Nógrád, 1989. november (45. évfolyam, 259-284. szám)
1989-11-23 / 278. szám
NÓGRÁDI TÁJAKON. :j§* sEji '\:g^x^yr:wil'e, E jyyyfrri? j»üü'Tr"V ^dfcJSglwliipiBdBÆftrzJ^ * ÁSÓK FÓRUMA A viszonylag rövid idő után újra módosították a földtörvényt. A társadalmi, gazdasági fejlődés felgyorsítása, a gazdaság struktúrájának megváltoztatása szükségessé tette az állampolgárok és gazdálkodó szervezetek, a kis- és nagyüzemek esélyegyenlőségének a megteremtését. Ennek egyik lényeges eszköze a föld forgalomképességének biztosítása, a szükségtelen hatósági beavatkozások visszaszorítása. A kiadványban feldolgozták a földről szóló módosított 1987. évi I. törvény teljes anyagát, különös figyelemmel az Országgyűlés 1989. júniusi ülésén elfogadott változtatásokra. Így például olvasható, hogy megMegjelent a Házi Jogtanácsadó szűnt a magánszemélyek lakástelek- és termőföldtulajdonának korlátozása, változtak a szövetkezeti földtulajdon és föld- használat szabályai, lehetőség nyílt a differenciált földmegváltás megfizetésére, bővült az illetményföld-használatra jogosultak köre, korlátozták a nagyüzem erőfölényét a földrendezéssel kapcsolatos eljárásokban, változtak » művelési kötelezettség előírásai. A gazdasági társaságokról szóló törvény a szövetkezeteket is versenyhelyzetbe kényszerítette. Szükségessé vált, hogy Itt is kialakuljanak azok a vagyoni feltételek, amelyek az önkéntesen elhatározott átalakulás végrehajtásához elengedhetetlenek. Biztosítani kellett tehát a termelőszövetkezetekben is a tulajdonosi szemlélet erősödését, folytatni azoknak a jogi kötöttségének az oldását, amelyek a szövetkezetek gazdálkodását főként a földtulajdon és föld- használat területén korlátozták. A Házi Jogtanácsadó kapható az újságárusoknál, előfizethető a postahivatalokban. A Salgótarján és Vidéke Afész minden év vége felé számadást készít a tagsággal kapcsolatos — közös célú — kiadások fel- használásáról és még adódó lehetőségekről. A novemberi igazgatósági ülésen került sor erre az összegzésre, amelyből az vált ismertté, hogy év közben 276 ezer forint ilyen célú felhasználás történt, s még további 12S ezer forint támogatásra van lehetőség. Ebből elsősorban az idős, rászoruló szövetkezeti tagok segélyezését oldják meg. Az eltogadott határozatnak megfelelően működési körzet területén, a helyi, intézőbizottságok javaslata alapján 113 tagnak összesen 40 ezer forint értékű vásárlási utalványt osztanak ki a napokban- Az utalványokat december 24-ig válthatják be a szövetkezet boltjaiban. A 300 és a 600 forint közötti támogatás látszólag elenyésző, de az idősek ezt másként, — hálás köszönettel — veszik, és a szövetkezet gondoskodását látják az évről évre visszatérő akcióban. A még felhasználható keretből kulturális célokra 28 ezer forintot fordítanak, ebből jut a Somoskőújfalui kultúrotthonnak a somoskői könyvtárnak a karancskeszi művelődési háznak, a kis- hartyáni óvoda és az etesi citerazenekarnak. Sportcélok támogatására 35 ezer forintot fordítanak melyből a vizslási, karancsaljai. ka- rancsberényi, karancslapuj- tői. etesi, a síküveggyári munkás szövetkezeti szekció, a ceredi és sóshartyáni sportkörök, valamint a ceredi diáksportkör részesül. Szociális célokra is jut 18 ezer forint. Bizonyára megörül a szilaspogonyi öregek napíkölriotthona, a salgótarjáni városi Vöröskereszt, a •Gyermek- és Ifjúságvédő Intézet, a szövetkezet nőbizottsága és a mozgáskorlátozottak egyesülete a nem várt támogatásnak. Figyelmesen az utakon Pszichés állapot és közlekedés A gépjárművezetésre való alkalmasság konkrét — az adott pillanatra érvényes — megállapítása a gépjármű- vezetőik egyik felelősségteljes elhatározása, döntése. Ha kizárjuk a döntéskörből azokat a mások által is látható, érzékelhető. eseteket, amikor valaki nagyon lázas, vagy a „lumbágójá- tól'’ alig tud mozdulni vagy annyit ivott, hogy tántorog stb, stb. még mindig megmaradnak — a kívülről alig er/.ékelhető — pszichés jellegű „rossz állapotok”, amikor az egyén nem ura a döntéseinek. Patyi György közlekedési pszichológus egyik dolgozatában azt írja a közlekedő emberről; — egy másodperc alatt 10 eseményt képes egyidejűleg észlelni, észrevenni, de csak 1 döntést tud hozni és végrehajtani! — két másodpercenként nem vesz észre egy apró, de adott esetben fontossá válható eseményt, jelzést. jelenséget és emiatt téves döntést hozhat. — Minden két órában előfordulhat egy olyan hiba, ami majdnem baleset okozója és csak mások ^segítségével lehet a bajt elkerülniAmit a pszichológus mond, az a minden vonatkozásban egészséges gépjármű- vezetőkre igaz. Gondoljuk el, hogy mennyire megszaporodnak a téves döntés lehetőségei akkor, ha nem tudjuk a családi vagy munkahelyi problémáinkat „levetni” a motor beindításakor, az első manőver (mozgás) végrehajtásakor. Több túlterhelt gazdasági vezető vallja és mondja, hogy részére a gépjárművezetés kikapcsolódás. Ez igaz! De azért igaz, mert a gépjárművezetéssel járó felelősség, figyelem-összpontosítás egy pillanatra sem engedi meg a „másra gondolást”, tehát az illetőt kikapcsolja a napi gondokból. Az érzelmekről azonban helytelen lenne csak mint negatívumról beszélni. A „jó érzések” segítői a biztonságos közlekedésnek. Gondoljunk csak arra, hogy mennyire megváltozik a hangulatunk, ha valaki lemond „elsőbbségéről” és beenged. tovább enged, helyet ad, biztatóan reánk mosolyog! Biztos — ha lelkileg egészségesek vagyunk — mi is igyekszünk majd segíteni a közlekedő partnereinketTalán a mi udvariasságunk lesz az ok arra, hogy a másik lelkében egyensúly, az emberek elfogadása ébredezzen és a közlekedő partnereit elfogadja, megértse, segítse. Fix meggyőződésé több szociálpszichológusnak, hogy a jó, az együttlét elfogadása. ugyanolyan »ragályosan terjed, mint az agresszivitás, a mások megelőzése, hátrányos helyzetbe hozása. Naponta, minden alkalommal, amikor a gépjárművel bekapcsolódunk a forgalomba, bizalommal — ha ez nem megy —. semleges érzésekkel tekintsünk a többi közlekedőre. Ha van elég lelkierőnk, igyekeznünk udvariasak, segítők lenni, hátha mi indítjuk el a „jó hullámot”, az emberséges kapcsolattartást. Meggy az NDK-ba, uborka az NSZK-b Szövetkezeti támogatás a rászorulóknak B efejeződött a gyümölcs- és zöldség- féleségek feldolgozása a Salgótarján és Vidéke Áfész tartósítóüzemében. Jelenleg a már tartósított termékek csomagolása és kiszállítása folyik. Az NDK- ba 310 ezer üveg meggy-, illetve cseresznyebefőttet, az NSZK-ba 50 ezer üveg csemegeuborkát — a közismert okok miatt a megrendelt mennyiség egynegyedét — míg a Szovjetunió részére 105 vagon ötliteres kiszerelésű vegyes da'rabos savanyúságot szállítanak a Hungaroflucton keresztül. Panaszkodókról panaszkodik levelezőnk ,Az orvosom nyugodt életmódra kért” Járom a város utait. Ráérek, mert nyugdíjas vagyok. Sétálgatnom kell, mert orvosom ezt javasolta. Nyugodt életmódot írt elő. De akkor minek javasolja a sétát, az utakon? Ott mindenki panaszkodik az életre. Már lehet akár hangosan is átkozni másokat. Nem lehetek nyugodt, mert sajánlom a panaszkodó embertársaimat. Ha vigasztalni próbálom őket, rám mordulnak, — „könnyű lehet nekem ha mindennel elégedett vagyok" — mondják. Ha nem szólok bele a vitákba, úgy ferde szemmel néznek rám. Nekem nincs okom a panaszra, mert még ötven évvel ezelőtt az ország hárommillió koldusa közé tartoztam. Ma viszont, — igaz, 32 évi muhka után megrokkantam, de ingyen orvosi ellátásban részesülök, ingyen kapom a gyógyszert, és még karácsonyra is kapok kétezer forint ajándékpénzt, a nyugdíjam mellé. A feleségem ugyanennyit. Akkor minek panaszkodjak? És kinek? Miért? Hiszen élek. mert sétálgatok. A különféle rezsiket még eddig mindig időben kifizettük, mert tudjuk mivel tartozunk államunknak. A feleségem mindenben az olcsó holmit szereti és a csarnokban is csak a hatósági olcsó húsokat vásárolja. Nem is szabadna ennem téli szalámit és más drága dolgokat, mért az orvosom diétát javasol. Betartom a tanácsokat. Krumplit eszem rendszeresen. Nem is tudnék miért panaszkodni, mert soha nem Levél Zagyvapálfalvárol ' Kié a járda a Déryné úton? ■ A Déryné úton lakom, ott. ahol a járdát már az autók foglalják el. Ezért kérdezem, hogy a járműveké-e vagy a gyalogosoké a járda? Ebben az utcában már sok baleset volt. Most legújabban egy kamion okoz balesetveszélyes helyzetet, hogy a járdán parkírozik és beláthatatlanná teszi az utat. Ebbe a járműbe rohant bele nemrég egy autó és majdnem ehhez hasonló eset ismétlődött meg- A gépjárművezető az utolsó pillanatban kerülte el az ütközést, de ezáltal az út mellett lévő kukákat sodorta el, ezek közül többet nekitolt a „kockaépületnél” lévő másik személykocsinak, majd az út másik oldalán lévő járműnek csapódott. Egy kis idővel ezelőtt éppen erre haladtunk, mi lett volna akkor, ha éppen ott tartózkodunk? Arra már csak gondolni sem merünk, ha az iskolából ebben az időben jönnek a gyerekek! Amikor szerelik a kocsikat is, a járdára raknak mindent, és olajfoltok jelzik ezt. Ha nem akarunk elcsúszni, az úttest közepén kell haladni. Ez a járda- szakasz a Déryné út 2. számú épület előtt és mögött van.. ■ Hatósági intézkedést vár ez ügyben : Vass Andrásné Salgótarján, Déryné út. 2. volt kocsim, hétvégi telkem és házam. Nincs világútlevelem, eddig sem voltam soha külföldön és minek mennék ezután? Minek nekem a fagyasztóláda, hiszen a fagyasztott húsban kevesebb a táperő, mint a krumpliban, és a hagymában. Ezért sajnálom az utca emberét, kiknek többsége állandóan ideges, krízisállapotban van és nem tudok segíteni rajta, mert nem érzem át betegségüket, és nem tudok gyógyszert a panaszokra. Panaszkodik a tervezett benzináremelés hallatán az autós, mert a családban lévő három autó közül egyet majd pihentetni kell. Panaszkodik a nagymama, mert a hároméves unokájának vásárolt öröklakást kénytelen volt ideiglenesen kiadni az IBUSZ-nak a rezsiköltségek miatt. Sajnálom a panaszko- dókat, mert ilyen zaklatott állapotban nem lehet intenzíven dolgozni sem. Sétálgatok, mert ráérek. És a séta egészségesebb mint a zsíros étel. Drukkolok a panaszkodókért, hogv ne jusson idejük a munkára, mert csak így érhetem el nyugdíjas társaimmal, hogy 30—40 évi nehéz és becsületes munka után ingyen lesz saját lakásom, mert egyre több szociális otthon néven ismert szegény- és menház építését tervezik az illetékesek. Akkor majd csak a kertben fogok sétálgatni, gondtalanul és nem kell sajnálkoznom a szegény panaszkodók megoldhatatlan problémáin. Mező Sándor Salgótarján Születésnapi tortatortúra Gyermekem születésnapjára egy héttel korábban rendeltem egy tortát Szurdokpüspökiben, a pásztói áfész tulajdonában lévő kisvendéglőben. November 10- én, délután 4 órakor nagy boldogan mentünk a gyerekekkel a tortáért. A vezető közölte, hogy sajnos a gépkocsivezetőtől a tortát nem vették át, mivel erősen sérült volt, és úgysem vittük volna el. A szállító személy közömbösen azt felelte: „Ez van, és ha nem tetszik, akkor menjünk Pásztora gépkocsival és mutassuk meg, hogyan szállítható sérülésmentesen," és ezzel a tortát visszavitte. Mi ketten ott álltunk bé- nultan, szótlanul, ez az eset tisztára ledöbbentett, hiszen mi van akkor, ha lakodalomba rendelek süteményt tortát. Régebben Gyöngyösről szállították a süteményt, mégpedig kiválóan. Érdekes, hogy soha egy sem sérült meg. Az illetékeseknek el kellene menni Gyöngyösre, egy kis tapasztalat- szerzésre, hogyan kell a lakossági igényeket maradéktalanul kielégíteni. Mi falun élők tisztában vagyunk azzal, hogy a városi ellátás színvonalát nem érhetjük el, de a pénzünkért tisztes árut kérünk cserébe- Különben vasárnap Salgótarjánból — kórházi látogatásból hazafelé — sérülésmentesen szállítottuk el az ott vásárolt tortát. Juhász Ferenc Szurdokpüspöki Összeállította: Rácz András