Nógrád, 1989. szeptember (45. évfolyam, 206-231. szám)

1989-09-12 / 215. szám

MAI AJÁNLATUNK NÓGRÁDI TÁJAKON.. telexen Érkezett. Az nuntdja a legkisebb diák... Menfti kellett, pedig még úgy játszottam volna a cicával. A táskát anya vitte áz egyik ke- zébeij, a nüásikat meg én fog­tam. Sok gyerek volt az iskola udvarán, de Dénest nem lát­tam sehol, nem jött el — be­csapott. Bementünk egy te­rembe, azt hiszem, osztály a neve, ott minden nagyobb, mint az oviban. Ott volt Norbi is, a másik barátom, de nem mellé ültem, mert az a hely már foglalt volt. A jajkiáltás után... Nem oszlatják fel a bányász kórust ! Jött Marika óvó néni is, és kivezetett az udvarra, ahol elmondtuk a verset. A nagyok tapsoltak és virágot adtak, az­tán velük mentünk vissza be- Anya utolért, de ott akart hagyni, azt mondta: majd vi­gyáz rám a tanító néni. Igen, de ő olyan messze be­szélgetett és a többiek is. Az oviban mindig közel ültünk egymáshoz, nevettünk, és az orromat sem kellett mindig fújni, mint tegnap, mikor anya elment az iskolából... Szövetség az olvasó­KOSSUTH RADIO: 8.20: Gátszakadás • 8.50: Külpolitikai figyelő 9.00: Napközben ii.oo: Zenés délelőtt J 1.05: Postabontás 11.31: Tersánszky Józsi Jenő ismeretlen naplója. (6. rész.) 12.45: Világhírlap 13.00: Klasszikusok délidőben 14.05: Poggyász 14.35: Dzsesszmelódiák 15.00: ..Ezredforduló” A Rádiószínház dokumentum- műhelyének műsora 16.00: Ti-zenhat óra. 16.15: Szinusz kapitány és a titokzatos robot. 3. rész: A zenélődoboz titka. Fantasztikus rádiójáték 16.39: Muzsikáló természet 16.44: Együtt olvastuk. . . 17.00: Hová helyezkedhetek el? Riport 18.05: Láttuk, hallottuk. olvastuk. A zenéről 19.15: Sportvilág 19.30: Hol volt, hol nem volt. . . 19.40: Mazsaroff Mária Pászti Miklós népdal­feldolgozásaiból énekel 19.50; Beszélni nehéz Az URH-sávon: 20.00: Sport. Csak középhullámon: 20.00: Hangerő. Gazdaságpolitikai folyóirat 20.30: Richard Strauss művészete. Meixner Mihály műsora 21.19: Az. Ifjúsági Rádió bemutatója. Apaápolok 22.00: Hírvilág 22.30: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. (Elő.) 23.40: Operaáriák 0.15: Ejfél után PETŐFI RADIO: 8.05: Rivaldafényben: Country slágerek 9.05: Társalgó 20.05: ..A dalban élek.” Zenés beszélgetés Gianni Morandival 11.05: Veszélyben. Az Ifjúsági Rádió érdekvédelmi műsora 11.40: Ki kopog? 12.10: Asztali muzsika 13.05: Popzene sztereóban 14.00: ..Csodaszert menedzseltem Magyarországon”. 14.50: Ugyanaz többször. . . 15.05: Csúcsforgalom. (Élő.) 17.05: Tárcsázz! 17.30: Segíthetünk? 18.30: Popregiszter 19.05: Talpalávaló. 19.23: Mezöségi tánc 19.30: Daráló. 20.00: Különös bolygó, avagy: da capo al Fine. . . (ördögh) 21.05: Szenvedélybetegségek gyógyítása mikrocsoportban 21.15: Operetthistóriák, 22.20: A régi magyar irodalomról, kezdőknek 23.10: sporthiradó 23.20: Zeneközeiben a hallgató 0.15: Éjfél után BARTŐK RADIO: 9.08: Nagy siker volt!. 10.08: Bemutatjuk új felvételeinket 10.30: Ég és föld ^között 11.00: Barokk muzsika 11.45: Országok, tájak népzenéje. Etiópia 12.05: Zenekari muzsika 13.00: Fata Morgana. Epizódok és alakok Mihajlo Kocjubinszkij műveiből 13.30: Együttműködés az alapkutatásban 14.00: A Magyar Rádió és Televízió énekkara énekel 14.34: Így láttam Kodályt 15.00: Zenekari muzsika 16.05: Titus. Részletek Mozart operájából 17.05: Láng István műveiből 17.48: III. nemzetközi kamarakórus- fesztivál. Pécs, 1989. VI.'6. rész 18.30: Na maternjem jeziku. 19.05: In der Muttersprache. 19.35: A Bartók vonósnégyes játszik 20.30: Dal. Pierre de Ronsard versei. 20.35: Gitármánia. Pauli Gilbert felvételeiből 21.00: Műemlékvédelem Észak-Magyarországon 21.20: Szimfonikus zene 22.30: Dzsesszarchívum. Red Galand felvételeiből 23.00: Emberi dolgok. Korányi Tamás műsora. Az ima. MISKOLCI STÜDIO: 5.55: Műsorismertetés, idő­járás. hírek. 6.15: Informáci­ók 6.20: Észak-magyarországi krónika. 6.30: Hírek, lapszem­le. 6.45: Tájak, sorsok, élet­képek. 7.35: Szóvá tették, megkérdeztük. 7.45: Onodvári Miklós jegyzete. MAGYAR TELEVÍZIÓ: TV. 1. 8.50: Tévetorna * nyugdíjasoknak 8.55: Képújság 9.00: A táncos. Angol filmsorozat. 9.50: Telelottó. 10.00: Panoráma. 10.45: Mozgató. 10Í50: Képújság 17.05: Hírek. 17.10: Pannon krónika. 17.20: Nachrichten. Hírek német nyelven. 17.25: Unser Bildschirm. A pécsi körzeti stúdió német nyelvű nemzetiségi magazinja 17.55: Számadás. Gazdasági negyedóra 18.10: RTV-közöség- szolgálat 18.15: Nők a pult mögött. Csehszlovák tévéfilmsorozat. XII 2. rész: Február. Jirina. a zöldségeslány. (Ism.) 19.05: Reklám 19.10: Esti mese. 19.20: Reklám 19.30: Híradó 20.00: Reklám 20.05: A korona ékköve. Angol tévéfilm-, sorozat. XIV 3. rés2: Hűség és árulás 20.55: Reklám 21.00: Stúdió ’89. A televízió kulturális hetilapja 21.45: Menekülés az életbe. Dokumentumfilm­sorozat. V l. rész 22.25: Híradó 3. TV 2. Kudlik Júliával és Antal Imrével 17.00: Képújság 17.15: Tv 2. Benne: Reklám Riportok időjárás Zene Teledoktor Orvosi tanácsok Rossz gyerek-e a ..rossz gyerek” 17.45: BUMM !!! Telefonos játék 18.00: Telesport 18.25: Gyerekeknek! Alvin és a mókusok Amerikai rajzfilm­sorozat. 1. A kémelháritó mókusok. • 2. Világítás, kamera, Alvin ! 18.48: Tv 2. 19.00: Az életmentő. NSZK-film. 1. Az életmentő 2. Korzika napfénye 3. Helyszíni szemle 4 Házassági évforduló 19.55: Tv 2. Benne : Édes haza. Angol—chilei doku­mentumfilm 21.00: Híradó 2. 21.20: Tv 2. 21.30: Rendezte: Marton Frigyes. . . önéletrajz — közéletrajz — kabaré. IV 4. rész 22.20: Halló, halló. Angol komédiasorozat. VI 6. rész. 22.50: Tv 2. Napzárta BESZTERCEBÁNYA : 1. MŰSOR: 9.20: Tv-játék. (Ism.) 11.05: Tévébörze 11.35: Sportvisszhangok. 15.50: Tudományos magazin 16.20; ipari tanulóknak 17.05: a természetvédelemről 17.45: Objektív (magazin) 18.20: Orion (magazin) 19.00: Esti mese 19.30: Híradó 20.00: Szeretném azt a fát. Tv-játék. (1. rész.) 21.10: Természetfilm 22.00: Koncert. (Komoly­zene.) 2. MŰSOR: 15.55: Bizalmas levelek 16.25: Slovan Bratislava— Grasshoppers Zürich. KEK labdarúgó­mérkőzés 18.30: a hét eseményei magyar nyelven 19.00: Kelet-szlovákiai magazin 19.30: Híradó 20.00; Fiatalok tv-klubja 21.30: Híradó 22.05: Világhíradó 22.20: Nyomoznak. . . (bolgár tévéfilm) MOZIMŰSOR: Salgótarjáni November 7.: Fél 4 és háromnegyed 6-tól A medve. Színes. szinkronizált francia kalandfilm. Este 8-tól Végzetes vonzerő. (16) Színes amerikai film. Kamara: Ahol a zöld hangyák álmodnak. Színes, NSZ^-beli film. Ko­hász: Szuperhekusok. Színes, szinkronizált olasz kaland­film Balassagyarmati Madách: Hajlakk. Színes amerikai film. Kamara: A tanú. Ma­gyar film. Bátonyterenyei Bá­nyász: a légy. (16) Színes amerikai horror. Petőfi: A magányos ügynök. (16) Szí­nes. szinkronizált angol film. Pásztói Mátra: A legényanya. Magyar film. Rétság: Vérbeli hajsza. Színes amerikai film. A közelmúltban az a hír járta, hogy nincs támoga­tója a nagy múltú, 1924-ben alakult salgótarjáni bá­nyászkórusnak. Mi a hely­zet ma? — A városnak is oly sok elismerést hozó kórus va­lóban az „utolsót nyilvános fellépésre készül?'* — tet­tük fel a kérdést Susán Istvánnénak, a bátonyte­renyei Bányász Művelő­dési Ház igazgatójának. — A hír megalapozatlan volt, azért terjedt el, mert a vállalati átszervezések­kel kapcsolatos feladatok között a bányászkórus to­Csaknem 20 millió, Orosz­országból, illetve a Szov­jetunióból elszármazott emigráns él a világ külön­böző országaiban — erről számolt be legújabb számá­ban az Argumenti Fakti szovjet hetilap, a moszkvai külügyminisztérium (az 1989. Az iskolakezdés szülői feladatairól, a nyugodt ta­nulósarok kialakításáról, a napirend beosztásáról, a rendszeres táplálkozás je­lentőségéről, a mozgás fon­A nagy „magyar ügyek” egyike, az utánozhatatlan hazai specialitások közül, amelyet ma sem lehet in­dulatok nélkül kezelni. A csodacsepp, dr. Béres József találmánya a hét végén is* mét lázba hozta — pro és kontra — az ország lakos­ságát. Az utolsó szó jogán 1976-ban és 1986‘ban a szerről forgatott. Kása Fe­renc rendezte dokumentum­filmet, két részletben, pén­tek és szomb'at este tűzte műsorára a tévé. Majd ezt követően a Napzárta stúdióbeszélgeté­sén dr. Béres József, Kása Ferenc és dr. Paál Tamás, az Országos Gyógyszerészeti Intézet főigazgatója váltott gondolatokat Dombóvári Gábor riporter irányításával. A rák korunk egyik nép­betegsége. megelőzése, gyó­gyítása világprobléma. Ter­jedési sebessége igen meg­I nőtt a civilizáció okozta környezeti ártalmak szapo­rodása következtében. Tudó­sok tízezrei kutatják ellen­szerét. s a legkisebb ered­vábbi működéséről kissé megkésve adtunk infor­mációt. Itt, az intézmény­ben a korábbiaktól jobb körülmények és feltételek között készülhet a kórus és a fúvószenekar is. — A próbákra viszont ide kell szállítani a salgótar. jánban lakókat.,. — Ezt is megoldottuk, hetente egy alkalommal kü­lön busszal hozzuk ide őket. — Magas a kórus átlag, életkora, az idősek nem olyan szívesen vállalják az utazást. — Általunk is ismert a gond, viszont jó hírként május 1-i állapotokat tük­röző) adataira hivatkozva. Így az Egyesült Államok­ban több mint hétmillió orosz, ukrán, örmény, zsidó, litván és lett él jelenleg. Franciaországban megkö­zelítőleg 750 ezer a szovjet emigránsok száma, Angliá­tosságáról beszél a telefon- doktor szeptember 11. és 17. között hallható adásában. Válaszol arra a kérdésre is, hogyan erősíthetjük iskolás gyermekünk önbizalmát. A mények is milliók életének meghosszabbításához vezet­hetnének. Dr. Béres József kutatóorvos olyan „aduászt” tett le a ,.megváltás oltárára”, amely ugyan nincs a tudo­mányos élet hivatalos állás- foglalásaival kísérve, de amellyel a daganatos bete­gek sokaságát sikerült visz- szakoznia a \halál küszöbé­ről. A téma túlnőtt a sza­bolcsi méreteken, de a meg­magyarázhatatlan belső el­lenállás miatt nern válhatott gyógyszerré a Béres-csepp. ,.De a népnek megvan a magához való esze — élni akar” — mondja a sokat próbált feltaláló. A gyógyír terjedésének nem lehetett útját állni. Ha a reményte­lenségnél egy kicsivel töb­mondom, hogy a nagyba- tonyi bányász munkáskó­rusból is többen kérték a/ „átigazolásukat", és ők a középkorosztályt képviselik — Mikor kezdik e1 0 S(|- ronlévö évadra, az új fesz­tiválokra a felkészülést? — Már el is kezdték Szeptember első hetében a kórustagsággal együttjáró munka elismeréseként a keszthelyi Bányász Üdülő­ben pihentek és készültek az évadra. — És mi a helyzet a bá­nyász fúvószenekarral? — Ez a művészeti cso­port is megkap minden tá­mogatást vállalatunktól. — rácz — ban 500 ezer, a latin-ameri­kai országokban félmillió. Ausztráliában 200 ezer. Jor­dániában, Szíriában és Li­banonban csaknem egymillió emigráns él: örmények, grú­zok, üzbégek, dagesztáni nemzetiségek képviselői. 1 -172-111 -es telefonszám munkanapokon 17 órától másnap reggel 8 óráig, szombaton és vasárnap egész nap hívható. bet tudnak adni. akkor meg kell próbálni, — hiszen a cseppben egyre többen hí­vőknek a gyógyítandó em­ber nem anyag, hanem élő­lény. A szakberkekben sokszor kuruzslóízűnek minősített kutató most igazsága végle­ges elismeréséhez érkezett. Ezt azonban közel 20 éves, néha már reménytelennek látszó küzdelem előzte meg, amely nem volt hiábavaló• Az adásban bemutatták, s rövidesen, október végén a gyógyszertárakban is kapha­tó lesz a 17-féle hatóanyag­ból álló Béres csepp Plusz. Ez egy minőségileg garan­tált és feljavított változat, amelyhez minden vásárló hozzájuthat. táborok felkarolására Az új gondolatok, kísérle­tek ösztönzésére, a hátrá­nyos helyzetű fiatalok tá­mogatására Garabonciás Szövetség az Olvasótáboro- ,.ert elnevezéssel új szervezet alakult a napokban. A Nagy- Kállóban létrehozott szövet­ség is szószólója kíván lenni a szabad emberi gondolko­dásnak, a magyar nemzeti művelődésnek, az egyén er­kölcsi felemelkedésének, a hagyományőrzésnek és a harmonikus életmódra neve- iésnek. Dinnyés József, a hattagú elnökség tagja az MTI mun- Katársának elmondta, hogy bár nem csökken az olvasó­táborok népszerűsége, az érdeklődés fenntartására szükségesnek tartották a szövetség létrehozását. Az 1972-ben újjászületett olva- sótábori mozgalom nélkülöz­hetetlen a magyar kulturális életben. A táborvezetők vé­leménye szerint ugyanis a táborozás sókat tesz a gyer­mekek képességeinek fej- .esztéséért. A szövetség se­gíthet abban is, hogy a kis­közösségek támogatására meghirdetett pályázatok vá­mban eljussanak az érin­tettekhez. Dinnyés József elmondta azt is, hogy az idén 120 ol­vasótáborban mintegy 7 ezer diák és táborvezető töltötte kellemes körülménye^ kö­zött, hasznosan az idejét. lgv valószínűleg megszű­nik majd a búcsújárás Kis~ várdára. Megszűnik, ha az orvoskollegák felhagynak megrögzött előítéleteikkel. Mert nélkülük nem lehet teljes a siker. A tényleges tapasztalat kell, hogy vezes­se az ügyben gyógyítási szándékukat. Égy humánus, „nehéz em­ber” célratörő tudatosság­gal, okos érvekkel. szemé­ben, lelkében égő lánggal teszi a kezét Kosa Ferenc térdére. Barátot tisztelnek egymásban, a közös ügyért folytatott harc fegyvertárs­sá kovácsolta őket össze. Nem figyel arra, hogy rég letelt már a műsoridő. Az utolsó szó jogán most Ko­sát idézi: „Na, na Józsi bá~ esi, eljön az idő, s az igaz­ság fog győzni!” Minden ta­lálmánynak kacskaringós sorsa, de ha az ráadásul még magyar is, szinte erőn felüli kitartás, türelem és bátorság kell ahhoz, ha va­laki kis hazánkban mer vele előállni. Buzafalvi Győző Szovjel emigráció Miről tájékoztat a telefondoktor ? Tv Vélemény Témazáró (?) Napzárfa

Next

/
Thumbnails
Contents