Nógrád, 1989. október (45. évfolyam, 232-257. szám)
1989-10-26 / 254. szám
NÓGRÁDI TÁJAKON... telexen Érkezett... Múltról, pártról, jövőről Látogatóban Godó Jánosnál Októberi lenge ?zél borzolja a kerti fákat, bokrokat, virágokat Salgótarjánban Godó János nyugdíjas Móricz Zsigmond úti udvarán. Véletlenül toppanok be hozzá, mint régi szaktárshoz.- Szépek a rózsái Jani bátyám. Látszik, gondos kezek ápolták !- Vén, csontos kezek már ezek Palikám, így nyolcvanegy év után, de azért tényleg sokat dolgoztam velük. Nem sokáig virítanak már, majd a dér leszedi valamennyit. A takaros, tiszta konyhában a 78 éves Godó néni nehezen ismer rám. Nem csoda, hiszen talán három éve jártam itt utoljára, s már akkor is betegeskedett az egykori üzletasszony, s azóta meghanyat- lott fizikai állapota. Lehet, már kevesen emlékeznek arra, hogy amikor még csak épülőben volt a József-plató, a mai Kemerovo körút, s még nem volt a környéken élelmiszerbolt, akkor Gcdó bácsi ajánlotta fel az áfész-nek, hogy lakása egyik szobáját boltnak rendezzék be. Jó kis üzlet volt az, Godó néni vezetése alatt, Jani bácsi is sokat segédkezett. Ma a bolt helyén széppen berendezett szoba áll.- Volt-e már aranylakodalom?- Hát persze, hogy volt, hiszen 1933 szeptemberében kötöttünk házasságot! Szépen megünnepeltük az ötvenedik évfordulót. Együtt volt a nagy család. Tudja két lányunk van férjnél, az egyik már nyugdíjas, s van három unokánk és nyolc dédunokánk. Gyakran meglátogatnak bennünket, s olyankor sokkal jobban érezzük magunkat. Különben én még valahogy elvagyok, de mama már egyre nagyobb gyámolí- tásra szorul. Igaz, hogy én is szédülök már néha-néha. Nemrég éppen jó napom volt, mert megkaptam az igazolást a gyógyszerkedvezményre. Mert eddig havonta négy-ötszáz forintot is kifizettünk gyógyszerekre, s a nyugdíjjal bizony nem dicsekedhetünk.- Karácsonyra lesz egy kis támogatás, remélem tudják?- vetem közbe. — Tudjuk - szól Godó néni- de az volna a jó, ha januártól minden hónapban megkapnánk ezt kiegészítésként. — Az én nyugdíjam hosszú időn át háromezer alatt volt- veszi át a szót Gcdó bácsi —, pedig a ledolgozott 43 év alatt sokat gürcöltem. A bosszantó az, hogy az 1929-es év előtti három fevet nem vették figyelembe. Azt a három évet, mint gyerek az acélgyári szögpakolóban töltöttem. Meg azt sem vették figyelembe, hegy a háború vége felé az acélgyárban a németek által bevagonirozott értékes gépekből raboltunk vissza többet a gyár részére, s akkor én is a bőrömet vittem a vásárra,. 1945 után pedig ott voltam mindenütt, ahol cselekedni kellett. A gyárban még gyógyszertáros is voltam. A választásoknál hajnaltól késő estig segítettem a szavazóhelyen, s éjjel dolgoztuk fel a szavazatokat. — A párttagsággal hogyan áll Jani bácsi? — Kérem, én először a kommunista pártnak voltam tagja, majd az MDP-nek, s 1977-ig az MSZMP-nek is. 1977-ben is azért szüntettem meg párttagságomat, mert a pártbizottságra beadott kérelmemre még csak nem is válaszoltak. Nem fizettem tovább a tagdíjat, s azóta nem járok semmilyen összejövetelre. — Most hogyan áll a pártokkal, melyik a szimpatiku- sabb? — Őszintén megmondom, nekem most a szociáldemokrata párt tetszik a legjobban, mert az is baloldali párt, de az új MSZP-t is elfogadom. Tudja, szeretnék még legalább tíz évig élni, hogy láthatnám, mi alakul ki a mai zavaros helyzetből. Én bízom abban, hogy a vezető pártok békésen megegyeznek. Mi nyugdíjasok igazán ezt szeretnénk, s azt, hogy a nyugdíjból emberien meg tudjunk élni! A látogató - levelezőnk - Dudás Pál volt. „Nem elég, akarni, tenni keik’ Horcioktsrehpn gerc:! az bősekre Varga Istvánná nyugdíjas Homokterenyéről. a Kossuth utcából arról tájékoztatja olvasóinkat, hogy a Zagyvavölgye Termelőszövetkezet műanyagüzemének vezetői alma-, hagyma- és burgonyavásárt szerveztek, amely nemcsak az üzem dolgozóinak, hanem az idős, kisjövedelmű nyugdíjasoknak is olcsó beszerzési lehetőséget biztosított. az almát Szabolcsból hozták, Sajópüspökiből a burgonyát. Az almának 11 forint, a burgonyának 6 a hagymának pedig 5 forint ötven fillér volt kilója. A kimérésnél helyettünk emelgették a nehéz ládákat... Manapság sok helyen látom, tapasztalom, hogy nem így segítik az időseket. Ezért mások nevében is köszönöm a műanyagüzem vezetőinek segítségét...” Levél Kaposvárról Sokat segített a romhányi titkárnő „Hivatalos ügyem intézése késztetett arra, hogy a romhányi kerámiagyárba utazzak. A titkárságon kezdtem az ügyintézést, ahol Schmidt Mátyásné fogadott. Udvariassága, segítőkészsége, pontos információi, szívélyessége nagyon megkönnyítette dolgomat. Sok hivatali titkárnő követhetné példáját...” — írja levelében Farkas Béla Kaposvárról, a Gyár utca 26/B szám alól. Az ásó tudománya A régész feladata, hogy kutasson, hogy a leleteket bíráló mérlegelésével a történelem időrendjébe illessze, és a jövő számára megőrizze. mind szélesebb körben bemutassa, ismertesse. A régészeti kutatás korszerű tudományos módszerei a múlt század második felében alakultak ki. Kutatni mindenütt lehet, de találni csak kevés helyen' Szerencsére a szakemberek tevékenységét mások is elősegítik. Sok helyütt vonnak árkot, ásnak épületalapot, bontanak falat, s az ott dolgozók érdeklődését ugvancsak felkelti az itt-ott előkerülő régiség. A régész szerepe ilyenkor a leletmentés. Mivel legtöbbször folyamatban lévő munkáról van szó. gyorsan kell intézkednie, hogv az építő munkát ne gátolja, s a becsesebb értékeket megmentse. A kutatónak a munka megkezdése előtt alaposan meg kell ismernie a helyszínt vagy a vizsgálandó objektumot. A föld alatt lappangó emlékeket a legeltérőbb módszerekkel tárják fel. Más az ősi temetők, régi utak vagy föld alá került épületek feltárási módja. S másképpen kell hozzányúlni a falak, a mozaikok, a falfestmények maradványaihoz. A föld alatt rejlő emlékek feltárása legtöbbször úgynevezett kutatóárok megvonásával kezdődik. Az árok szélessége mindössze egv méter, hossza átszeli a kutatott területet, mélysége pedig a természetes, nőtt talajig terjed. Az árok útjába eső leletek helyzete, értéke támpontot ad a további ásáshoz. A kutatóárok két oldalán metszetben jelennek meg azok a talajrétegződések, amelyek a terület történelmének is megkö- zetílő „keresztmetszetei". A kutatóárokban vagy a feltárt mezőben előkerült falak, kultúrrétegek és egyéb leletek helyét pontosan rögzítik, fényképezik. A felKépünkön: nemrég találták meg a régészek Egyiptomban ezt a 3300 éves kőépítményt, amely egy fedeles koporsó. Ez a világ egyik legrégibb kőből készült műtárgya. bukkanó kerámiatöredékeket. a tört vagy ép edényeket — mielőttt kiemelnék — — finom ecsettel megtisztítják. majd a i-endszerint benne lévő földdel együtt a konzervátorokhoz szállítják. Az utóbbi időben mind gyakrabban emelnek ki egész sírleletet az ásatási gödörből oly módon, hogy az a múzeumba eredeti állapotúba kerüljön. A sírt előbb szabályos vonalak mentén körülássák, majd deszkakalodába zárják. Ezután a sír alatt ,a földet vízszintesen végigfűrészelik és fokozatosan deszkalapot csúsztatnak alá. Ezzel elkészítik a szállítóláda alját. kJ egy venévi munka- *' ja eredményeként s/.olfdan éldegélt még szolidabb nyugdíjából, ami. kor egy borongós este azt sugalmazta: vállalkozni kell! Másnap délelőtt felke. reste az illetékes főhivatalt. I kérve biztatást és egymillió forintot vállalkozásához. Pénz helyett kiadós tanácsadással ked. veskedve a selyomgubók termelését javasolták. Csendes, könnyű munka és nyereséges. Halványan elgondolta, amint hernyóit terelve a vállalkozók dalát énekli az eperfa alatt. A bizonytalannak látszó gu- Dózásról azonban lemondott és másnap egyszemélyes kácftét alakított. Társasaga nevét a német nichts határozószó pilis- vörösvári sváb kiejtésének megfelelően választotta, tükrözve anyagi bázisát. Az alapító okirat kimondja: a NIX '89 vagyontalan. szálloda- és bankbe- tét-mentes, üdülődén, aprópénzes káefté. Kérelmét jóváhagyva a cégbíróság megrendülve jegyezte be a társasági emblémát is, amely natuNIX ”89 ralista stílusban a templom egerét ábrázolta. Minthogy a társaságtól távol áll a vagyontátmentő transz- missziós ügylet, esténként tiszta lelkiismerettel, életszínvonalmély álomba szenderedhet. Reggel kifüggeszti a cégjelzést és ha betoppan az adóellenőr, a végrehajtó, meglengeti előttük okiratát, amely szerint pénz, az NIX. A huzatos gangon várja havi esedékes törzstőkéje érkezését, amelyre tőkeemelési kérelmet indított. Válaszként a rendkívül rövid és destruktív hangzású, germán eredetű, elutasító nix érkezett. Egzisztenciális érdekhői, most bérbe adja az ab- lakmélyedést. a családi kerékasztalt. a franciaágyat, egyidejűleg leiiratkozott az ingyenes egytálétel- ebédre. Délután izgalmaktól fáradtan tért szobájába. leroskodt a székre. és zárt ülésen áttekintette vállalkozásainak vár ható negatív hatásait. Záródokumentumként leszögezte, az évszám ten- eeneiózus szerény mértékű emelkedésével egyidejűleg januártól tovább bővül a MIX, ez fix. Kiss Zoltán Minőség = hírnév Megkülönböztetett gondot fordítanak a minöség-ellen- őrzésre és a minőségvédelemre a Nógrád Megyei Sütőipari Vállalatnál. .Teszik ezt abból a jól felfogott érdekből, hogv a minőség egyenlő a hírnévvel. Az utóbbi években megtett intézkedések hatására javul az üzemekben készített sütőipari termékek minősége, s országos összeállításban jó közepesnek számít. A minőség-ellenőrzési csoport szervezetileg közvetlenül az igazgató hatáskörébe tartozik. Ennek is köszönhető, hogy az utóbbi három évben 3 százalékkal csökkent a salgótarjáni állat-egészségügyi és élelmi- szerellenőrzési állomás által ellenőrzött áruk között a minőséghibás, a szabványnak nem megfelelő. * \z ősi sárkánygyíkok első csontmaradványa- V;,, ,i mintegy 200 éve ta- meg. azóta a Föld számos pontján leltek maradványokat. Sok fajuk volt, kisebbek-nagvebbak. egyesek vízben, mások a földön eltek, sőt akadtak közöttük, amelyek röpülni is tudtak. Némelyek növényekkel táplálkoztak, mások ragadozók voltak. A legnagyobbak méretei lenyűgözők: elérték a 28 méteres hosszt, és az. 50— (10 tonna tömeget. Ezek az állatok mintegy 65 millió éve kihaltak. A dinoszaurusz nevet Sir Richard Owen adta még 1841-ben a/, akkor felismert, óriási hüllccsontokbcl álló leletegyüttesnek. Azóta számtalan lelet alapján tudjuk, hogy igen változatos, óriási faj- és egvsdszámú állat- csoport tartozik a sárkánygyíkok gyűjtőfogalma alá. A dinoszauruszok — a legújabb kutatások szerint — messzemenően eltértek a ma ismert hüllőktől: fejlett nnvagcseréjük és fokozott mozgáskészségük alapján inkább az emlősökhöz hasonlítottak. Valószínű,( hogy egves csoportjaik belső hőszabályozással is rendelkeztek. Amit tudunk róluk, nem kevés, mégis egyáltalán nem visz közelebb kihalásuk rejtélyének a megfejtéséhez. Az idők során több tucat elmélet látott napvilágot kihalásuk okairól. Csak felsorolva: klimatikus zavarok, táplálkozási problémák, betegségek, paraziták, anatómiai vagy anyagcserezavarok (például nyitott gerinccsigolyák, a hormonháztartás zavara), „elöregedés”, túlspecializálódás, a légkör Miért nincsenek sárkányok? lag kis agya miatt az állatok ..butasága", gigantizmus, öngyilkos tömegpszichózis, stb., egészen a tudományosfantasztikus irodalomig. A „legjobb" ötletek egyiket a fejlett csillagutazó civilizáció kiirtja- az óriáshü'lőket, hogv meggyorsítsa az emlősök emberhez vezető evolú- cóját. A sok elméletből levonhatjuk a tanulságot: nem tudjuk. Tény, hogy amit tudunk, azt egyik elmélet sem magyarázza meg kielégítően. A probléma a következő : a krétaidcszak közepén még az egész földön éltek dinoszauruszok, jól alkalmazkodtak minden élettérhez. A geológiai középkor végén azonban rohamosan csökkent a számuk, majd a harmadidőszak beköszöntésével az emlősök lettek a szárazföld uralkodó állatai. Egy állatfaj akkor hal ki, ha egyedeiből adott idő alatt több pusztul el, mint születik — vagy a populációsűrűség csökkenése, vagy a fokozott szelekciós hatások miatt. Általában egy terület faunája vagy egy életközösség fokról fokra pusztul ki, egyik faj a másik után. Aligha várhatjuk, hogy egy olyan összetett folyamat, mint az őshüllők kihalása, egyetlen okra legyen visszavezethető. Nem tehetünk mást, keresni kell tovább azokat az általános tényezőket, amelyek együtthatása kataszrófális következményekkel járhatott a sárkánygyíkokra. Képünkön: a Földön valaha is élt legnagyobb állatnak a rekonstrukciója az Egyesült Államokban. nyomásának és összetételének megváltozása, mérgező gázok, vulkáni por, túlságosan sok oxigén a növényekből, meteori tok, üstökösök, a dinoszauruszok viszony-