Nógrád, 1989. augusztus (45. évfolyam, 179-205. szám)

1989-08-28 / 202. szám

«4 v-Ä * -­Naptár Évforduló 1989. augusztus 28. Hétfő. Ágoston napja. A Nap kel 5.57 — nyugszik 19.34 órakor. A Hold kel 2.29 — nyugszik 18.28 órakor. Nyolcvan éve szü­letett az erdélyi Mike- szászán, és Kolozsvárott halt meg Asztalos Ist­ván (1909—1960) Álla­mi-díjas erdélyi író és lapszerkesztő, a romá­niai magyar széppróza nagyhatású képviselője. Várható időjárás Eleinte nyugat felől időnként csökken, majd is­mét erősen megnövekszik a felhőzet. Sokfelé várha­tó ismétlődő eső, záporeső, helyenként zivatar. Több­nyire mérsékelt változó irányú szélre, zivatar kör­nyezetében erős széllökésekre kell számítani. A leg­alacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10 és 15, a legma­gasabb nappali hőmérséklet 15 és 20 fok között alakul. — Pályázaton nyert 120 ezer forintból megszépítik a magyarnándori általános is­kola sportpályáját. Az új tanévben már bitumen bo­rítású játéktéren labdázhat­nak a helybeli gyerekek. — Hollókőn a Boróka. A szécsényi II. Rákóczi Fe­renc Művelődési Központ Boróka gyermektánccso- portja hét végén Hollókőn táborozott. A vasárnapi ki­ránduláson nemcsak a szak­mai továbbképzésnek, de a pihenésnek is jutott idő. Ügyeletes riporterünk: à Hlavay Richard Tel.: 10-977 — Bánkon a BDB. Szom­baton este a bánki vízi­színpadon lépett közönség elé óceánon túli dallamok­kal a Benkó Dixieland Band. Sky channel : 6.30 : Üzleti hí­rek. 7.00: DJ Kát Show. Gyer­mekműsor. 9.30 : Panel Pót Pourri. Játékos show. 11.00: Sul- livanék. Film. 11.30: Sky-króni- ka. 12.30: Gond-fórum. 13.00: Egy másik világ. Amerikai film. 13.55: A Skytéxt oldalai. 14.50: Változó világ. Film 15.45: Szeretni Film. 16.15: The Lucy Show. 16.45: Sylvanians. Rajz­film. 17.00: Visszaszámlálás. 18.00: Eurosport. Super Channel: 7.00: Hírek. 7.05: Időjárás. 7.09: Üzleü hí­rek. 7.30: Hírek, időjárás. 7.39: Üzleti hírek. 8.00: Időjárás. 8.02: Egyveleg. 15.30: Chart 'Attack. 16.30: Forró drót. 18.30: Off the Wall. 19.30: Foley Square. Víg­játék. 20.00: High Chaparall. Western. 20.55: Cassie and Co. Bűnügyi film. 21.50: Világhíradó. 22.00: Feltárandó övezetek. 24.00: Hirek, időjárás, majd egy­veleg. TV 5.: 16.05: Riportok. 17.00: Sportmagazin. 18.05: Hírek, idő­járás. 18.10: Pihenőidő. Gyer­mekműsor. 18.30: Szárnyaló kép­zelet. Gyermekműsor. 19.00: Számok és betűk. 19.30: Kalan­dok naplója. 20.00: Nyári va­rieté. 21.00: bj világ. 22.00: Tv- híradó. 22.30: Időjárás. 22.35: Kirándulóinak 23.00: Aktuali­tások. 24.00: Személyiségek. 1.00: Műsorzárás. * HÍREK * ESEMÉNYEK * Bätonyterenyci népfrontosok szerint \ A munkaerőhelyzet és a foglalkoztatás alakulását te­kintette át nemrégiben a városi népfrontbizottság Bá- tonyterenyén. A nagy érdek­lődést kiváltó időszerű téma megvitatása során többek közt elhangzott, hogy a csök­kenő munkalehetőség és a szakképzett munkaerő iránti kifejezett igény ellenére a gimnáziumi végzettséggel rndelkezők is el tudnak he­lyezkedni. Munkanélküli-se­gélyt 15—20 személy igényelt eddig, a nyár folyamán azonban már kevesebben. Több hozzászóló megfogal­mazta, hogy a pályakezdő fiatalok szükség esetén szin­tén kaphatnának munkahél­k/üli-segélyt. Megkérdezték azt is, hogy a tanácsnak me­lyek a távlati tervei a foglal­koztatást illetően. Itt hangzott el kérés formájában a kriti­ka : segély helyett munkát kell adni, illetve, munkahelyek létesítéséről lenne szükséges gondoskodni. Indoklásul hoz­zátették : a város többszörö­sen hátrányos helyzetben van, mivel sok a szakképzetlen és a bánya is egyre kevesebb személynek jelent kereseti lehetőséget. A* helyi tanácsnak nincs kellő anyagi fedezete ezek­nek a gondoknak az orvos­lásához. Azoknak, akik segít­hetnének, egy asztalnál, kö­zösen, ismét át kellene te­kinteniük a foglalkoztatás helyzetét. A kérdéskör egy része megválaszolatlan maradt ezen az összejövetelen, így a népfronttestület hamarosan ismét napirendre tűzi a té­mát. Hivatalból a — Jól halad a városi gáz­elosztó hálózat kivitelezése Balassagyarmaton. Tavaly egész évben 15 kilométer­nyi gázszállító gerincveze­téket fektetett le a rácke­vei mgtsz műanyagcső-sze- relő üzemága, ezzel szem­ben idén máris a. 10 kilo­méternél tartanak. Ezen a .héten helyreálítják a Lei- ningen út aszfaltburkolatát, s a tervek szerint szeptem­berben már a Lenin-lakóte- lepen dolgoznak. (4. oldal) Látogatóban a Varga családnál (5. oldal) Önálló szervezetben — Felújítják és bővítik a Pintér-telepi élelmiszer- üzletet Salgótarjánban. A munkálatokat — a vizes­blokk és a tetőszerkezetépí­tését — a Mozaik Építő és Fővállalkozó Kft. végzi. Az átalakítás költsége eléri a hárommillió forintot. Befe­jezési határideje: 1990. ápri­lis 30. — A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint, az augusztus havi Bongó-sorolás kihúzott ily erőm ásza : 1 231 892. A nettó nyereményösszegek a következők: a sorsjegy közvet­lenül egymás mellett utolsó — 2 számjegye: 92, 70 Ft. 3 szám­jegye: 892, 700 Ft. 4 számjegye: 1892, 7000 Ft, 5 számjegye: 31 892, 70 000 Ft. 6 számjegye: 231 892, 700 000 Ft. A sorsjegy száma : 1 231 892, 7 000 000 Ft. Mladost, azaz ifjúság né­ven független szervezetet hoztak létre a Magyarorszá­gon élő horvát, szerb és szlo­vén fiatalok. Hazánkban ez az első politikai jellegű nemzetiségi tömörülés, jelez­vén a megújulási törekvése­ket a nem magyar anya­nyelvű lakosság körében is. Célja: a délszláv fiatalok ak­tivizálása, * bekapcsolása az országszerte zajló demokra­tizálódási folyamatokba. Tag­ja lehet minden 14—35 év közötti fiatal, mégpedig nem­csak délszláv, hanem a dél- szlávokkal rokonszenvező magyar és más nemzetiségű is. Mentőangyalok autósoknak Sokan foglalták már imába a nevűket, Segítségüket, éppen talán ezért is hívják sárga angyaloknak az or­szágúti segélyszolgálatos szakembereket. A Nógrád Megyei Autóklub salgótarjáni kirendeltségének szak­emberei is évek Óta csak tetézik jó cselekedeteiket. Pénteken délután 4-től nyolcig, szombaton, vasárnap nyolctól húsz óráig strázsálnak Pásztó határában, a Mátrakapu étterem és kemping bejáratánál. Az ügyfelek pedig jönnek, hol az autó elektronikája, gyújtása, máskor üzemanyag-szivattyúja, karburátor- ja mondja fel a szolgálatot. Olykor távolból kért bajbajutotthoz sietnek. A mostani hét végén szolgálatot teljesítő Rácz Ákost aligha hozza zavarba bármi gond: sárga szere­lőkocsijával mindig ott terem, ahol szükség van rá. A bátonyterenyei FÜTÖBER autószerelő csoportveze­tője nagy gyakorlattal látja el a teendőit. — „Egyszer azért »kifogtak- rajtam Is. Egy Opel Asconához hív­tak, hogy nem indul! Nosza, teljes átvizsgálás, sem­mit nem észleltem! Vakargattam a fejem, de kide­rült a turpisság, mindössze üzemanyag nem volt a kocsiban!” —kulcsár— „Csacska.” fecske* Valós hiányra alapozva • • A SZliV irodái Hifit ßaiassagiforntatoH Talán a lustagság, talán a biztonságérzet ihlette ezt a fecskepárt, amelyik a balassagyarmati Beloiannisz útoi> lévő emeletes ház egyik virágtartójába fészkelt. Amúgy gólyamódra, szilárd talapzatra, nem függeszkedőn, ahogyan rendes fecskéknél szokás. Látniváló, hogy eme új típusú családi otthon kedvükre van a fekete-fehér madaraknak, mert már az utódik is ki-kikandikálnak a pletyka nevű fu­tónövény indái közül. Arról, hogy a virágot viszik-e ma­gukkal Afrikába, nincsenek információink. Kép: Czele János Néhány napja a „compu­ter” felirat olvasható Balas­sagyarmaton a megyei szol­gáltatóipari vállalat volt ve­gyesipari telepének homlok­zatán (régi Volán-telep.) A táblán a nagybetűs felirat felett a SZÜV szignója áll, alatta: „ügyfélszolgálati iro­da”. — Honnan az ötlet a ba­lassagyarmati kirendeltség megnyitásához? — kérdez­tem Bodnár Józsefet, a Szá­mítástechnikai és Ügyvitel- szervező Vállalat műszaki osztályvezetőjét. — Ügy gondoltuk Balassa­gyarmaton is, mint a megye második városában, jó volna jelen lenni a salgótarjáni központ hagyományos szol­gáltatásaival, így a software- értékesítéssel és a helyi igé­nyek kielégítésével. Ügy lát­juk, elég sok számítástechni­kát felhasználó van a város­ban, de üzlet, ahol tartozé­kokat, vagy akár gépeket le­hetne kapni, egy sincs. — A balassagyarmati fel­használók között van-e már partnerük, s miként akarják magukat megismertetni a többiekkel? — Igen, van már olyan gyarmati felhasználó, akivel kapcsolatban állunk. A kol­légák feladata lesz felkeres­ni további lehetséges fel­használókat. — Gondolom, bemutatko­zásképpen kínálnak valami „különöst” is a városnak? — Számítástechnikái tanfo­lyamot szeretnénk szervez­ni szeptember—októberben. Felhasználóknak, de azoknak is, akik e területen nem nyertek egyetemi felvételt, ám átmenetileg ilyen mun­kakörben kívánnak dolgozni. Számítástechnikai barkács- alkatrészek árusítását is ter­vezzük, olcsón, a nálunk fel­halmozódott és már csak ilyen célra alkalmas alkatré­szekből. Az ügyfélszolgálati irodát szeptember 4-én kívánják megnyitni, csaknem egymil­lió forintos készlettel. (- hr -) GYASZJELENTES Mély fájdalommal tadat­juk, hogy MAREK JANOS a szeretett férj, apa, nagy- spa hatnvasztás utáni bú­csúztatása 1989. augusztus 30-án, (szerdán), 13.30 óra­kor lesz, a salgótarjáni ré­gi központi temetőben. A GYÁSZOLÓ CSALÄD KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Ezúton mondunk köszö­netét mindazoknak, akik HUDAK LAJOSNE hamvasztás utáni búcsúz­tatóján részt vettek, sírjá­ra koszorút, virágot he­lyeztek, fájdalmunkat eny­híteni igyekeztek. A GYÁSZOLÓ CSALAD Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik felejthetetlen halot­tunk, EDÖCS JOZSEFNË temetésén részt vettek. A GYÁSZOLÓ CSALAD Tűzesetek a megyében Három hét végi tűzesetről kaptunk tájékoztatást a tűzoltóság megyei ügyelete­sétől. Mindhárom szomba­ton történt. Az első hajnal­ban fél hátkor Salgótarján­ban a Móricz Zsigmond út 32-es számú házban. A gáz­palackból kiömlő gáz meg­gyulladt, majd lángra lob- bantotta a függönyt, az asz­talterítőt, ruhaneműket, a bejárati ajtót, és a födémet is megrongálta. A tulajdo­nos Zsélyi Jenő enyhe sérü­léseket szenvedett. A kár megközelítően 20 ezer fo­rint. Ipolytarnócon a litkei té- esz területén a Kossuth út 18-as szám alatt 80 darab szalmabála gyulladt meg, nyílt láng használata mi­att. A kár csaknem 25 ezer forint. Egyhektárnyi 20 éves, te­lepített fenyveserdő kapott lángra Karancskesziben a Hármashatárnál. A 40 ezer forintnyi kárt okozó tűz okait vizsgálják. Vasúti baleset A vonatvezető meghalt Szombaton 23.40 órakor a Polgárdi-ipartelep bejára­ti jelzőjénél egy álló teher- vonatba hátulról belerohant a Balatonfüred irányába 60 kilométeres sebességgel köz­lekedő személyvonat. A bal­eset következtében a teher­vonat utolsó két üres ko­csija kisiklott, a személyvo­nat vezetője, Göbölös Fe­renc 28 éves enyingi lakos a helyszínen meghalt. Egy személy súlyos, egy pedig könnyű sérülést szenvedett. Az anyagi kár 10—15 .mil­lió forint körül van. A vizsgálat eddigi meg­állapítása szerint a vasúti balesetet Jankovics Gyula, 47 éves polgárdi lakos for- galomi szolgálattevő figyel­metlensége okozta. az MSZMP lapja, alapítói jogok gyakorlófa a Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád Megyei Bizottsága. Főszerkesztő: Dr. GORDOS JÁNOS. Szerkesztőség: Salgótarján, Palócz Imre tér 4. Telefon: 10-977. Főszerkesztő: 11-504. Sportrovat: 14-596. Kiadja a Nógrád Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: BÁLINT TAMÁS, a Nógrád Megyei Lapkiadó Vállalat igazgatója. Kiadóhivatal: Salgótarján, Palócz Imre tér 4. Telefon: 12-542. Telex: 229-109. Irányítószám: 3101 .Terjeszti a megyei posta. Előfizethető: bármely hirlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesitőknél. a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapeilátási Irodánál (HELIR) Budapest, XIII., Lehel út 10/a. 1900, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96182 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra: 101 forint, negyedévre 303 forint, egy évre 1212 forint. Előállítja a Nógrád Megyei Nyomdaipari Vállalat, 3101. Salgótarján, Palócz Imre tér 4. Pf.: 96. Felelős vezető: KELEMEN GÁBOR, igazgató, HUISSN 0133-1558

Next

/
Thumbnails
Contents