Nógrád, 1989. október (45. évfolyam, 232-257. szám)
1989-10-11 / 241. szám
NÓGRÁDI TÁJAKON... ÉRKEZEl^^lilI^^ ÚTTÖRÖSAROK #r\ »Barátunk az újság« Add tovább! Barátunk a fénykép Ezzel a címmel indul — immáron tízéves múltra visszatekintve — az a 3 feladatból álló játék, amelyben általános iskolában, úttörőházban, művelődési házban működő gyermekfo- tószakkör kollektívája részt vehet. Nevezési lapot kitölteni nem kell. A jelentkező szakkörök részvételi szándékukat azzal nyilváníthatják ki, hogy a jelzett határidőre beküldik pályamunkáikat. A játék végén a tfz legjobb kollektíva között kerül felosztásra az a 20 ezer forint értékű tárgyjutalom, melyet az Öfotért Vállalat ajánlott fel. Emellett a játékban résztvevő szakkörök legtehetségesebb fotósa (vagy fotósai) részt vehet majd Zánkán a 100 férőhelyes fotós szaktáborban, ahol a jó eredményt elérők még egyéni jutalomban is részesülnek. 1. sz. feladat : KÉPESLAPOK LAKÓHELYETEK NEVEZETESSÉGEIRŐL Minden fénykép képeslappá válik, ha a hátoldalára bélyeget ragasztunk, megcímezzük és postán küldjük el annak. akinek szántuk. Mindössze arra kell ügyelnünk, hogy a kép mérete 10x15 cm legyen és lehetőség szerint kartonvastagságú. Ha nincs kéznél szabvány méretű — un. WPC — fotópapír, akkor használjatok 13x18 centi- méterest, szűkített képkivágással, s utólag ollóval vágjátok le a felesleges részeket. Hogy mit ábrázoljanak a képeslapok? Ebben szabadon dönthettek ! Jellegzetes épületeket, népi építészeti emlékeket, népviseletet, műemlékeket, városképeket. a lakóhelyeteket körülvevő szép tájat, kopjafát a temetőből, díszes kaput, a legjobb épületeket, egyszóval: bármit, amit szeretnétek megmutatni szű- kebb hazátokból. Beküldendő: 10 db 10x15 cm-es méretű fekete-fehér papírkép. Ebből 1 db képeslapot postán, képeslapként kell feladni, míg a többi 9 fotó együtt, borítékban is elküldhető. Határidő: 1989. november 15. Maximális pontszám: 20 pont. Postacím: BARÁTUNK A FÉNYKÉP. Gvermékfo- tószakkörök Országos Módszertani Központja, Balatoni Ottörőváros, Zánka. 8250. A fénykép hátoldalán tüntessétek fel a szerzők nevét és a szakkör címét! (a 2., és 3. sz. feladatot folyamatosan közöljük!) ☆ A zánkai fotósszakkör anyagából szeptemberben kiállítást rendezett az Ofo- tér.t Vállalat bemutatótermében. Innen indult országjáró útjára a közel 200 gyermekalkotás, amelyek között salgótarjáni pajtások fotói is láthatók. A kiállítás anyaga kölcsönözhető, ezért iskolagalériák. művelődési házak figyelmébe ajánljuk. Az igényeket és időpontokat a fent jelzett postacímen lehet bejelenteni. Szederszürefen Mint minden évben, az idén is a tsz segítségére sietett a 8. osztály. Most a szeder szedésénél segédkeztünk. Az iskola előtt volt a gyülekező, ahonnan a tsz- busza szállított minket a szüretelés helyére. A hatalmas szemek szinte kínálták magukat, amelyek hamarosan vödreinkbe kerültek. A szederszedésnél öt láda volt a legkevesebb, amit teljesítenünk kellett. Munkánkat megfizették. A pénz fele az úttörőcsapaté, a másik fele pedig az osztályoké maradt. Kicsit fáradtan, de azért örömmel vártuk a másnapot, hogy újra mehessünk dolgozni. Sinka Nóra Diósjenő ősi állatok nyomában A jobbágyi természetkutató szakkör első túráját kerékpáron tette meg. Útirányunk: Szurdokpüspöki kovaföldbá- nya. Célunk: ősi állatok nyomainak keresése a köveikben. Szakkörünk tagjai nem kerekeztek hiába. A máló körzetben sok sást, csigát, halat találtunk, ami azt bizonyítja, hogy itt tenger volt. Több mint egy órát töltöttünk keresgéléssel. A legszebb darabokat ki is állítottuk. Ezután nyársalás következett. A jól és kellemesen eltöltött túránkat reméljük követi a többi. TÜRAVEZETÖNK : Jancsó Gvörgy. TUDÓSÍTÓ: Kis Renáta. HegIskolánk tanári karét is minket, ^clíák< >kat milyen suliink a halál, Ez a nagy veszteség kihatással von ágy a tanárainkra, mint miránk, tanulókra, A tanítás ugyan megkezdődött, de saines e két tanárnő már soha többé nem fogja számon kérni tudásunkat. Nagyon hiányoznak közölünk, Mindkét szeretett tanárnőnk emlékét örökké megőrizzük. Szalvaí Mihály Alt, hk. Budapesti kirándulás Október 1-jén kirándulást szerveztünk Budapestre. Először a Thália Színházba vezetett utunk, ahol a ,.Komisz kölyök naplója’’ című színdarabot tekintettük meg. Az előadás jó volt, de emellett megragadott bennünket a varázslatos színpadi technika is. Ez után, a Vidám Parkba mentünk, ahol két órán át szórakozhattunk. örültünk e napnak, s reméljük sok ilyen kellemes utazásnak nézünk még elébe. Kecskés Ildikó St. Szalvai M. Ált. Isk. REJTVÉNY Helyik sportág? A legyező hat sávjába beírandó meghatározások mindegyike C betűvel kezdődik. Ha ezeket a szavakat helyesen írjátok be, akkor a külső körben elhelyezkedő betűk, folyamatosan összeolvasva, divatos sportág nevét adják. 1. Vízi jármű, 2. Hiányos, 3. Bokréta, 4. Lábbeli, 5. Csendre int. 6. Teherkocsi bányában. Beküldési határidő: október 20. A borítékra, vagy levelezőlapra írjátok rá: ÜTTÖRÖSAROK, rejtvény. Címünk: NÓGRÁD szerkesztőség, Salgótarján, Palócz Imre tér 4. Múlt heti fejtörőnket azok fejtették meg helyesen, akik a 2-es mozaikda- rabot találták feleslegesnek. Könyvjutalmat nyertek : Angyal Zsolt Zagyvaróna, Bertók Richard Örhalom, Berkulya Ilona Dejtár, Fodor Nóra Salgótarján, Veres Katalin Szécsény. A nyereményeket postán juttatjuk el részetekre ! Sarokszerkesztő : Kovács Margit Ózonlyuk: mégsincs baj? Nincs semmi bizonyíték arra, hogy az aerosolos flakonokban és a hűtőszekrényekben használatos hajtógáz (CFC) rombolja a légkör ózonrétegét. A kérdés körül tapasztalható „szervezett pánik”-ot a klór— fluor—szén gázkeverék (CFC) gyártásával foglalkozó nagy vegyipari csoportok táplálják — vélekedett hátfön Haroun Tazieff francia vulkanológus az AFP hírügynökségnek adott nyilatkozatában. A tudós így reagált egy új-zélandi tudóscsoport pár órával korábban nyilvánosságra hozott munkájára, miszerint az Antarktisz felett most megfigyelt ózonlyuk tavaly ugyanekkora volt, tehát nem nőtt. Tazieff szerint az ózonlyuk mindig is létezett és annak köszönhető, hogy a déli félteke 6 téli hónapjában hiányzik az ultraibolya-sugárzás. Az ózonpajzson található lyuk csak a Déli-sarkon figyelhető meg a nyár beköszönte előtt, októberben. A nyári hónapok alatt a lyuk lassanként betömődik és a napos évszak végére eltűnik — mondta.” A tudós úgy gondolkodik, hogy ha a CFC valóban rombolólag hatna az ózonpajzsra, akkor felettünk kellene a légköri hiányosságot tapasztalni, hiszen a szóban forgó gázkeverék 80 százalékát az északi félteke országaiban állítják elő. Ezzel szemben eddig csak a lakatlan Déli-sark felett figyelték meg. Szerinte a korábban a CFC gyártásában monopolhelyzetben lévő nagy vegyipari cégek kiáltják azt ki veszélyesnek és sürgetik más, nehezen előállítható, — tehát a szegényebb országok ipari gyártásában megvalósíthatatlan — helyettesítő hajtóanyag előállítását. Tazieff megalapozatlannak tartja azt a félelmet, hogy az ezredfordulóra ezzel összefüggésben megszaporodik a rákos megbetegedések száma. Két éve üzemel a felújított határátkelőhely Parassapusztán, ahol három-három sávbai tudják fogadni a ki- és beutazó állampolgárokat gépkocsijaikkal. Az őszi napokban isl több ezren lépik át a csehszlovák—magyar közúti határt. A két szomszédos ország lakóin kívül _ Lengyelországból, Jugoszláviából és az NDK-ból érkező turisták kelnek át többségében megyénk legnagyobb 'átkelőhelyén. —RT— Uj sütőipari termékek Bővíti áruválasztékát a Nógrád Megyei Sütőipari Vállalat, melynek elsődleges feladata szűkebb pátriánk lakosságának sütő- és édesipari termékekkel való ellátása. A vásárlók 13-féle kenyér és csaknem 20 fajta péksütemény között válogathatnák. Kenyérből évente mintegy 15 ezer tonna, péksüteményből közel 54 millió darab kerül ki az üzemekből. Az új termékek közül az egészséges táplálkozást segíti elő a Palóc joghurtos kenyér, a Rózsi kenyér és a Rózsi kifli. A diétás és a diétát kiegészítő áruk sorában található a Natúr búza-rozs kenyér, a sae- zámmagos búzakenyér, a búzakorpás kenyér, a Graham kenyér, a Butíkó Vágott zsemle és a Túra kifli. Új technológiával készül a zsemlemorzsa, a diós-búza- csírás aranygaluska, a lakodalmas mézes és a csomagolt sült perec. Társadalombiztosítási sarok Családi pótlék és iskolai igazolás A társadalombiztosítás jelenlegi jogszabályai szerint családi pótlékra az a biztosított (dolgozó) jogosult, akinek a háztartásában kettő vagy több gyermek van. Egy gyermek után is jogosult, ha a biztosított egyedülálló, vagy a gyermeke megfelelő orvosi igazolás szerint tartósan beteg, illetve testileg vagy szellemileg fogyatékos. Egy gyermek után is jogosult még családi pótlékra a biztosított, ha korábban több gyermek — köztük a háztartásban maradó ezen egy gyermek — figyelembevételével már részesült családi pótlékban. S végezetül, ha a háztartásban lévő egyedüli gyermeke hatévesnél fiatalabb. Másik alapvétő feltétel szerint a csalá- dipótlék-jogosultság szempontjából azt a gyermeket kell figyelembe venni, aki — 16 évesnél fiatalabb, vagy — 16 évesnél idősebb, de 19 évesnél fiatalabb és alsóvagy középfokú oktatási intézmény nappali tagozatán tanul, — tartósan beteg, illetve testileg, vagy szellemileg fogyatékos. Most a 16 évesnél idősebb iskolai tanulók jogosultságának feltételeit vizsgáljuk meg részletesebben, hiszen az alsó- vagy középfokú oktatási intézmény nappali tagozatos tanulói jogviszony rendszeres igazoltatására leggyakrabban szeptember hónapban kerül sor, vagyis a tanév kezdetén, ez pedig a közelmúltban volt. Több olyan dolgozó szülő (biztosított) iskolai igazolással' kereste fel a családi pótlékot folyósító társadalom- biztosítási kifizetőhelyeket, akiknek gyermeke júniusban elvégezte a középiskolát, érettségi vizsgát tett, szeptembertől pedig főiskolai hallgató (tanuló) lett. A leadni szándékozott főiskolai igazolás alapján továbbra is igényelte a családi pótlékot, mondván, hogy gyermeke még nem töltötte be a tizenkilencedik évét és nappali tagozatos tanuló. Csak éppen arra nem figyelt kellően, hogy nem alsóvagy középfokú oktatási intézménynél, hanem felsőfokú iskolánál tanul már gyermeke. Erre pedig figyelni kell. Tudomásul kell venni, hogy az érettségi vizsga után júliustól már nem jár a családi pótlék. Olyan eset is előfordult, hogy a dolgozó gyermeke a gimnáziumi érettségi után szeptembertől újra középfokú szakközépiskolában tanul tovább, egy másik szak- érettségi és ezzel együtt felsőfokú nyelvvizsga megszerzése reményében. A művelődési miniszter érvényes rendeletéi ezt a továbbtanulási formát azonban nem a középfokú oktatási intézmény nappali tagozatán, hanem esti, vagy levelező tagozatán teszik lehetővé. Megtévesztette az igénylőket az iskolának az a gyakorlata, amellyel gyermekeik a dolgozók szakközép- iskolájának esti tagozatos minőségében hetenként hétfőtől csütörtökig naponta délután kettőtől hat-hét óráig lehetőséget kapnak órák hallgatására. Gyermeke tehát rendszeresen nappal jár iskolába és emellett nem dolgozik. Az e kérdésben érintett, s családi pótlékra számot- tartó szülőknek meg kell érteniük, hogy mindezek ellenére gyermekeik a középfokú oktatási intézményeknek nem a NAPPALI TAGOZATOS, hanem az esti vagy levelező TAGOZATOS hallgatói, tanulói. A jogszabály pedig csakis a középfokú oktatási intézmény NAPPALI TAGOZATOS tanulója után ad lehetőséget családi pótlék folyósítására és ekkor is legfeljebb a gyermek 19. életévének betöltése hónapjáig. Az iskolák által kiadott ilyen jellegű igazolások tehát nem fogadhatók el. Nyilvánvalóan más a helyzet, ha az érettségi megszerzése után a gyermek valamilyen szakma elsajátítása érdekében az oktatási jogszabályok által biztosított lehetőséggel élve SZAKMUNKÁSKÉPZŐ INTÉZET- be iratkozik. A tanuló ez esetben a középfokú oktatási intézmény nappali tagozatos tanulója lesz ismét, és utána visszamenőleg az érettségit követő július, augusztus hpnapokra is jár a családi pótlék mindaddig, amíg olyan minőségben tanuló, és a tizenkilencedik életévét be nem tölti. Természetesen ez utóbbi jogosultság a szakmunkásképző intézet igazolása alapján kerül megállapításra. Olyan típusú szakközépiskolák is működnek, amelyekben a tanulmányi idő öt év, akkor, ha sikeres érettségi vizsga után technikusképzésre is beiratkozik a tanuló. E tanulmányok folytatása is középfokú nappali tagozatos formában történik, ezért családi pótlékra jogosultságot kell megállapítani a gyermek 19. életévének betöltéséig. Az illetékes iskola az ötödik év megkezdésekor (szeptemberben) kérésre erről igazolást ad ki, amely alapján a családipótlék-jogo- sultság visszamenőleg is (nyári szünidőre) megállapítható. Nagy jelentőséggel bírnak tehát az iskolák ilyen igazolásai, ezért annak kiadása előtt ajánlatos a vonatkozó jogszabályok rendelkezéseit áttekinteni. Besze Tibor