Nógrád, 1989. december (45. évfolyam, 285-308. szám)

1989-12-19 / 300. szám

Az AFP szerint: Greg Lemond a legjobb Az év végén szokásos „legjobb’’ szavazásokból az APP sem maradhatott ki. A francia hírügynökség sportzsurnalisztái nagyon szoros végeredményű vok­solással az amerikai kerék­páros Greg Lemond-ot vá­lasztották az év legjobb sportolójává. A Tour de France, vala­mint a hivatásos országúti világbajnokság idei győzte­se mindössze öt ponttal „győzte le” a nyugatnémet teniszcsillag Boris Beckert, és a 110 méteres gátfutás­ban új világcsúcsot felállí­tó amerikai atléta, Roger Kingdom sem sokkal ma­radt le mögöttük. A legjobb női sportoló a franciák szerint a svájci al­pesi síelő Vreni Schneider volt, a 7. helyre rangsorol­ták. Némiképpen meglepő, hogy az olasz úszó Giorgio Lam­berti a 6. helyre került, ugyanakkor a két holland labdarúgó szupersztárnak, Ruud Gulliitnak és Marco van Bastennek be kell ér­nie a 10., illetve 13. hely- lyel, és a „vasöklű” Mike Tyson is „csak 11.”. íme a szupersportolók 1989. évi rangsora az AFP hírügynökség szavazása sp­rint: 1. Greg Lemond (amerikai, kerékpáros) 188 pont, 2. Bo­ris Becker (nyugatnémet, te­niszező) 183, 3. Roger King­dom (amerikai, atléta) 175, 4. Javier Sotomayor (kubai, atléta) 163, 5. Alain Prost (francia, autóversenyző) 106, 6. Giorgio Lamberti (olasz, úszó) 80, 7. Vreni Schneider (svájci, alpesi síelőnő) 73, 8. Steffi Graf (nyugatnémet, teniszezőnő) 69, 9. Jeannie Longo (francia, kerékpáros­nő) 66. 10. Ruud Gullit (hol­land, labdarúgó) 60, 11. Mike Tyson (amerikai, ökölvívó) 5,2. 12. Wayne Shelford (új- zéiandi, rögbis) 48, 13. Mar­co van Basten (holland, lab­darúgó) 45. 14. Nick Faldo (brit, golfozó) 42, 15. Jan- Ove Waldner (svéd, asztali­teniszező) 34. Újra tanácskoznak a triatlonisták Múlt heti összejövetelük A csütörtöki összejövetelen után december 21-én 17.00 fogadják el szervezeti-mű- órakor Balassagyarmaton a ködési szabályzatukat, va- városi tanács épületében laimint választják meg a tanácskozik a Nógréd Me- szövetség elnökét és tisztség­gyei Triatlonszövetség. viselőjét. ASZTALITENISZ Az NB III. Márton-cso- portjai 6—7—8. fordulójának nógrádi vonatkozású ered­ményei: Balassagyarmat—Vác 2— 14. Győzött: Csépán 1, Da- róczi 1. Balassagyarmat— Jászárokszállás 16—0. A Jászárokszállás csapata nem jelent meg! Karácsond—Ba­lassagyarmat 7—9. Győzött: Lucska 4, Guth 3, Csépán 2. A bajnokság állása a 8. forduló után: 1. Ózd 2. Petőfibánya 3. Vác 4. Hatvan 5. Esztergom 6. Bélapátfalva 7. Karácsond 8. Balassagy. 9. Tokod 10. Jászároksz. 8 7 1 - 81-47 15 8 7 - 1 83-45 I4 8611 82-46 13 8413 78-5« 9 8413 82-56 9 8323 58-70 8 8125 53-75 4 82-6 45-83 4 81-7 54-74 2 81-7 34-94 2 ☆ A 9. fordulóban lejátszott találkozó eredménye: Balas­sagyarmat—Ózd 8—8. Győ­zött: Lucska 4, Guth 2, Csé­pán 1, Mészáros 1. LABDARÚGÁS Jótékonysági teremlab­darúgó-tornát rendezett Eger­ben a HBH Bajor Sörház egri baráti köre. A Kemény Ferenc Sportcsarnokban mintegy félezer néző előtt négy csapat — közöttük az SBTC-öregfiúk együttese — küzdött meg a győzelemért. Eredmények: HBH Egri Baráti Kör—SBTC-öregfiúk 4—2 (1—1). G.: Kiss T. 2, Kelemen 2, illetve Földi, Szoó. Old Boys Bp.—Egri öregfiúk 4—4 (2—0). A har­madik helyért: SBTC-öreg­fiúk—Old Boys Bp. 5—2 (2—0). G.: Szoó 4, Földi ill. Kovács, Horváth. Döntő: Eg­ri öregfiúk—HBH 5—3 (3-1). Á világ sportja — sorokban — Jacques Georges, az Európai Labdarúgó-szövet­ség francia elnöke, hivata­losan is bejelentette, hogy nem kívánja újirajelöltetni magát a posztra, az UEFA jövő év áprilisában esedé­kes máltai kongresszusán. Georges 1983 augusztusában került a szövetség élére, mi­után elődje, az olasz Arte­mio Franchi autóbalesetben életét vesztette. (SIZ, UPI) ☆ — Ausztriában, mind a nőknél, mind a férfiaknál az alpesi sísport képviselői érdemelték ki az esztendő sportolója titulust. A válasz­tás a nőknél Ulrike Maier fölényes győzelmét hozta, de még a második helyen is „szakmabeli” végzett. A fér­fiaknál Rudolf Nierliich kap­ta a legtöbb szavazatot. Nők: 1. Ulrike Maier (al­pesi sí). 2. Sigrid Wolf (al­pesi sí). 3. Barbara Paulus (tenisz). Férfiak: 1. Rudolf Nier- lich (alpesi sí). 2. Roland Königshofer (kerékpár). 3. Andreas Berger (atlétika). ☆ — A sokszoros országos bajnok gyorskorcsolyázónő, Némethné Hunyady Emese Ausztriában is egymás után gyűjti a hasonló címeket. A férjhezmenetele óta osztrák színekben versenyző, hosszú- korcsolyás a hét végén a sprintbajnoki aranyérmet érdemelte ki, miután 500 és 1000 méteren is fölényes biztonsággal utasította maga mögé a teljes mezőnyt. Az osztrák férfi sprintbajnok az olimpiai győzelemmel is büszkélkedő Michael Had- söhieff lett. Á 30. évad után Hatodik helyen végzett a Nógrád Volán sakkcsapata Az értékelés kedvezett a Nógrád Volán csapatának, a Szeged mindössze fél pontot szerzett s így a tar- jániak miután legyőzték a Tisza-parti sakkozókat, az egyenlő pontszám mellett megelőzték s végül a 6. he­lyen futottak célba. A Keleti csoport végeredménye: Ív MAFC Hl 10 - 1 99,5 2. Hajdúszoboszló 3. Utasellátó 4. Nyíregyháza 5. Makó 6. Nógrád V. 7. Szeged 8. Csepel 9. MMG 10. Gyöngyös Hl 8 1 2 97 Hl 9 - 2 94 11 5 1 5 79 11' 4 16 74 l'l 4 1 6 72,5 11 3 2 5 72,5 11 4-7 71,5 Hl' 5 15 71 Hl 4 16 70 11. Kazincbarcika 11 2 H 8 65,5 12. Kaiba 11 2 1 8 56 A 30. évadot kitűnő rajt­tal kezdte a Nógrád Volán sakkcsapata. Az első fordu­lóban, 8,5—5,5-re legyőzték a Nyíregyházát, majd ha­sonló arányban fektették két vállra a jó erőkből álló Makó csapatát is. Minden úgy ment, mint a karikacsapás, és két forduló után, a Nóg­rád Volán vezette a tabel­lát! Hogy ezek után, mi ját­szódhatott le a játékosok lelkében és fejében, nem tudni, ám biztos, hogy ró­zsaszín álmokat kezdtek szőni, dobogót álmodtak, mert a 3. forduló után, lát­ványos mélyrepülés kezdő­dött. A bajnok, a tavaly még OB I-ben szereplő MAFC- tól elszenvedett 8,5—5,5-ös vereség még elfogadható, reális, ám a Csepel is nyert a tarjániak ellen, s ez már egy kicsit kellemetlen volt. Es ezután jött a két nagy arányú kétszámjegyű vere­ség, a két nagy „zakó”! Az Utasellátó és a Hajdúszo­boszló is valósággal legázol­ta a tarjám csapatot, amely ezt a két vereséget nem tudta kiheverni az őszi foly­tatásra sem. Itt sorozatban újabb két vereség követke­zett — s ebben az volt a szomorú, hogy mindkettő „hazai pályán”. Az MMG és az igen szerény képességű kieső Kazincbarcika is nyerni tudott Tarjánban, 8,5—5,5Tre, illetve 8,6-ra. Csak a hajrá sikerült az el­képzeléseknek megfelelően, a tervek szerint. A Kaba és a Szeged elleni győzelem, s a Gyöngyös elleni 7—7, az előkelőnék mondható 6. helyet jelentette a Nógrád Volánnak. Bizony — sóhaj­tottak sokan — milyen más lett volna a helyzet, a he­lyezés, ha nem jön sorolt­ban a hat vereség. Pedig a régi gárda ezút­tal is a helyén volt, helyt­állt! A csapatban 22 játé­kos szerepelt, s közülük öten (Tóth L., Frinlk F., Gál G., Ponyi A. és Kassai S.), valamennyi mérkőzésen játszott. A legtöbb győzel­met Egyed és Ponyi szerez­te, mindketten ötször nyer­tek, míg a remis király Tóth L. 9 döntetlennel, őt Gál (8) és Kassai (7) 'követi. íme a teljesítménylista. Tóth László Frink Ferenc Istvanovszki Kálmán Egyed András Gál Gábor Ponyi Attila Ga l l ad János KIepej József Szabó Ervin Szarvas Sándor Kassai Sándor Nagy Mihály 11 2 9 - 6,5 Hl 2 5 4 4,5 8 1 5 2 3,5 9 5 3 1 6,5 11 2 8 1 6 Hl 5 3 3 6,5 H0 3 6 1 6 10 4 3 3 5,5 9 4 2 3 5 H0 3 2 5 4 11 1 7 3 4,5 9 2 5 2 4,5 Tóth László, az első táb- Ián ezúttal is remekelt. Egyedül maradt veretlen a csapatból! A hajrára Egyed András is magám talált, s ötös nyerőszériája önmagá­ért beszél. Százalékosan ő érte el a legjobb eredményt. Régi jó formájában küz­dött Ponyi Attila, és maga­biztos volt Gallai, Klepej is. Ezt mondhatjuk a plusz­ban maradt Gál Gáborról és Szabó Ervinről Is. Mindig van gyengébb teljesítmény is, hiszen a sakk is sport. Nos, ezúttal Frink, Istva- novszki, Szarvas és Kassai vott „halványabb” mint ta­valy. Sajnos, a csapat vége ezúttal is leült. Az ifisták gyenge teljesítménye már- már nem is meglepetés, öten játszottak sa 22 partiból, mindössze öt (!!) pontot szereztek. Mikor lesz újra olyan ifi kettőse a tarjáni csapatnak, mint ami­lyen a Klen ocaki—Hoffman, vagy az Egyed—Istvanovsz- kd kettős volt? Régi szép idők, dobogók. A többiek akiknek nevét nem említettük két-három partit játszottak és jói segí­tették a csapatot. Váradi Oszkárra, Simkó Jenőire, gondolunk. A szakosztály- vezető Tó»th Pál rövid ér­tékelése : — A magas táblákon be­jöttek az eredmények, saj­nos, az ifisták miatt kellett az idén is szerényebb he­lyezéssel beérnünk. Elége­dett vagyok a 6. hellyel, s biztos, hogy jövőre előbbre­lépünk, mert a fiatalok kö- zöitt egészséges rivalizálás kezdődött a csapatba kerü­lésért. Az idősebbek szak­mailag is foglalkoznak ve­lük. Ésszerű szerkezetátala­kítást is kell végrehajta­nunk, ami azt jelenti, hogy taktikailag szeretnénk meg­találni az egyes játékosok helyét a közép- és az aLsóbb táblákon. Ha ez sikerül, két 50 százalékos ifjúsági telje­sítménnyel, akár a dobogót is megpályázhatjuk. Ez röviden az OB II-ben, 30. évét töltő salgótarjáni sakkcsapat krónikája. Eh­hez csak annyit: jó tudni, hogy a mai pénzínséges vi­lágban, a Nógrád Volán Vállalata biztosítja a csa­patnak a CSB-szereplést, a játékosoknak az egyéni ver­senyeket, egyszóval: magáé­nak vallja a sakkcsapatot. (SZ. L.) Á Multi az élen Az elmúlt hét végén a negyedik fordulót bonyolí­tották le a£ elsőízben kiírt országos kajak-póló bajnok­ságban. A három kör után pontveszteség nélkül álló két együttes a Bp. Honvéd „A” csapata és a Multi kö­zül előbbi elvesztette ve­retlenségét, a klub ,.B” együt­tese késztette megadásra, így a Multi egeydül áll az élen. Eredmények : Bp. Honvéd „B”—Bp. Hon­véd „A” 3—2 (1—1), BSE—MAFC 3—1 (1—0). Szentendrei Vízmű—Bp. Spartacus 2—1 (1—0). Multi—Bp. Honvéd „C” 8—0 (3—0). BKV Előre—MTK-VM 6—1 (4—0). Az élcsoport állása:- 1. Multi 8 pont (22—2), 2. Bp. Honvéd „B” 7 (22—3), 3. Bp. Honvéd „A” 6 (21—4), 4. BSE 6 (11—7), 5. BKV Előre 5 (10—4). A góllövő listán az olim­piai és világbajnok kajakos Gyulay Zsolt (Bp. Honvéd „A”) áll az élen 11 találat­tal. A hölgyek körében egyre kedveltebbé válik a hidro- bictanfolyam, melyet a salgótarjáni uszodában tartanak rendszeresen. Szarvas Józsefné irányí­tásával húszórás tanfolya­mokon vízitornázhatnak a vállalkozó kedvű nők. Je­lenleg huszonheten gya­korolják az úszásvariáció­kat, a műúszást. —Rigó Tibor felvételei— az uszodában

Next

/
Thumbnails
Contents