Nógrád, 1989. október (45. évfolyam, 232-257. szám)

1989-10-20 / 249. szám

* FIATALOK OLDALA * Motorotoknak A vizsgálatok azt bizo- nvílják, hogy a sérülések súlvosságának eloszlásában a motorkerékpárosok és se­gédmotorosok között nincs számottevő különbség. Eb­ből az következik, hogy a segédmotorosoknak is a mo­torkerékpárosokhoz hason­ló vagy azzal egyező védő- felszerelésekre lenne szük­ségük. O O O O A motorkerékpárok csak a 20—40 km ha sebességtar­tományban rendelkeznek teljes saját stabilitással. Ezen túl olyan lengések lépnek fel, amelyek a mo­torkerékpár és a kormány­villa elsőkerékegység te­hetetlenségi nyomatékától, az egymáshoz képest való elmozdulásának csillapítá­sától függnek. Ezért csak kipróbált szélvédőket, láb­védőket szabad felszerelni, s a súlyosabb csomagokat nem hátra, hanem a tank­táskába ajánlatos helyezni. A motorkerékpár vi­szonylagos kockázatos mód­ja: a futásteljesítményre vonatkoztatott sérülési és halálozási kockázat körül­belül 40-szerese a gépkocsi­ban történő utazásának. A motorosok nagy része en­nek ellenére olyan vezetési stílust részesít előnyben, amelyet maguk is koc­kázatosnak tartanak. Fő motivációk: a vezetés di­namikája. a gyorsulás és a gyorsaság élvezete, a nagy teljesítményű gép uralása. Az Európai Gazdasági Közösség országaiban vég­zett vizsgálatok szerint a motorosoknak mintegy egy­ötöde visel megfelelő (bőr) védőruházatot. 10 százalé­kuk csak bukósisakot, 20 százalékuk farmernadrágot, tornacipőt, bőrkabátot és kesztyűt vesz fel a motoro­záshoz. Igen ritka a moto­roscsizma használata. Ilyen körülmények kö­zött a motorosbalesetekben bekövetkező leggyakoribb és legsúlyosabb sérülések a lábat és a kart veszélyezte­tik. A szipózással kezdődik Repülni veszélyes Földünkön 60 növényfaj­tát használnak kábítószer­ként. Hatásukra az ember­nek jó hangulata támad, kel­lemes közérzete lesz, gon­dolatai csaponganak, álmo­dozik, érzéki hallucinációi vannak. Ügy érzi, repül a szertől. Kezdetben. Később mind nagyobb adagokra lesz szük­sége, hanyatlásnak indul szellemi képessége, megbe­tegszik. A narkózók útja egyenesen és röviden vezet a temetőig. Ezen az /úton visszafordulni nagyon nehéz. A különféle drogokról két héten át tartott előadást a salgótarjáni Madách Imre Gimnázium tanulóinak Ge­ese Józsefné, az egészség­megőrző tanács titkára. Nem ijesztgette a diákokat, csu­pán tényeket közölt, más kérdés, hogy a tények per­sze roppant rémisztőek- Ra­gasztózás következménye­ként 43 fiatal halt meg: megfulladt a fejére húzott tasaktól, kábultan lezuhant a magasból. A narkománia természe­tesen nem ok, hanem kö­vetkezmény. Életviteli ku­darcok, érzelmi krízisek, vélt vagy igazi sérelmek vezet­nek a „repüléshez”. A köz­vélemény tájékozatlan, ijedt, zavarban van, eluta­sít és kitaszít. S hová is menekülhetne a kitaszított, ha nem a kábulatba? Az egészségügyi törvény alapján a kábítószer-élvezők és a gyógyszert káros mér­tékben fogyasztók 6 ,hóna­pig tartó, elmeosztályon vég­zett gyógykezelését rendel­hetik el. A kábult állapot nem felmentés a bűncselek­mények alól sem: az elkö­vető csak akkor mentesül­het a büntetőjogi felelősség alól, ha kábult állapota nem önhibájából ered. A tizenéveseket persze nem elsősorban a kemény drogok fenyegetik, hanem a kábítószerpótló anyagokkal való visszaélés, valamint az alkohol és a gyógyszer együttes hatása. Így kezdő­dik. .. Sztárpletykák 0 A szupersztár és multi­milliomos Michael Jackson egy Los Angeles_i cipőgyár­tó céggel kötött szerződést. Ennek összege negyvenmil­lió dollár, melynek fejé­ben Jackson nem csupán koncertjein, hanem szabad, idejében is a gyár lábbe­lijeit viseli. A cég képviselője elmondta, hogy Michael- lel szeretnének a legelsők és a legjobbak lenni a pia­con. ^ Mióta atyai jó barát­ja. Paul Newman az autó­sportról beszél neki, azóta alig lehet bírni Tom Crui- se-zel. Egv-egy gyors autó­ban Tom úgy érzi magát, mint egv pilóta. Felesége ezért aggódik is miatta, rá­adásul október végén ama­tőr autós futamon indul az USA-ban Cruise. így miköz­ben a férj a gázt nyomja, felesége, Mimi izgatottan várja majd a telefonhívást a verseny után. 0 Elisabeth Taylor, a vi­lág legszebb asszonyainak egyike és Kevin Costner az Álmok földje című film fő­szereplője először állnak együtt a kamerák elé. Az ifjúság édes madara című filmben szerepelnek. Elisa­beth a következőket mond­ta partneréről : „Nagy kár, hogy nem vagyok harminc évvel fiatalabb. Kevin sze­retőként is kiváló társam lenne.” 0 Harrison Ford, az In­diana Jones és az Utolsó keresztesek című film fő­szereplője ismét forgat. Ez­úttal egy zsidó drámában játszik, melynek címe: Presumed. A történet New Yorkban és New Jersey­ben játszódik. 0 A szeptemberi hónap lemeze a Ghostbuster 11. lett. A lemez az 1990 ele­jén mozikba kerülő Szel- lemirtók című film zenéjét tartalmazza. A szerzők: Elton John és Glenn Frey, akik színes bőrű muzsiku­sokkal kiegészülve játsz- szák a kiváló dallamokat. 0 Neneh Cherry, mint korábban Whitney Hous­ton és La Toya Jackson, lemondott egy számára fel­kínált filmszerepet. Az al­kotás az erotikus táncos­nő, Josephine Baker életét örökíti meg, de hogy kinek a főszereplésével, azt még nem tudni. • Két évvel ezelőtt a zenei pályától való vissza­vonulását jelentette be Ti­na Turner, aki a színészi karrier felé kacsingatott. Ennek ellenére az énekes­nő nem tudott ellenállni a zenének: a napokban fe­jezte be legújabb albumá­nak felvételeit Címe: Fo­reign Affaire. (A BRAVO nyugatnémet ifjúsági hetilap nyomán): Ugor Péter Lemezújdonsóg Nem véletlen, hogy a Z'Zi Labor hosszú hallgatás után friss ötletekkel jelent­kezik. A tőlük megszokott lendülettel és „arcátlan” újítókedvvel bújnak elő is­mét a hallgatás alkotó idő­szaka után. Lemezük címe: Naiv rock. Ez mindannyiunkról szól, akik naivan állunk a mai keveredésben. Rendőr van a járdán — énekli töb­bek között az asszonykórus —, aztán Máté Péter duettet énekel Janicsákkal, ami a technika furcsa csodája... A hangzás a régi „zizis”. Ani­ta, a vokálok és minden a helyükön vannak. És egy üzenet: aratás után vagyunk; már a tarlón mutogatnak egymásra. Ezek láttán, a zene hallatán mindenki eldöntheti: ajtót, nyit-e tavalyelőtti kedven­ceinek? Barah-Szuh édesanyja és a többiek Honvágyról egyikük sem beszél... Barah-Szuh, a bájos ki­lencéves mongol kislány ne­vető-kíváncsi szemével, fe­kete copfjával a bárnai kis­iskolások kedvence. Szíve­sen barátkozik, és minden­nap eldicsekszik édesany­jának a csokorra való, újon­nan tanult magyar szóval. S kedvesen, csacsogón, mindjárt tovább is adja tudását: kiejtésükre tanít­gatja földijeit, akikkel együtt jött Magyarországra. Hatvan mongol lány és asszony hagyta oda szep­temberben távoli hazáját, hogy szakmai tudását ná­lunk gyarapítsa. A Páva Ru­hagyár foglalkoztatja őket, s ezzel átmeneti időre eny­hít munkaerőgondjain. Egy csoportjuk a Páva 2. számú üzemében. János-aknán dol­gozik, Így ismertem meg Zaja Bolarszuht, Barah- Szuh édesanyját, aki ott­hon főművezető, itt pedig tolmácsként segíti a mun­kát, a műveletek betanulá­sát. A mi ulánbátori gyá­runk egyelőre belföldre és a Szovjetunióba szállít, de sze­retné, ha bővülne a piaca. Ezt készítjük elő azzal, hogy varrónőink elsajátít­ják a finomabb anyagok kezelését — mondja Zaja, akinek két felnőtt gyermeke a Szovjetunióban tanul, férje mérnök, a család leg­ifjabb tagját pedig magá­val hozta, mert nélküle hosszú lenne az egy év, amit Magyarországon töltenek. Az üzemcsarnokban mo­noton zajjal átitatott tarka kép fogad : mintegy 150 nő hajol a gépek fölé. Arcuk sápadt a neonfényben, a szüntelen berregés és katto­gás elnyomja azt a néhány szót is, ám itt-ott elhangzik. Fürge ujjaikkal habkönnyű ingblúzokat varrnak, mit sok tűzés és zseb díszít. Egytől egyig munkaigényes darabok kerülnek/ki a ke­zük közül. A mongol „vendégmun­kások" ki sem látszanak a munkából. Teljes figyelem­mel adóznak annak, amit csinálnak, amiért vállalták az idegenben való tanulást, távol családtól, kisgyerek­től. Mazsidma, Altanceceg, Otgoncerev és a többiek szakmunkások, egyikük- másikuk már húszéves gya­korlattal rendelkezik. (Mon­góliában a legkisebb gya­korlati idő három év.) — Elengedtek minket a férjek, mi pedig elszántuk magunkat arra, hogy eljö­vünk — magyarázzák. Ér­zelmekről egyikük sem be­szél, s elnéző mosollyal mindjárt folytatják is a varrást. Hamar megbarát­koztak munkatársaikkal, akik tisztelik őket, bátor­ságukért, határozottságu­kért, nyugalmukért, mely mögött nem nehéz felfedez­ni a fegyelmezettséget. — Gyorsan és pontosan dolgoznak, munka közben nem szóródnak szét a gon­dolataik. Egészében véve, mások, mint mi, kiegyen­súlyozottak, figyelmesek, aminek minden téren hasz­nát veszik — vélekedik Bo- hács Albinné művezető. A keleti népek tisztelik a munkát. Ez a fontos ismer­tetőjel szembetűnő a mon­gol varrónők esetében is. Nem a gyors haszon remé­nyében ilyenek (János-ak­nán ugyanannyi a bérük, mint a többieknek), mélyebb, emberibb összefüggésekre utaló magatartás ez náluk. Szolgálati lakásban lak­nak, délutánonként sétál­nak, főznek, társalognak. Csendes tájék ez nekik, a fővárosiaknak. Hoztak ma­gukkal sok meleg holmit, mert bár süt a nap, de már kevés a melege, csípős a hajnal és az este, akár. csak Ulánbátorban. — Honvágyról egyikük sem beszél, de nagyon várják az otthoniak sorait. — Mihalik — TTT-betét Csábító nyeremények Pénzszűke, de spórolós vi­lágban élünk. A takarékos­kodásnak számos lehetősége van. Az egyik legújabb a „tízen túliak takarékbe­tétje”. S hogy mit kezdhetsz ezzel? Sok mindent. Például elkezdhetsz gyűj­teni. Ha pénzedet nem per­selyben vagy hasonló régi­módi helyeken tartod, hanem TTT-betétben, akkor min­den hónapban 1%-kal kama­tozik is. A pénzed, illetve a betéted legfeljebb 36 hó­napig, tehát 36° ii-ig kama­tozik. Évente kétszer sorsoláson vehetsz részt, melyen bizo­nyára számodra is csábító nyeremények találnak majd gazdára. Például egy márkás walk-man, egy sztereó rádi­ós magnó, ADIDAS sportsze­rek, valamint vásárlási utal­ványok. amiből megveheted mondjuk a slágerlista élén álló énekesek vagy együtte­sek lemezeit is. Lehet, hogy éppen te lennél a nyertes? Ehhez az kellene, hogy le­gyen legalább egy TTT-be- téted, és hogy kihúzzák a rajta lévő sorszámot. Ter­mészetesen minél több fTTT- betéted van, annál nagyobb az esélyed arra, hogy sze­rencsével kezd a téli vagy nyári vakációt, akár mind­kettőt. Ha e sorok felkeltették ér­deklődésedet, és van meg­takarított pénzed, nyugodtan bemehetsz bármelyik OTP- fiókba, és 100 Ft-ért már meg is veheted darabját. Ha már lesz TTT-betéted, esetleg több is, akkor vi­szont vigyáznod kell rá, hi­szen ez ugyanolyan érték, mint a pénz, sőt hónapról hónapra — a kamatok révén — egyre többet ér. Szécsényben ismert a diagnózis... A tünetek: türelmetlenség, kiábrándultság, jövőbe vetett hit hiánya, megélhetési, el­helyezkedési és lakásgondok, gyermeknevelési és szociál­politikai problémák... Csök­ken a születések, növekszik a veszélyeztetett és hátrá­nyos helyzetű gyermekek száma. Kevesen veszik igénybe a helyi szakközép- iskolát, melynek fejlesztésé­re ez évben közel 30 milli­ót fordított az állam. Három év óta sem az OTP, sem a tanács kezdeménye­zésére nem épült bérlakás. A szociális bérlakást igénylők száma 15—17, és egy-két család jut évente lakáshoz. A fiataloknak 5—8 évet kell várni erre — mindezek Szé- csény Város Tanácsának legutóbbi ülésén hangzottak el. Mégis mit kap a város if­júsága? — vetődik fel a kérdés. Valamennyi fiatal szülő elhelyezheti gyermekét bölcsődébe, de ezzel a kis­mamák csupán 12 százaléka él. Kevesebb a gyermek, ki­sebb létszámúak lettek az ál­talános iskolai osztályok, többet tudnak foglalkozni a tanárok a gyermekekkel. Ennek kedvező hatását mu­tatja, hogy csökkent a bu­kások száma, a végzettek 96 százaléka pedig továbbtanul. A szabad idő eltöltésének feltételei javultak a város­ban- Az új művelődési köz­pontban művészeti csopor­tok tevékenykednek, az in­tézmény sajátos ifjúsági programokat szervez. A ta­nácsülésen is elhangzott, hogy a mozihelyárak a sal­gótarjáni mértékűek, de an­nak szolgáltatása viszont „kritikán aluli” ... A tanácsülésen kifogásként elhangzott, hogy a város fiataljainak közéleti aktivi­tása, fórumokon történő megjelenése nem a társadal­mi követelményeknek meg­felelő. Vajon mi az oka en­nek? Nem hiszek abban, hogy saját jövőjük formálá­sához közük van? Az oldalt összeállította: Vaskor István I

Next

/
Thumbnails
Contents