Nógrád, 1989. november (45. évfolyam, 259-284. szám)
1989-11-06 / 263. szám
Labdarúgó HB III., Hátra-csoport Labdarúgó HB IL, Keleti csoport Csak a salgótarjáni csapatok jutottak pontokhoz 7 SKSE—Gyöngyös 0—0 Salgótarján, Kohász-stadion, 1000 néző, v.: Tajthy. SKSE: Oláh — Mihály, Ke- rényi, Andó, Rigó — Dóra, Sági. Bérezi, Palkovics (For- gács Cs.) — Tőzsér Zs., Tőzsér F. Edző: Horváth Gyula. A forduló legrangosabb összecsapása nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket. A Kohász-csapat — bár végig többet birtokolta a labdát — nem tudott érvé" nyesülni a vendégek végig a játék széttördelésére törekvő, rengeteg szabálytalankodással tarkított produkciója miatt, amelyeket a játékvezető rendre megtorlat- lanul hagyott. A hazai együttes azonban, ha kicsit jobban összpontosít, begvűjt- hette volna a három bajnoki pontot. Jók: Kerényi, Bérezi, Sági, Tőzsér Zs. Ifi: 2—3. — Balázs József — H. Gáspár SE—SBTC 0—1 (0—0) Nagygombos, 300 néző, v.: Farkas. SBTC: Szén — Ja- sziik, Sági, KajiLi, Kecskés — Tamási (Németh), Tolnai, Tóth E., L-ipták — Skoda, Novak. Edző: Szabó Géza. 48. p.: Tóth E. a játéktér közepén szerzett labdával, nagy lendülettel tört előre, majd 25 méterről óriási erővel bombázott a jobb alsó sarokba. 0—1. A mérkőzés kitűnő játékvezetés mellett zajlott, közepes színvonalú küzdelmes, de sportszerű volt. Az SBTC fegyelmezett, lelkes játékkal végig mezőnyfölényben játszva megérdemelt győzelmet aratott. Jók: Tóth E. (a mezőny legjobbja), Kajli, Lipták, Novak. — Oláh Dezső — Romhányi Kerámia— Hatvani KVSC 2—3 (1—2) Romhány, 300 néző, v.: Hermann. Romhány: Szu- nyogh — Józsa, Gál. Ka- liczka, Fillcz/ki — Sági (Keresztes), Benyó, Bera, Kot- tesz — Cseri, Zsidai (Varga). Edző: Pincze László. 23. p.: Zsidai—Cseri össz* játék után, Cseri lövése a kapufáról pattant a bal felső sarokba. 1—0. 30. p.: Ecker 30 méteres lövését Szunyogh elnézte, és a labda a léc alatt vágódott a hálóba. 1—1. 40. p.: Ecker szögletét Zombori a jobb alsó sarokba fejelte. 1—2. 83. p.: Kényszerítő átadás után, Gömöri lépett ki a védőik között és biztosan gurított a jobb sarokba. 1—3. 89. p. : Benyó átadásából Keresztes „lőtte ki'' a jobb felső sarkot. 2—3. Szikrázóan kemény mérkőzést vívtak a csapatok. A Kerámia az első félórában nagyon jól játszott, a vezetést is megszerezte, de az egyenlítő gól után, lendülete megtört, és az önbizalom nélküli további játék következménye csak vereség lehetett. Jók: Cseri, Józsa. — Kaliczka Dániel — Szolnoki VSE— Nagybátony 2—1 (0—X) Szolnok, 150 néző, v. : Márta. Nagybátony: Rédei — Molnár, Mákos, Baranyi, Mihalkó — Kiss Gy., Vere- bélyi, Oláh — Radies, Orosz, Varga (Kovács, Molnár). Edző: Toldi Miklós. 14. p.: Jegesi saját térfelén eladott egy labdát, Radies ezt kihasználva a kifutó Kiiss mellett a kapu jobb oldalába gurított. 1—0. 65. p.: A vendégvédők nagy hibáját követően Vadkerti csapott le a labdára, és nyolc méterről a jobb sarokba passzolt. 1—1. 82. p. : Kunt, a vendégek kapujának előterében Rédei leütötte, amiért a játékvezető kiállította a vétkes kapuvédőt, és 11-est ítélt. A büntetőt Bust értékesítette. 1—2. A fiatal vendégcsapat nem játszott alárendelt szerepet, de nem tudtak élni ezúttal sem a megszerzett vezetés adta lélektani előnyükkel. Jók: Kiss Gy., Oláh, Radies. Nézsa—Bag 0—1 (0—0) Nézsa, 400 néző, v.: Tóth B. Nézsa: Kucsera T. — Prontvai, Bera, Ambrus, Varjú, Kucsera B. — Pavlik, Gáli, Zsirai —1 Fenyvesi (Zaty'kó), Túri. Edző: Polák Viktor. 47. p.: Kapu előtti kavarodás után, Gerendái egy méterről gurított a kapuba. 0—1. Az első félidőben egyenrangú ellenfelek küzdöttek egymással. A második játékrész kezdetén bekapott gólt követően a hazai csapat egymás után alakította ki a jobbnál jobb helyzeteket, de nem sikerült gólra váltani fölényüket. így a szerencsésebb csapat jutott a három bajnoki pont birtokába. Jók: Kucsera T., Ambrus, Varjú. Tóth József Jászberény—Bgy. HVSE 5—1 (3—1) Jászberény, 400 néző. v.: Molnár. Bgy. HVSE: Halász — Gyetvai (Gáspár), Pingiczer, Slechmann, Pau- mann Cs., — Földvári J., Földvári G., Kovács, Orosz — Zsidai (Zólyomi)' Mis- kolczi. Edző: Dávid Róbert. 3. p.: Mosonyi jobb oldali beadását Ládi a bal felső sarokba fejelte. 1—0. - 13. p.: Kovács beadását Mosonyi élesen a kapuba lőtte. 2—0. 19. p.: Horváth lövése a kapus lába között jutott a hálóba. 2—1. 44. p.: Bukhár 35 méteres szabadrúgása a jobb sarokban szakította meg útját. 3—1. 63. p.: Juhász átívelését Kovács, a kapu bal oldalába bólintotta. 4—1. 85. p. : Bató 40 méteres keresztlabdája után, Szabó 14 méterről értékesítette a helyzetet. 5—1. Az eredmény önmagáért beszél! Jók: Orosz, Horváth, Földvári J. További eredmények: Apc—Volán Rákóczi 0—0, Gödöllő—Törökszentmiklós 2—2. A BAJNOKSÁG ALLÁSA 1. Gödöllő 12 8 3 1 25-12 27 2. Hatvan 12 84 32-17 24 .3. Bag 12 7 3 2 22- 9 24 4. SKSE 12 7 3 2 14- 9 24 5. Jászberény ,12 6 3 3 23-13 21 6. Gyöngyös 12 5 5 2 21-11 20 7. Rákóczi 12 4 5 3 12- 7 17 8. SBTC 12 5 2 5 17-14 17 9. Apc 12 5 2 5 18-18 17 10. Törökszentm. 12 5 2 5 21-23 17 11. Romhány 12 4 3 5 22-21 15 12. Bgy. HVSE 12 4 1 7 7-23 13 13. Szóin. VSE 12 3 2 7 10-24 11 14. Nézsa 12 3 2 * 16-32 11 15. Gáspár SE 12 3 1 8 10-18 10 16. Nagybátony 121 11 7-26 1 Az NB l-ben történt Csepel—t). Dózsa 1—3, (1—1). Csepel, 3000 néző, y.: Győri. Gl. : Jakab (4. p.), ill. Schróth (14. p.), Schróth (67. p.), Katona (11-esből, 84. p.). Veszprém—Váci Izzó 1—1 (1—1). Veszprém, 3500 néző, v.: Hartmann. GL: Bognár (39. p.) ill. Kerekes (27. p.). Rába ETO—Ferencváros 2—2 (1—1). Győr, 4000 néző, v.: Varga. Gl.: Sullivan (18. p.), Pintér (öngól, 85. p.), ill. Kincses (45. p.), Páling (46. p.). Békéscsaba— Siófok 1—0, (0—0). Békéscsaba, 3000 néző, v.: Vágner. GL: Csa- nálosi, (11-esből, 59. p.). Haladás—MTK-VM 1—2 (1—0), Szombathely, 8000 néző, v.: Huták, GL: Csertői (3. p.), ill. Balogh (60. p.), Balogh (65. p.). Vasas—Pécsi MSC 0—1 (0—1). Fáy u., 4000 néző, v.: Puhl. GL: Bódog (40. P). 7. Videoton 8. Bp. Honvéd 9. Debrecen 10. Haladás 11. Siófok 12. Békéscs. 13. Veszprém 14. Rába ETO 15. Váci Izzó 16. Csepel 13 4 5 4 10-13 17 13 4 4 5 14-15 16 13 4 4 5 10-12 16 13 4 4 5 15-19 16 13 3 6 4 10-12 15 13 4 3 6 8-15 15 13 2 8 3 7-10 14 13 2 4 7 11-14 10 13 1 7 5 9-14 10 13 - 8 5 7-19 8 Bp. Honvéd—Videoton 2—2 (1—1). Kispest, 1500 néző, v.: Plasek. GL: Csehi (30. p.), Csehi (65. p.), ill. Petres (26. p), Máriási (69. P.) Tatabánya—Debrecen 1—0 (0—0). Tatabánya 2000 néző, v.: Bay. GL Vá- czi (58. p.) A bajnokság állása: 1. Ü. Dózsa 13 9 1 3 20- 9 28 2. MTK-VM 13 9 1 3 19- 8 28 3. Pécsi MSC 13 7 5 1 21- 8 26 4. Ferencv. 13 6 4 3 20-11 22 5. Tatabánya 6. Vasas Totóeredmények 1. Kaisersl.—Borussia D. 2-2 x 2. Hamburger SV—1. ,FC K. 0-2 2 3. Bayer U.—Nürnberg 3-3 x 4. Bayern M.—Werder B. 1-1 x 5. Essen—Bayreuth 3-0 1 6. Verona—Inter. 0-3 2 7. Cesena—Ascoli i-0 1 8. Florentina—Bologna 0-i 2 9. Milan—Juventus 3-2 1 10. Ancona—Pisa 1-1 x lit. Padova—Reggiana 0-0 x 12. Torino—Cagliari 1-0 1 13. Barletta—Como 1-0 1 Pótmérkőzések : 14. Itnterhac.—Schalke 04 2-1 1 l3 6 1 6 8- 9 19 15- Wattens.—Fortuna K. 2-0 1 13 5 3 5 13-14 18 16. Meppen—Kassel 0-1 2 Pompás győzelemmel a Közép-csoportban St. Síküveggyár—Szarvas 2—0 (0—0) Salgótarján, 1500 néző, v.: Zvolenszky (Mester, Birin- csik)- Síküveggyár SE: Hi- esz — Gyetvai, Babcsán, Králik — Zsély, Juhász, Hodúr, Kölln, Stark — Garai Cs., Balogh. Edző: Szalay Miklós. Szarvas: Hanyecz — Gebri, Hegyi, Nagy M., Szemere — Búzás, Garai T., Bakai, Aranyos — Csák, Sebők. Edző: Pallagi Róbert. Csere: Szemere helyett Lipták a 46., Csák helyett Csalos az 58.. Gyetvai helyett Paumann a 61., Kölln helyett Balga a 85. percben. Gólszerzők: Hodúr az 56., Zsély a 72. percben. Sárga lap: Nagy M. a 37., Hegyi a 76. percbenSzögletarány: 6—2 (5—1) a Síküveggyár SE javára. Élénk iramban kezdtek a csapatok, de a nagy rohanás közben mind a két oldalon elég sok hiba csúszott a játékba Ebbe persze az is nagyban közrejátszott, hogy az előző napj esőzéstől vizes, sáros talaj elég gyakran megtréfálta a mérkőző feleket. A vendégek birtokolták kezdetben némileg többet a labdát, de folyamatos játék nem nagyon alakult ki, a támadók sokáig a kapuk tájékára se jutottak. Elég unalmas volt a találkozó, a közönség hangulatát tovább rontotta a sok apró szabálytalanság, amellyel elsősorban a vendégek próbálták megtörni a játék folyamatosságát. A félidő derekához érve alaposan rákapcsolt a hazai csapat. Szakítva addigi biztonsági játékával. egyre többször közelítette meg a vendégek tizenhatosát. A 28. percben Garai Cs. jobb oldali beadása Nagy M. lábán irányt változtatva a bal kapufáról pattant vissza a mezőnybe, öt perc múlva Kölln szabadrúgását fogta biztosan a vendégek kapusa. A 37. percben Nagy M. Kölln buktatásáért kapott sárga lapot. A megítélt szabadrúgást Stark 20 méterről a bal felső sarok mellé lőtte. Két perccel később Hodúr 16 méteres bombája irányt változtatott egy védő lábán, de Hanyecz remek vetődéssel hárított a jobb sarok elől- A félidő utolsó percében Balogh labdájának az oldalháló állta útját. Szünet után még nagyobb erővel támadott a hazai csapat. Kölln csavarása alig kerülte el a jobb felső sarkot. majd kisvártatva góllá érett az üvegesek fölénye. Az 56. percben Stark meredek szöktetésével Hodúr lépett meg a jobbösszekötő helyén, bevezette a labdát a tizenhatosra, kicselezte a kapust, majd éles szögből a háló közepébe helyezett. 1—0. Sürgetőbb lett egyszeriben a vendégeknek is, egyre többször indultak portyára a hazaiak kapujának irányába. így lüktetőbb, változatosabb lett a játék. Ennek ellenére a 72. percben növelte előnyét a nagyszerűen küzdő üveges gárda. Kölln középen a tizenhatoson tovább játszotta a labdát, amely átcsúszott az egymásra hulló védők és a kapus alatt, majd a tisztán álló Zsély elé került. akinek nem okozott gondot öt méterről az üres kapuba gurítani. 2—0. A 76. percben Hegyi buktatta a kitörő Baloghot, ami ért joggal villant az orra előtt a sárga lap- A találkozó befejező negyedórájában tovább folyt a lankadatlan küzdelem. A szívvel, és helyenként szemre is tetszetősen futballozó hazai csapat azonban továbbra se adott esélyt a jó pozícióban lévő vendégeknek. Az üvegesek megérdemelten szerezték meg a számunkra oly fontos három pontot, s lépett előre jókorát a bajnoki tabellán. Az egész csapatot dicséret illeti, különösen jó teljesítményt nyújtott Kölln, Hodúr és Stark. Balás Róbert A csoport további eredményei: Kazincbarcika— Szolnok 3—1, Mezőtúr- Éger 0—2. Kecskemét—Baja 3—1, D. Kinizsi—Szeged SC 0—1, Sz. Dózsa—BVSC 0—2, Metripond—DMTE 2—1, Nyíregyháza—Diósgyőr 0—1. A bajnokság 1. Szeged 2. Kazincbarcika 3. Metripond 4. Kecskemét 5. BVSC 6. Eger 7. Szarvas 8. DMTE 9. Debr. Kinizsi 10. Nyíregyháza 11. Sale. Síküveg 12. DVTK 13. Baja 14. Szolnok 15. Szegedi Dózsa 16. Mezőtúr állása : 12 9 3 - 19- 4 30 12 8 1 3 21- 9 25 12 6 3 3 21-11 21 12 6 2 4 21-18 20 12 6 2 4 16-16 20 12 5 2 5 18-18 17 12 4 5 3 12-14 17 12 2 7 3 17-16 13 12 3 4 5 10-10 13 12 3 4 5 9-13 13 12 3 3 6 16-18 12 12 2 6 4 14-19 12 12 2 5 5 12-16 11 12 2 5 5 14-21 11 12 2 5 5 10-17 11 12 2 5 5 12-22 11 Hegyei I. osztály Otthonában kapott ki a múlt heti listavezető Mohora—Szécsény 1—I (1—0). Mohora, 300 néző, v.: Tálas. Mohora: TRESÔ — Molnár, ROBB, BENDIK, Kukucska (Rácz), Csernyik, HORNYÁK, NAGY, Szvák, Antoni, Raczka. Edző: Baranyi Béla. Szécsény: Szigeti — VERBÖI, Kiss, Heiser, Kovács, Huszár, Szita, VASKOR, Tóth, Geczkó, (Bor- bás), RIGÖ. Edző: Vidomusz Tibor. Küzdelmes mérkőzésen a hazaiak győzelmet érdemeltek volna. GL: Szvák ill. Vaskor. Ifi: 0—9. —Pavlokin— Karancslapujtő—Kistere- nye 0—1 (0—1). Karancslapujtő, 500 néző, v.: Kriva- nek. Karancslapujtő: Fodor — Földi, HORVÁTH, OSGYÁNI, Cseh, Sólyom, Rozgonyi G. (Berta), Hegedűs, Rozgonyi T., Tőzsér, Orosz (Jakubovics). Edző; Tóth László. Kisterenye,: SUSÁN — Szekula A., Varga, Hegedűs, Szekula B., Szabó Gy., Szabó L. (Kaszás), Kiakuk, Honti, Bertók, SZOMORA. Edző: Szabó György. Kemény mérkőzésen a helyzeteit elhibázó hazaiak ellen büntetőből nyertek a vendégek. GL: Szomora (11-esből). Ifi: 1—5. —Lavaj— Pásztó—Bércéi 4—2 (2—1). Pásztó, 350 néző, v.: Laczkó. Pásztó: Halasi — Nagy, CSÉPE, Borsik, Kelemen, Alapi, (Bagyinszki), Géczi, LÁSZLÓK, Veres (Zeke) TARI, TOTH, Edző: Csorba Tibor. Bércéi : Kovács — TAMÁS, KISS J., Molnár, Klucsik, Brányik, Nagy A., Matyóka, KISS L., Torna, Gyurcsek. Edző: Kecskés József. A végig többet támadó hazai csapat megérdemelten nyert. GL: Tóth 3, Lászlók ill. Kiss J., Tamás (11-esből). Ifi: 2—3. —Bazsó— Héhalom—Érsekvadkert 1—3 (0—3). Héhalom, 200 néző, v.: Márton Zs. Héhalom: SAMU — Farkas F., Kiss Gy., Oldal, Zsiga (Za- char), Pusomi, Szűcs J., Horváth, (Kovács), Dombi, Gyetvai, MOLNÁR, Edző: Gyetvai Mátyás. Érsekvadkert: Jambrich — Szabó, GARAMVÖLGYI, Veres, Balga, FILIP, PURUCZKI, NÓGRÁDI, CZINEGE, Ur- bán, (Vitéz), Gulyás, (Rácz). Edző: Zahoreczki János. A lelkes vendégcsapat megérdemelten győzött. GL: Czinege 2, Nógrádi ill. Zachar. Ifi: 2—13. —Kiss— őrhalom—ÖMTE 2—1 (1—0). Örhalom, 100 néző, v.: Sütő, Örhalom: PINTÉR, — KOMJÁTI, NAGY M., Csernyik F., Kalmár, Hodá- szi J„ HODÁSZI, F., CSÁBI, Gáspár (Varga), Szerémi (Bojtos), Stolcz. Edző: Bo- zányi István. ÖMTE: Hulit- ka — Szekeres, Jánosi, Angyal, Mag (Zabari), Fiikor, Miklós, KIS-SIMON, (Szabó L.), Tóth, SZABÓ T., BlRÓ'. Edző: Kriskó Lajos. Kemény mérkőzésen a győzelmet jobban akaró hazai csapat nyert. Gl.: Nagy M., Csábi, ill. Fiikor, Kiállítva: Hulitka, Jánosi, Ifi: 6—0. —Bozány— Szőnyi SE—Mátranovák 1—0 (0—0). Jobbágyi, 150 néző, v.: Taskó. Szőnyi SE: Bús — Fáczán, TÖRÖK, UN- GI, PÉTER, KÉRI, KISS, Petre (Sándor A.) Soós, Molnár, SÁNDOR I., Edző: Sándor László.' Mátranovák: Mezei J. — Vanó, Lakatos, Mezei I., Danyi (Almádi), TÓTH, RÁCS, CSIKÓS, Szabó, Végh, (Baranyi), Bakos. Edző: Simon Gusztáv. A tartalékos hazai csapat megérdemelten nyert. Gl. : Sándor A., Kiállítva: Lakatos, ill. Soós. —Papp— SVT SC—Salgó öblös SC 2—1 (1—0). Salgótarján, Forgács-telep, 400 néző, v.: Lánczos. SVT SC: Baár — BOZÓ, NYERGES, Fancsik, BERKI, Oszvald I., DRAJ- KÓ, Tóth Z., Simon J. (Bol- lók), Keleti (Gyebnár), Csikós. Edző: Gáspár Mihály. Öblös SC: Angyal — Sütő, Selmeczi, Lukinich, Tari, Oláh Zs., (Kőházi), Gál, Simon I. (Novák), Simon A., Ács, Jenei. Edző: Simon Imre. A szerencsésebb csapat nyert. GL: Fancsik, Simon J., ill. Ács. Ifi: 0—4. —Gyebnár— N. Volán—Nagylóc 5—2, (1—1). Baglyasalja, 200 néző, v. : Káposzta. Volán Toldi, — Rusznyák, Miklós, PÓ- CZOS, Juhász, (Sági)., MÁTRAI, Velki, CSONGRÁDI, Mocsányi, (Bódi), Németh, KUN. Edző: Patkó József. Nagylóc: Ispán — FILKOR, Kozma, Szabó, Strehó I., (Oláh E.), CSIK, Fábián, KELEMEN, Strehó S., Szőke, Makkai. Edző: Gyebnár Gyula. A lelkeses játszó vendégekkel szemben második félidei játéka alapján, megérdemelten nyertek a közlekedésiek. GL: Mátrai 3. Németh, Kun, ill. : Makkai, Csik. Ifi: 5—0. —Végh— A bajnokság állása: 1. Pásztó 2. K.-lapujtö 3. Szécsény 4. Szőnyi SE 5. Kisterenye 6. N. Volán 7. Salgó Öblös 8. örhalom 9. Mátranovák 10. Mohora 11. ÖMTE 12. SVT SC 13. Nagylóc 14. Bércéi 15. Érsekvadkert 16. Héhalom 12 7 3 2 22-12 24 12 7 2 3 26-14 23 12 7 2 3 24-22 23 12 7 1 4 21-10 23 12 6 4 2 16-12 21 12 6 2 4 31-16 22 12 6 2 4 15-13 20 12 4 7 1 13- 9 19 12 5 3 4 16-13 18 12 4 5 3 16-17 17 12 4 1 7 25-24 13 12 3 4 5 10-22 13 12 3 2 7 18-22 11 12 3 1 8 16-24 10 12 1 3 8 13-31 6 12 - 4 8 7-33 <