Nógrád, 1989. szeptember (45. évfolyam, 206-231. szám)
1989-09-12 / 215. szám
2 NOGRAI) 1989. SZEPTEMBER 12.. KEDD Szécsény: Ifjúságbarát tanács (Folytatás az i. oldalról.) v t A tegnapi ülésen 6 napi;\ rendi pontot tárgyalt Szécsény Város Tanácsának Végrehajtó Bizottsága. Elsőként Zagyvái Sándor, a városi tanács elnöke tájékoztatta a testületet a két ülés közötti tanácselnöki munkáról, a várospolitika azon eseményeiről, amelynek a városi tanács vezetése és a tanács szakigazgatási szervei részesei voltak. Élénk vita alakult ki a városi művelődési és oktatási intézmények gazdasági és műszaki ellátó szervezetének — a gamesznek — a tevékenységéről. Az érvelésekből az tapasztalható, hogy szervezeti formája csak a „tűzoltó munkára alkalmas”, erre utalna^ a sokasodó gondok. Az intézményeket nem képes teljes mértékben szolgálni. A végrehajtó bizottság tagjai és a meghívott intézmények vezetői azt kezdeményezték, hogy a gamesz tevékenységét a változó helyzethez, feladatokhoz kell igazítani. A városi tanács elnöke az elhangzottakat kiegészítette azzal, hogy ezt a fontos tevékenységet nem lehet „távirányítással” igazgatni és ellenőrizni. Szorgalmazta a rendszeres helyszíni ellenőrzést, az eddigiektől jobb együttműködést az intézmények vezetőivel. A közeli tanácsülést előkészítő napirendként vitatta meg a testület a városi tanács és a NODISZ-ba integrálódott városi KISZ-bi- zottság közötti 1986-ban megkötött együttműködés tapasztalatait. Az előterjesztésből, Szandai Lászlónak, a NODISZ városi bizottságának a szóbeli kiegészítőjéből és a hozzászólásokból is az derült ki, hogy eddig a „tanácsi vezetés ifjúságbarát volt”. A városi tanács elnöke is egyetértett azzal, hogy a tanácsülést megelőzően társadalmi vitára is szükség van. Célszerű a jövőbeni együttműködést is egyeztetni. Ehhez irányt mutat a NODISZ városi bizottságának a közzétett nyílt levele is, amelyben azt fejezik ki, hogy milyen ifjúságpolitikát akarnak a fiatalok. Elhangzott, hogy az ifjúságpolitika alapjai ebben az időszakban nem stabilak. Az érvényben lévő együttműködési terv néhány vonatkozásban időtálló, de vannak az élet által túlhaladott elemei is, ■ amelyek sürgetik az együttműködés változtatását. A testület a lakásügyi társadalmi bizottság előzetes állásfoglalása és javaslata figyelembevételével döntött abban, hogy a lakásépítési keretből a kérelmet benyújtó tíz igénylő közül, kik kapnak kamatmentes kölcsönt. Az idevonatkozó tanácsrendeletnek megfelelően 6 főnek, összesen 550 ezer forintot folyósítanak a közeljövőben. Politikai egyeztető tárgyalások (Folytatás az 1. oldalról.) sanak erről. Ha ez még a jelenlegi parlament működésének idejében történne meg, akkor népszavazás döntene a címerről. Továbbra sincs konszenzus abban, hogy az alkotmányban deklarálják-e a köztulajdon kitüntetett szerepét. Konszenzus van kialakulóban a felek között a Honvédelmi Tanács felállításának kérdésében. Továbbra sincs előrehaladás az alkotmánybíróság felállításának kérdésében, bár a hétfői megbeszélésen történt a megegyezés irányába mutató lépés. Abban már korábban megegyezés született, hogy a köz- társasági elnöki intézményt az 1946. évi I. törvény alapján kell létrehozni. Több kérdésben azonban még vita van. Az MSZMP és az EKA azt javasolta, hogy a köztársasági elnök legyen a fegyveres erők főparancsnoka. A harmadik oldal szerint ezt a szerepet a kormányfőnek kellene betöltenie. Kisebb vita után a harmadik oldal — véleményének fenntartása mellett — hozzájárult e kérdésben a konszenzushoz. Ifi lag visszhang „Á magyar lépést nem lehet eléggé méltányolni!" A hétfőn megjelenő nyugatnémet országos és tartományi napilapok jcímoldalait, a magyar kormány nagylelkű döntése utáni helyzetről szóló tudósítások töltik be. A lapok idézik a nyugatnémet kormány nyilatkozatát: az NSZK kabinetje sohasem fogja elfelejteni Magyarországnak, amit most saját felelősségére tett a menekülttáborokban hetekig összezsúfolódott németekért. A szociáldemokrata (SPD) Hamburger Morgenpost című, nagy példányszápiú újság, „Hála Magyarországnak” feliratú hírmagyarázatában rámutat: végre fellé-* Tegezhetünk, de éppúgy remélni lehet, hogy véget ér Magyarországnak a német— német problémával való súlyos megterhelése is. A Die Welt című konzervatív napilap vezércikkében szintén rámutat: a magyar lépést nem lehet eléggé méltányolni. Itt nem egyszerű problémáról volt szó, hanem olyanról, amely megterhelte az ország politikai vezetését, ráadásul egy olyan pillanatban, amikor forradalmi reformpolitikájának védelme közben a varsói szerződésbeli ortodox erők bírálatait is el kell hárítania. A jövőben mindent meg kell tennünk azért, hogy Magyarország a demokrácia felé vezető útjáról le ne sodródjon gazdasági okokból. Ez az NSZK magától értetődő kötelessége is egyben. . A Frankfurter Allgemeine Zeitung vezércikkében, az NDK-ból történő tömeges elvándorlás okait elemezve első helyen említi; az emberek önálló, felelősségteljes életet szeretnének élni, szeretnék valóban kipróbálni a bennük rejlő energiákat. Ez az, ami hiányzik. Az NSZK tévé- és rádióállomásai vasárnap a késő esti, illetve éjszakai órákban egybehangzóan jelentették: az utóbbi napokban lényegesen megromlott Erich Honecker NDK-beli párt- és állami vezető egészségi állapota. Nyugati diplomaták, az NSZEP tisztségviselőitől azt az értesülést szerezték, hogy az idős politikust csak most tájékoztatták teljes mélységében a menekült- áradatról. ☆ Franz Vranitzky osztrák kancellár, az NDK-menekül- tek kiutazásának engedélyezéséről hozott magyar döntést humánusnak, történelmileg fontosnak és előremutatónak nevezte. Hétfői sajtónyilatkozatában, az osztrák kormányfő rámutatott, hogy e döntés véget vetett az érintett emberek nyomasztó szükséghelyzetének, és érvényt szerzett létérdekeiknek, egyúttal pedig megmutatta, hogy a nyitás folyamata nagy léptekkel halad előre. „Magyarországi rés a berlini falon” „A magyarok megnyitják a határt az NDK-menekültek előtt — ilyen címekkel számolnak be a hétfői lengyel napilapok a magyar kormánynak az NDK-menekültek ügyében hozott döntéséről. Valamennyi központi napilap a Magyar Távirati Irodára hivatkozva. kommentár nélkül, részletesen ismefteti a kormánynyilatkozatot és Horn Gyula külügyminiszter televíziós interjúját. ☆ „Menekültáradat az éjszakában. Sok ezer keletnémet vágott neki azonnal a határnak a magyar kormány zöld jelzése nyomán, a szabadságot választva” — így számol be hétfőn első oldalon. főcímben a Corriere della Sera, és a legtöbb olasz lap a vasárnapi döntésről, amely megnyitotta a határt az NDK-menekültek előtt. Egyedül a kommunista pártlap a L’Unita közli csupán belső oldalain az eseményt, azt hangsúlyozva: a magyar kormány elsősorban emberiességi megfontolásokból hozta meg a döntést. ☆ A prágai sajtó egyelőre kommentár nélkül, véleményét csupán a kiemelésekkel érzékeltetve számolt be arról. hogy Magyarország lehetővé tette a területén tartózkodó NDK-állampolgá- roknak a továbbutazást, nyugati országokba. ☆ A vasárnapi beható televíziós- és rádiótudósítások után hétfőn az amerikai sajtó is vezető helyen, nagy terjedelemben foglalkozott a magyar kormány döntésével az NDK-állampolgárok kiutazásának engedélyezéséről. A The New York Times első oldalas budapesti tudósításában megállapította: ez volt az első alkalom, amikor a VSZ egv tagállama szakított a szövetség tagjainak hagyományos együttműködésével polgáraik Nyugatra jutásának megakadályozásában. ☆ „Magyarország megnyitotta a gátat Kelet és Nyugat között” — kezdte helyszíni jelentését a BBC tudósítója a magyar—osztrák határról a televízió hétfő reggeli hírmagazinjában. Vasárnap este óta valameny- nyi brit rádió- és televízió- állomás hírei élén számol be a nagy kivonulásról, a késő éjjel áttördelt reggeli lapok első oldalas szalagcímek alatt tudósítottak az eseményről. Politikai kannibalizmus 1989 őszén sokan figyelnek Magyarországra. Vannak, akik szimpátiával, nekünk szurkolnak, de sajnos, növekszik azoknak a száma is, akikben inkább a fenntartások erősödnek. Akárhonnan is nézzük, a magyar modellváltás sorsa nemzetközi jelentőségű. Vagy sikerül egy újabb felzárkózás a világ fejlettebb régióihoz, vagy végleg a perifériára szorulva, hosszan elnyúló politikai-gazdasági válsággal kell szembenéznünk. A tét és a felelősség is történelmi. Érdemes lenne tehát nekünk is odafigyelnünk az áhított fejlett világra, ahol sokféle veszélytől óvnak. Egy bizonyos M. Cranston, aki angol és politikai filozófus, már sok évvel ezelőtt tanácsolta: nehogy túl komolyan vegyük a szónokokat. Szerinte biztos, hogy amennyiben a politika művészet, akkor az az előadó-, pem pedig alkotóművészetek egyike. Józan reálpolitika, vagy szélsőségek? Mi a baj a szónokokkal? Nemcsak az, hogy az ország mai helyzetében inkább a kevésbé látványosan munkálkodó, csöndes „iparosok” sokaságára van szükség. A fő probléma a szónoklatok természetrajzában gyökerezik. Ha valaki ugyanis azt akarja, hogy fortyogó közéletünkben valóban meghallják a hangját, mindig meghökkentőbbet kell monadnia az, előtte szólóknál. Ez a „ki tud nagyobbat mondani?” népi mozgalom ma már eljutott a politikai kannibalizmus stádiumába. A politikai közélet a sokat hangoztatott nyugat-európai ambíciók mellett, mindinkább kelet-európai —, hogy délebbre ne menjünk — stílusjegyekkel gazdagodik. Az európai politikust a politikai kannibáltól ugyanis az különbözteti meg, hogy előbbi ellenfelét csak tisztességes eszközökkel legyőzendő vetélytársnak, s nem denunciálás- sal megsemmisítendő ellenségnek tekinti. A különbség pedig nem csekély. Ha valaha Magyarországon jogos volt a hatalom arroganciájáról beszélni — és sajnos, ez aligha vitatható —, ma a helyzet rosszabbnak látszik, mint eddig bármikor. Csak éppen a szerepek cserélődtek fel. Az MSZMP törekszik arra, hogy lehetőleg ne egyoldalúan szóljon a valóságról a maga ellentmondásosságában. A történelmi múlt fehér foltjairól, a gazdasági válság tényleges okairól és más kérdésekről, 1989 forrósodó ősze azonban, úgy- tűnik, nem a józan reálpolitikának, hanem a kirekesztő szél- 'sőségéknek kedvez. Mert, mi mással magyarázható, hogy nagyobb sikere van annak, aki a falvak kommunista elnyomásáról szónokol, annál, aki azt mondja, hogy agrárgazdaságunk néhány évtized alatt a háború előtti elmaradottságából az európai átlag fölé tudott emelkedni. De ugyanígy igaztalan a Kádár-korszakról, mint a magyar paraszt röghözköté- séről beszélni akkor, amikor a magyar falu — az ott dolgozók termelőmunkája eredményeként — például a szövetkezeti, és kistermelés együttélése terén nemzetközilég is jelentősét alkotott. Igen, de megrendültek az ágazat pozíciói. Az üzemek közül sokan önhibájukon kívül annyira eladósodtak, hogy ma már csak vagyonuk felélésével képesek fennmaradni. Mindez igaz, mint ahogyan az is, hogy sürgető a felvásárlási ára^ rendeződése, s annak kormányzati eszközökkel való biztosítása, hogy az agrárszektorok a többi termelőágazathoz hasonló nyereséget realizálhassanak. Ezek azonban olyan konkrét kérdések, amelyek csak szakértelemmel, s nem retorikával orvosolhatók. Azt is tudva persze, hogy ma a világipacon nem a mezőgazdasági árak, hanem a támogatások versenyeznek, s hogy a magyar agrárolló még a 80-as válságévekben is alig haladja meg az európai átlagot. Válságretorika minden hangra A kannibalizmusnak egyébként a gazdaság a leghálásabb terepe. Igaz, jogos az ingerültség, ha a gazdasági bajainkról esik szó. S, a szélesebb közvélemény is fontosabbnak tartja a gazdaságot bármilyen pártszerveződésnél. Ezért is szárnyalhat a válságretorika, akár olyan változatban is, mint ahogy egyik ismert tudósunk — nem tudván ellenállni a már idézett licitálási kényszernek — azzal lepte meg legnépszerűbb napilapunk olvasóit, hogy „még a válságunk is válságban van”. A közvélekedés persze mindezt alátámasztja. De azt se feledjük, hogy —, sajnos, a világon mindenütt — a közvéleményt nagymértékben formálói formálják. A Központi Statisztikai Hivatal legújabb, „Hazánk a világban” című áttekintése legalábbis meglepő adatokat közöl azok számára, akik csak a sajtóból tájékozódnak helyzetünkről. Eszerint például az infláció éves növekedési üteme a 80-as években Magyarországon az európai átlag szintjén, vagy az alatt mozgott. Persze, ki vitatja ma már, hogy a lakosság mintegy egyötöde napi megélhetési gondokkal küzd, s a nyugdíjasok nem csekély része alig engedheti meg magának, -hogy húst fogyasszon. Mégis az a helyzet — elismerem^ számunkra ez nem vigasz —, hogy az egy főre jutó húsfogyasztás Magyarországon magasabb, mint például Nagy-Britanniában, Finnországban, Svédországban, vagy éppen Japánban. Gazdasági válságunkat mindettől függetlenül kezelnünk kell. Például a működő tőke idecsábításával. Ehhez viszont biztonságra és stabilitásra van szükség. Vajon bátorítják-e a nemzetközi tőkét ifjú kannibáljaink szovjetellenes és antikommunista megnyilatkozásai? Nem vitatom — hogyan is tehetném — bárki jogát arra, hogy az országos nyilvánosság előtt — ítélkezzen elevenek és holtak felett. Az arányérzékkel azonban valahol baj van, ha egy alig néhány ezer fiatalból álló lelkes csapat olyan imponáló maga- biztossággal nyilvánít véleményt bármiről, mint egy nagyhatalom képviselője. Bocsánat, utóbbiak néha kicsit tartózkodóbbak. S azt már csak félve teszem hozzá, hogy e csoport egyik-másik ismert vezetője eddig még csak igen szerény egyetemi tanulmányi eredménnyel bizonyította politikusi rátermettségét. Nekik ugyan beszélhet Andrew Sarlós, a biztonság és stabilitás szükségességéről, a jó befektetői klíma érdekében például a HVG-ben: „ha egy szélsőséges, antikommunista, szovjetellenes kormány kerülne hatalomra, s az bolondságokat csinálna, az senkinek sem állna érdekében, és ez esetben abban is biztosak lehetnek, hogy a kutya sem jön ide”. No persze ő csak egy kanadai üzletember, aki saját bevallása szerint eddig egymaga több pénzt hozott Magyarországnak, mint bárki más, beleértve az Egyesült Államokat. Az MSZMP kannibáljai Kannibáljaink persze nekünk is vannak. Azokra gondolok, akik egyre intoleránsab- bak az MSZMP-n belüli véleménykülönbségekkel szemben. Pedig ez a párt nagy utat tett meg, akárcsak másfél évvel ezelőtti önmagához képest. Elindult egy bürokratikus állampárttól a mozgalmi, politizáló párt felé. Ma még sok százezer tagról lévén szó, érthető, hogy ez gyötrelmesen nehéz folyamat. De vajon azzal segítjük-e az MSZMP megújulását, ha az örvendetesen sokfajta új erő főként egymás kiszorítására szerveződik? Talán inkább azt kellene keresnünk, ami összeköti, kompromisszumos módon közelíti, s nem elválasztja az irányzatokat egymástól. A hétszázezer párttag döntő többsége bizonyíthatóan nem internált senkit. Nincs korrupciós ügye, de még csak pártüdülőben sem járt. Többnyire — mint az országban annyian — tették a dolgukat, s keményen dolgoztak a boldogulásért. Hogy közben egy olyan jövőben reménykedtek, amelynek egyes elemei megvalósíthatatlan- nak bizonyultak — talán nem bűn, inkább sokak számára személyes tragédia. A szakításra törekvőknek erre is gondolniuk kell. Ma a párt meghatározó része reformot, valódi megújulást akar. De talán kevesebb küldetéstudattal valamennyien többre mennénk. Nem szólva arról, hogy a világ minden politikai pártja, választásra készülődvén, inkább sorait összezárni, erőit gyűjtögetni, mintsem szétzilálni igyekszik. Kevesek hibája, tévedése esetleg tényleges bűnei miatt egy sok százezres kormányzópárt harmincévi történelmétől teljesen elhatárolódni óriási felelősség. Mellesleg olyan, mintha a katolikus egyház az inkvizíció egykori bűneinek nyilvános megbánásával kívánt volna valaha is új tagokat toborozni vagy híveket megtartani. Persze joggal gondolhatja bárki: mindez üres filozofálgatás. Mi sem könnyebb, mint fantomellenfeleket kreálni, s ellenük hadakozni. Hogy mégsem egészen ez a helyzet, hadd idézzem néhány sorát a ma legkomolyabb országos ellenzéki tömörülés a Magyar Demokrata Fórum kispesti szervezete választási felhívásának: „Á kommunisták választási csalással megszerezték a hatalmat, az országon fegyverrel, börtönnel és akasztófával uralkodtak, s bár eszközeik kifinomodtak, így is a legmélyebb válságba taszították mára az. országot, ne engedjük, hogy tovább uralkodjanak a nemzet fölött!” Hát itt tartunk a politika „művészetében” 1989 őszén. Valahol Európában. Vagy mégsem? Forgács Imre MSZMP KB szakértő
