Nógrád, 1989. október (45. évfolyam, 232-257. szám)
1989-10-18 / 247. szám
GYÁSZJELENTÉS Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett édesapa, nagyapa, déd- nagyapa és üknagyapa, BERKI GYULA 9:1. évében, rövid szenvedés után elhunyt. Temetése 1989. október 19-én, csütörtökön, 13 prakor lesz a salgótarjáni új köztemetőben. c, v \*7of o : \f \ n KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Ezúton mondunk hálás köszönetét a rokonoknak, ismerősöknek és mindazoknak. akik szeretett halottunk rOnas ferencné temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek és mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. CYASZOI.O GVERMFKFI 19X9. X. 9-én. az alábbi fel. iratú bélyegző elveszett, használata 1989. X. 17-töI. érvénytelen. UN1VER Vegyesipari Kisszövetkezel MNB 370 55940 1. Egyetemi és főiskolai felvételi vizsgákra előkészítő levelező tanfolyamok indulnak: magyar, történelem, matematika, fizika, biológia, kémia, földrajz, angol és német tárgyakból. (Angolból, németből államvizsga-előkészítő is.) Kérjen tájékoztatót! Cím: PALLAS Felvételi Előkészítő Munka- közösség, 1304 Budapest, 4. PL: 120. Értesítem a kedves vásárlókat. MEGNYITOTTAM zöldség-gyümölcs üzletemet. Salgótarján, Karancs út 47 A. Károlv-akna. Gyakorlott ruhaipari szakembereket keresünk vidéki (mez.ö- keresztesi, füzesabonyi, ózdi) telepeinkre szervező, technológusi munkakörbe. Jelentkezés: a részletes önéletrajzot kérjük a budapesti központ (Ekisz Ruházati Kisszövetkezet, 1103 Budapest, Noszlopy u. 8—10. Szarvas Tiborné műszaki vezető) címére küldeni, v. telefon. 1277-484, 1276-889. Értesítjük partnereinket. tisztelt vevőinket, hogy megkezdtük a szügyi központi telepünkön holland importból származó Kondor fajtájú BURGONYA ÉRTÉKESÍTÉSÉT. Érdeklődni: a Szügyi „Madách Imre" Mgtsz központi irodáján lehet. ELSŐÉVES FÉMZÁROLT KONDOR VETÖ- BURGONYA 12 Ft kg áron értékesítésre kerül az örhalmi Hazafias Népfront Mgtsz burgony a tárolójában. Érdeklődni az ágazat- vezetőnél lehet a helyszínen. AZ IPARI MINISZTÉRIUM pályázatot hirdet A PÁSZTÓI. ÜVEGIPARI GÉP- ÉS SZERSZÁMGYÁR NYUGDÍJAZÁS MIATT MEGÜRESEDŐ igazgatói MUNKAKÖRÉNEK BETÖLTÉSÉRE. munkakör január elsejétől tölthető be. A kinevezés meghatározott időre szól. A munkáltatói jogkört gyakorló ipari miniszter a kinevezésre kerülő igazgató számára az általános követelményeken kívül konkrét feladatok teljesítését írja elő. Ezen- belül az igazgató alapvető feladata a vállalat egyszemélyes'részvénytársasági, majd társulási formába történő átalakítása. A vállalat tevékenvségi körébe tartozik: vas- és fémipari feldolgozás, elsősorban az üvegipar kiszolgálására, a háttér-inlrastruktüra biztosítása (üvegiparigép-alkat- részek. berendezések, gépek, hűtőszalagok s,b. gyártása, egyéb, nem üvegiparhoz kapcsolódó fémipari és forgácsolótevékenység). A munkakör betöltésének alapvető feltétele: — felsőfokú állami iskolai végzettség. — tízévi szakmai, illetve tízévi vezetői gyakorlat. — erkölcsi alkalmasság. Esélyegyenlőség esetén a pályázatokat elbíráló bi/.otlság a másoddiplomát és az idegennyeiv-tudást külön is értékeli. A pályázat tartalmazza a pályázó: — munkahelyének nevét, beosztásának, munkaköri besorolásának és jövedelmének megnevezését. — eddigi munkahelyeinek és tevékenységének felsorolását. —: idegennvelv-tudásának ismertetését, — szakmai életútját, részletesen bemutató önéletrajzát, — iskolai végzettségét, szakképzettségét és egyéb végzettségét, illetve az alkalmazási feltétel meglétet tanúsító okiratainak hiteles másolatát, — koncepcióit a vállalat jövőjére, továbbfejlesztésére vonatkozóan. A pályázattal kapcsolatban részletes felvilágosítást ad Kárpáti Pál, az Ipari Minisztérium főmunkatársa (teleíonszáma. 156-5882) és a vállalatnál Bozsár Károly gazdasági igazgatóhelyettes (telefonszáma: Pásztó, *133). A pályázatokat a megjelenést követő négy héten belül az Ipari Minisztérium sze- mélvzeti és oktatási főosztályára lehet benyújtani, cím: Budapest, Mártírok útja 83. "(PL: 96. 1525.) A pályázatokat felkért bizottság bírálja el. A döntésről a pályázók levélben kapnak értesítést. A púi.', ázatokat bizalmasan kezelik. A Budapesti Vegyiművek □□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□na a □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ Kereseti lehetőség egy műszakos munkarendben, gyakorlati időtől függően: 8000— I I 12 000 Ft hó. 1—I — VEGYIPARI SZAKMUNKÁSOKAT. VAGY — Altalanos iskolát végzetteket betanít készülékkezelői MUNKAKÖRBE. Kereseti lehetőség, folyamatos munkarendben, végzettségtől és gyakorlati időtől függően: 13 000—20 000. Ft/hó. — ÜZEMFENNTARTÁS területére szakmunkásokat. □ □ □ □ □ □□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□ Munkásszállást biztosítunk! Jelentkezni lehet személyesen, vagy telefonon: Budapesti Vegyiművek munkaügyi és bérosztálv, Budapest IX., Kén u. 5. Telelőn; 277-238. A l.itkei Ipoly Tsz felvételt hirdet telepére KARBANTARTÓ (lakatos) munkakörbe. Jelentkezni lehet a személyzeti vezetőnél. A Kishartyáni Egyesült Erő Mg. Termelőszövetkezet 800—1000 m- alaptel ülettel zártkerti, hétvégi telkeket értékesít Salgótarjánban, a Zatkó-dűlőben. a Zöldfa utca végén, novemberi kiadással. Vásárlásra jelentkezni lehet személyesen a tsz központjában Dénes Andornál, vagy levélben, vagy a 32 10-137-es telefonon. ipitlcezillc! Olcsón, jó minőséget! Helyesen döntött, ha lakásépítéséhez szükséges falazati anyagokat most vásárolja meg, kedvező áron. HB 38 hőtakarékos falazóblokk (38x19x19 cm) X FI db helyett 19,00 Ft db -f áfa 12 cm-es függőleges üregelésú válaszfal yXyi^Ft db helyett 12,30 Ff db + áfa a szécsényi téglagyárunkban. Helyszínen befizethető, azonnal szállítható! AMÍG A KÉSZLET TART! Észak-magyarországi Tégla- és Cserépipari Vállalat Málvi APROHIRDETESEK JÁRMŰ KÉT és tt\ eves 2105-ős Lei dû- sok extrával. igényesnek eladó. Pásztó, Lenin út 6. 11(5. 1989-RE visszaigazolt Polski 126- ■us kiutalás eladó. Cím: Salgótarján, Ki-977 telefonon. TH-S Lada 1300- as, kitűnő állapotban sürgősen eladó. Salgótarján. Gorkij- lakótelcp. Nyírfácska üt 1. X 53. ,.0” k'n-es 1500-as Lada sürgősen eladó. Salgótarján* Alsó-Idegér út 6. LADA 1200 S ’90- 're visszaigazolt kiutalás eladó. Cím: Salgótarján. 10-977 telefonon. MAZDA 626 GLX dízel típusú 4 éves személygépkocsi, extrákkal eladó. Érdeklődni: kizárólag szombaton, egész nap. Balassagyarmat. Szondi üt 11.' Telefonon: 85-80. ELADÓ Szamara. 5 sebességes. enyhén serült és Lada 2107— es. Balassagyarmat. Honti u. 41. WARTBURG ZB-s megkímélt állapotban téli üzemre felkészítve (fagyálló. alvázvédelem) reális áron eladó. Érdeklődni ; Koska Ernő. S.-tarján. Schuyer F. u. 3.. este. PY-OS Trabant és 7 db anyajuh eladó. Egyházasger- ge. Vörös Hadsereg út 22. SKODA 100-as jó állapotban eladó. Karancs a*lja, Rákóczi u. 41. Érdeklődni: délelőtti órákban, vasárnap egész nap. GC-S Zastava eladó. Szécsény, Felszabadulás tér 6/A. 3/3. Kovács. 3 éves. most vizsgázott Dacia, reális áron eladó. Mihály- gerge. Arany J. u. o. KV rendszámú, jó állapotban levő Zastava. érvényes műszakival eladó. F.rdeklődni : Ba-ssagyarmat. Hétvezér út 3. Vagy napközben, a 129 telefonon. ELADÓ ZO-s 4200- íis Lada friss műszakival. Érdeklődni lehet : 2660 Ipoly- szög. Fő üt 11., 17.(Ifi* után. PH 1500-as Lada sürgősen eladó. Szécsény fel fa lu. Kossuth út 61. ELADÓ billenős platós UAZ tartalék dízelmotorral. Irányár: 70 000 Ft. Diósjenő. Ifjúság u. 17. UP-S 1200-as Zsiguli lejárt műszakival. sürgősen eladó. Ar: megegyezés szerint. Salgó- larján, Lőwy Sándor út 5. I 8. ELADÓ új Szamara 330 ezer. 3 eves Dacia 120 ezer forintért. Salgótarján. Kilián krt. 35. 14. Telefon: 16-575. Lengyel. AZONNAL átvehető platós ARO 320 D terepjáró kiutalás eladó. Cím: Salgótarján. 10-977 telefonon. TRABANT Special. egy-két héten beiül érkező. színválasztás előtt eladó. Cím: Salgótarján. 10-977 telefonon. HOSSZÚ platós IT'A - E5-Ö.S pótkocsi. érvényes műszakival. egyben, v így külön is eladó. Pásztó. Hunyadi u. 23. GC-s fekete 1500- as Lada, teljesen felújított állapotban, érvényes műszakival. sürgősen eladó. Szécsény. Dózsa György út 91. 2,5 éves TLX-es Dacia. 3 éves OPEL Kadett 1,3 1-es benzines. sürgősen eladó. Tóth László. Ipolyszüg, Fő üt 12. KÉT és fél éves. jó állapotban levő fehér Dacia Combi eladó. Pásztó, Mát- raszőlösi út 20. MERCEDES 200-as, dízel. PT-s. eladó. Érdeklődni: Egyházasgerge. Lenin út 35. Vanya. CITROEN 2 CV. sok pólal kát rész. - sz.el eladó. Érdeklődni: Tóth Sándor'. Salgótarján. Ki reseg u. :4 in 3. INGATLAN SALGÓTARJÁN’, Arany János üt 17. VI 6. másfél szobás. 46 négyzetméteres, tehermentes öröklakás eladó. Érdeklődni; egész. nap. BESZTERCEI 55 négyzetméteres. tehermentes lakás eladó. Érdeklődni: 12—14 óra között Kistér«*nye. 562 telefonon. BA\KI-TOn.\L 30 százalékig kész családi # ház. építőanyaggal. sürgősen eladó. Viz. villany, vezetékes gáz van. Cím: Bánk. Kazinczy út 57. S'lECSENYBEN 3 és fél szobás, központi fütéses családi ház eladó, vagy, kisebbre cserélhető. Érdeklődni: a Pesti Divatban. KAR AN CSK ESZI, Petőfi út 32. sz. alatt családi ház eladó. Érdeklődni: Szabadság út 49. Baksa. HAROMSZOBAS, gázfűtéses varos- központi, kertes családi házamat elcserélném. szintén városközponti 2. vagy 2 1 2 szobás tanácsi lakásra, max. 1. emeletig. Ráfizetést kérek. kb. 900 (.00 Ft-ot. Cím: Salgótarján. 10-977 telefonon. kijelölt építési telek Zagyvapál- falván. Sugár úton eladó. Ajánlatokat a kiadóba kérek. SALGÓTARJÁN, Eperjes-telepen. Ka- lona József úton 2414 négyzetméteres építési telek eladó. Érdeklődni: Rákóczi út 153. RETSAGON, Táncsics u. 29. szám alatti családi ház és pia cl éri dohánybolt eladó. Érdeklődni : Napközben. 221 telefonon. varosközponti 1 1.2 szobás öröklakás eladó. ..Kp 248624” jeligére a salgótarjáni hirdetőbe. SÜRGŐSEN eladó Szigethalmon egy 200 négyszögöles beépíthető telek. A 38-as busz végállomásától 10 percre. Érdeklődni: Tóth Róbert. Taksony. Mezősor 44. NAGYMÉRETŰ gázfűtéses, kertes ház eladó, vagy kisebbre cserélhető. Salgótarján. Néphadsereg út 32. BESZTERCE- LAKÔTELEPI másfél szobás OTP- öröklakás, Kp. OTP- átvállalással eladó. Érdeklődni: délelőtti órákban. Salgótarján. Kilián György krt. 86. V 28. ÖSSZKOMFORTOD, kertes családi ház, betegség miatt sürgősen eladó. Érdeklődni: Salgótarján. Hona út 21. Jónás-telep. KEMEROVO krt-l 53 négyzetméteres, (I. emeleti. telefonos öröklakás kp -f- OTP-át vállalással eladó. Érdeklődni: 1840-677 telefonon, esti órákban. KÉTSZOBÁS, központi fütéses. családi ház garázzsal, műhellyel, nagy telekkel reális áron, e 1 ad ö. • s a 1 gö t a r j a n. AN ö-Idegér 11. szaADÁSVÉTEL l —l ES ' foki ;< - nbizli-dugvany eladó. Cím: Balassagyarmat, Széchenyi üt H. szám. Szerda. csütörtök, pénteki napokon, 16—1« óra között. Szombaton és vasárnap egész nap. NYOLCHETES malaeok el; adók. Erdeklődni : Z.aj gyvapá lfal va. Hársf a út 15. Egész nap. ÚJ oil-es Síi hl fűrész. t •ladó. Ságújfalu. Z rinyi út 3. uiu. 4M HI \ I ui ■>. biogiliszta eladó termékértékesítési szerződéssel OTP-re is. Érdeklődni: Budapest, telefon : 1-410-993. CSÖVES kukorica 60 q eladó. Nagyba tony. Petőfi u. 72» JÖ minőségű birkatrágya eladó, salgótarjan. Pécskő- pusztn. Tel.: 11-294, KELTETOGÊPEK eladók. Salgótarján. Radnóti u. 9. Hegyi János. ELADÓ régi bécsi zongora. Hangolásra szorul. Érdeklődni:. Nagy Károly. Diósjenő, Szabadság u. 26. KONYHASZEKRÉNY eladó. Telelőn; Salgótarján. 15-125. 15 óra után. BIOGILISZTA, jó minőségű állományból eladó. BiolVu- muszra külföldi és belföldi piac van — jó feltételekkel. Árban megegyezünk. VEGYES » I ( M l{ ÉLNÉM városi ozpánti V. eme le'i. erkély es. 2 szobás. összkomfort os tehermentes öröklakásomat, kertes családi házra. Triff' ' n : 11-652. 17 ót';.* v. \ sy.re.sei. . . ;.r/ögaz.dasagi /;.kközépiskö!a z 1989—90. tun• vr< képesített y újtó (trak- ■ evezető. iv• ^ lánghegesz- •ö. könnyűgép- ;ozelö. nehe/- < pkezelő) ta n!<.! vamokat és Nmeretf el újító ( Háztáji agro- nómusi. KRESZ- smereteket felit jitó) tanfolyamokat szerv. z. Jelentkezni az intézmény címen (Szécsény. Rákóczi u. 90.). lé- veiben, vagy treten on (Sz.é- esény : 82) lehet. MEGBÍZHATÓ férfi részére albérleti szoba kiadó. Salgótarján. Lovász József út 17.. fszt. 1, 14.30 óráig. VAROSKÖZPONTI üres lakás kiadó Salgótarjánban. ..Otthon 248620” jeligére a salgótarjáni hirdetőbe. OKTÓBER CSÜTÖRTÖKÖN vasak a s/.abadidöboltban. 30 százalék engcdnténM y cl vásárolhat : szabadidő- és tréningruhát (ADIDAS kivételével), kötöttárut, fehérneműt, köntöst. VAsAR CSAK EGY NAPIG!