kellett volna jönnie. Viszont nem tagadható, hogy az emberi gonoszság most sem hiányzik a világból, tehát van némi remény arra, hogy egyszer mégis csak eljönnek ezek az idők. Akkor pedig miért ne jöhetnének éppen most. Mindent ösz- szevéve, legalább annyi esélyünk van erre, miként az ellenkezőjére. Jöjj el pimaszság, ha egyszer ez az ára a boldogabb időknek! Ezen ne múljon. Kiszámították, hogy kis bolygórendszerünk ' Napjának még körülbelül négyöt milliárd éve van hátra. Utána növekedni fog, úgynevezett vörös óriás lesz belőle, amely minket is elnyel. Óriási hő lesz a Föld helyén. Miután ez bizonyos. ne csodálkozzanak, ha azt mondom, nem szeretnék négy-öt milliárd évig élni. Mép szerencse, hogy erre minden esélyem megvan. Legalább ebben az egyben nem vagyok esélytelen. Fölmerül azonban itt egy kérdés. Nevezetesen, hogyan is állunk azzal a bizonyos örökkévalósággal. Az már többé-kevésbé köztudott, például az ifjúságunk hamar elmúlik, jóllehet vannak, akik azt mondják, hogy éppen addig él, ameddia mi. Ezek általában a megbízhatatlanabb emberek, főként müvész- lelkek közül kerülnek ki. Többnyire mindenki tudja azt is, hogy az ember azért hal meg, mert megöregszik. Habár szerintem ez csak akkor lenne igaz, ha nem lenne történelem. Sajnos, azonban van. fc)e maradjunk az örökkévalóságnál. Van valami felemás es.ély arra. hogy az ember megrabolja az öröklétet. Itt van például a költészet, ami kétségkívül időtágulás. Hiszen a legszorongatóbb emberi korlát, maga az elme, aminek tágításában a matematikai modellezésen kívül voltaképpen csak a költészet segíthet■ Miután az időt fogalmilag nem lehet megfogni, Einstein szerint nincs is abszolút idő, hiszen az mindia az anyag és annak mozgásához kötődő fogalom, marad az abszolút pillanat, amibe — ritkán — évmilliárdok férnek bele. Ez viszont csak a ' költészetben lehetséges. Az esély mégis felemás. mert ez csak az idő átélhetőségé- re vonatkozik és nem a minderre képes emberre, aki változatlanul esélytelen. Az idő — bármi is legyen — behozhatatlan előnnyel rendelkezik velem szemben. ☆ Ugyancsak a bölcs Je- huda Ben Téma mondotta, hogy az ember 50 éves korában már képes okos tanácsot adni. Én viszont azt látom, hogy sokan vannak az ötvenévesek és mind kevesebb az okos tanács. Viszont az is igaz, hogy vannak kérdések, amelyeket nem szabad föltenni, mert éppen ebben rejlik az 50 éves kor bölcsessége, a régiek szerint. Lassan itt az ideje, hogy a megválaszol- hatóbb kérdések után nézzek. ☆ Itt vannak mindjárt a különleges fényjelenségek Pannónia fölött, amelyek következtében áramkimaradás keletkezik vadász- pilóták iramodnak r fölgyújtott fedélzeti reflektorokkal a nyomukba, többen nyugtalanabbul alsza- ndk. Ez azért is baj, mert az emberiség humanista hajlamai — már amennyiben erről még lehet beszélni — nem másutt valósulnak meg, mint ott, ahol szorongásaikkal együtt az álmok is keletkeznek. Ehhez pedig aludni kell, függetlenül attól, hogy mitől világosodik ki az éjszakai égbolt és mit jeleznek a radarok. Megkérdeztük a rendezőt: Milyen a téli tárlat? A Magyar Képző- és Iparművészek Szövetsége még májusban tette közzé felhívását a szalon jellegű Téli tárlat megrendezésére, a Műcsarnok összes termében. A kiírás így szólt: a kiállításon a szövetség tagjai vehetnek részt. Mindenki egyetlen művet küldhet be, és az zsűri nélkül szerepel a kiállításon. Havas Valériát, a tárlat rendezőjét kérdeztük a november 30-án nyílt (és egy hónapig látható) kiállításról: — Milyen volt à művészek érdeklődése? — ötszázhetven mű érkezett be, többségében festmények, grafikák. S bár iparművészeket is hívott a szövetség, csak kevés művész küldött be textilt és kerámiát. — A szövetségnek 1400 tagja van; E szerint a tagságnak több mint fele távol tartotta magát a rendezvénytől. Vajon miért? — Számszerűen így i.s sokan vesznek részt a tárlaton. De a színvonal meglehetősen t változatos. Olyan, amilyen a szövetség. Ügy vélem, főleg azok jelentkeztek a kiállításra, akiknek másutt nincs megjelenési lehetőségük. Jelen van ugyan jó néhány tehetséges fiatal művész, de hiányoznak a nagy nevek, az elismert egyéniségek. A mindenkitől egy mű látszólagos demokratizmusa alapján természetesen nem kaphatunk átfogó képet a jelenkori magyar művészet legfőbb fejlődési irányzatairól, e módszer nem reprezentálhatja az egymást erősítő, műfaji elhatárolódásokon túlmutató szellemi közösségeket, legfeljebb azt, hogy egy szövetségen belül mi minden létezik. Vissza kellene hozni a zsűrit? — Ha azt nem is, de valamiféle megkötöttséget a kiírásban igen. Ez a fajta látszólagos demokrácia nem vezet sehová. Célszerű lenne műfaji, tematikai feltételeket szabni, vagy például azt kikötni, hogy csak friss művekkel lehessen szerepelni, mérethatárokat megadni (mert akadt, aki nyolcméteres triptichont küldött be, ezzel más elől elvéve a kiállítási teret.) — Hogy lehet az ilyen „parttalan” anyagot kiállítássá rendezni? — A kiállításrendező feladatát abban látom, hogy megpróbáljon stiláris, gondolati egységeket létrehozni, öösszetar.tozó, egymást erősítő művek egymás mellé állításával, s így a közönségnek eligazítást nyújtani a műfaji, méretbeli kötöttségeket nélkülöző nagyszámú kiállítási tárgy között. A kiállításhoz katalógus nem készül, de a tájékozódást segítendő kiadunk egy kiállítói névsort és műtárgylistát. (kádár) Mikor és mivel zárjuk a napot? Évszázadok óta oktatnak bennünket arra, hogy nyugtával dicsérjük a napolt. Mi tagiadás: rűltkán jönnek olyan napok, amelyeket egyértelműen csak dicsérni lehet. Akkor legalább próbáljuk magyarázni — ez volt az alapgondolatuk azoknak, akik kitalálták a televízió Napzárta műsorát. S ha nem is mindent — hiszen olyan sok töntémik a nagy világban és a kis hazában 24 óra alatt —, legalább egy-két fontosabb dolgot, amiin el-elvátafkozgat- hafnaik szakemberek és laikusok, bármilyen hosz- szan. Mert aki fennmaradt az éjszaki órákig, hogy megvárja a Napzártáit, most már csak rászánja még azt a fél, háromnegyed vagy éppen teljes órát. MIT ÉS MIÉRT NEM OLVASNAK A KAMASZOK? be venni az iskolapadot koptató fiatal, és ha igen, mit kínál számára a könyvpiac? A szenvedélyességtől sem mentes kolléktív vizsgálat során a jelenlevők különböző olvasáskutatói elemzések eredményeivel is megismerkedhettek. Egyes könyvtárak tapasztalatai szerint Jókai, Verne. P. Howard, Móra, Fekete István, May Károly, Nemere a legkeresettebb szerzőik. Természetesen ez az észrevétel csak azokra vonatkozik, akik az iskola, a család vagy baráti tanács hatására egyáltalán betévednek a könyvtári polcok közé. A többség azonban — mint ahogyan ez a felnőtt lakosság esetében is elmondható — nem elsősorban olvasással és könyvtár - látogatással képzeli el szabad idejének eltöltését. A fenti alkotói sikerlista megerősítéséhez, átrendeződéséhez új művekre, a kamaszvilágot értő és azt ismerő remekekre lenne szükség. Ez azért is indokolt, hisz napjainkban az erőszak, a fércművek, az el- durvultság, a reménytelenségben üzleti haszonra törekvő igénytelenség egyre elviselhetetlenebb mértékben rajzolja át a magyar könyvkiadás térképé,t. A jó könyvek mellett természetesen az is fontos, hogy a felnőttek, a családok, a nevelők érezzék annak felelősségét. hogy a gyermekek lehetőleg mindenkor és mindenütt kiegyensúlyozott szellemi, érzelmi körülmények között nevelkedjenek, mert csakis ezáltal képesek az értelmes, a fejlődőképes életre. Hazánkban jelenleg mintegy 200 ezer a deviáns gyermekek száma. Jelenlegi és jövőbeni mostoha" sorsuk, életük kilátástalansága egyúttal érzékelteti a társadalom működőképességének zavarait. A kamaszirodalom megjelenésének egyik célja a múltban is az volt, hogy megteremthesse a „jóízű” beszélgetések feltételeit gyermek és felnőtt között, családban vagy éppen iskolai környezetben. A gyermekek — az őket körülvevő soksok új hatására — igénylik, hogy beszélgessenek velük és beszélgessenek róluk. Ennek nélkülözhetetlen szükségességét az írószövet- ségi tanácskozás résztvevői sem vitatták, bár azt nem tudni, hogy születnek-e a jövőben remekműveié a magyar kamaszirodalomban. A társadalmi átalakulás nemcsak a politikai intézményrendszer korábbi struktúráját változtatta meg. Megváltoztak a könyvkiadás feltételei, és ez nemcsak mennyiségileg, de szerkezetileg is megmutatkozik. Ma már mintegy négyszáz könyvkiadó zúdítja naponta termését az olvasóra. Többségük piaci ismeretekkel nem rendelkezik, a könyvkiadás szakmai ismereteinek elsajátításával legfeljebb véletlenszerűen és felületesen foglalkozott. Az eltúlzott mértéktelenség ismeretében az sajnos mg még megállapítható, hogy mostohagyerek a kamaszirodalom. és könnyebb a napi üzleti sikerek reményében közreadni egy-egy olcsó történetet, mint esetleg gyermek- és ifjúsági regényt írni napjaink történelmének oly sok megválaszolatlan kérdéséről. Ne felejtsük, hogy a gyermekkori eszményképek nélkül a holnapban bízni szinte lehetetlen. Maró ti István Qsakhogy közbeszólt a nézőközönség. Éppen azok, akiknek kezdettől fogva tetszett ez a műsor, de azért éjszaki nyugodalmukat sem szívesen kurtították meg. 1 Kifogásolták, hogy a Napzárta olykor a késő éjszakai órákba nyúlik, s ez a figyelemnek, a felfoghátó- ságnak a rovására megy. De — éppen, mert általában érdekesnek' találták — senki nem vonta kétségbe a Napizárta létjogosultságát. Mindez bizonyára elgondolkoztatta a Napzárta szerkesztőit. Először is létrehozták a Tv 2-ben az állandó szerkesztőséget: BaJó György, Sárdi Anna, Kótbi Judit szerkesztő és két gyártásvezető készíti a Napzártát hétfőitől vasárnapig. Legújabban azonban — megfogadva a közönség kiri- tikájált — nem mindig ezzel zárják a napot. A témák olykor kimerít- hetetlenek. A Napzérta szerkesztői nem „a gombhoz a kabátot” keresik, de mindenesetre a- témához a leginkább hozzáértőket. Ha pedig politikáról van szó (és leggyakrabban mostanában arról) a pártokat és más,, új és régi szervezeteket kérik fel: megfelelően viltakész képviselőiket küldjék a stúdióba. Az már a szervezetek belső ügye, hogy kitt tartanak erre alkalmasnak, Vagy éppen ki ér rá, ki vállalja a késői vitatkozást. No, meg az is: ki tud röviden és velősen érvelni. A műsoridőt — megintcsak a kritikáikat megszívlelve — korlátozták. Áltálában háromnegyed óra. Pszichológusok véleménye szerint — és a különböző közvélemény- kuitlatások is ezt látszanak alátámasztani — ennél hosz- szabb ideig csak egészen különleges esetekben, nagyon közérdekű, vagy személyre szólóan izgalmas -témákkal lehet az emberek figyelmét, érdeklődését fenntartani. S azt sem akármikor. A Napzárta szerkesztői ezért döntöttek úgy, hogy este fél tíz—tíz óra körüli- időpontra teszik a népszerű műsort, a hét öt munkanapján. Szombaton és vasárnap aztán lehet aikár éjfél után is, előtte vagy Utána kipihenheti magát részvevő és közönség (de még a szerkesztőség is). A kulcskérdés: kik vezessék a vitákat? Eleinte a televízió berkeiből hívtak műsorvezetőket, aztán néhány rádiós került sorra, de a keresés tovább folytatódik. Azt szeretnék, hogy a legjobb — a dolgok természetéből adódóan fővárosi — újságírók vállalnák a Nap- zár/ta vezetését. Ám nem elég, ha valaki jól tudja megfogalmazni gondolatait: a vitavezetés küllőn műfaj, amelyben nem hogy • napra, de percre készen kell lennie annak, aki többféle nézet, álláspont ütközésének középpontjában, a kamerák elé ül. S az sem mellékes, hogy —» elfogulatlanul vezesse a műsort. Lehet neki egyik vagy másik vitapartner rókon- vagy ellenszenvesebb, ezt nem éreztetheti a nagy 'nyilvánosság előlit. A Napzárta természeténél fogva élő műsor, hiszen minőig az „itt és mosi”-'böl. kell kiindulniuk, az éppen legidőszerűbb kérdésekkel foglalkozott eddig iis, s így akarják a szerkesztők a jövőben is. Olykor — egyáltalán nem véletlenül — az események elé mennek. Mint példám az úgynevezett sarkalatos törvények javaslatai esetében, amelyekről előbb zajlott vita a Napzártában, mint az Onszágigyű- lésen. Ugyanakkor az is kívánatos — sa közönség szerint —, hogy a viták közben egy-lkét film- vagy riport- rései et et játsszanak be. Ez színesíti, élénkíti a műsort. Kétségtelen, hogy az egymással szemben vagy egy asztál körül ülő emberek látványa egy idő után már fárasztó, bármennyire igyekszik az operator egyik arcról a másikra vagy magyiarázó- geszítilku'láló kezekre irányítani a kamerát. Ma. még a Napzárta keresi helyét. Lassanként kialakult állandósága, már van saját díszlétük, mindig ugyanott ülnek, vitatkoznak a műsorok meghívottal. Az első idők parttalan, hosszúra nyúlt víltái helyét mindinkább elfoglalják a tartalmas, továbbgondolkodásra késztető műsorok. . Létjogosultságát ma már senki sem vitatja. Hiszen napjainkban oly’ sok a fbn- tos kérdés, a nyilvánosság előtt: megtárgyalnivaló téma. Várkqlnyi Endre
