Nógrád, 1989. szeptember (45. évfolyam, 206-231. szám)
1989-09-05 / 209. szám
1989. SZEPTEMBER 5., KEDD NO(iRAI) 3 A férfiinget a hölgyek is viszik: lehet, hogy karácsonyi ajándék lesz belőle? Kétszeres a forgalom az IPOLY Áruházban ,4 balassagyarmatiakon kívül a környékbeliek is felkeresik az IPOLY Áruházát. — Nagyon fiatalon megtanultam, hogy mi a munka. 1929-től, mindössze 7 éves voltam, amikor minden évben szüleimmel együtt Mezőhegyesre, a Magyar Királyi Állami Ménesbirtokra mentünk dolgozni. Itt a faluban kevés munka akadt. Ezért aztán az emberek csoportokba verődve az ország különböző tájain vállaltak munkát. Mezőhegyesre 120- an mentünk. Amint tava- szodott, a családok összepakoltak s a szécsényi állomásról vagonokban utaz-j tünk a birtokra. Ott voltak késő őszig. Akik. teljesítményben dolgoztak szakmányosoknak nevezték, míg a summások megállapodott bért kaptak. A gyermekek vizet hordtak. Később 14—15 éves koromban én is beálltam a sorba: kapáltam, arattam a felnőttekkel együtt. Fabarakkokban laktunk. A bandagazda tartotta a kapcsolatot az intézővel, ő mondta meg, hogy másnap milyen munka lesz soron. Kanyó Balázs 1943-ban megkapta a katonai behívót. Kiképzés, front, fogság, majd 1945 őszén hazakerült. Még ez évben feleségül vette Mócsány Veronikát. — Nagy volt a szegénység. Az a ruhám volt, amiben a fogságból hazajöttem. A földosztáskor egy hold földet kaptam és a pajtából egy részt. Nem titkolták sohasem a NÔGRÂDKER-esek: a szeptemberi kereskedelmi napokat a bányásánapi hűségjutalmak és egyéb juttatások kifizetéséhez igazították, remélték, hogy az ilyenkor szép summához jutott réteg költekezéséhez teremtenek kedvező árubő.séget. választékot. De, hol vannak a bányászol. mostanság? És, hol a hűségjutalom? Van itt egyáhalán komoly vásárlóerő? V kereskedők mindenesetre készültek, Salgótarjánon, Bátonyterenvén kívül főleg a balassagyarmatiak ,,szálltak be" az akciókba. Az IPOLY Áruház 26 millió forintos készlettel fogadja vevőit, csak a felnőtt divat-kötött osztályon nyolcmillió forint értékű áru várKanvó Balázs mindig gerinces, őszinte, szókimondó ember volt. Jó szervezőkészségéről, nyílt, egyenes, világos beszédéről ismerték. A faluban megválasztották a parasztszövetség titkárának. — Még 1946-ban megkerestek, hogy hozzuk létre a földműves-szövetke- zetet. Egy traktor és egy cséplőgép képezte a tulajdonunkat. Abban az időbért ez a rozoga traktor nagyon jó szolgálatot tett, hiszen nem volt igavonó állat. Ismerősei biztatására belépett a pártba, rövidesen párttitkárrá választották. Előbb Salgótarjánban a pártiskolán tanult, majd Mosonmagyaróváron a mezőgazdasági akadémián. — Amikor ezt elvégeztem, a Földművelési Minisztérium szakoktatási főosztályára kerültem. Az első gyapottermelő szakiskola az én irányításommal jött létre. Jártam az országot, szerveztem, agitáltam, a családom pedig itthon volt Rimócon. Abban az időben a fiatal néphadseregnek új szellemű tisztekre volt szüksége. — Biatorbágyon a tartalékos tiszti iskolán jó eredménnyel végeztem. Azt mondták, a párt azt kívánja, hogy katona legyek. Az lettem. Vácott megkaptam a lakáskiutalást. Hazajöttem Rimócra, hogy maja a vásárlókat. Mindennap valami kedvezmény csábítja az áruházba betérőt: tegnap például a harisnya- nadrágok 30 százalékos leértékelése jelentette a slágert. Ugyanitt a szabadidő-^ ruhák, férfipólók és rövid * ujjú ingek feláron történő kínálata mellett nem lehet elmenni. Ha a kedvezményezett cikkek mintegy másfél milliós tételéből műiden elfogyna, akkor félmilliónyi forint megtakarítás származik a lakosságnak. Az érdeklődésre mi sem jellemzőbb, minthogy az átlagos napi százezer forintos forgalom mostanság megduplázódott. Nem kell hát aggódniuk a kereskedőknek, viszik a divatos holmit! —kulcsár— gammal vigyem a családot. Már mindent összepakoltunk, amikor este megállt egy autó a ház előtt. Közölték velem, hogy a Honvédelmi Minisztériumba kell mennem dolgozni. Mondtam a feleségemnek, hogy szép lassan tegyen a helyére mindent. Amikor a hadsereg létszámát csökkentették, hazajött Rimócra, s az általa alapított termelőszövetkezet főkönyvelője lett. Egy évvel később elnökké választották. — Nem maradhattam sokáig nyugodtan. Megkerestek a járástól, hogy legyek a falu tanácselnöke. Mi lesz a tsz-szel? Próbáltam tiltakozni. „Az egyik kezeddel a tsz-t, a másikkal a falut irányítod” — mondták. így lettem dupla elnök. 1956. október 28-án a nagygyűlésen azt mondták „a piros könyvesek távozzanak a teremből”. Csendben eljöttünk. Szerencsére gyorsan lehiggadt a falu. — Később jöttek hozzám, hogy vállaljam el a járási munkásőr-parancsnoksá- got. Nemet mondtam. Féltem a 6500 forintos tsz- elnöki fizetésemet, nem akarok 3800 forintért dolgozni? így lettem munkás- őrparancsnok. 1975 őszén mentem nyugdíjba, azóta itt a községben párttitkár vagyok. Ennyi az én élet- utam. I szenográdi Kanyó Balázs életútja Az ember sorsában, mint cseppben a tenger, benne van, s visszatükröződik egy nemzet emberöltőnyi története. Kanyó Balázzsal rimóci lakásán, viharos, fordulatos élet- útjáról beszélgettünk, amelyet a sors rá mért. Függés és morál JT vív párbajt Ha meg akarunk maradni, akkor meg kell tanulnunk becsülni a harc primitív „vagy-vagy” képlete helyett az együttműködés soktényezős, mindig csak újrateremtve életképes érvényességét. A vagy-v'agy hívők hirdetik minden változásra ingerlő helyzetben: vagy az lesz, ami volt, vagy az lesz, ami minden ízében megtagadja a voltakat. Sohasem történt még így, legfeljebb sok ilyen törekvés fulladt már könnybe, vérbe, tragédiába. Én az is-is pártiak közé sorolom magam, miközben tudom: túl sok még itt a kizárólagosság vakhiedelmét motyogó és túl kevés még a bevonás európai gesztusait gyakorló. Ahhoz, hogy béke legyen, a tettekben először át kell hangolni a gondolkodást, mégpedig úgy, hogy az örökös ellenségkeresést a megegyezés keresése váltsa fel. Mert már tudjuk jól: a földnek, ennek a nagy világfalunak az élete éppúgy kompromisszumok eredménye, mint a benne létező öt- milliárd mikrokozmoszé, vagyis az emberé; mert nemcsak a küzdés teszi lehetővé, de éppúgy atomkatasztrófák, baktériumok, vírusok, szerencsétlenségek távolmaradása is. Meg kell tanulnunk elvetni a szélsőségeket; nemcsak a működésképtelenség okán, de azért is, mert a szélsőség a sekélyesség búvóhelye és azért is, mert ott találjuk mindig világpusztító fanatizmusok bölcsőjénél. Hányszor fordult már elő, hogy az egyik szélsőséget a normalités helyett a másik szélsőséggel véltük gyógyítha- tónak ! Mennyi vér, szenvedés és porig alázott méltóság adta már ennek árát! A szélsőségek határozott elvetése immunitást adhat újabb barbarizmusok ellen, hogy se kelesztői, se tűrői ne legyüpk azoknak. Hogy időben észrevegyük visszarendező pályaudvarok vész- villogóit. Hogy rádöbbenjünk Végre: a tévelygés útjai a leghosszabbak. Hogy végre ne a meghódítottak számával mérje magát az ember, hanem azzal, hogy mennyien lesznek szelídebb szivűek körülötte és általa. Akarni kell hinni a tünékenynek hatalmát mocsárbűzös sültrealizmusok ellenében: mert, ahogy a jövő szegletköve a pontos emlékezés, úgy erre a szegletkőre csak a kölcsönösen gyakorolt türelem és az állandóan gyarapítóit tudás építhet maradandó lakhelyet.' A kirekesztés embertelen ösztöneit is csak így zabolázhatjuk szelíddé, így oldhatjuk fel az előítéletek agyvíz- kövét az egymásmegismerés kristályvizében. Én a felelős gondolkodást arról ismerem meg, hogy nemcsak a mások által bitorolt privilégiumokat veti el, hanem azt is, amit ő kapna. Amíg sokan azzal foglalatoskodnak, hogy a különböző privilégiumok karámokon belülre kerüljenek és az utánuk törekvők útját eltorlaszolják, addig nem lesz morális kikelet. Mert az a feladatunk, hogy ezeket a karámokat szétszedjük. Hogy az egymás rovására való létezés, az egymás felett létezés feudális állapota helyett az egymás mellett létezés demokráciája megvalósulhasson. Minél jellemzőbb ez egy közösségre, annál haladqttabbnak mondhatja magát az. Innen már csak egy lépés a monopóliumok elvetése, azok önkéntes, sanda előnyökre spekuláló szolgálata helyett. Ha a feudális ízű privilégiumokat a pénz irritáló minden- hatósága váltja fel, akkor újabb kataklizmák árnyai sötétítik el a holnap egét. Ha a pénz a méltó qmberi életteremtés eszközéből az emberi élet egyetlen céljává lesz, akkor emberségünket emiatt veszítjük majd el. Persze, fel kell adni a „csak egymás rovására lehet gyarapodni” primitív tévképze- tét is. Veszélyes álláspont ez, mert az erkölcsös embernek lelkiismeret-furdalást okoz, még a megküzdött gazdagodás is, miközben az amorális egyénnek még a rablás sem jeient íelki terhet. Mert bizonyított tény : a gyarapodás úgy is lehetséges, hogy a természettel és más népekkel folytatott értékcsere során jön létre a többletérték. Egyén és közösség rászorulókat támogató ambíciói ugyancsak csököttek, izmo- sításuk elengedhetetlen feltétele a tiszta lelkiismeretnek és a társadalmi békének. Amelyik vezető nem rendelkezik az empátia minimumával sem, az nemigen lehet a jövőben a közbizalom letéteményese. Aki csak az önmentegetésig jut el, az jobb, ha meg som szólal. Mert nincs olyan helyzet, amelyben ne lehetne mások szükségét enyhíteni. A szerepzavarokat leküzdeni az önnevelés és az igazságba vetett hit adta méltóság erejével lehet. Legyen lelkierőnk halkan, de határozottan megmondani véleményünket a basáskodó hivatalnoknak és minden minket kiszolgáló szolgáltatónak: a mi pénzünkből él és egymásért vagyunk. Ha pedig azt az irónia méltóságával hozzuk tudomására, akkor még jobb a változás esélye. Függés és morál párbajában a belső tartás hiánya és a túligazodás több évszázados hagyománya miatt mindig a függés győzött, miközben mindig léteztek a minden viszonyt felrúgni kész fanatikus rombolóerők is. Sok itt a pótcselekvés, sok a kikényszerített meddő erőfeszítés, aminek semmi hatása nincs a közjóra, sok a tévedésre pazarolt vasaka- rat. (Annyian ügyködnek aa adminisztrációban, ameny- nyien az oktatásban és az egészségügyben együttvéve; van olyan nagyvállalat, ahol 12 lépcsős a vezetés, miközben meg sem kérdezik, a világpiacra vajon mit termel.) Sokak véleménye: az árugazdaság, a piac mindent megold. Ez isx szélsőség, mint, ahogy a tervistenítés is az volt. Verseny és együttműködés, piac és szolidaritás, piac és közösségi kontroll összetartoznak. Ahol ezek eredményesen az ember javára működnek, ott ez a helyzet. A személyesség és a kölcsönös szolgálatok világát kell magunkból és a közösségekből felépítenünk. Enélkül nem lesz érdemleges előremenetel. Persze, mindez lehetetlen, ha úgyszólván az életben maradás feltétele a mimikri és, ha a kényszernormáktól való eltérést retorzió fenyegeti. Hogyan lehet egy társadalom innovatív, ha a másság skarlátbélyeg az ember homlokán? Én abból indulok ki, hogy az ember mindenben legalább két dolgot keres. Elsőként múltja és tudása igazolásának fennsé- ges biztonságát. Másodszor az újdonság izgalmát, az új felismerés, a rádöbbenés lendítőerejét. Én" bízom magunkban, hogy elhessenthessem magamtól a rémálmot: ez a reformunk is akasztófaerdőben végzi be. Bízom abban, hogy megszakad végre a kölcsönös bosszúállások láncolata, mert ez a serdület- len nemzetnek sajátja csak, mi pedig kevés híján 1100 évesek vagyunk. Bízom abban, hogy annyira meggyarapodik bennünk a tudás, hogy okos gépekkel, új anyagokkal, új életelvekkel, a szolidaritás felizzásával szüntetni leszünk képesek a verejték, a szükség és a gyűlölet világát. Bízom abban, hogy végre a napra kilépünk ösztöneink barlangjából, kinyújtózkodunk és feledni leszünk képesek a félelmet, persze, nemcsak azt, amitől mi szenvedtünk, de azt is elfelejtjük folytatni, amivel rettegést mi okoztunk. Bízom abban, hogy végre megtanuljuk a külön magyar leckénket: levetni az állhatatlanság, a búhajlam, az önlebecsülés és a meg nem egyezés, majd a feltétel nélküli behódolás sorsátkait. Miközben elsajátítjuk a kritikus önvizsgálat, a mindent megmérő kétkedés és a szívós önbecs méltóságot adó képességét. Bízom a tanult embert kétkedésében, a közösen kovácsolt célok össze- *artó erejében és a célok átütőerőtől duzzadó, kitartó és pontos megvalósításában. Lukács Gergely Sándor Diplomások kivándorlása Egy jugoszláv hetilap aggasztónak minősíti a jól képzett szakemberek nagyarányú kivándorlását. A „8 Novosti" című lap szerint ennek hátterében az áll, hogy az érintettek nem látnak perspektívát maguk előtt, ha hazájukban maradnak. A vizsga előtt álló végzősöknek szinte kivétel nélkül zsebükben van már a repülőjegyük. A gyatra javadalmazás miatt az utóbbi 25 évben 30—50 ezer jól képzett szakember hagyta el Jugoszláviát. Az ebből származó károkat mintegy 20 milliárd dollárra becsülik, ami megegyezik az ország jelenlegi adósságállományával. Egy másik jugoszláv hetilap, a Start, legutóbb közzétett egy felmérést, amely szerint a 23 millió fős jugoszláv nemzetből mintegy 3 millióan mérlegelik kivándoroljanak-e.
