Nógrád, 1989. november (45. évfolyam, 259-284. szám)
1989-11-16 / 272. szám
GYASZJELENTES Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a legdrágább feleség, édesanya, nagymama, gyermek és testvér, HLAVAJ ISTVANNÊ (Mártlka) a Centrum Aruház volt dolgozója 50 éves korában, türelemmel viselt hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése 1989. XI. 21-én, kedden, (14.30 órakor lesz a forgácsi temetőben. Emlékét örök szeretettel és tisztelettel megőrizzük. FÉRJE, GYERMEKEI, UNOKÁI, SZÜLEI. TESTVÉRE KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Ezúton (nondunk hálás köszönetét a Belügyminisztérium, a Határőrség Országos .parancsnoksága, a Balassagyarmati Határőrség területvezetésének, személyi állományának, az állami és társadalmi szerveknek, a rokonoknak, barátoknak, ismerősöknek, akik szeretett halottunk, VINCZE ZOLTÁN határőr ezredest utolsó útjára elkísérték, sírjára a kegyelet virágait elhelyezték, vagy egyéb módon részvétüket nyilvánították. A GYASZOLÖ CSALÁD Ezúton mondunk hálás köszönetét a rokonoknak, ismerősöknek és mindazoknak, akik7 szeretett halottunk, FÖLDI LASZLO temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek és mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. GYASZOLÖ CSALÁD Hálás köszönetét mondunk mindazoknak, akik szeretett halottunk, MENCZEL ERNŐ temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek és mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. GYASZOLÖ CSALÁD ÜJ! ÜJ! VlZUMGYORS- SZOLGÁLAT! Pl. török vízum már 2 nap alatt! Budapest V., Október 6. u. 14. Telefon: 06-1-111-5502. Ügyintézést postai úton is vállalunk! A Nógrád Megyei Sütőipari Vállalat felvételre keres salgótarjáni lakosokat gépkocsivezető munkakörbe. Jelentkezés: Menczel Sándor szállításvezetőnél, Salgótarján, Rákóczi út 146. sz. alatt. BÉRBE ADJUK vagy közös vállalkozásra APPORTKÉNT FELAJÁNLJUK pásztói telephelyünkön lévő területeinket — 108 négyzetméter javítóműhely — 288 négyzetmétér fedett csarnok — 271 négyzetméter műhely — 76 négyzetméter iroda Energia- és szociális ellátás biztosított. Érdeklődni: Pásztó, 256. sz. telefonon, Horváth Károly telepvezetőnél. Jó kereseti lehetőséget biztosító munkahelyet kínál az ÖTVÖZETGYÁR ÉRETTSÉGIZETT FIATALOK! A Salgótarjáni Ötvözetgyár az egyre bővülő exporttevékenysége, valamint a hazai piaci feltételek kedvező irányú változása miatt, azonnali belépéssel felvételre keres fizikai munkakörbe: automatikusan működő őrlő- berendezés-kezeiő szakembereket. A munkakör betöltésének feltétele: építővagy gépipari középfokú képesítés. A folytonos munkarendben foglalkoztatott dolgozók részére 11 000 —13 000 forint közötti jövedelem biztosított. Érdeklődni és jelentkezni az ÖTVÖZETGYÁR személyzeti és munkaügyi osztályán (10-066/35) lehet. A Salgótarjáni öblös- üveggyár felvételre keres — LAKATOS szakmunkásokat. Munkarend: 1 műszakos, illetve folyamatos, 6+2-es. Bérezés: a kollektív szerződésben foglaltak alapján, megegyezés szerint. Jelentkezni lehet: Salgótarjáni Öblösüveggyár. munkaerő-gazdálkodási osztály, Salgótarján, Hajek R. út 1. 6—14 óráig. Telefon: 10-433/284 mellék. Burkolólapvásár! 5—30 °/o engedménnyel Minden termékünket termelői áron kínálunk vásárlóinknak, mely további 10 százalék megtakarítást jelent önnek! CSAK ROMHÁNYBAN Mintaboltunk: Romhány, Kossuth u. 73. sz. Telefon: 27-11345 27-12134 27-12268 Nyitva tartás: hétköznap 7—15,30 szombaton 7—12,00 óráig. November 18-án szombaton, ERZSÉBET-NAPI VÁSÁR a Pásztói Áfész Áruház kötött-divatáru és konfekcióosztályán. Minden női pulóvert és blúzt 20 százalék engedménnyel kínálunk kedves vásárlóinknak. Erzsébét-napi ajándékát nálunk vásárolja meg. COOPWORM Ilyen még nem volt Salgótarjánban, dolláros boltbao forintért! Nyitás: novemberben. Salgótarján, Tanácsköztársaság tér, pavilonsor. COOPFORM KFT. A Szegedi Ékszer (nóckádker) és Könnyűfém Kisszövetkezet nemesfém-felvásárlást és -értékesítést rendez. — arany-, ezüsttárgyak felvásárlása, — készpénzért történő eladása, — használt-rtört aranyért új arany ékszert adunk és csak a munkadíjért kell fizetnie. Sok szeretettel várjuk a Lakberendezési Áruházban 1989. november 17-én és 18-án. DEBRECENI KÖTÖTTÁRUGYÁR ENGEDMÉNYES VÁSÁRT TART: férfi-, női, gyermek- és csecsemő-, valamint bakfis- és kamaszpulóverekből. Ezek a termékek nagy választékban és olcsón kaphatók. Salgótarján, József Attila Művelődési Központ nyugdíjas-klubhelyiségben. Árusítás: naponta 10—18 óráig, szombaton 10—13 óráig tart. V A Magyarnándori Tisztelt vásárlók, Állami Gazdaság értesítem önöket, hogy külterületi MEGNYITOTTAM parcellákat értékesít, zöldség-gyümölcs, a Balassagyarmat csemegeüzletemet. közelében lévő Hosszan tartó nyitva Galiba-pusztán, a műtartás 7—22 óráig, út mellett, vasárnap 7—12 óráig. 30 Ft/négyzétméter Szeretettel várok minegységáron. den kedves vásárlót. Érdeklődni a gazdaság Salgótarján, Arany J. szügyi központjában út 2. sz. alatt. lehet. Telefon: BalasFiúcskái Józsefné sagyarmat, 81-21. magánkereskedő APRÓHIRDETÉSEK ALLAS Irodai takarításra takarítónőt keresek, délutáni el foglialts ággal. Jelentkezni lehet : Garancia Biztosító Rt., Salgótarján, Felszabadulás út 4. 8—10 óráig. ANGOLUL és magyarul jól tudó. német any any ed vű gépé s züz e mimé rmok állást keres. Cím: Dittrich, Hollókő, Inform.-iroda. JÁRMŰ SZKIf sátras utánfutó eladó. Ugyanott garázs kiadó. Érdeklődni : 16 órától. Salgótarján, Martos Flóra út 28. FELÚJÍTOTT 1200- as Lada-karosszéria és -alkatrészek eladók. Érdeklődni lehet : Klsterenye. Wesselényi út 5. Vas, du. 17 Arától. KILENCÉVES 1300- ais Zsiguli teljesen felújítva, kifogástalan1 állapotban eladó. Érdeklődni : délután 16—18 óráig, telefon: Salgótarján, 11-694. ZD-s 1200-as Zsiguli kitűnő állapotban, felújított motorral, friss műszakival sürgősen eladó. Salgótarján, Baglyasalja, Frankel Leó út 14. hófehér ötajtós 1500-as Volkswagen Golf jó állapotban, 4 éves motorral, friss műszakival, 210 000 Ft-ért családi okok miatt sürgősen eladó. Kisebb cserét beszámítok. Érdeklődni : Zagyva- pálfalva. Déryné út 19. IV/18. 16—18 óráigELADÓ új Lada 2107-es személy- gépkocsi. Érdeklődni : este 5 után, Salgótarján, Kun B. u. 39. OPEL Ascona 1,6 dízel. 5 ajtós. 6 éves, kitűnő állapotban eladó. Magyar, Szurdokpüspöki, Dózsa út 12. TI frsz. 126-os Polski sürgősen eladó. Érdeklődni : Pásztó, Kis út 7. Két és fé( éves dízel Robur eladó. Gál Tibor, Nagyke- resztúr. Lenin út 12. TIZENKÉT éves kis Polski friss műszakival eladó. Nagy- bátony. Bányász út 13., fszt. 4. TZ4K—14B traktor tartozékokkal eladó. Rétság, Takarék út 20. IFA billenős teherautó érvényes műszakival jó állapotban eladó. Érdeklődni : Bodor Ferenc, Bátomyte- renye, Felszabadulás út 13. II/2. UAZ terepjáró szgk., hajtókar csapágyhibás, vizsgára előkészítve 35 000 Ftért eladó. Érdeklődni : munkanapokon : Pásztó, 389 telefonon. KIFOGASTALAN állapotban levő IN frsz. 1200-as Zsiguli eladó. Mátrasző- tős, Tanács út 26. TN-ES Wartburg, érvényes műszakával, jó állapotban eladó. Érdeklődni: Jobbágyi, ltp. 10. IfI/2. Kiss. ELADÓ Skoda gépkocsi 120 L 3 éves. Cím: Balassagyarmat, Mikszáth Kálmán Út 45. JO állapotban levő 1500-as Lada, friss műszakival, olcsón eladó. Érdeklődni : Salgótarján, Kistarján út 2. v/2. Nyerges György. ELADÓ NISAalvázba épített 2 hengeres dízelmotoros. platós munkagép. Diósjenő, Szabadság út 70. csur- ja. ZN-ES Wartburg olcsón eladó. Gulyás László, 3052 Csécse, Rákóczi út 13. ELADÓ JK-S, 1300-as Lada, 90 lóerős, felújított motorral, karosszériával és futóművel, rádiós magnóval, kitűnő állapotban. Érdeklődni : Huszár Tibor, Salgótarján, Kilián krt. 33. VW rendszámú 2 hónapos Dacia TLX- kitűnő állapotban kicgéizí tőelemekkel, rádiós magnóval, sürgősen eladó. 2671 Örhalom, Ifjúság út 2. * INGATLAN GARÁZST vennék, vagy bérelnék. Ajánlatokat: 12-367, vagy 13-828 telefonra kérek. SÜRGŐSEN eladó OTP-örökilakás. Balassagyarmat, Nógrádi-láp. 12., 4/3. BALASSAGYARMATON eladó 1 -f 2 félszobás távfűtéses OTP-öröklalkás. Balassagyarmat, Rákóczi út. 75. II/6. Imre. Érdeklődni : mindennap 5—6 között. KISTÉRÉN YÊN, OTP-öröklakást környékbeli kertes családi házra cserélném. Érdeklődni : IS óra után Kisterenye, József A.-lítp. 4/A. III/l'l. SZÊCSÊNY központjában, Petőfi utca 28. alatti ingatlan eladó. Érdeklődni : Gintliné, Nagy- tarcsa, Petőfi út 46. Bővebb felvilágosítás : Olaj Dezső, Szécsény, Komjáthy út 2/a. GARÁZST bérelnék Kemerovón és környékén. cím : Salgótarján. Kemerovo krt. E/8. II/2. SORHÁZBAN levő családi ház eladó, vagy 3 szobás társasházi lakásra cserélhető. Szécsény, Dózsa út 65. LAKAST vennék készpénzért Balassagyarmaton, a Le- niir»-]akótetepen, második emeletig. Ajánlatokat : este 559. telefonra. ADÁSVÉTEL king galambok olcsón eladók. Kovács Gyula. 3163 Ka- rancsság, Kossuth út 66. 20 kilowattos motor sürgősen eladó. Alsótold, Toldi út 23. Érdeklődni : egész nap. Telefon: 36. DIGITALIS vissz- hangosító garamijával eladó. Pásztó. Kölcsey út 12. III TI. TOSHIBA video 50 db műsoros kazettával eladó. Huszár, Balassagyarmat, Baj- csy-Zs. út 25. PRÉMGÖRÉNYEK kedvező áron eladók. 200 ezer Ft OTP-hitel, takarmány és 5 éves prémvásánlásl szerződés biztosítva. Érdeklődni: 17 órától, hét végén. . egész nap. Gulyás László, 3052 Csécse, Rákóczi út 13. RÉGISÉGEKET veszek, tonett és antik bútorokat, faliórát. kandallóórát, márkás zsebórát és karórákat, festményeket, dísztárgyakat, pórcelánfejű babát, 5000—20 000 forintig. Tűzzománo medálokat 1000— 10 000 forintig. Hagyatékot is megveszek. cím : Jakab László, 2766 Tápió- szele, pf. : 31. VEGYES 170 cm magas, 38 éves elvált férfi, aki egy gyermek apja, keresi korban hozzáillő nő ismeretségét, házasság céljából. Gyermek nem akadály. Leveleket „Karácsony” jeligére a kiadóba kérek. HETI egy alkalommal keresek maisz- szőrt. Andó Sán- dorné, Salgótarján, Lőwy S. út 5. TTI/14. Telefon: 10-970.