Nógrád, 1989. október (45. évfolyam, 232-257. szám)
1989-10-14 / 244. szám
4 NOCiRAD 1989. OKTÓBER 14., SZOMBAT LÁMPÁSOK Rózsás ßercel Beszélgetés Czombos József katolikus plébánossal Szándékom szerint, ebben a most induló sorozatban olyan embereket szeretnék bemutatni, akik „lámpásoknak” tekinthetők! Hogy kik azok a lámpások? Olyan fiatalok, vagy idősek, férfiak vagy asszonyok, akik még zaklatott mindennapjaink közepette is felelősséget éreznek a környezetükért, fáradságot nem kímélve önzetlen hívei, szervezői egy közösségnek. Hogy hol találjuk meg őket? Ott vannak a falvakban, a városok lakótelepein, vagy éppen az üzemekben. Nézzünk körül! Ahhoz, hogy bemutathassam őket olvasóim segítségét is kérem. Fogjanak tollat, és írják meg szerkesztőségünkbe, kit vagy kiket tartanak „lámpásoknak”. Kiről olvasnának szívesen ebben a sorozatban? Előrebocsátom, sem pozíció, sem világnézeti hovatartozás, de még pártállás sem lesz alapja a válogatásnak. Egyedüli szempont, hogy meglegyen az a fénykör, amely a „lámpás- embereket” jellemzi. Hogy mi lenne a célja ezeknek az írásoknak? Remélem, hogy a leírt, a megfogalmazott gondolatok nyomán újabb szikrák csiholódnak, lámpások gyúl- nak majd, hogy végre eloszlassák a sokunkat körülvevő, s egyre jobban nyomasztó sötétséget és homályt... Utam első, véletlen álló; mása Bércéi. Nem kell sokáig keresgélnem. A falubeliek közül akit csak megkérdezek, mindenki Czom, bős Józsefet ajánlja beszélgető társamul. Á katolikus plébánia magas kőfallal körülvett udvara előtt állítom meg a kocsit. Szerencsém van, több okból is. Nyugodtan ^felmérhetem a terepet”, és a plébános úr Trabantja is rövidesen a kapu előtt berreg. Az udvar hatalmas sze- lídgesztenyefája alatt fogunk kezet Czombos Józseffel, a berceli pappal. Váratlanul, bejelentés nélkül érkeztünk, így szabódik egy kissé amíg Tááll 'a beszélgetésre. Mondja: nem szeret feltűnni, inkább csendben, nyugalomban igyekszik teljesíteni a vállalt szolgálatot... (Hangsúlyából .érzem, nem a „kötelező papi szerénység” moh- • datja vele.) > — Plébános úr, ön nem berceli születésű, de mégis joggal mondhatja falubélinek magát. Befogadtak. Milyennek látja ön a berceli- eket? — 1982. március 15-én helyezett ide a püspök atya. Előzőleg azt kértem tőié, hogy ha valamikor önálló helyet. — azaz plébániát — jelöl ki számomra, az mindenképp a hegyvidékén legyen. Olyan helyen, ahol az ifjúsággal, a gyermekek hitoktatásával foglalkozhatom. Szeretettel fogadtak: Ez köszönhető elődömnek, Szabó Sándor esperes atyának isi aki nagyon jól megszervezett egyházközösséget adott át nekem. Tudni kell, hogy Bércéi népe mélyen vallásos és melegszívű. Mindem ben a segítségemre voltak, mégis idő kellett hozzá," amíg valóban a sajátomnak éreztem ezt a közösséget: — Milyen ismeretekkel, érzésekkel, tervekkel : jött Bercelre? — Annak idején kikerestem egy útikönyvből, hogy hol is van Bércéi, milyen nevezetességei varrnak. Ilyen címmel találtam rá : Rózsás Bércéi. Elhatároztam magamban, hogy mindent megteszek, hogy a falu külsőleg is és belsőleg is valóban nevéhez illően „rózsás” legyén. Tehát, hogy virágos falu maradjon, ugyanakkor az emberek lelkében is nagyon sok „virágot” sikerüljön elültetni. — ön sok helyen teljesített szolgálatot az országban. Van tehát elegendő ösz- szehasónlítási alapja. Ennek tükrében, hogyan látja, milyen sajátos tulajdonságai vannak a nógrádi embereknek? — Ez a nép szorgalmas. Ha megbecsülik a munkáját, ha értékelik, akkor hálás tud lenni. Én együtt dolgozom velük, és mindig őszinteséggel fordulok feléjük. Ezért úgy érzem, hogy mellettem állnak. — Azt mondják, hogy a nógrádiak általában nehezen fogadják be az idegent, zárkózottak, ön mást tapasztalt? — Ügy látom, különös érzékük van, h'ogy belelássanak az ember szívébe. A rossz szándékkal közeledőt természetesen elutasítják, ám ha valaki nyíltan, jóakarattal próbálkozik, befogadják. Én az Alföldön születtem, az ottaniakat ismerem. Az alföldi ember előbb vár. Nem azonnal tüntet ki a bizalmával, kicsit ridegebb. De ha valakit befogad, ahhoz a végsőkig ragaszkodik. A nógrádiakat szerintem könnyebb megnyerni, de hamarabb el is lehet veszíteni..'. A bizalmukat úgy lehet megtartani, ha az ember hűséges önmagához, ha kiismerhető. Sajnos itt a faluban is meg„figyelhető, hogy egyesek „jófiúskodnak” elsősorban a vezetők előtt, — azután a hátuk mögött egészen mást hangoztatnak. Az alakoskodás nem erősíti sem a bizalmat, sem az összetartozás érzését. Kicsit félek tőle, hogy megharagszanak, de meg kellene tanulnunk végre; hogy nyíltan mondott véleményünket mindenhol ugyanúgy képviseljük. .. — Napjainkban egyre több a gond, a teher, felütötte fejét a nyomorúság. Hogyan találkozik ön ezekkel a papi szolgálat közben? — A falu lakossága érzi, ez az ország nagyon nehéz helyzetben van, de remény kednek. Remélik, hogy a munkájukra szükség van, és hogy a jövőben jobban megbecsülik őket. A bizalom még megvan. Erősíti, hogy szabadabb a légkör, hogy valami változás indult el. Azt hiszem, jó irányban. A gondok természetesen itt is jelentkeznek. Mint már mondtam, a berceliek vallásosak. Sokuk számára támaszt, segítséget jelent a hit. Az, hogy vallásukat most már minden jelző nélkül szabadon gyakorolhatják. sok feszültséget felold. A falu hisz a lehetőségekben. Élni szeçetne, vállalkozni, boldogulni. Másképp mint ahogy eddig, őszintébben, egyértelműbben, de a közösséget megtartva és vállalva. Ügy érzem, tőlem azt várja a falu, hogy a reménységet hirdessem, azt. hogy Isten akarata a szebb jövő... Az emberek azt akarják hallani, hogy van jövőjük. Mostanában csupán a gondokról, a bajokról értesülhetnek, azt is zavarosan. Ezzel nem lehet a ki-' bontakozást, a kiút keresését segíteni... Ugyanakkor hirdetem, hogy felelősséget kell éreznünk szavainkért és tetteinkért. Csak akkor szabad kritizálni, ha meggyőződésünk, hogy a jó érdekében tesszük, és ,a kritizált dolog helyett jobbat tudunk javasolni. Mostanában a politikában egyre több . széthúzás figyelhető meg. De így van ez a társadalom egészében és sajnos a családokban is. Ezért nekem az összetartozás érzését kell erősítenem, az összefogást kell hirdetnem... — A jelek azt mutatják, hogy sokan hallgatnak önre. — Vannak akik vallásos meggyőződésük miatt. De hiszem, hogy jó és értelmes célokért ma már különböző világnézetű emberek is ösz- szefoghatnak. Ki kell alakulnia egy a lélek mélyéről fakadó, ösztönös erkölcsi és társadalmi értékrendnek. Ha ez megvalósul, bátran nézhetünk szembe az anyagi természetű gondokkal, és túl is jutunk azokon... — A plébánia kertjében a térre készülnek a rózsatövek. De sejtjeikben érzik, hogy utána jön majd a tavasz. Czombos József pedig tovább hirdeti a reményt. A .berceliek pergetik a mindennapokat, és bíznak önma" gukban. Hogy Istentől ered a bizalom, vagy az összetartozás érzéséből, azt nem kell eldöntenünk. A jövő az, ami igazán fontos. .. Csala Péter A magyar és egyetemes ^ képzőművészet kimagasló egyénisége, Barcsay Jenő emlékére hozott létre alapítványt az elhunyt művész testvére, Barcsay Erzsébet. Az alapítvány célja, hogy erkölcsi elismerést és anyagi támogatást nyújtson azon képzőművészeti főiskolai hallgatóknak, továbbá fiatal pályakezdő festőknek, akik Barcsay Jenő szellemében végeznek kimagasló színvonalú munkát. Az alapítvány összegéből 1990-től kezdődően minden évben — Barcsay Jenő szüBarcsai/ Jcno-alapífván\/ letésnapján, január 14-én — két, egymástól független kuratórium döntése alapján Barcsay-jutalom illeti meg azt a képzőművészeti főiskolai hallgatót, aki az előző év során kitűnt az anatómia és a téfábrázolás tantárgyban kimagasló szakmai munkájával, és tevékenységét a nagy művész szellemi hagyatékához méltó elmélyülés jellemzi. Barcsay-jutalom ádható továbbá azoknak a fiatal pályakezdő festőknek, akik kiemelkednek magas színvonalú festői munkásságukkal, s tevékenységük, alkotómunkájuk őrzi, illetve továbbviszi Barcsay Jenő festői szellemiségét. A pályakezdő festők számára kiadandó jutalomra első ízben idén, legkésőbb november 15-ig lehet jelentkez-' ni. Ehhez mellékelni kell a munkásság bemutatását szolgáló katalógusokat, fotóPontot tenni egy legenda végére... Legendától legendáig Morvái Ferenccel „Nem Petőfi-kutató vagyok, csupán egy magyar állampolgár, akit borzasztóan felboszantott ez az összevisszaság Petőfi körül.” — Az a feszült figyelem, mellyel Morvái Ferenc (a Megamorv cég tulajdonosa, a többé-kevésbé ismert Petőfi-expedíció finanszírozója) előadásának idézett első mondatét fogadták a minap Balassagyarmaton, végigkísérte a vele töltött egész estét. Késve érkezett az új művelődési házba, s úgy iparkodott közönségéhez, a rá várakozókhoz, ahogyan az az ember képes, aki nem szeret csalódást okozni. Eljött, hogy még többen megismerjék, hogy értsék és befogadják az ösztönzést, mely a „rejtély” nyitjának keresésére indította. Bemutatkozásának fontos mozzanatához érkezve elmondta, miként hozta ösz- sze a sors Balajti Andrással, akitől tudomást szer- • zet a ’48-as forradalom és szabadságharc dokumentumainak hollétéről is. Információit az amerikai látogatás során szerzett tapasztalatok csak megerősítették. Akkor talán még nem sejtette, hogy az útjuk érthetetlen itthoni negatív hozzáállás végett hosszadalmas lesz. Következetességgel s egyfajta kényszerű erőszakossággal, sajátos belső indíttatással készült a nagy feladatra. — Próbára akartam tenni magamat, hogy a magyar kormány tiltakozása ellenére a szovjet bürokrácia dzsungelében, hogy fogom én megszervezni ezt az expedíciót. Magyarázat nélküli ellenállásba ütköztem, mely fölkeltette az érdeklődésemet, nyugtalanított a megválaszolatlan „miért”. Hisz’ Petőfi Sándort, ’48-at, mindenki elfogadta, iránta senki sem lehet közömbös, a múltban írt versei a jövőnek is szólnak. — Ez volt a hajtóerő a csakazértis próbához.... Végére akart járni egy legendának úgy, hogy a költő földi maradványainak megtalálását csak remélte, de — mint mondta — a nemleges eredmény is eredmény a tudomány szempontjából, s ha erre jutnak, nincs, több fölösleges álmodozás, pontot lehet tenni az ügy végére. — Valóban voltak lépések, miket engedély nélkül tettem, de végül is Moszkvában minden hozzájárulást megkaptam. Ám mind előre megkérdőjelezték a tisztességünket, a Petőfi nevéhez, szelleméhez nem méltó újságcikkek jelentek meg, hozzáláttam az expedíció alaposabb szervezéséhez. Ennek egyik állomása a Pe- tőfi-bizottság megalakítása volt, antropológusok, tudományos kutatók bevonásával. A testület tiszteletbeli elnökévé megválasztották Pozsgay Imre államminisztert, aki később csalódást okozott a Petőfi-ügyben Morvái Ferencnek. Hasonlóképp a Magyar Televízió, mely — úgymond — felsőbb utasításra váratlanul felmondta az előzetes megállapodást, miszerint a csoport munkájáról készült dokumentumfilmek közvetítését vállalják. Morvái Ferenc még ez- utóbbi visszautasítás napjának éjjelén, összehívta a 32 városi televízió vezetőjét, s velük kötött szerződést a filmek bemutatására. Végül született egy kompromisszumos megoldás az MTV-vel is: ezen a héten szerdán összejönnek a felek, beszélgetésüket a nézők is láthatják. (A francia televízió már bemutatta a csoport útját, munkáját megörökítő filmeket). Jogos sérelmek, és sérelmek az előzmények, a kutatás, a koronázatlan siker körül. És tervek a huzavona befejezésére, a csontok mielőbbi hazaszállítására. A bizottság egy hétre kívánja kiravataloztatni a koporsót Budapesten és katonák sorfala között gyalog szeretné Kiskőrösre vitetni, hogy a „magyar emberek is el tudják kísérni”. Két márvány emlékmű állításával tisztelegnek emlékének az egyik a tjargu- zini temetőben jelzi majd a sírhelyet. Létrehoznak egy alapítványt is, mely a magyarság múltjának megismeréséért munkálkodók legjobbjainak elismerését fogja szolgálni. A barguzini természeti környezet szépsége bizonyára sokakat vonz majd kegyhelyként is, amit Morvái Ferenc egy szálloda felépí- ' tésével akar méltóbbá tenni, költőnk emlékéhez. Ezen az estén a balassagyarmati közönség nemcsak arra kapott választ, kik, hogyan és miből teremtették meg a századvég magyar vállalkozásának anyagi feltételeit. Hallhattak arról is, miként szövődtek folklorisztikus legendák a „vengerszkij poét” köré. A tekintélyes nemzetközi antropológus csoport vázolt tevékenysége azonban körvonalazta annak az embernek az alakját, aki szenvedélyes politikusává, megszállottjává és mecénásává vált saját kezdeményezésének. Mihalik Júlia Inlerbélyeg Új bélyeget hozott forgalomba június 26-án az olasz posta. A gyűjtök bizonyára vadásznak majd rá. Irigyelt bélyeg. No nem a filatéliai értéke, hanem a témája miatt. Olaszország így (is) ünnepli az eseményt: az Inter- nazionale megnyerte a labdarúgó-bajnokságot. A posta kétségkívül soortszerű volt, mert megvárta az utolsó fordulót, jóllehet a milánói kékfeketék mar korábban győztesnek mondhatták magukat. Az öröm bóditó hangulatában egy újságíró megkérdezte Trapattonit, a csapat edzőjét, hogy mit tartott a bajnokság legnehezebb időszakának. Trap négy vereséget nevezett meg, még az idény elejéről. „Az utolsónál a pálya közepére hh'iam a csapatot és azt mondtam: ha valaki nem hiszi el, hogy ezt a bajnokságot megnyerhetjük, emelje fel a kezét. Senki sem emelte fel. Viszont nyolc meccset nyertünk sorozatban, és ez döntött." Ilyen egyszerű. Hogy ez más edzőknek nem jut áz eszébe?! kát, egyéb dokumentumokat. A pályázatokat a Magyar Képzőművészeti Főiskolára kell eljuttatni (1389 Budapest, Pf.: 109: Budapest, VI. Népköztársaság útja 69—71.). Az alapítványtevő és a kuratóriumok felhívják a figyelmet, hogy az alapítványt gazdagító esetleges további adományokat és felajánlásokat a „Barcsay Jenő Közérdekű Jutalom” 46. 396 sz. csekkszámlájára lehet tenni (OTP körzeti fiók, Bp., VI. Népköztársaság útja 83— 85). Október 14-e. Szabványosítási világnap Október 14-én immár 43. éve ünnepük a szabványosítási világnapot, annak emlékére, hogy 1946-ban ezen a napon alakult meg a Nemzetközi Szabványügyi Szervezet. E napon minden esztendőben szerte a világon felhívják a figyelmet a minőségvizsgáló rendszer korszerűsítését, az egységes műszaki követelmények érvényesülését szolgáló szabványosítási munka jelentőségére. A világnap nemcsak az emlékezésre és az ünnepélyes számvetésre ad módot,' hanem jó alkalom arra, hogy a szakemberek mindenütt a világon, így hazánkban is felmérjék feladataikat. Az egységes műszaki követelmények megfogalmazásának nagy úttörői, Ybl Miklós, Kandó Kálmán immáé csaknem 100 éve felismerték, hogy szabványosítás nélkül nincs műszaki kultúra, műszaki haladás. A szabványok jelentősége és szerepe az utóbbi évtizedekben tovább nőtt, és a műszaki fejlesztés előmozdítása mellett új feladatokkal bővült. Ilyen például a világméretű műszaki-gazdasági és kereskedelmi együttműködés elősegítése, a fogyasztók érdekeinek fokozottabb védelme, vagy a környezet kímélése. A szabványügyi világnapot ebben az esztendőben az egészségügyi technika fejlesztésének jegyében hirdették meg. Kovács Éva keramikusművész alkotásai láthatók Salgótarjánban a Képcsarnok Csohány Kálmán termében. Az érdeklődők a bemutatott közel ötven kerámiát október 18-ig tekinthetik meg. —RT—
