Nógrád, 1989. október (45. évfolyam, 232-257. szám)
1989-10-10 / 240. szám
Naptár 1989. október 10. Kedd. Gedeon napja. A Nap kel 5.55 — nyugszik 17.08 órakor A Hold kel 15.05 — nyugszik — — órakor. Várható r Évforduló Hetven éve született Egeresehiben Medgves- sy Pál (1919—1977) matematikus, a matematikai tudomány doktora. időjárás Folytatódik a túlnyomóan borult, párás idő. újabb esőkkel, legföljebb a Kisalföldön szakadozik föl ma a felhőzet. Az északi, északnyugati szél főként a Dunántúlon gyakran megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma néhány fokkal 10 fok fölött alakul. Távolabbi Kilátások szerdától szombatig: eleinte szeles lesz az idő, a felhőátvonulásokból főleg keleten lehetnek még futó záporesők. Később a hajnali párásság és köd megszűnése után néhány órás napsütés várható. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet eleinte 2 és 7, majd —2 és plusz 3 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 14 fok között valószínű. Jelentős mennyiségű csapadék — legalább napi 5 mm — az. ország területének 10 százalékán várható. — Egészséges táplálkozásklubot szervezett a Vörös- kereszt Rétság városi vezetősége. melynek anyagi fedezetét pályázati úton nyerte. A foglalkozásokat heti egy alkalommal, szakember közreműködésével, termékbemutatóval kiegészítve tartják. A tagok — fogyni kívánók, diétázók — hasznos tudnivalókat sajátíthatnak el, a helyes étkezési szokásokról és az ételek elkészítéséről. — Akadályversenyt rendezett a hét végén Nagyker- csegen a salgótarjáni városi úttörőelnökség városi és városkörnyéki úttörőcsapatok részvételével. A kisdobosok első helyezettje a Petőfi általános iskola Kiváncsi. a második a Petőfalvi általános iskola, Napkorong, a harmadik az etesi általános iskola Móra Ferenc raja lett. Az úttörőknél a Petőfalvi iskola Ébermester őrse szerezte meg az. első helyet, második helyen a Lovász József iskola Tizenhat balláb. harmadikon a Htkei Hagyománvjjrz^lL-Ő£h_v£gjj£ÍL—. Sky Channel: 6.00: Világgazdasági hírek. 6..'10 : Európai üzleti hírek: 7.00: DJ Show. 9.30 Super Password. 10.00: Sulli- vanék. 10.30 : Sky-krónika. 11.30: Gond-fórum. 12.00: Egy másik világ. 12.53: A Sky Text oldalai. 13.50: Változó világ. Film. 14.45 : Szeretni. 15.15 : Fiatal orvosok. 15.45: Rajzfilmek. 16.00: Visszaszámlálás. 17.00: Eurosport. Super Channel: 7.4)0: Hírek. 7.05: Időjárás. 7.09: Üzleti hírek. 7.30: Hírek, időjárás. 7.39: Üzleti hírek. 7.58: Időjárás. 8.00: Egyveleg. 15.30: Chart Attack. 16.30: Hullámhosszon. 18.30: Europa rockja. 19.30: Idölánc. 20.00: Hegyi kerékpározás. 22.00: Hírek. időjárás. 22.10: Hegyi kerékpározás. 0.10: Hírek, időjárás. 0.20: Egyveleg. 1.20: Jdölánc. 1.50: Műsorzárás. Tv 5.: 16.05: Hírek. 16.10: Új Világ: 17.10: Esély a daloknak. 17.30: Konyhatitkok. 18.00: Számok és betűk. 18.30: Pihenőidő. IS.00: Horgász-vadász magazin. 19.30: Hírek. időjárás. 19.40: Csillogó papiros. 20.00: Jelenidő. 21.00: Sportmagazin. 22.00: Tv-hiradó. 22.25: Időjárás. 22.30: Te jó ég. kedd van! 23.50: Kerevet. 0.10: Pirenée. Pi- reneos. 0.40 : Műsorzárás. — Űtépítő gépsor készíti, hatszázezer forintba kerül Szécsényben az a két út, amelyet a városi tanács már régen szeretett volna felújítani. A Damjanich úton levő 13. számú „sárgaház” néven ismert lakótömbhöz már elkészült a bekötő út, ezzel az itt lakók jogos vágya teljesült. Az útépítő gépek most a Serházkerti úton dolgoznak. Ez az idei előzetes útépítési tervekben nem is szerepelt. Több utat kátyúztak is, és jelentős mértékű a felújított és aszfaltborítást kapott járdaszakasz is. — A nyirmedi kéregbánya elövájói a várt ütemességgel dolgoznak, s a két csapat az elmúlt negyedévben 450 méter vágatot hajtott ki. Amennyiben tartani tudják a jelenlegi tempót, úgy a két. egyenként 90 méter széles, 450 méter kifutá- i sú front már év végén meg- j5 kezdheti a termelést. Mivel az inhen kikerülő szén önköltsége csak fele lesz a f mélyművelésű aknákénak, ezért a felszínhez közeli bánya nyereséget hoz majd az üzemeltetőnek. — Kiállítás nyílt tegnap Szécsényben a kistermelők- boltja udvarán, ahol mező- gazdasági gépeket, valamint a HNF mellett működő helyi kertbarátkor termékeit láthatják az érdeklődők. A kiállítás két hétig tart nyitva. — Totónyeremény-tájékoztató. 13 plusz egy talála- tos szelvény 4 darab, nyereményük egyenként 1 173 800 forint. 13 találatos szelvény 13 darab. nyereményük egyenként 485 710 forint. 12 találatos szelvény 447 darab. nyereményük egyenként 12 315 forint. 11 találatos szelvény 5451 darab, nyereményük egyenként 1010 forint, 10 talála- , tos szelvény 39 062 darab, nyereményük egyenként 211 forint. — Halálos baleset. Bércéi és Vanyarc között, egy Wartburg személygépkocsi, az úton eddig ismeretlen okból lesodródott és felborult. A Watburg négy utasa közül Vándornyik László berceli lakos életét vesztette. Az egy súlyosabb és két könnyebb sérültet a pásztói kórházba szállították. Kanadai szerencsétlenség Súlyos közlekedési baleset történt vasárnap a keletkanadai Cap-Pelében, amikor egy farönköket szállító teherautó elsodorta egy családi ünnepség résztvevőit szállító traktor pótkocsiját. A szerencsétlenségnek tizenegy halálos áldozata, és legalább harminc sebesültje van, köztük sok gyerek. Egy szemtanú szerint a teherautó megcsúszott és felborult egy kanyarban, és rakományával együtt rázuhant a mintegy ötven embert szállító utánfutóra. Az áldozatok és túlélők egyaránt közeli rokonok voltak. # HÍREK * ESEMÉNYEK * Végrehajtó bizottságok tárgyalták: Munkaerőmérleg Balassagyarmaton — Milyen a peremterületek ellátása Salgótarjánban Őstermelők boltja Szécsényben? Megyénk öt településén üléseztek hétfőn a tanácsok végrehajtó bizottságai, Salgótarjánban a város pe. remterületei alapellátásának helyzetét és az ezzel összefüggő kereskedelmi és szolgáltatásfejlesztési feladatokat tekintették át a vb tagjai. A terület kereskedelmi ellátásában 38 élelmiszerüzlet. ABC. illetve vegyesbolt vesz részt. A bolthálózat műszaki adottságait, jellemzőit, tekintve tarka képet mutat: Telepítési helye, profilja, kifogástalan működése szempontjából kiemelkedik a Beszterce-lakótelepi ABC. Javult a helyzet az ABC átalakításával a Kemerovo-la. kótelepen. A Gorkijon viszont a meglévő élelmiszer- üzlet nem felel meg az igényeknek. Az Áfész-kisbol. tok zöme új, adottságaik kedvezőek. Legtöbb a probléma a Pa. lócker Vállalat régi épületekben, elhelyezett egységeivel: kicsik, közművesítet- lenek. ☆ A balassagyarmati testület a város és környéke munkaerőhelyzetét vitatta meg. Az elmúlt egy évben két gazdálkodó egység kapott támogatást Balassagyarmat város és vonzáskörzete foglalkoztatási helyzetének javítása érdekében. Az Ipoly Cipőgyár 30, az Ipolyvidé- ki Erdő- és Fafeldolgozógazdaság pedig 20—25 munkahellyel gyarapodott. Ugyanakkor a munkaerőmérleg tanúsága szerint a vállalatok igénye folyamato. a korszerű A Gépipari Tudományos Egyesülés salgótarjáni szervezete forgácsolástechnikai bemutatót, rendezett a közelmúltban a Vegvépszer salgótarjáni gyárában. Ennek keretében a forgácsolószersan csökken. Ennek oka, hogy elsősorban létszámuk stabilan tartását nem pedig annak fejlesztését szorgalmazzák. Ezzel kapcsolatos, hogy szervezett szakmai átképzésre vállalati igények híján nem került sor. Nem kis ellentmondás az sem. hogy amíg a munkaerőszolgálati irodának jelzett vállalati igény elsősorban teljes munkaidős szakmunkásokra vonatkozik, addig a munkát keresők többsége szakképzetlen vagy betanított munkás. Emellett tájékoztatót hallgattak meg még a Nyír- jesröl, a tanácsi intézményekben folyó személyzeti munkáról, de szennyvíztársulás szervezéséről is döntöttek. A Pásztói Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága a következő tanácsülés előkészítésén kívül jelentéseket hallgatott meg az építéshatósági tevékenységről, a GAMESZ tevékenységéről, megvitatta a tanácsi bérlakások értékesítésének, valamint a lakásépítés és -vásárlás helyi támogatásának kérdését. ☆ A bátonyterenvei vb napirendjén tegnap a zeneiskola munkája és a jó egy éve alakult közterület-felügyelet működése szerepelt. Venter László iskolaigazgató beszámolt többek közt arról, hogy kevés a pályakezdő zenész, aki tanítást vállalna, szívesebben helyezkednek el zenekaroknál; a pásztói zeneiskola függetszámok gyártásáról közismert osztrák Hertel cég magyarországi képviselője, dr. Kazinczy Miklós tartott ismertetőt a vállalat tevékenységéről, videoporáma és videofilm segítségével szemlenedése miatt csökkent a tanulólétszám. örvendetes viszont, hogy a régebben jellemző kimaradások egyik okát sikerült kiküszöbölni: az előképző osztályokban ugyanis a tanulók előre kipróbálhatják tehetségüket — több hangszeren is. A fiatal város fiatal hatósága, a közterület-felügyelet megelégedetten zárhatja a több mint egyéves időszakot: 34 500 forint bírság kiszabása után egész eddigi munkájuk során csupán két esetben érkezett panasz a felügyelők munkája ellen, ebből az egyik jogtalanul. Ezzel szemben növekszik a lakosság segítőkészsége. Re- gulv Árpád, a szerv vezetője azért is ajánlotta a vb figyelmébe: kötetlen munkaidőben a felügyelők munkája hatékonyabbá válhatna. ☆ Szécsényben a háztáji és kisegítő gazdaságok tevékenységének tapasztalatait összegezte a tanács végrehajtó bizottsága. A napirend kapcsán Vereczki József a hatósági osztály vezetője elmondta. hogy a tanács támogatja a gazdaságok munkáját, a lakosság jobb áruellátásának egyik fontos forrásaként tartja számon azokat. Az előterjesztésre utalva kiemelte, hogy az áfész integráló és felvásárló tevékenysége felerősödött, a helyi termelőszövetkezeté viszont csökkent. A városi tanács kezdeményezi az őstermelők boltjának létesítését és segíti a kistermelők termelői érdekvédelmének megszervezését. léltetve a cégnél alkalmazott technikát, technológiát, az általuk gyártott és gyártásra kínált szerszámokat, automata forgácsológépeit. Az. előadást követően gyakorlati bemutatóra került sor. (Deák) Véradónaptár Ma Pásztón, a Béke tsz. valamint a Fővárosi Kézműipari Válla, lat varróüzemének dolgozói adnak vért. Nagyorosziban kedden és szerdán a honvédség vesz részt véradáson. Csütörtökön pedig a salgótarjáni vér. transzfúziós állomáson a nyomdaipari vállalat, a Nógrádker, a Pa. lócker, a Centrum Aruház, a Duna Élelmiszer- és Vegyiáru Kiskereskedelmi Vállalat, és Mátramindszent készenléti véradóit várják. Csak autókiubtagoknak Ingyenes fényszóró-beállítás és CO-mérés Salgótarjáni Kohászati Üzemek: központi iroda előtti parkolóban október 13-án, pénteken 14—17 óra. október 14-én. szombaton 7—13 óra között. Salgótarjáni öblösüveggyár és SZÜV: a SZÜV előtti parkolóban (Rákóczi út 202.) október 20-án. pénteken 14—17 óra. október 21- én. szombaton 7—13 óra között. Pásztó és környéke autóklubtagjai számára: Pásztó, Szabadság út 51. (mini műszaki állomás), október 20- án. pénteken 14—17 óra. október 21-én, szombaton 7— 13 óra között. Salgótarjáni Vasöntöde és Tűzhelygyár: a 2. számú főbejárat előtti parkolóban október 27-én, pénteken 14— 17 óra, október 28-án. szombaton 7—13 óra között. Salgótarjáni Síküveggyár: n gyárral .szemben lévő szállítási iroda előtti parkolóban november 3-án. pénteken 14—17 óra. november 4-én. szombaton 7—13 óra között. Ezen alkalmakkor a gépkocsik diagnosztikai vizsgálatát is elvégzik térítés ellenében. A helyszínen kedvezményes belépési lehetőség lesz. A belépést követően az új tagok a fenti szolgáltatásokra azonnal jogosultak lesznek. ismerkedés forgácsolástechnikával A virág örök! Nagybani virágpiac Salgótarjánban Ezerszámra pompáznak a különféle dísznövények a Salgótarjáni Városgazdálkodási Üzem virágcsarnokában, ahol a nyolcszázezer forintos készletből a kiskereskedői jogosítványokkal rendelkezőket, a vállalatok, üzemek vevőit szolgálják ki. A nagybani piac szolid áraival az ellátatlan nógrádi területek érdekében jött létre, a saját nevelésű növények mellett Szombathelyről, a termelőszövetkezettől vásárolnak fiatal és már piackész virágokat. Ciklámenek, korallvirágok, pálmák, törpebabábfák és sok-sok cserepes növény mellett o vágott szegtük, rózsák is igen kapósak. Maguk a kertészek sem számítottak rá, hogy a családi pénztárcák vékonyulásával együtt nem csökken a dísznövények iránti kereslet. Képünkön a salgótarjáni virágcsarnokban Tóth Sándorné vezető és Fodor Istvánné kertész ápolja a különlegességeket.-kulcsárNOGRAD jolitikai napilap. Megbízott főszerkesztő: Szendi Márta. Szerkesztőség: Salgótarján, Palócz Imre tér 4. Telefon: 10-977. Főszerkesztő: 11-504. Sportrovat: 14-596. Kiadja a Nógrád Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Bálint Tamás. Kiadóhivatal: Salgótarján, Palócz Imre tér 4. Telefon: 12-542. Telex: 229-109. Irányítószám: 3101. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelófizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest, XIII., Lehel út 10/a. 1900. közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96182 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 101 forint, negyedévre 303 forint, egy évre 1212 forint. Előállítja a Nógrád Megyei Nyomdaipari Vállalat, 3101. Salgótarján, Palócz Imre tér 4. Pf.: 96. Felelős vezető: Kelemen Gábor igazgató, HUISSN 0133-1558. ___________________- _____________