Nógrád, 1989. október (45. évfolyam, 232-257. szám)
1989-10-21 / 250. szám
»MaStMeMMNKttMeMMMeM«« IRODAllüi «iwwMiniiiimwOT NÓGRÁDI MŰHELY „mikor összeér az ég a földdel...” Hidasi József jelzései A nácizmus áldozatainak felállítandó emlékmű makettje. Az emlékmű Washingtonban épül, körülbelül 360 méterre a Washington-emlékműtől. Az építkezés várható ideje 36 hónap lesz. Fotó: MTI-telefotó A XX. században élt A legöregebb magyar író távozása Hidasi József versei egyelőre egy munkáséletút dokumentumaiból fokozatosan kibomló mai közérzet jelzéseként olvasandóak. Első közlésről lévén szó, semmi kivetnivaló sincs abban, hogy bizonyos gondolkodási minták és irodalmi hatások fölismerhetően vannak jelen soraiban. Nem elvetendő az a tudatosság sem, amellyel a versírás felé fordul, sőt reményt jelenthet egy későbbi egyéni hangú költészet kialakulásához, amennyiben szellemi energiával bírja. Hangulatképei, állapotrajzai pillanatnyilag az indulás dokumentumai, mindenesetre sikert kívánunk a könnyűnek nem ígérkező úton. Kiről is van szó? Salgótarjánban látta meg a napvilágot 1945-ben, munkáscsaládban, egy nővére van. Autószerelőnek tanult az MTH-ban, 1963-ban lett autószerelő-szakmunkás. Később, 1969-ben végezte el a dolgozók esti középiskoláját, a közgazdasági technikumot. Közgazdásztechnikusi képesítést szerzett. Szakmai érdeklődésén túl mindig is figyelemmel fordult a társadalmi kérdések, sőt a közélet iránt, ezért is végzett politikai tanulmányokat, a szakosított tagozaton 1979- ben szerzett diplomát. Jelenleg Salgótarjánban a Nógrád Volán műszaki ellenőreként dolgozik. Négyévé egyedül neveli 18 éves gyors- és gépíró lányát és 15 éves kislányát, aki szintén gyors- és gépírónak tanul. Egyébként a tanulást maga sem hagyta abba, beiratkozott a NÓGRÁD újságíró-stúdiójába is. Hogyan él? Miféle gondolatok foglalkoztatják? Ezek izgalmasabb kérdések. Miként az is, hogy munkásgyerekként mire emlékszik a régi városból és milyennek látja a jelent? — A Somlyó utcában laktunk, most a Bolyai gimnázium van éppen a házunk helyén — mondja. — Gyerekkorom színhelye volt a Gulyis-hegy. Első játékom egy biciklikerék volt tömlő nélkül, ezzel karikáztunk. Ráláttunk a cigányhegyre, a bádogtetőkre. Sokat jártam az erdőt. Nyári pillanatkép című versében írja: „Vízfüggö- nyös hajnal ablakán / égi áldás kopog jégszemeket darál a déli szél / villámok játszanak / az antennás háztömbök tetején / csapzott szárnyú angyal / szakadt felhőtornyon sírdogál / nem hallja fönt senki sem / tekéző ördöggel cimborái / az isten”. Ez nem éppen az otthonosság érzése. Egy tarján) milyennek látja tehát Tarjánt? — Tarjámként mondom, hogy zavar az az arcnélküliség, ami ma van — jegyzi meg. — Vannak ‘pillanatok, amikor már-már idegenkedem ettől a várostól, amit pedig szeretnék szeretni, színesebbé tenni mostani si" várságát. Be kéne ültetni szellemi magokkal, föl kéne építeni a szellemi várost, ami még mintha hiányozna. Több emberséggel. Több figyelemmel az emberek iránt. Azzal még nem sokat mondok, ha megjegyzem, múlt, jelen, jövő együtt érdekel. Hiszen ez magától értetődik- Viszont tény, hogy nagyobb figyelmet kellene fordítani az értékek átmentésére. Ma mintha igen kevés szó esne erről. Ma már ott tartok, hogy bár szeretek politizálni, a politikát — vagy amit most annak neveznek — nem nagyon szeretem. A valóságos középpontban mindig az embernek kell állnia, erről szeretnék továbbra is írni, prózában, versben egyaránt. Szülőföld, táj s a benne élő emberek vonzásában ke" resi Hidasi József azokat az utakat, amelyek az irodalomba vezetnek. A humanitás, az emberközpontúság nem elhatározása, hanem adottsága. Miként a képző- művészetben is minden tárgyat csak a megfelelő anyagból lehet készíteni, például fenyőből vagy hárs- ból a szobrot, megint másból a bútort vagy a szerszámot, a verskészítésnek is megvan a maga „anyaga”. Elsősorban a megélt élet, a tudatosan vállalt jelen, öröm és szenvedés. Hidasi József egyelőre érzi a pillanatok súlyát, „mikor összeér az ég a földdel”. A jövő titka, hogy szapo- rodnak-e majd ezek a pillanatok, a költészet valódi letéteményesei. Ez mindig csak később dől el, viszont addig is nyitott szemmel és nyitott lélekkel kell járni a szülővárosban és a világban. A szülőváros figyelmét viszont kétségkívül joggal igényli. Elment a minden bizonynyal legöregebb magyar író, Benamy Sándor, 91. életévében távozott. Még a múlt században, 1899-ben született. A Keleti Akadémia elvégzése után újságíró lett Kolozsváron, később a Nagyváradi Napló szerkesztője is volt, hogy csak a kezdetekre utaljunk. Író és újságíró volt, okkal nevezték a magyar Egon Erwin Kischnek. Valóban „száguldó riporter” volt, öregkori félvakságában is fürge észjárású és tisztánlátó. A huszas évek közepétől szellemes útleírásokat adott közre (Európától Ázsiáig, Űj-Palesztína), előbbihez Henri Barbusse írt előszót. Egyik korai regénye. a Három ágy története egyéni felfogásával és expresszív stílusával meglehetősen nagy feltűnést keltett. De már nemsokára színpadi műveket írt már szintén a huszas években, például Mimi Blanche és Konfliktus című drámáját egy berlini színház műsorára tűzte. A húszas-harmincas években legendák keringtek a több nyelven anyanyelvi szinten beszélő riporterről, sokszor úgy látszott — talán úgy is volt —, hogy mindenütt megjelent, ahol valami történt Európában és Ázsiában egyaránt, de mindenekelőtt Közép-Európá- ban, amiről mostanában megint oly sok szó esik. Akkoriban a Ben Ami név fogalom volt a hírlapírói szakmában, anekdoták hősévé vált. PáÉ héttel ezelőtt Tel- Avivban kérdezgették tőlem több helyen is, például a HADASH könyv- és lemezüzletben, az Üj Kelet című napilap — a nyugati világ egyetlen magyar nyelvű napilapja — szerkesztőségében, de Haifában és Naza- retben is, hogyan él Budapesten, ki gondozza, mit csinál. Rappaport Ottó, az Üj Kelet főszerkesztője üzenetet is küldött neki, nemsokára Budapestre látogat s fölkeresi őt is. az újság hcsko- koráról szeretne új hiteles adalékokat kérni tőle. S ez korántsem véletlen. Az Űj Kelet 1990-ben ünnepli fennállásának hetvenedik évfordulóját, napilapként 1920- tól 1942-ig Kolozsváron jelent meg (előzőleg két éven át hetilap) s Ben Ami a Marton Ernő alapította szerkesztőség tagja volt az induláskor. Ez a most Izraelben megjelenő újság annak idején igen jeles szerepet töltött be az egész erdélyi sajtó modernizálásában. Ügyszólván lehetetlen időrendben végigkísérni Benamy Sándor írói, újságírói munkásságának minden mozzanatát. A nyolcvanas évek elejétől, első verseskötetem megjelenése óta, amelyről elismerő sorokat írt például éppen az Üj Keletben is, levelezésben álltunk. Terveiről, gondolatairól számolt be. Többször próbáltam valamilyen összegzést készíteni legalább a magam számára műveiből. Viszont tudom, hogy maga sem igen tartotta számon megszámlálhatatlan hírlapi cikkeit, tudósításait, ragyogóan friss hangvételű, nyitottságról való riportjait, sőt, drámáit, hangjátékait, könyveit sem. Pedig legalább két tucat kötetet adott ki. Ezért csupán jelzésként említem például A XX. században éltem vagy az Állampolgár voltam Közép- Európában című művét. Mindkettőt úgyszólván szétveti az a dokumentumgazdagság és sziporkázó szellemiség, amely egész munkásságának egyik meghatározója. Egyszer csak úgy futólag azt írta egyik levelében, hogy úgy látszik, róla sorra-rendre leválnak az irodalmi stílusok. Ez valószínűleg igaz is. Ügy gondolom viszont, hogy a XX. század egyik kiemelkedő krónikása távozott vele Közép- Európából. Műveit kordokumentumként minden bizonynyal számon kell tartani ebben a régióban. Hogy olvasóinak tábora a XXI. században is változatlanul nagy lesz, afelől semmi kétségem nincs. Divatok jönnek-men- nek, a mindenkori valóság marad, s az ő munkássága mindig is ebből szívta éltető nedveit, frissességét. Ez a mind nyakatekertebb eszme- és stílusfuttatások közepette mindenképpen üdítő. A két háború között Epocha kiadót szervezett, e sorozat jellegzetes kötetei, amelyek hosszú sorában például először látott napvilágot Solohov: Csendes Donja az ő fordításában, s a kortárs baloldali irodalom számos műve, jelentős szerepet töltöttek be a mindinkább jobbra tolódó honi szellemi életben. Tanulságaik ma is érvényesek. Üjabban saját kiadásban ismét évek óta kiadta Epocha-könyveit. Csak pár héttel ezelőtt kaptam meg tőle dedikálva legújabb könyvecskéjét e sorozatban Hülyének néznek minket?! címmel. E vitairatban a nemzet és a haza fogalmával való oly sok és véres visszaélést ítéli el, vádiratot ír az államokra tagolt mai égető problémáit boncolgatva. Sajnos, megköszönni már csak most tudom a könyvet és a dedi- kációt, a becsülő figyelmet. „Mai gondolatkörünk borzasztóan provinciális.. címmel jelent meg lapunk idei július 22-i számában az az interjú, amelyet vele készítettem. Valószínűleg ez volt az életében napvilágot látott legutolsó interjú, eltekintve a pár nappal későbbi születésnapi rádióbeszélgetéstől. Hogy mennyire örült neki, ennek érzékeltetésére álljon itt 1989. VII. hó 25-i rövid levele: „Drága Elemér! Oly remekül terveit, „tördelt” ágyásba ültettetek, hogy félő, még újabb 90 évre kihajtok, amitől engem és az olvasókat is Isten őrizzen! így se látok már, szinte vaktában írok, vadszőlőként ráfutok majd egy ki tudja milyen új stílusra, írónemzedék hátára, amely biztos ledob. Köszönöm jó kérdéseidet és külön a Nagy Ka- rola-képeket és Olgát! Szeretettel ölel és kedves családodat szívélyesen üdvözli Sándor.” Hosszú életében asszonyok álltak mögöttp, ilyen volt Nagy Karola (1906—1933) és Abel Olga, az ugyancsak nemrég távozott kitűnő hírlapíró, akinek Tanulságos utak 3 kontinensen című könyvét szintén pár hónapja adta ki az Epocha-sorozat 25. köteteként. A hűséges társ könyvét már Benamy Sándor dedikációjával kaptam kézhez. Mint írja: „immár egy negyedik szférikus kontinensről”, „időtlen időből”. Ahova most Benamy Sándor is távozott. B. T. E. T. E. HIDASI JÓZSEF VERSEI HAZAFELÉ Látod az ősz jött el mereng lehull ,a falevél aranysárga fényben duruzsol az északi szél az elmúlás feszes húrja pendül hangok ülnek a fák alá ne félj csak az avar rezdül andalgó lépteink nyomán nyarunk búcsúzik észrevétlenül rozsdás erdei lombokon mélázva ül a messzeség tétovázik az alkony ragyogni szeretne még A VÁROS Félholdas szemmel foltos tüdővel ébred a reggel oxigénért kapkod tömődnek a kapillárisok ritmuszavarosak a szívek betonmalmok őrlik a mérgezett perceket port kavar a bábeli hangzavar segíts KÖVEK Régen volt itt tettem meg az első lépést régen volt a kövek megmaradtak színesek súlyosak míg gondolkodom az idő mindent helyrerak hol kőház volt keskeny lócán csevegtek az esték régen volt az idő kövekben gondolkodik az ember pillanatokban TŰZSZÜNET Megjött az éj tolvajként oson a holdtalan ég halált rejtő varázsa oldódik feszül földhöz lapul a csend figyel az árokrend Megjött az éj szívekhez szól a sajgó remény örökös békevágya messziről sötétlik a tölcséres mező befogadja halottait a temetetlen temető SZANÁLÁS Elnyel a múlt a porfelhő anyagként örök maradsz túl emlékeimen ázott föld alatt a fonalat rejtetted nekem itt született első énekem hallom a régi otthon Halát éveim hangos zsibongását alkonyával hozzádsimul a nyár fájdalmában belekékül a törmelék NAPRAFORGÓK Létünk szűk szögletéből behunyt szemmel is látni a villanásokat szédült napraforgók vénült szárai között sarkon fordul a nyár sorsverten nyugtatnak a változó színek borotvaélen táncol az idő
