Nógrád, 1989. augusztus (45. évfolyam, 179-205. szám)
1989-08-07 / 184. szám
NÓGRÁDI TÁJAKON... ISlexen Érkezett. .. 7 Fasiszta tömegtüntetés a templom előtt Trombitás kálváriája Érsckvadkcrten, a templom szomszédságában egy sarki portán fekvő parasztházban él Trombitás Lajos. Földművesnek született hetvennyolc esztendővel ezelőtt. Önállóan gazdálkodott a — jórészt feleség örökölte — földön, majd a közös gazdaságok megszervezésekor belépett a termelő- szövetkezetbe. Tizenhat évet húzott le a nagyüzemben. A konyhában beszélgetünk, leánya Sagyibó Jánosné, született Trombitás Erzsébet társaságában, aki Romhányban dolgozik a kerámiagyár egyes számú portáján. À gazda szintén sokat szenvedett felesége nemrégiben kisebb fokú agyvérzést kapott, s ápolás végett az első házasságából származó fiánál — élete párjával együtt nyugdíjas már — tartózkodik. Nyugdíjasok országos találkozója Egerben Trombitás Lajos mutatja a véghatározatot. Az Állam- védelmi Hatóság vezetőjének rendeletéből dr. Décsi Gyula rendőr alezredes, alosztályvezető írta alá Budapesten 1948. december 16- án, elrendelve a magángazdálkodó rendőrségi őrizet alá helyezését, azaz internálását. íme: „Ezt a véghatározatot az 1929. évi XXX. te. 56. paragrafusának b.) pontja alapján fellebbezésre való tekintet nélkül azonnal végre kell hajtani. . . 15 napon belül a belügyminiszter úrhoz címzett fellebbezésnek van helye." Nem furcsa, hogy 1948-ban egy 1929-es rendeletre hivatkoznak? S, micsoda képmutatás: mintha a fellebbezésnek lett volna értelme! Az internálás indoklása a következő: Trombitás Lajos 1948. december 10-én részt vett az érsekvadkerti fasiszta tömegtüntetésen, és a tömeget a rendőrség ellen lazította. Számlájára írják, hogy a múltban fasiszta magatartást tanúsított, és árdrágítás miatt jelenleg is eljárás van folyamatban ellene. — Uram, én csak a rendőrségen, meg a fogságban tudtam meg, mi is történt valójában 1948. december 10-én, a szomszédunkban. Kint se voltam az utcán. Fejtem a teheneket, és amikor végeztem, akkor jöttem be. A templom körül nagy volt a tömeg, azt láttam, nagy a zúgolódás. A feleségem a Szandai Piros nénivel a kapuban sugdo- lódzott, ők szóltak rám, ki ne menjek a világért se. Ök már tudták, hogy mi van, nem akarták, hogy valami kellemetlenségem származzon. Így, hát megálltam a folyosó végében, onnan nézelődtem. Egyszer csak emberek hozzák, a harmadik, meg a negyedik szom- szécf a lányomat. A lánybarátjától jött volna haza, keresztül a tömegen, de az egyik rendőr leütötte a puskatusával. — Mint gyerek — veszi át a szót Trombitás Erzsébet —, nem tudtam szaladni a felnőttekkel, utolértek, és ütlegelni kezdtek. . . — Mi történt tulajdonképpen azon a napon Ér- sekvadkerten? — kérdezem az apát. — Az egyházközség vezetősége, Molnár István, a pénztárnok és Molnár Gyula, a templombíró házról házra járt. hogy beszedje az adót, délután aztán elmentek a parókiára, leadni a pénzt. A parókián volt egy káplán is, Pálvölgyi Józséf, akit a gyerekek nagyon szerettek, nála voltak. Civilek jöttek a faluba, talán Tarjánból, nyomozók lehettek és állítólag ők keményebb hangot ütöttek meg a Szabó esperessel szemben. Azt beszélték, el akarták őt vinni. A gyerekek ezzel a hírrel szaladtak ki a parókiáról, ami aztán elterjedt a faluban környös- körül. Jött a nép kaszával, kapával, ide a templomhoz. .. — No, és az árdrágítás, a folyamatban lévő eljárás? — Sosem volt. Ellenem soha nem indítottak semmiféle eljárást, sohasem büntettek meg semmiféle árdrágításért. — „A múltban fasiszta magatartást tanúsított”. Hát ez nem volt olyan ritka a mi tájainkon sem. . . — Én nem voltam fasiszta. Majd elmondom magának, kik voltak azok. Balassa Gyula, a Markóban megsúgta, hogy kik mondták, bennünket fogjanak le. Az az öt ember mind nyilas volt, a háború után meg kommunisták és vezetők lettek a faluban. Nekik lehettünk mi az útjukban. Az ominózus nap csütörtökre esett, s az úgynevezett főkolomposokat — az emlékezés szerint •— szombaton gyűjtötték össze: a két Molnárt, a káplánt, Szabó Andrást és Boda Istvánt. Trombitás Lajosért másnap, Luca estéjén jöttek. A káplán kivételével mindegyik elhurcolt szeg- ről-végröl a rokona volt. — Akkor ültem az asztalhoz. Mondják, nyugodtan egyek, de. hát ki tud olyankor már nyugodtan vacsorázni. . . A két rendőr felvitt a laktanyába. A kisebb szobában egy százados tartózkodott, hellyel kínált. Nemsokára bejött egy főhadnagy, és rámripakodott: Ki engedte meg magának, hogy leüljön? Hiába'mondtam, neki állt feljebb. Nézd, a piszkos kulák, még hazudik. Hány hold földön gazdálkodik? — kérdezi. Mondom: harminchárom hold van most, jószág, sorolom. . . Minek magának az a 48 birka? Hát nem én eszem meg mindet — felelem —, én eladom, ebből élek. A parasztság mindig ebből csinált pénzt, és ebből az államnak is haszna volt. Ha az adót kifizette, a paraszt nem tartozott senkinek, akkor független ember volt akármelyik rendszerben is. A 37 éves gazdálkodót bevitték Balassagyarmatra a rendőrségre, ott is vallatták, egyszer ájultra verték, majd a többiekkel együtt vonaton Budapestre, a Markó utcai gyűjtőbe szállították. Itt írta alá, minden további kihallgatás nélkül, jórészt Balassa Gyula —, aki az emlékezés szerint akkor a Belügyminisztérium őrnagya volt, s balassagyarmati hivatalnok korában jó viszonyt épített ki a vadkertiekkel — rábeszélésére az internálás alapját jelentő jegyzőkönyvet. Exportcikkek forintért Mintha a bécsi üzletnegyed egv kis darabja költözött volna a salgótarjáni Sztereo híradástechnikai szaküzletbe. Az évekkel ezelőtt áhított csodás készülékek tucatjai roskadoznak a polcokon, videomagnók, sztereo rádiós magnetofonok, lézerlemezjátszók, no meg színes televíziók csábítgatják a vevőket. Aligha kell már határainkon túlra utazni, hogy valaki márkás és főleg olcsó cikket vegyen, ezt a választékot és lehetőséget sürgették a gazdaságot figyelők, a kereskedelem kritikusai esztendők során, nem vitték volna a turisták a valutát külföldre. Néhány hetet Buda-délen (így mondja) a Károly király laktanyában raboskodtak, aztán az „ősi internálótáborban, Kistarcsára kerültek. Minden hat hónap eltelte után Trombitás megkapta a „bejjebb’-et a visszamaradásáról, azaz a büntetés meghosszabbításáról szóló határozatot. — Recskre a barakképítéshez 1950. október havában vittek. Előzőleg nekünk is azt mondták, mint a Hajas Árpiéknak, hogy kilencven nap múlva, ha jó munkát végzünk, hazaengednek. Három év lett belőle, borzalmas körülmények között. A család meg itthon, semmit nem tudtak rólam. Két saját gyerekem volt már. A lányom 1936-ban, a fiam 1939-ben született. — Trombitás Lajos hangja elcsuk- lik: — Volt, aki azt mondta, kulák gyereke, dögöljön meg! Trombitás Erzsébet hozzáteszi : — Mégis szinte mindenki sajnált bennünket a faluban. Disznóvágáskor mindig hoztak nekünk kóstolót. Anyukámat, mondva csinált dolgokért, vagy azért, mert a direkt magasan megállapított beadást nem tudta teljesíteni, kétszer börtönbe zárták, minket, gyerekeket kilakoltattak a házunkból. A nagvnénémék, Boda Mi- hálynéék fogadtak be. A férje minden télen börtönben volt valami kitalálás miatt. Befejezésül idézzünk két levélrészletet. Az elsőt a Belügyminisztérium titkárságától kapta Trombitás Lajos, 1963. március 1-én: „Az 1034/1953• JVí. T. számú határozat az internálás intézményét megszüntette — priuszt nem jelent —, tiszta erkölcsi bizonyítványt kaphat, így nincs szüksége rehabilitációra.” A második levél ugyanitt íródott 1989. május 4-én: ....... az internálás intézményének felülvizsgálata és a volt internáltak ügyének rendezését célzó új jogszabály előkészítése folyamatban van.” Azóta megszületett a kormányzati döntés: a recski rabok nyugdíj-kiegészítést és anyagi jóvátételt kapnak. Sulyok László . A NÖGRÄDKER Vállalat árucsere keretében hozta be a különleges termékeket s bizonyára nem az ország kemény valutáját kellett áldoznia minderre. Az érdeklődést bizonyítja, hogy az év első felében hatvanmillió forintot költöttek a vásárlók az üzletImmár negyedik alkalommal, a Szakszervezetek Heves Megyei Tanácsának, a városi tanácsnak és a Népszava Barátság Klubjának szervezésében rendezték meg a nyugdíjasok országos találkozóját Egerben, szombaton. Több mint húszezren érkeztek az ország minden részéből, hogy részt vegyenek az időskorúak szórakoztató programján. Eger belvárosában már reggeltől fafaragók, bőrdíszművesek, hímzők, továbbá amatőr képzőművészek kínálták portékáikat. Második alkalommal került sor e program keretében az aranymenyegzőre, amelyen a bazilikában harminc, ötven esztendővel ezelőtt örök hűséget esküdött párok házasságát erősítette meg áldásával dr. Czakó István egri kanonok apát. Az ünnepélyes aktust követően az aranymenyegző résztvevői együtt tartották a közös lakodalmi ebédet a helyőrségi művelődési otthonban. Az egri Szépasszonv. völgyben két pódiumon Ki mit tud? műsort rendeztek. Mindkét helyen citerá- egvüttesek, versmondók, népdalköltők s hajdani színjátszók adtak ízelítőt tudásukból. A találkozót színesítette a Magyar Néphadsereg művészegyüttesének és az egri néptáncegyüttes fellépése. Várják a véradókat! Véradónapot tartanak kedden 10-től 1$ óráig a romhányi kerámia- gyárban a balassagyarmati vértranszfúziós állomás szervezésében. Ugyanezen a napon a salgótarjáni állomás dolgozói Karancslapuj- tőn, a községi művelődési házban 10-től 17 óráig várják a helybeli és a karancsberényi véradókat. Csütörtökön a Salgótarjáni Kohászati Üzemek gyáregységének dolgozói a kisterenyei művelődési házban vehetnek részt véradáson 10-től 13 óráig. A városgazdálkodási üzem készenléti donorait is itt fogadják. ben, csak ezen a hét végén megközelítően félmillió forintot hagytak a kasz- szában. És ez az összeg már nem vándorolt az osztrák kereskedők zsebébe ! Képünkön: negyedszázféle televízió a polcokon. — kulcsár — r HÉT várható eseményei Hétfőn Salgótarján Város Tanácsa Végrehajtó Bizottsága beszámolót hallgat meg a megyeszékhely fejlesztési tervének és költségvetésének első félévi teljesítéséről, a művelődési, egészségügyi, ifjúsági és sportosztály munkájáról. A számítástechnika alkalmazásának tapasztalatairól, valamint a további feladatokról is tárgyal a testület. Csütörtökön az MSZMP Salgótarján Városi Bizottsága előkészítő pártértekezletet tart a megyei párt- bizottság székházában. Napirendjén szerepel egyebek közt: a kongresszusi küldöttek megválasztása, delegálás a megyei pártértekezlet munkabizottságaiba. Bátonyterenyén, a Hazafias Népfront városi bizottságának ülésén a település munkaerőhelyzetéről és a foglalkoztatásról lesz szó. Pénteken Kézművesség '89 címmel kiállítás nyílik a bátonyterenyei Bányász Művelődési Házban az intézmény, Bátonyterenye Barátainak Köre, valamint a városi népfrontbizottság szervezésében. Bányászcsillével Miskolctól Sopronig Szombaton reggel 6 órakor Miskolcról a nehézipari műszaki egyetem főbejáratától bányamérnökhallgatókból álló csoport indul útnak, hogy egy szenes- csillével a közúton megtegye a mintegy 400 kilométeres utat Miskolctól Sopronig. A miskolci egyetem bánya- és kohómérnöki kara a magyar műszaki felsőoktatás legrégibb intézményének, a Selmecbányái Magyar Királyi Bányászati és Erdészeti Akadémiának jogutódja. Ez az iskola 1918— 19-ben Sopronba került, majd e két kart 1949—59. között Miskolcra költöztették. Az erdészekkel a kapcsolat nem szakadt meg, sőt a miskolci hallgatók igyekszenek azt erősíteni. A mostani vállalkozással a közös múltat, az összetartozást szeretnék kifejezni. A szabványméretű, a Miskolc melletti Lyukóbá- nyáról kapott, szépen kifestett és feldíszített csillét három hét alatt tolják el a diákok a 3-as főút—Budapest Hősök tere—Lánchíd—Alagút—1-es főút— Győr—Sopron útvonalon a célig, tehát a soproni egyetemig. A csillét az erdész- és a bányászjelvény díszíti. Miskolcról 6 bányászhallgató kezdte tolni a gumikerekkel átszerelt csillét. A diákok kezdeményezéséhez az úton bárki csatlakozhat. Az akciót a lyukói bányaüzem és több miskolci intézmény anyagilag is segíti. Ügy tervezik, hogy augusztus 25-én már több százan érkeznek a csillével együtt Sopronba. Bepillantás a császár bunkerjába Macusiro kisváros felé a japán Alpok többmillió éves csúcsai között vezet az út; a két-három ezer méteres hegyek a földtörténeti őskorban még a tengermélyen szunnyadtak, míg egy elemi erejű földkéregmozgás a magasba nem emelte őket. A legnagyobb japán fősziget, Hon- su közepén — Tokiótól jó 200 kilométerre délnyugatra, a Japán-tengertől vagy 60 kilométerre fekvő kisváros szélén, egy meredek hegyoldal tövében három barakkszerű földszintes épületsor húzódik. A bejárattól jobbra vezető folyosóról két kis szoba nyílik, ablakaiból fenyőfákkal borított hegyoldalra látni. Ez a látvány tárult volna Hirohito japán császár elé, ha valaha is szüksége lett volna arra, hogy itt húzódjon meg a háború vérzivataros időszakában. A szobáktól néhány lépésnyire egy — kizárólag a császár számára épített — alagút vezet a sötétség birodalmába. A hegy mélyében 1944-ben három kilométeres alagútrendszer épült, a császári hadsereg főhadiszállása. 100 méterrel a földfelszín alatt alakították ki a császár óvóhelyét, ahol azonban Hirohito soha nem járt. A császári család tagjai sem. Az alagútrendszert teljesen nem fejezték be. Föld alatti munkahely 1947 óta állandó lakói vannak a barakkoknak, kivéve a két császári szobát. A föld alatti alagútrendszer munkahely: Japán 127 szeizmológiai állomása közül a legnagyobb. Ez a megfigyelőállomás a maga nemében a világon a legnagyobb és a legkorszerűbb ; itt rendkívüli keménységű és szilárdságú a kőzet, állandó a hőmérséklet, a partokat ostromló tenger a messzi távolban morajlik, közúti forgalom nincs, így minimális a rezgési és a zajhatás. A barakkokban és az alagútrendszerben elhelyezett műszerek a rezgéseket egy- milliószor erősebbre tudják felnagyítani, érzékelhetővé és elemezhetővé téve minden jelzést, ami a föld mélyéből érkezik. Szomorú trófea A Macusiro megfigyelőállomásnak szomorú trófeái' vannak. 1988. december 7-én jelezte az örmény- országi földrengést. Az itt észlelt földmozgások koordinátáit egybevetették hét másik japán fölrengésmeg- figyelő állomás adataival, s 20 perc alatt félautomatikus módszerrel meghatározták, hogy hol következett be az elemi csapás. A 4,5-ösnél nagyobb magni- túdójú földrengést — történjen bárhol a világon — észlelni tudják. Az atomrobbantások teljes beszüntetéséről és az atomkísérletek ellenőrizhetőségéről tavasszal Kiotóban rendezett békekonferencián Japán azt javasolta, hogy hozzanak létre egy nemzetközi megfigyelőhálózatot, amelyhez tapasztalatait és műszereit rendelkezésre bocsátaná. A szigetország ilyen irányú felkészültségéről és lehetőségeiről a japán Alpokban, a helyiszínen győződ, hettek meg a konferencia résztvevői. A javaslat azonban süket fülekre talált. Az atomnagyhatalmaknak, úgy látszik, ma még nem fűződik érdekük ahhoz, hogy a világ belelásson a nukleáris boszorkánykonyhákba.
