Nógrád, 1989. augusztus (45. évfolyam, 179-205. szám)

1989-08-31 / 205. szám

cpHRT X °.POnT •4, Or Un 1 oFUH I < SPORT v* xhww y. ww'" .• ,vv.s. aa Öttusa-világbajnokság a BS-ben Szerdán, kora reggel me­legítés, hatalmas vívózsáko­kat cipelő sportolók igye­keztek a Budapest Sport- csarnok felé, ahol kis idő múlva, elfoglalták a küzdő­téren felállított pástokat. A BS, a helyszíne ugyanis a 31. . felnőtt férfiöttusa-vb nyitószámának, a vívásnak. A 26 ország 66 versenyző­je, 9 órakor, 11 páston kezd­te meg a maratoninak neve­zett számot. Az első fordulóban az együttesek tagjai egymás el­len vívtak. Ezután a ma­gyar trió — Mizsér Attila, Martinék János, Fábián László — Hollandia ellen kezdett. Az egymás elleni csatában, a magyar trió minden tagja egy-egy győzelmet szerzett. Következtek a hollandok. Fábián 3, Martinék és Mi­zsér 2—2 győzelmével 7—2, a magyar csapat javára. Az­után, 6—3 Mexikó, 5—4 Len­gyelország ellen. A magyar együttes fájó vereséget szenvedett egy osztrák, svájci vegyes csapattól 5—4 arányban. Ez­után jött azonban az egyik kemény dió, a brit csapat. Itt sikerült 5—4-re győzni. Ezt követte a Tajvan elleni sima 6—3. Az amerikai Ro­bert Stull állt az élen 17 győzelemmel és 3 vereséggel, nagyon jól vívtak a szovje­tek, Vahtang Jagorasvili mérlege 16 győzelem, 4 ve­reség, Leonyid Vitoszlavisz- kijé 15/5. De az élbolyban volt Fábián László és Mizsér Attila is, akik — csakúgy mint Anatolij Sztarosztyin — 14/6-os mérleget tudhat­tak magukénak. Sajnos, Mar­tinék Jánosnak nemigen ment a vívás, a 6. forduló OTP-kupa Futóakció általános iskolásoknak Üjra egy jó lehetőség a sportolásra! Ezúttal a futás népszerűsítéséhez, a diák­sportszervezetek őszi prog­ramjának bővítéséhez kíván hozzájárulni: a Magyar At­létikai Szövetség, a Magyar Diáksport Szövetség, az Or­szágos Takarékpénztár, va­lamint az ADIDAS buda­pesti kirendeltsége. A fel­menő rendszerű OTP-kupá- ra az általános iskolák fel­ső tagozatos tanulóiból év­folyamonként összeállított 12 fős fiú- és leánycsapa­tai nevezhetnek be. Egy- egy csapatban tehát csak az évfolyamnak megfelelő korosztályú tanulók rajtol­hatnak. Csapatonként 10 fő eredményét értékelik. Győz az az együttes, amely­nek 10 versenyzője a leg­kevesebb pontot éri el. Pontegyenlőség esetén az kerül előbbre, amelynek az utolsó embere előbbre vé­gez. A nyolc kategória — V-től VlII-ig fiú-, lánycsa- pattávja 1300—2500 méter között lett megállapítva, nemtől és korosztálytól füg­gően. A program szeptember elsején indul: húszadikáig az iskolai, szeptember 30- ig a körzeti versenyeket kell lebonyolítani. Ezek rende­zői az iskolák, valamint a meis-osztályoik és a DBS-k lesznek. Az október 7-i me­gyei döntőre a körzeti ver- se»yek kategóriagyőztesei kerülnek, közel 500 fő. En­nek helye, Salgótarján, Ponyi-puszta lesz, kezdési ideje 10.00 óra. A rende­zés költségei és a díjazás a megyei atlétikai szövet­séget és a megyei diák­sporttanácsot terhelik, a csapatok utazásától az is­kolák és a DBS-ek gon­doskodnak. Az országos döntő októ­ber 14-én, 11.00 órakor lesz Budapesten. A finálén a megyei döntők kategória­győztes csapatai, valamint a budapesti döntő kategó­riánkénti első három csa­pata jogosult indulni. A sportolási lehetőség mel­lett, a díjak sem akármi­lyenek. A megyei döntő legeredményesebb első há­rom iskolája 15—10, il­letve 5 ezer forintot kap. Az országos döntő kategó­riánként győztes csapatai elnyerik az OTP-kupát és 25 ezer forintos sportszer- vásárlási utalványt kapnak. A második helyezettek 15 ezer, a harmadikok 10 ezer forintos utalvánnyal lesz­nek gazdagabbak. A ren­dezők a felkészítő tanárok­ról sem feledkeznek meg, az ADIDAS Kft. sportszer- vásárlási utalványait adják át a legjobbak kísérőinek. Tehát egy újabb lehető­ség a DSK-k, DSE-ek szá­mára, sportolásra és meg­méretésre egyaránt. Az OTP-kupán a legkisebb is­kolák is esélyesek lehet­nek, hisz futni mindenütt lehet. Reméljük találko­zunk nógrádiakkal az or­szágos döntő dobogósai kö­zött is. utáni mérlege 8 győzelem és 12 vereség volt. Egy újabb vegyes csapat volt az ellenfél (portugál, brazil, guatemalai) akiket sikerült 9—0 arányban ver­ni. Kellett is ez a találat- arány-javítás. A 8. forduló­ban jött az igazi megmérette­tés, a magyar—szovjet ösz- szecsapás. Fábián és Mizsér 2—2, Martinék 1 győzelmé­vel 5—4-re győzött a ma­gyar együttes. Délután, győzelem győzel­met követett (Magyarország: vegyes I. 7—2, Egyesült Ál­lamok 7—2, Finnország 8—1, Franciaország 6—3, Japán 8—1). A legértékesebb a csehszlovákok elleni 6—3 volt. A vívás végeredménye: Egyéni: 1. Vahtang Jago­rasvili (szovjet, 1085 pont, 2. Fábián László 1085, 3. Rob Stull (amerikai) 1051, 4. Ve- lizar Iliev (bolgár) 1034. Csapat: 1. Szovjetunió 3051, 2. Magyarország 2898, 3. Franciaország 2677, 4. Cseh­szlovákia 2643, 5. Lengyelon- szág 2473, 6. Bulgária 2456 pont. Hírek a Bgy. HVSE-től Üj játékosa van a Bgy. HVSE labdarúgócsapatának, ne­ve azonban nem cseng ismeret­lenül a helyi szurkolók számá­ra. Zólyomi Zoltán ugyanis a gyarmati, egyesület színeiben kezdett el futballozni, éveken keresztül volt a serdülő, majd az ifjúsági gárda erőssége. Legutóbb az Érsekvadkert csapatában szerepelt, majd sor­katonai szolgálatra vonult be. A másfél év alatt, a megyei B osztályban szereplő Jurisits SE- ben játszott, és az együttes gól­zsákjának bizonyult. Leszerelé­sét követően egy héttel ezelőtt szerződést kötött vele az anya­egyesülete. A technikás, jól kép­zett fiatal labdarúgó, hosszabb távra megoldhatja Dávid Ró­bert csatárgondjait. ☆ örvendetes, hogy az ökölvívó­szakosztálynál, visszatért a ring- be két „öreg harcos”, Lakatos András és Maka László. Laka­tos két, Maka egy évvel ezelőtt hagyta abba az ökölvívást, de most mindketten munkára je­lentkeztek. Már több mint egy hete a régi tűzzel és fanatiz­mussal készülnek az alig több mint egy hónap múlva rajtoló XB Il-es csapatbajnoki küzdel­mekre. A két ökölvívó könnyít Piroska Zoltán csapatösszeállí­tási gondjain, sőt, a mester most már a bőség kellemes za­varában állíthatja ki csapatát, amelyben a szurkolók ismét láthatják két régi kedvencüket, Lakatos Andrást és Maka Lászlót. Üjság még az ökölvívóknál, hogy Szikora István, a nyarat a válogatott budapesti edző­táborában töltötte, mégpedig kemény munkával. Papp László szövetségi kapitány szerint a „gyarmati óriás” becsületesen és nagy szorgalommal készült. Sérülését már szinte teljesen kiheverte, így ha nem jön köz­be semmilyen váratlan dolog, akkor Szikora biztos tagja le­het a közelgő moszkvai vb-re utazó csapatnak. (Szilágyi) Közös olimpia Berlinben és Nyugat- Berlinben? A Reuter jelentése szerint Nyugat-Berlin 2004-ben sze­retne közös nyári olimpiát rendezni Berlinnel. Mind­erről Walter Momper, Nyu­gat-Berlin polgármestere szá­molt be a sajtó képviselői­nek. A terv az, hogy az év végéig Nyugat-Berlin tár­gyaló csoportot küld az NDK fővárosába, és ott igyekszik tájékozódni arról, mi a ke­letnémet illetékesek ál­láspontja a közös rendezés­ről. A hírügynökség emlé­keztet arra, hogy az NDK 2004-re Lipcse városának sze­retné megszerezni a nyá­ri játékok lebonyolításának jogát. Hazaérkeztek versenyzőink az atlétikai ifi EB-ről Balázs Dénes eleveníti fel a remek szereplést Hazaérkezett a jugoszlá­viai Varazsdról Balázs Dé­nes és Kovács Dusán, az SKSE két fiatal atlétája, ahol az elmúlt napokban a magyar nemzeti válogatott színeiben az ifjúsági Euró­ba-bajnokságon álltak rajt­hoz. Mint ismeretes, Balázs Dénes az 1500 méteres sík­futásban először 3:47,65 mp.es eredményével be- verekedte magát a döntőbe, majd ott szoros verseny vé­gén 3:45,69-et futva a nagy­szerű 4. helyezést szerezte meg. Kovács Dusán a tíz- próbázók között rendkívül erős mezőnyben a 9. helyen végzett. Kettőjük közül Balázs Dénesi sikerült tollvégre kapni. o o o — Milyen érzés egy iga­zi Európa-bajnokságon sze­repelni, és ott mindjárt a legjobbak között végezni? — kérdezem a tizennyolc éves középtávfutótól. — Mondhatom, nem min­dennapi élmény. Igaz, ugyan, hogy ez „csupán" egy if­júsági EB volt, ám a szín­vonalát, valamint a rende­zést tekintve hasonlított egy felnőtt kontinensviadalhoz. Nagyon feldobott a ver­seny, és örülök már annak is, hogy egyáltalán részt vehettem rajta! — Te a korosztályodban egy év alatt majdhogynem a „semmiből” — ezt a „sem­mibőlt”-t nagyon keményen idézőjelbe téve —, a konti­nens élvonalába vereked- ted fel magad. Minek tu­lajdonítod ezt a hirtelen lát­ványos kiugrást? — Hatalmas javulásról, kiugrásról, meg ilyes­miről azért nincs szó. Az történt, hogy tar­tottam a fejlődési tempómat az előző évihez képest. Nem voltam olyan kiugróan jó soha. Lehet, hogy itthon a korosztályomban most ki­emelkedem, de nemzetközi színvonalon csak azt nyúj­tom, amit a többi ország legjobbjai... Az idén talán valamivel mégis többet fej­lődtem, mint tavaly. Nem rekedtem meg... — Kérjek?, beszélj a futá­saidról? — Izgultam a verseny előtt, nagyon sokat jelentett az, hogy mellettem volt az edzőm, Máté Csaba. A fu­tás — az kemény volt, az előfutamban és a döntőben is. Mindkétszer nagyon el­fáradtam. Az pedig külön öröm számomra, hogy a fi­náléban pihenőnap nélkül is tovább tudtam javítani az eredményemen. Egyéni csúcsot ugyan nem futot­tam, de csak kevéssel ma­radtam el tőle. — Verseny közben mi játszódik le egy atléta fe­jében? Sokat izgultam előtte, hiszen ilyen nagy „fellépé­sem" még soha nem volt. De amikor eldördül a rajt­Megyei II. osztály Zagyvavölgye-csoport Két vendéggyőzelem a nyitányon Megkezdődtek a bajnoki küzdelmek a megyei II. osz­tály Zagyvavö'lgye-csoport- jában is. Az első forduló­ban két csapatnak is sike­rült ellenfele otthonából megkaparintani a három bajnoki pontot. Nagy meg­lepetés az újonc vizslásiak bujáki győzelme, de ugyan­csak váratlan a Szirák ma­gabiztos sikere a jó játék­erőt képviselő somosiak el­len. SZIRÁK—SOMOSKOÜJ' FALU 3—0 (2—0). Szirák, 100 néző, V.: Angel. Reme­kül rajtolt az újonc a tava­lyi bronzérmesekkel szem­ben. Gl.: Vozár 2, Kiss. KAZÁR—MÁTRASZŐ- LÖS 1—1 (0—1). Kazár, 250 néző, V-: Balázs I. Jó iramú mérkőzésen a hazaiak szá­mára hízelgő a döntetlen. Gl.: Miklósi, ill. Tóth. (Ifi: 2 __2). ST. BÁNYAGÉPGYÁR— CERED 2—0 (1—0). Salgó­tarján, 100 néző, v.: Czine- ge- Sportszerű mérkőzésen megérdemelten nyert a ha­zai csapat. Gl.: Horváth 2. (Ifi: 5—0). K1S-ZV. TSZ SE—SZUR­DOKPÜSPÖKI 2—2 (2—1). Nagybárkány, 150 néző. v.: Berta. A hosszabbítás utol­só másodperceiben egyen­lített a vendégcsapat. Gl. : Zsélyi. Verbói, ill. Pintér 2. (Ifi : 0—4_es állásnál ko­molytalan játék miatt félbe­szakadt!) ERDŐKÜRT—MÊNKESI BÁNYÁSZ 4—0 (1—0). Er­dőkürt, 200 néző, v.: Nagy K. A hazai csapat erőteljes játékává] magabiztos győ­zelmet aratott a gyengélke­dő bányászokkal szemben. Gl. : Ruskó 2, Holiba, Pet- rás. (Ifi : 4—2-nél félbesza­kadt!) BUJÁK—VIZSLÁS 2—3 (1—3)- Buják. 250 néző, v. : pisztoly, az ember már csak magára a versenyre koncentrál. Hogy nyomni kell még erősebben. Hogy ott, azt az előttem lévőt még utolérhetem. Másra nem sza­bad gondolni. Ha az epiber- nek eszébe jut, hogy fáradt, vagy valami oda nem tar­tozó egészen más dolog, akkor annyira kizökken a futásból, hogy lőttek is min­dennek. El lehet így veszí­teni akár 10—15 helyezést is... o o o Mindezek után Angyal Já­nost, az SKSE vezető ed­zőjét kérdezem, hogyan ér­tékeli a két versenyzőjének az EB-n mutatott produk­cióját. — Balázs Dénes szerep­lése fölülmúl minden vá­rakozást. Teljesítményének értékét jelzi, hogy ő volt a magyar csapat legeredmé­nyesebb versenyzője. Ne feledkezzünk meg azonban Kovács Dusánról sem. A tíz- próbázók között ugyan „csak” a kilencedik helyen végzett, de közben nyolc egyéni csúcsot ért el. Ez legalább akkora fegyver­tény, mint a Dénes negye­dik helyezése. Arra még so­ha nem volt példa, hogy 7150 fölötti pontszámmal ne lehetett volna bekerülni a legjobb nyolc közé. Ezért szeretném, ha az ő eredmé­nyére is odafigyelne a köz­vélemény — fejezte be An­gyal János. Balás Róbert Ludányi. Az újonc vendég­csapat végig többet táma­dott és megérdemelten nyert. A hazai közönség ne­hezen viselte e] „kedvencei” vereségét. Gl.: Kodák, Gás­pár, ill. Molnár, Csik. K&- kuk. (Ifi: 6—2). PALOTÁS—KARANCS- BERÊNY 2—1 (0—0). Palo­tás, 100 néző, v-: Vámos. Közepes színvonalú mérkő­zésen a döntetlen igazságo­sabb lett volna. Gl.: Szpds- ják, Gódor ill. Fodor T. (Ifi: 1—1). KARANCSKESZI—TAR 0—2 (0—1). Karancskeszi, 300 néző, v.: Szabó. A ruti­nosabb vendégek megérde­melt, biztos győzelmet arat­tak. Gl.: Rózsa, Gáspár. (Ifi: 5—1). Palkovits Gyula Továbbképzésen 361 haladnak az előkészületek Négynapos továbbképzé­sen vesznek részt mától a balassagyarmati labdarú­gó-játékvezetői bizottság tag­jai a csehszlovákiai Liptó- szentmiklóson. A táborozás során a sípmesterek a já­tékvezetői működéshez szük­séges fizikai teszteken, va­lamint szabályismeretekből adnak számot felkészültsé­gükről. A síposok távolléte mi­att egyébként ezen a hét végén nem lesz forduló a megyei II. osztály nyugati csoportjában. Mindössze az 1. fordulóból elhalasztott Ju­risits SE—Magyarnándor- találkozót tartják meg, ' a többi mérkőzést más idő­pontban játsszák. A Nemzetközi Labdarú­gó Szövetség (FIFA) veze­tőinek egy csoportja kétna­pos látogatást tett Olaszor­szágban, ahol öt stadion ké­szültségi állapotáról tájéko­zódott. A jövő nyári vb- döntő létesítményeit rend­szeresen ellenőrzi a FIFA. Ezúttal Milánóban, Torinó­ban, Rómában, Palermóban és Nápolyban járt a Her­mann Neuberger alelnök ve­zette FIFA-küldöttség. A két nap során látottak­ról elégedetten nyilatkoztak a sportvezetők. A FIFA fő­titkára, Joseph Blatter kü­lönösen a római Olimpiai stadionról szólt felsőfokok­ban, szerinte ez a létesít­mény a világ legnagyszerűbb stadionjai közé sorolható. A FIFA legközelebb 1990 márciusában ellenőrzi az előkészületeket Itáliában. Elveszett a Salgótarjáni Öt­vözetgyár alábbi szövegű bélyegzője: Ötvözetgyár Salgótarján MNB 370-00602 7. A bélyegző használata 1989. augusztus 25-től érvényte­len. Kapussors..

Next

/
Thumbnails
Contents