Nógrád, 1989. november (45. évfolyam, 259-284. szám)
1989-11-27 / 281. szám
2 noc;kai) 1989. NOVEMBER 27.. HÉTFŐ Pillanatképek Nógrádból (Folytatás az 1. oldalról.) urnával. Igen a válasz, így a férj otthon szavazhat- ' Szabó Sándor vasúti tisztnek röviden ecsetelik hogyan kell szavazni, gyorsan közbevág, tudja mi a teendő. Azért jött szavazni.* mert van véleménye a négy kérdésről. így kicsiben is alakítja a politikát. És egvmás kezébe adják az emberek a kilincset. Hogv mennyire éltek a lehetőséggel. a számlálásnál kiderül. nősebb eligazítás nélkül folyik a szavazás. Sorban érkeznek a patvarciak, jóllehet főleg az idősebbek. Azt mondják a fiatalokat délutánra várják- 11 óráig a 469 szavazó közel 40 százaléka adta le voksát... Érsekvadkerten a templomba ballagó öregek jó része a könyvtárban berendezett szavazóhelyiségbe tért be. A 2-es szavazókor bizottságának vezetője, aki ragaszkodott névtelenségéhez, csak annyit közölt, reggel hat óta semmilyen probléma A 23 balassagyarmati szavazókor közül a sorban a legutolsó a patvarcí volt. Meglehet, itt ejtették meg a legelső szavazatot, hiszen már 6 óra előtt néhány perccel valaki a volt tanácsháza előtt várakozott. A szavazatszedő bizottság egy helybeli, meglehet legöregebb tagja úgv mondta: ,.a patvarciak tudják, hogy mit kell csinálni...” Szavait látszik igazolni, hogv különem volt. Hogy hányán jelentek meg. nem árulta el, ám tény, ide is folyamatosan érkeztek a választópolgárok- A helyiség ajtajában Nógrádi László tanácselnökkel arról váltunk szót. „korrektebb Lett volna”, ha nemcsak a népszavazást kezdeményező pártok lehettek volna benne a szavazatszedő bizottságokban, hiszen a törvényesség mindenkinek az érdeke. Pásztó : „Kiengedték a gyeplőt a kezükből” A tegnap reggelre lehullott hóréteg is mintha a múltra borítana fátylat és a jövőbeni tisztaságot jelképezné. Ám a fagyos napfény gyorsan elolvasztotta azt a Cserhát és a Mátra déli lankáin. Felsötoldon az első szavazó a termet fűtő házaspár volt. A helyiség falán nemzetiszínű zászló lengett. Á 9-es számú választókerületben 11 órára százan szavaztak le. köztük Hikta Sándor, aki már sok választást megélt,- de most szavazott először. Vajon mi a véleménye? — Én MSZMP-tag voltam, de most egyetlen pártnak sem vagyok tagja. Itt a szavazatszámláló bizottságban sincs a pártok képviselője. őszintén megmondom, én ezzel az egész szavazási ..ceremóniával" nem értek egyet. Mibe kerül ez az államnak és az állampolgárnak? Ha ezt a pénzt az aprófalvaknak támogatásként szétosztották volna, akkor az itt élők tudnák, hogy mire és kire kell szavazni! Eldöntött tényekre minek szavazzak, arra viszont voksoltam, ami érint. A Cserhát völgyeiben meghúzódó kis településeken semmilyen különlegeset nem észleltünk. Valamikor nem ilyen külsőségek között zajlott a választás. A települések egymás között versengtek abban, hogy ki szavaz le elsőnek, akik nem tudtak elmenni, a lakásukon keresték meg őket. Ám más is „hajtotta" az embereket, nevezetesen az, hogy a település italboltját minél előbb kinyissák, de ehhez a szavazásnak be kellett fejeződni. Egy pásztói választópolgártól hallottuk mindezt, amikor az 1. számú választókörzetből igyekezett hazafelé. Pásztó 13 körzetében szavazhattak a város választópolgárai. A vízmű klub- helyiségében Saxinger László, a szavazatszámláló bizottság titkára arról informál, hogy 11 óráig a szavazatok egyharmadát adták le. Dr. Páger Tamás, az SZDSZ képviseletében kapott lehetőséget arra, hogy pártja nevében felügyelhessen és helyet foglalhasson a bizottság asztalánál. Ám mint kiderül, ők is utólag kaptak erre lehetőséget, és arra a kérdésemre, hogy hol a többi létező párt képviselője, az alábbi választ kaptam: — Nem jelezték igényüket. Az MDF pedig nem kapott az SZDSZ-hez hasonló jogot, mert nem ök kezdeményezték a szavazást. .. Pintér István és Páder József MÁV-nyugdíjasok nem sok időt töltenek a szavazófülkében. — Mi idejövet eldöntöttük, hogy miként szavazunk. Ismerjük a múltat, azt a 30 évet, amelyet ma oly sokan elítélnek. Kérem. nekünk volt munkánk, amelyet becsülettel elvégeztünk, és a fizetésből, családi összefogásból, állami támogatásból több családi házat tudtunk felépíteni. Mi ezért a munkásparaszt hatalomra szavaztunk. Nem vagyunk párttagok, de bízunk a kommunista pártok új vezetésében. Mi igazán nem tehetünk arról, hogy kiengedték a gyeplőt a kezükből. Mi tavaszra is tudjuk, hogy kire és mire kell . szavazni, de nem kell a munkásőrség. . . Taron a négy körzet egyike a művelődési házban volt. Mellette a presszó, ahová a szavazatot leadó választópolgárok egy részének a következő útja vezetett. Rent vita, győzködés... ebből tudtam következtetni arra, hogy. Sándor János rokkant nyugdíjas négy „igen"-net szavazott. Vajon miért? —• érdeklődtem indítékai iránt. — Én nem tudom, és meggyőződésem, a vidéki nép sem, hogy ki is lenne a legjobb köztársasági elnök. Ezt az Országgyűlésbe kerülök jobban tudják majd nálam. A másik érvem az, hogy nem kell több „kommunista szombat”, ezért szavaztam amellett, hogy a pártok kerüljenek ki a munkahelyről, mert munkájuk legnagyobb Szécsény. Vasárnap reggel, 6 óra. Nyílnak az ajtók, a költségvetési üzem, a városi tanács, 'a bútorgyári kultúrotthon, az Agrokémiai Vállalat, a Magyar úti, a Kossuth úti iskolák egy- egv helyiségében, valamint Pősiténypusztán, a ku-1 túrházban és Benczúrfalván a népházban. Szécsény nyolc szavazókörében megkezdődik a -népszavazás. A város még alszik. A november 26-ii hűvös, csípős reggel csendes. Az utcák kihaltak. Az utakon ás csak olykor-olykor surran el egy jármű. Amikor a sorok írója a 2-es számú választókor — a városi tanács — skavazóhelyiségébe ér, a részt ebben érződött. Nem értek egyet az adósságot és a költséget növelő munkásőrséggel sem. De ezek már eldöntött tények, most sem tudom, miért kellett erre szavazni — sorolja észrevételeit még a féldeci előtt. Bátonyterenyén. a Bányavárosban sem lehetett következtetni az igyekvő forgalom irányából arra, hogy hol lehet a szavazóhelyiség. A városgazdálkodási vállalat központjának a bejáratán egy kis lapon volt feltüntetve, hogy itt a f-es számú körzet. ..Félidőben" a 638 választó közül 230-an éltek állampolgári jogukkal. A szavazatszámláló bizottság ezt az arányt az előzetes ismeretek alapján jónak ítéli. A 227. szavazó Gagyi József né: — Nekem nem közömbös az, hogy ki lesz a köztársasági elnök. Szavazatommal ezt szeretném befolyásolni. A többi SZDSZ-es kezdeményezéssel egyetértek, de ehhez nem kellett volna népszavazás — ad hangot személyes véleményének. Bátonyterenyén sincs a szavazatszámláló ■ bizottsággá n pártképviselö. A HNF tartott erre igényt csupán. Egy idősebb asszony azért nem szavazott le, mert férje dolgozik, helyette pedig nem lehet szavazni és igy ő sem él a jogával. Jól emlékszem azokra az időkre, amikor az első választókat külön is köszöntötték. Számukra ez a felnőttkor kezdetét jelentette, sokan ma is őrzik az akkor kapott emléklapot. Nincs arról ismeretünk, hogy tegnap hány fiatal járult első alkalommal a: urnákhoz. Most mindenki első szavazó volt. Külsőség- mentes, csendes népszavazás részese. szavazatszámláló bizottság tagjai arról tájékoztatják, hogy pontosan 6 órakor egy idős házaspár már leadta voksát. Korai ébredésük oka az volt, hogy elutaztak a településről és mindenképp lakóhelyükön akartak szavazni. Gyors séta a költségvetési üzem, valamint a Kossuth és a Magyar úti iskolák felé. Mindénütit csend van. Szécsény is lassan ébred e vasárnapon. Aztán csak-csak jönnek sorban a szavazásra jogosultak, de nem sokan. Ahogy pedig a nap felkel és világosodik, a település is ébred. A forgalom és a mozgás egy szokásos vasárnapot idéz, de legalább emberekkel lehet találkozni, tőlük véleményt kérni. Egy férfit szólítok meg a buszmegállóban. Kérdezem, leadta a voksait? Mondja, igen, és felesége, valamint nagykorú gyermeke kicsit később majd ugyanezt teszi. Amikor arról faggatom, miiyen válaszokat adott, megjegyzi: ez nem tartozik senkire. Annyit azonban elárul. hogy a köztársasági elnök megválasztásában is szeretne részt venni... Nyolc iá;, tájban nagy a sürgés-forgás a városi tanácson. No. nem a szavazók rohanták meg az épületet, csupán az ,.üg\ eletes stáb” dolgozik. A nyolc választókor szavazatszámláló bizottságainak csomagolják össze a meleg lángotokat, töltik termoszokba a teát és kávét. Hosszú lesz társadalmi aktíváinknak is ez a nap. .. Dr. Verebé'yi Gábortól, a városi tanács vb-titkárától arról érdeklődöm: van-e valamilyen különös, erdekes infoimácicjuk? Mondja, nem szolgálhat ilyennel. Ha csak azzal nem, hogy éikezett hozzájuk telefonhívás ágyban fekvő betegtől, aki szavazni szeretne. A kérés pedig — ez esetben — pa- i ancs. Ahogy múlnak az órák, egyre inkább mozgalmasabb lesz a város. Szavazással kapcsolatos részeredmények ugyan nincsenek, nyilvánvalónak tűnik, hogy sokan távol maradnak a szavazástól. És mégis. Érdekes módon, ahol az ember megáll egy-egy csoportnál a központban. mindenütt a nép-, szavazás a politika a téma. A városközponti újságospavilon előtt többen egybehangzóan állítják: ez az egész szavazás komolytalan. Miéit van minderre szükség, amikor a parlament a szavazólapon feltüntetett három kérdésben már döntött? Ez egyébként sok ember indoka is. amiéit távol marad a népszavazástól. A nyitva tartó vendéglátó-ipari egységekben is a szokásos vasárnapi forgalom tapasztalható. A Márka presszóban két férfit szólítok meg kíváncsiskodva: voltak-e. mennek-e szavazni? Egyikőjük név nélkül hajlandó véleményt mondani. Rétságon a népszavazás és a búcsú egy napra esett. A tanáccsal szemben a tsz- iroda előtt felállított vásári sátrak között nem túl nagy a tömeg, de azért akadtak bámészkodók. A művelődési központban felállított szava-- zóhelviségben Tyekvicska Árpád, a szavazást kezdeményező Szabad Demokraták Szövetsége balassagyarmati csoportjának egyik képviselője fogad. — Főként az idősebbek és a középkorosztály jött el eddig — mondja majd hozzáteszi: a fiatalokat ők is későbbre várják. Rövid számolás után megtudom, a körzetre jutó 920 szavazó.- polgár közül déli 12 óráig csaknem négyszázan voksoltak. Gond. probléma itt sem volt. nyugodtan és kisebb hullámokba érkezve ..népszavaztak" a rétságiak. A Hunyadi Jánosról elnevezett rétsági laktanya hatalmas kultúrtermében a színpad előtt állt a két sza— Tudja. nem vagyok nagy politikus. meg nagy gazdasági szakember sem. De. amikor „fent” már döntöttek. akkor minek ez a cirkusz?! És állítólag a nép- szavazt s» 200 millió forintba keiül. Megengedheti ez1 ma- magának az ország gazdasága? — Engem meg a sok plakát. meg a tévéreklámok zavartak meg — fűzi hozzá a másik. Nem is tudom. mire szavazzak, ha elmennék, de nem megyek. Egy közelben álló fiatalember szól közbe: — Én meg voltam szavazni, Bixt'.-san jól „csináltam", mindenütt az Igent ikszeltem be... Dél van. Ebédidőhöz közeledve, újra csendesednek Szécsény utcái. Hiába no, a hét végi szokások. Később újabb információkkal gazdagodok. Ezek várhatóan szavazás végén is helytállóak. Sokan voltak olyanok, akik családjuk nevében érkeztek szavazni. Természetesen, nem volt erre módjuk. Az is megtörtént, hogv a szándékai szerint távol maradni kívánó állampolgár a fentiek ismeretében elment választókörébe voksolni. Több telefonos kérés érkezett még a nap folyamán betegektől, akik élni kívántak lehetőségeikkel. így a szavazat- számláló bizottságok felkeresték őket. Egyébként más különös, ezen a napsütéses, ám hűvös vasárnapon Szécsényben nem történt. vazóurna. A sorkatonákból álló szavazatszedő bizottság elé délig másfél száz rétsági kiskatona járult, hogy éljen alkotmányos jogával. Igaz, rontotta a statisztikát, hogy látogatás lévén a többség nem a népszavazással törődött. De többen jelezték, amint a hozzátartozók távoznak, szavazni fognak. Gondoltak a szolgálatban lévőkre is. Épp miattuk kisebb hosszabbításra lehet majd számítani- 28 Rétságon szolgáló fiúnak a lakóhelye szerinti tanács nem küldte meg a „céduláját”. Ök otthon szavazhattak. Az összeállítást írták: Ádám Tamás, Hla- vay Richárd, Vaskor István, Rácz András. Balázs József. A kéneket Kulcsár József készítette. Szécsény: „Ez az egész komolytalan” Rétság : 99 Főként az idősebbek”