Nógrád, 1989. augusztus (45. évfolyam, 179-205. szám)

1989-08-28 / 202. szám

J

NÓGRÁDI

Díszes kocsikkal a boldogság kapujához

Hangos kürtöléssel, virágokkal, szalagokkal díszített cicomás autókon vitték a most magunk mögött hagyott szombaton is a menyasszonyokat, vőlegényeket á házasságkötések színhelyére. A külsőségekhez természetesen hozzátartozik a pompa, az ünnepélyes környezet, így aztán 'újabban a gépkocsik elejére ültetett menyasszonyi ruhába öltöztetett baba is utal az esküvőre. Salgótarjánban Szabó Esztert és Tari Józsefet vitte a boldság kapuja felé ai az autó, amelyet fényképünkön megörökítettünk.

—kjKét névtelen levél

Salgótarján történetének

o O

legtragikusabb napjáról

Ha múltidéző sorozatunkban megjelenik egy-egy visszaemlékezés — amely hangsúlyozom, egyes részleteiben lehet pontatlan is —, azonnal megindulnak rá a reagálások. S így, van ez rendjén, voltaképpen ez is az egyik szándékunk. Nem hisszük ugyanis, hogy már lezártnak tekinthetjük az 1956. december 8-án Salgótarjánban történteket, és — sokakkal ellentétben — azt sem hisszük, hogy elég volt már a múlt kiteregetéséből, a sok piszok és szenny fel- hánytorgatásából. Nem hisz- szük azért, mert ha több mint 32 éven át illetlenség, sőt tilos volt beszélni az eseményekről a hivatalos, számos pontjában hamis és tendenciózus értékeléstől eltérően, akkor aligha elegendő a tisztázásra az a négy hónap, amit eddig az új hazai és nemzetközi politikai viszonyok között fordítottunk.

Meggyőződésünk továbbá : a társadalmi közmegegyezés is, csak akkor lehetséges, akkor nyugszik szilárd alapokon, és kecsegtet valódi perspektívával, ha kibeszélhetik magukat, vélt vagy valós igazukat az eddig el- hallgattatottak. Fogalmazhatnánk úgy is: reális múlt nélkül nincs reális jövő. Mint ahogyan az 1956 utáni konszolidáció sem teljesen a reális múítértékelésen, nem a politikai meggyőzésen alapult. Ennek logikus és természetes következménye, a mostani szenvedélyes vita és igazságkeresés. Aligha használt nemzetünknek, hogy — mindegy miféle okkal és célzattal — futni hagyták 1956 fő bűnöseit, Rákosi Mátyást, Gerő Ernőt és másokat. Ez az „elnéző gesztus” is hozzájárult ahhoz, hogy a régi rendszer számos kompromittált alakja átmenthette magát az októberi események utáni időkre, kulcspozíciót tölthetett be, és kijárhatta azt a példátlan bosszú- hadjáratot, megtorlást, amilyennel a véreskezű Haynau, a joggal bírált „lovastengerész”, Horthy Miklós sem „dicsekedhet”.

Az alábbiakban — várva mások megfontolt, megalapozott, kulturált észrevételeit — szemelvényeket közlünk két szerkesztőségünkbe érkezett névtelen levélből. (A telefonhívásokat még ennyire sem tudjuk hasznosítani, egyrészt mert nincs rögzítőnk, másrészt azok hangneme sajnálatosan olyan agresszív és mocskolódó, indulatos és fenyegető, mintha ebben az országban nem is tettünk volna egyetlen lépést sem a toleranciáról és a humanizmusról híres demokrácia feléj

„Segíteni szeretnénk az 1956. december 8“án történt véres provokációt előidézők felkutatásában. A bujáki pálinkát a pufajkások — Béla- halmán — tanyán itták az állami gazdaság pincéjében. Az akkori igazgató id. Holló Imre lehet, hogy többet tud erről mondani... Az italozók voltak: Cs. Nagy

László ..., László István, László József és Géczi József. ..” — írják a volt hé- nyelpusztai lakosok.

A téma kényes, bizonyára ezért nem merték aláírni olvasóink a levelet. Ám elképzelhető az is, hogy egyetlen levélíróról van szó, csupán, a többes szám mögé rejtőzik.

Az viszont beigazolódott, hogy az 1956-os „véres provokáció” kapcsán mi is provokációval állunk szemben, mégha — bár ezt nem tudhatjuk — a teljes jóhiszeműség íratta is a sorokat. Az említett férfiak — levéltáriig is ellenőrizhető — sohasem voltak pufajkások. Cs. Nagy László, minthogy felsőfokú tanulmányait a Szovjetunióban végezte, a szovjet katonai parancsnokság tolmácsa volt, a László testvérek pedig csak az említett időpontot évekkel megelőzően jártak a bélahalmi tanyán, míg Géczit valójában Mihálynak hívják. S hogy valamiféle félrevezetésről lehet szó, azt az a tény sejteti a legjobban, hogy mind a négy férfi házasságaik révén rokonságban áll egymással.

Ami viszont id. Holló Imre szerepét illeti,- nos, ő a jelzett időpontban nem is tartózkodott a környéken. Egyéves igazgatói tanfolyamon tanult, s a tragikus történések után mind a családja, mind ő Gyöngyös melletti szülőfalujában keresett nyugalmat, s Hényelpusztára csak 1957 februárjában tért vissza. Az állami gazdaság akkori párttitkárával, Gpol- csik Imrével egyik cikkünk után, nemrégiben beszélgetett a bujáki pálinka vételezésről, de Opolcsik semmi közelebbit nem tudott mondani, csak azt: tőlük egyetlen pufajkás sem vitt el pálinkát.

Marad tehát a régi intelem : a névtelen levelekkel csínján kell bánnunk!

Az „egy igazmondó öreg- asszony”-éval is, aki arra figyelmeztet bennünket Salgótarjánból, hogy az igazat írjuk, vagy semmit se. Tanácsát köszönjük, ha eddig nem is vette észre, mindenkor erre törekedtünk. Persze nem állíthatjuk, hogy sohasem tévedtünk, vagy közöltünk valótlanságot. Mert, ha így lett volna, akkor nem is emberek, hanem természetfeletti lények lengénk, ezt pedig még csak feltételezni is, enyhén szólva túlzás. (

Készséggel elhisszük önnek, hogy a Rákóczi úton keresztbe fordított autó elsőként és percek alatt hordta a sebesülteket a bányai kórházba, hiszen alapvető emberi kötelesség a bajba jutottakon való, habozás nélküli segítségnyújtás. Azonosulni tudunk azzal a megállapításával is, hogy a tüntetők le lettek kaszálva, sokan tarkó- és hátlövést kaptak menekülés közben. Azt azonban, hogy 141 halott volt, egyelőre — minthogy erről még senki sem szólt — nem tudjuk elfogadni. Szívesen vennénk viszont, ha egy újabb levélben megjelölné a forrást, vagy forrásokat, amelyek eligazítanának ebben a máig pontosítatlan tényben.

Sulyok László

r~--------------------------------\

M

FT várható dflC I eseményei

Hétfőn ülést tart a Rétsági és a Pásztói Városi Tar nács testületé. A rétságiak a nemzetiségi lakosság hefyzetét tekintik át elsőként, ezenkívül lakóterületi gyűlések összehívásáról és személyi kérdésekről is tárgyalnak majd. A pásztóiak a műemlékvédelemről szóló tanácsrendelet felülvizsgálatát, a hatósági bizottság munkájának értékelését tűzték napirendre, de a testület tagjai tájékoztatást kapnak majd a június végi esőzések okozta belvízkárokról is. Ugyancsak ezen a napon tartja ülését a Rétsági Népi Ellenőrzési Bizottság is, a közterület felügyeletek munkájával kapcsolatban végzett vizsgálatról tárgyalnak.

Kedden Bercelen tartja alakuló közgyűlését a Standard Kft., amely a helyi tanács és még nyolc alapító tag összefogásával jött létre. Indulásképpen autójavítással, fényezéssel, bontással és alkatrész-, valamint gépkocsi-kereskedelemmel kívánnak foglalkozni, de egy kisebb építőipari részleget is kialakítanak,

Szerdán a Balassagyarmati Városi Bíróságon információink szerint ítéletet hirdetnek Faludi Sándor és bűntársai gazdasági ügyében.

v-------------- ------------\

P

iac is volt Gorsiumban

Jogászunk

fogadószobájából

Több olvasónk fordult hozzánk azzal a kéréssel, hogyan történik az elhunyt nyugdíjas utolsó nyugdíjának a kifizetése, mi az eljárás olyan 1 esetben, ha a nyugdíjas hozzátartozó hónap közben halálozott él.

A főszabály ez esetben az, hogy az elhunyt nyugdíjas örököse a hagyatéki eljárás során az illetékes közjegyzőnél bejelenti. hogy igényt tart elhunyt hozzátartozója nyugdíjára abban a hónapban, amelyben az elhalálozott- A közjegyzői határozatban ezt a tényt rögzítik, valamint azt is, hogy az elhunyttal az örökös közös háztartásban élt, vagy teljes egészében ő gondoskodott róla, ápolta, és halála után tisztességgel elte- mettette. Ezt követően az örökös, a közjegyzői határozat egy példányával. kérelemmel fordul a Nyugdíj- folyósító Igazgatósághoz, és bejelenti az esedékes havi nyugdíj iránti igényét, egyben megjelöli az elhunyt nyugdíjintézeti törzsszámát is. A Nyugdíjfolyósító Igazgatóság számára közömbös, hogy a hónap mely napján hunyt el a nyugdíjas, de lényeges, hogy közjegyzői határozatba legyen foglalva a nyugdíj iránti igény, és az, hogy az örökös jogosult az utolsó havi nyugdíj felvételére.

Amennyiben az elhunyt termelőszövetkezeti tag volt a háztáji földje után járó terményt, vagy annak forint értékét is kérheti az örökös, természetesen' időarányosan. Például: ha a nyúgdí- jas júniusban halt el, úgy az év első fél évére járó föld- jára.dékot fizeti ki a termelőszövetkezet.

dr. Sajgó Lászlóné

A Tác melletti római város, hajdani katonai erős- ség, Gorsium egykori piacterét tárták fel a település maradványait kutató régészek. A II—III. századi vásárok színtere a Sárvíz partján volt, s hatalmas kapun át lehetett megközelíteni; e bejárat pilléroszlopainak az alapjait megtalálták a kutatók.

Az idei — immár a har- minckettedik — feltárási idény során, a nyugati városfalat, az V. századi temetőt, s annak sírjait, valamint a 2. katonai tábor maradványait kutatják a régészek. A feltárás eredményei egyértelműen igazolták, hogy a városban még az V". században is élt római lakosság.

A Gorsiumban több mint három évtizede tartó ásatások során eddig mintegy 20 hektárnyi területen tártak fel romokat, palotákat, üzletsort, ókeresztény bazilikákat, a császárok tiszteletére emelt szentélyeket, csarnokokat, a tartománygyűlési ‘épületeket, városkapukat, tornyokat, lakóházakat, temetőket. Egymilliónál több kisebb* nagyobb régészeti Telet ke- I rült elő, s a még a föld alatt rejtőző romok kutatása is újabb évtizedekre adhat munkát á régészeknek. Gorsium ugyanis — mivel távol esik a lakott településektől, s romjaira nem épült újabb falu, vagy város — afféle pannóniai Pompeiként, szinte teljes terjedelmében feltárható.

A kötélgyártó

Kvázi riport

Merczel István kötélgyártó tragikus hirtelenséggel bekövetkezett halála akadályozott még abban, hogy vele már nem ,kélőben” készülhetett el ez a riport. Pedig személyesen is jól ismertem a tréfára, beszélgetésre mindig kész, joviális külsejű idős embert. Most már én írhatom le róla ugyanazt, amit a múzeumnak átadott dolgozatában ő adott címül édesapjáról írott visszaemlékezésének:

„AZ UTOLSÓ BALASSAGYARMATI KÖTÉLGYÁRTÓMESTER’’

Merczel István 1912-ben született Ipolynyéken. A testvérek közül ő folytatta édesapja kötélgyártó-mesterségét. Nem azért, mintha nagy kedve lett volna hozzá, de a Balassi Bálint Gimnázium III. osztályából, — mint iparosgyereket — eltanácsolták, azaz „kibuktatták”. Ezért 1925-ben elkezdte az inasiskola első osztályát, kötélgyártóinasként. Kitűnő eredménnyel vizsgázott a Kereskedelmi és Iparkamara Bizottsága előtt. 1928-ban már jókedvű, ügyes kezű segédként dolgozott édesapja műhelyében, a Nagyhíd utcai házban. (Ma Mikszáth Kálmán utca). Édesapjával járt fel Pestre is a kenderkereskedckhöz és vasáruüzletekbe, ahol kötőfékkarikát, forgókarikát, karabinereket és csatokat szereztek be. Az utóbbira azért volt szükség, mert a megyei hivatalok irattárának gurtnijait is ők szőtték.

Írásos visszaemlékezéseiben leírja Merczel István, hogy édesapja 1895-ben került Balassagyarmatra. Azzal a szándékkal bérelt lakást a Nagyhíd utcában, hogy kötélgyártó kisiparos lesz. Abban az évben meg

is kapta az iparigazolványt. A szerszámokat Groma nevű kötélgyártómester rokonától vásárolta mgg, és azt követte a nyersanyag beszerzése. Eleinte úgynevezett parasztkenderrel dolgozott, ezt a heti piacon lehetett kapni akkoriban. Később már balassagyarmati gyárak által készített, kitisztított kendert is vásároltak bálaszámra (100 kg) készpénzért, a gazdasági hanyatlással azonban már részletre is adták a , zsidó n agykereskedők.

Így kezdődött

___

M

egrendelőik elsősorban kis- és nagygazdálkodók voltak, a környék földbirtokosai is felkeresték őket. Akkor is hétfői napon volt a piac, mint napjainkban. Csak éppen a Fő utcán (Rákóczi út) a róm. kát. templommal szemben. Később a Kossuth utcában és az Öváros téren folytatták az árusítást. A gyarmati iparosok is idejártak, meg vidékre is vásározni (Romhány, Szé- csény, Kékkő).

Hogy miből is állt egy kötélgyártómester árukészlete?

Istrángok, kötőfékek, fűrész- és csapózsinórok, szántógyeplők, rudallókötelek, marha- és borjúkötelek gazdag választékából. Szekérrel járták a vidéket, ezért sátortakarók, lécek és ponyva sose hiányozhatott a szekérről.

Amikor nem vásároztak, szorgalmasan dolgoztak odahaza a műhelyben, az udvaron. Még a feleség is besegített, de egy kerékhajtó’ gyereket is felvett a mester, amikor sok volt a rendelés.

Írásos visszaemlékezésében többször is kifejezésre juttatja Merczel István, hogy mennyire szeretett dolgozni az édesapja, nagy élvezetlek Merczel István munkaközben

tel végezte a kötélverést, nyáron már hajnalban kezdte fonni a kötélnek való fonalat, kis déli pihenéssel, egészen este 7—8 óráig is.

Nosztalgiával és tisztelettel gondol vissza a régi . időkre, amikor a kisiparosok a „tisztes ipart” képviselték, valamennyien' szerettek dolgpzni, szorgalmasak voltak, és megbízhatók, nemcsak minőségben, hanem vállalt időben is.

Merczel István segédként dolgozott együtt édesapjával, de a gazdasági válság pályamódosításra kényszerítette és csak 1953-ban tárt újra vissza a szakmába, akkor kért az iparhatóságtól iparengedélyt. Talán megérezte, hogy át kell vennie a „stafétabotot” az akkor már hajlottkorú édesapjától, aki 1954-ben meg is halt. (4 hónap híjával 59 évig gyakorolta mesterségét a legmagasabb fokon).

Az ifjú Merczel Istvánnak jobb tanítómestere és kiválóbb példaképe apjánál nem is lehetett volna, ö is, amíg mesterségét folytatta, úgy dolgozott, hogy az „aranykezű mesterek” között tartják számon a városban és a környéken halála után is.

Elekes Éva Repro: Czele János

\