Nógrád, 1989. október (45. évfolyam, 232-257. szám)

1989-10-25 / 253. szám

NÓGRÁDI TÁJAKON... telexen Érkezett... ÚTTÖRŐSAROK »Barátunk újság« „Nem szabad a hősükről megfeledkeznünk...” Diósjenő Vanyarc Nagy meghatottsággal és mély átérzéssel emlékeztünk meg október 6-án a 140. éve kegyetlenül kivégzett 13 aradi vértanúról. Műsorunk előadásának hangneme mél­tón tükrözte a megemléke­zés hangulatát. amelyet versek, zeneművek és levél­idézetek tettek széppé. Tető­pontja volt a műsornak a tábornokok emlékére gyúj­tott 14 szál gyertya. A gyászinduló hangjai meg­rendülve idézték emlékü­ket. Tanáraink és diáktár­saink egyaránt nagy tiszte­lettel és odaadással nézték és hallgatták összeállításunkat. Szegedi Annamária A Veres Pálné nevét vi­selő iskolánkban is emlé­keztünk. Az ünnepi műsort Tasi tanár úr szerkesz­tette és a 8. osztály tanulói tolmácsolták. E napon is­kolánkon a nemzeti színű zászló mellett ott lengett a gyászlobogó is. A Himnusz felcsendülése jelezte a mű­sor kezdetét, melyet egy szál égő gyertya mellett hallgattunk végig. A jelké­pes ítélethirdetést a tábor­nokok arcképeinek felmu­tatásával, dobpergés mellett hozták közelebb az idő tá­volából. Kollár Zsolt meghatóan, átérzéssel mondta el Dam­janich János imáját. Végül a Szózattal zárult a meg­emlékezés. Mlinkó Beatrix Szeptember 29 : a fegyveres erők napja A Csizmadia úti iskolából jelentik: Mint minden évben, az idén is megrendezték isko­lánkban az akadályversenyt. A hat állomáson őrsönként vonultunk végig és sok ér­dekes feladatot oldottunk meg. Az úton végig énekel­tünk. ami persze plusz pon­tot jelentett. A verseny vég­állomása és az utolsó próba a Mikó-völgyben volt. Min­denki kitűnő eredményt ért el, amit első helyezésünk is bizonyít. Merényi Nikoletta Jutalomkiránduláson Nagyon örültem annak, hogy a fegyveres erők nap­ja alkalmából jutalomkirán­duláson vehettem részt. Először Budapesten, a Bu­dai Várban megnéztük a hadtörténeti múzeumot. Ez­után Székesfehérvár követ­kezett, majd délután Pákozd, A menü gulyás volt A nap tiszteletére harci túrát rendeztünk, ahol je­len volt a munkásőrség, az MHSZ és a rendőrség kép­viselője is. Tekergős erdei utakon értük el a kijelölt tisztást. Az őrsvezetők sorshúzással döntötték el az indulás sor­rendjét. ötpercenként in­dultak az őrsök, kiknek hat állomáson kellett megküz­deni a pontokért. Minden őrsből viszont ketten (rajonként négyen) maradtak a főzés előkészíté­séhez. Az első helyezett az „lbor konyha" nevű gu­lyás lett — készítői a 8. b. osztályosok —, a második helyen a 6. b. „szakácsai” által készített „Buga” gulyás végzett. Az akadályverseny győz­tese a 8. a. osztály lett. Makai Krisztina Kazár Tárát szervezett az iskola EZ alkalommal minden osztály eldönthette, hová szeretne menni. Nekünk könnyű volt a választás, mert a mi vidékünkön sok a szép hely. Nyolc órakor az iskolában találkoztunk. Először meg­hallgattuk az iskolarádióban a megmelékezés alkalmá­ból készült műsort a 7- osztályosok előadásában, majd videofilmei néztünk' Ezután ragyogó időben indultunk a túrára. Tízóra­ink elfogyasztása után tolla- soztunk, labdáztunk, s ter­mészetesen a futball sem maradt el, ahová mi, lányok is beálltunk. A közeli erdőt is birtokunkba vettük. Kellemesen elfáradva tér­tünk haza. Kékesi Viktória Nőtincs Továbbjutott kit ürsünk A fegyveres erők napjára emlékezve, iskolánk őrsei aka­dályversenyen mérték össze erejüket. Az állomásokon grá­nátdobásból, katonai dalok gyűjtéséből, tájolási kérdések­ből és lövészetből kellett vizs­gázniuk. Üticélként egy tisztás volt megjelölve, ahol elvették menetleveleinket, s mi birtokba vehettük a nagy területet. A következő héten nagy iz­galommal vártuk az eredmény­hirdetést. Az alsósak közül el­ső lett, a 3. osztályos Pocákon Pöckölt Pici Pocok, míg a fel­sősöknél a 8. osztályos Lyukas Zokni őrs, így ők képviselték iskolánkat a városi versenyen. Toronyi Anett St. Szalvai iskola Egész napos program ahol részt vettünk egy ün­nepségen, s koszorút helyez­tünk el az emlékműnél. Torják Tímea Városi versenyen Nagy izgalommal készül­tünk október 7-én reggel a városi akadályversenyre. Mindenki örömmel, de egy kicsit félve ment a kereseg- laposi gyülekezőhelyre. Tíz órakor indult a nagy verseny első csapata. Ránk negyedtizenegykor került sor. Hat állomáson kellett helyt- állnunk, ahol volt tájékozó­dási feladat, célba dobás, egészségügyi kérdések. A ne­gyedik állomáson úttörőis­mereteket tartalmazó kérdé­sekre kellett helyes választ adni. összesített eredmé­nyünk a negyedik hely lett. Réti Balázs A Bem úti általános iskola Gábor Áron Úttörőcsapata, a FEN alkalmából egész napos programot szervezett. Reggel ,az iskola udvarán /gyülekeztünk, aztán rövid ünnepséget tartot­tunk a pákozdi csata emlél/é- re, ahol az úttörőtanács tagjai fogadalmat tettek. Vendégünk is volt, Dávid Józsi bácsi, a patronáló üzemünk dolgozója. Az ünnepség végén következett a sorsjegyek kihúzása. A nye­reményeket az MHSZ, a tűzol­tóság és a határőrség ajánlot­ta fel. A túra a kempingteleptől, a Tatár-árkon keresztül vezetett. A sípályánál már isokan voltak. Hozzákezdtünk a rőzsegyűjtés- hez és a főzéshez. Az akadály- versenyen a 3. Jhelyen végez­tünk. A főzőversenyen viszont elsők leitünk, így kiérdemeltük az ,,Arany Fakanál” díjat. Csincsik Áron Becze Szabolcs Lovagi torna A fegyveres erők napján Mátyás király halálának 500. évfordulója alkalmából az ecsegi úttörőcsapat „Hol­ló a pajzson” címmel aka­dályversenyt rendezett. Az akadályverseny fénypontja a lovagi torna volt. Dalno­kok, udvari bolondok, íjá­szok, dárdavetők versenyez­tek egymással. A díjakat Mátyás király és Beatrix királynő és a főudvarmes­ter jelmezébe öltözött úttö­rők adták át. Az első he­lyezést a Partizán őrs érte el. Pécsi Borbála REJTVÉNY KÖLTÖ flz 5. osztályosok nyertek A szokásos fegyveres erők napi akadályversenyt mi is meg­rendeztük. Az idén, a felső tagozatosoknál, a 8. b-sek voltak a szervezők, öt állomáson kellett bizonyítanunk. Akinek volt még ereje és bátorsága, benevezhetett a majdnem 2 km-es futásba, amely időre ment és a legjobbakat gyümölcslével jutalmazták. Lehetett még kötelet húzni, labdázni; végül számháborúval zár­tuk a játékot. A pontok összeszámlálásakor kiderült, hogy az 5. osztályosok nyerték a versenyt. Sinka Nóra ‘ Diósjenő A vízszintes sorok beírása után az első függőleges osz­lopba kerülő betűkből egy magyar költő vezetékneve olvasható össze. 1. Erős pi­ros, 2' A Toldi költője, 3. Gyalogjáró, 4. Énekel, 5. Nyílászáró. Beküldendő a költő neve november 3-ig. Legutóbbi fejtörőnk he­lyes megfejtése: Karate. Könyvjutalmat nyertek: Burovinyecz Róbert Salgó­tarján, Birkás Róbert Pász­tó, Istenes Attila Bátony- terénye. Kelemen Péter Ér- sekvadkert, Szálkái Tamás Alsótold. A könyveket postán jut­tatjuk el részetekre! SAROKSZERKESZTŐ: HXLLb t jVciírtjii; Békés tüntetésnek indult... (3) biztoságosabb A Döbrentei téré érve, láttam, hogy a Gellért rak­parton nemzéti színű zászló­kat tartó csoportok közeled­nek, és fegyelmezetten ha­ladva igyekeznek a Bem tér irányába. Elöl igen magas rendfokozatú tisztek halad­tak. A menetelő sorokat aranyozott Kossuth-címert tartó fiatalember vezette. A felvonulók, korukból ítélve, valószínűleg egyetemiisták voltak. Miközben arra vár­tunk, hogy besorolhassunk a felvonulók közé,, a járdán állók között megláttam Ku- dele Józsefet, az MDP egy­kori salgótarjáni titkárát és feleségét, akik Pesten él­tek. Szóltam a lányokat ve­zető tanárnak, hogy nem megyek velük tovább, és kiléptem a sorból. Oda­mentem Kudeláékhoz, és együtt néztük a felvonu­lást. Egyszercsak a menet le­állt, és hangos kiáltozás hallatszott kórusban : „Föl­jebb. . . följebb ... föl­jebb ... !” . Mi nem tudtuk, mire vélni a kiabálást, de csakhamar rájöttünk. Amer­re a menet haladt, az épü­letek ablakain léengedett zászJókkal voltak elégedet­lenek. Ugyanis azokon a régi kalászos-csillagos cí­mer állt, és a tömeg addig kiabált, s nem mozdult, amíg a zászlókat úgy be nem húzták az ablakokon, hogy a címer nem volt lát­ható. Ebből majdnem ko­molyabb bajunk lett. Ku- delánét annyira felháborí­totta, ami történt, hogy hangosan megjegyezte: nem szégyenük magukat ezek, mit ártott nekik ez a cí­mer, s jó palóc tájszólással te,tt egy pár — Nógrádban ismeretes — megjegyzést, amit a közelünkben állóik meghallottak. Közülük töb­ben körülvettek bennünket, és fenyegettek. Talán tetle- gességre is sor került vol­na, ha egy katonai őrjárat autója oda nem érkezik, és véget nem vet a vitatko­zásnak. Az incidens után, elegem volt a látottakból és az él­ményekből. Gyorsan elbú­csúztam Kudeláéktól, és si­ettem vissza a tiszti házba. A ruhatárból elkértem a bő­röndömet, igyekeztem, hogy a Keletiből induló gyorsvo­natot még elérjem. Amikor felszálltam a 44-es villa­mosra, úgy 5 óra után, már azt beszélték, hogy a Bem- szobornál kivagdossák a zászlókból a címereket, és égetik a vörös zászlókat. A Rákóczi út és a körút ke­reszteződésénél áthaladva, a villamosról láttam, amint a Szabad Nép székháza előtt nagy tömeg áll... A pályaudvarra érve gyorsan megváltottam a je­gyemet, és felszálltam a vo­natra. Úgy tudom ez volt az utolsó, ami aznap Sal­gótarjánba indult. A vona­ton Pólónkat Antal rendőr- nyomozóval és társaival ta­lálkoztam , akik rabokat szállítottak Tarjánba. Polon- kait jól ismertem, egy ház­ban laktunk. Hogy Pesten mi van, azt ők sem tudták megmondani, de én már rosszat ^ejtettem. Ezt iga­zolta* amikor Jobbágyiban HH megállt a vonat, és állam- védelmi sorkatonák szálltak fel, akik az ottani hadi­üzemben teljesítettek őr­szolgálatot. Láttam ezek a kiskatonák félnek. Nem jöt­tek be a kocsi belsejébe, hanem kinn álltak a pero­non összebújva. Kimentem hozzájuk, hívtam be őket. Közben kérdezgettem, mit tudnak, mi van velük, ök sem tudtak semmit, csak annyit mondtak, hazaküld­tek őket. Amikor hazaérkeztem a Vörös Hadsereg út 10. szám alatti lakásunkba — volt Jankovics-házba — békés látvány fogadott. Feleségem nyugodtan kötött valami gyerekholmit, öt hónapos fiam pedig mély álomba merülve, kis ágyában az igazak álmát aludta. Az át­éltek hatása miatt megle­hetősen felzaklatott állapot­ban, a szobába lépve, azt mondtam; „Te csak itt ülsz nyugodtan, amikor Pesten forrong a nép!” ö azt fe­lelte, ne beszéljek képtelen­ségeket. Elmondtam pesti élményeimet, láttam nem hiszi el. Október 24-én reggel, már kora hajnalban bekap­csoltam a rádiót, amelyből a megszokott vidám muzsi­ka helyett, komolyzene hangzott... Majd egy, a szavaiból érezhetően ijedt női hang közölte — miköz­ben lövések hallatszottak a készülékből —, felfegyver­zett csőcselék támadást in­dított a rádió elfoglalására, felszámolásuk folyamatban van ! Sturmann Béla Örök ifjúság Fokváros egyik kórházá­ban, 1967 decemberében új szívet kapott egy úr. Az öt­órás műtét után a hírügy­nökségek sietve tudatták a világgal a jó hírt, hogy új korszak kezdődött a szívse­bészetben. Christian Barnard nyitotta meg. Ki emlékszik manapság a filmsztárarcú orvosra, aki előtt a bátor vállalkozást követően nem­csak az akadémiai előadó­termek, hanem a gáláns ka­landokat ígérő szalonok is ajtót tártak?! A szikét, az fH tj Ut l enéi operálókést 1983-ban végleg letette. A mítosz szokvánv szenzációkká változott: vá­lások, barátnők, érdektelen­ség. Október elején Milánó egyik szállodájának bemu­tatótermében szépítőszerek, krémek, púderek alkalmi vásárán bemutattak egy resz­kető kezű, idős urat, aki az örök ifjúság szérumát, az. alkimisták hajdani álmának megvalósulását helyezte ki­látásba egy svájci cég kép­viseletében. Az úr: Christian Barnard. Így múlik el a vi­lág dicsősége. Kávéivás és rákbetegség A kávéivásnak a jelek szerint valamilyen módon része van a hasnyálmirigy rosszindulatú daganatos megbetegedésében — állítja dr. Brian McMahon ame­rikai kutatóorvos. Olyannyi­ra meg van győződve a ká- véivás bűnösségéről, hogy maga teljesen elhagyta a kávézást. Kutatócsoportjá­val csaknem ezer beteg kortörténetét elemezte, s szerinte napi két csésze kávé elfogyasztása a kétsze­resére növeli a hasnyálmi­rigyrák kockáaatát. Egy fáradt doktorhoz Kedves doktor úr!(?) Kénytelen vagyok ön­höz ily módon for­dulni, mert találkozá­sunk után fizikai fájdal­mam és felháborodásom közepette elfelejtettem meg­nézni nevét az ügyeleti táblán. A szóban forgó napon ön egyáltalán nem volt ked­ves és mégkevésbé orvos. Nyilván ön már nem em­lékezik kényszerszülte ta­lálkozásunkra — mely szá­momra örök, szomorú em­lék marad —, ezért enged­je meg, hogy felidézzem. 1989. október 14-én je­lentkeztem a balassagyar­mati kórház sebészeti osz­tályán, ahol ön volt az ügyeletes. Higgye el, nem háborgattam volna feles­legesen, de addigra már olyan kínzó fájdalmat éreztem bal könyökömben — melyet már mozdítani sem tudtam, — hogy kény­telen voltam orvosi segítsé­get igénybe venni. Rossz sorsom önhöz vezérelt. Panaszomat meghallgatta, majd közölte, hogy egész nap a műtőben volt, fá­radt, így nem tud velem foglalkozni. Tanáccsal vi­szont szolgált, miszerint otthon borogassam a fájdalmas testrészt. Doktor úr! Ezért feles­leges volt hosszú éveket eltöltenie az egyetem pad­jaiban, ezt a tanácsot az írni sem tudó, legegysze­rűbb falusi (asszonytól is megkaphattam volna. Én fájdalmam enyhítéséért fordultam önhöz, mely munkaviszonyban eltöl­tött 25 évem alatt fizetett társadalombiztosítási hoz­zájárulás szerint, állampol­gári jogon jár nekem, de meglévő fizikai fájdalmam mellé még a mellőzöttség­ből származó lelki fájdal­mat is sikerült szereznem öntől. Igazán nem kívánom, de gondoljon bele: mit tenne akkor, ha lakásán tűz ütne ki és hivására b tűzoltó­ság azt a választ adná, hogy ma már többször ol­tottak, fáradtak, hordjon a tűzre vödörben vizet. Lelkiismerete megnyug­tatására tájékoztatom, hogy a salgótarjáni rendelőinté­zet igazgatójának segítő- készsége folytán Salgótar­jánban elláttak és kezelé­sük hatására ma már hasz­nálni tudom beteg keze­met. Ígérem, hogy soha többé nem fogom önt ügyeleti idejében hábor­gatni, jó egészséget és jó pihenést kívánva zárom levelem. Cseman Józsefné Balassagyarmat, Rákóczi út 113.

Next

/
Thumbnails
Contents