Nógrád, 1989. augusztus (45. évfolyam, 179-205. szám)
1989-08-26 / 201. szám
4 NOGRAI) 1989. AUGUSZTUS 26., SZOMBAT Impulzus kontra művelődésügy % ,,Borítsunk fátylat a múltra!” Tóth Csaba: ,,A vagdalkozás nem tetszett...” Mezei István: „Ti nem akartatok a táborba jönni...” Oláh Zoltán : ...a profizmushoz ma már a zene kevés. Szilasi András: „Üzleti viszonyt képzelek el...” Rendhagyó módot választott Tóth Csaba, a salgótarjáni József Attila Művelődési Központ volt igazgatóhelyettese, hogy az Impulzus együttesről készült legutóbbi cikkre [Óz(d) a csodák csodája — a szerk.] válaszoljon. A cikkben ugyanis számos biráló kijelentés hangzott el a tarjáni rockzenekar részéről, melyből kiviláglott, hogy a „ház" —, hogy is mondjam — mellőzi ja zenekart, nem támogatja elképzeléseit. Tóth Csaba válaszolhatott volna hasonló, indulatos hangnemben, ám nem ezt tette. Megvárva a.z együttes Balaton környéki koncertturnéjának végét, beszélgetésre invitálta őket, melyre a cikkben szereplő két másik érintett szakembert is meghívta: Szilasi Andrást, a megyei tanács művelődési osztályvezetőjét és Mezei Istvánt, a művelődési központ hangstúdiójának vezetőjét. E beszélgetésből közlünk részleteket, melyen az együttest Oláh Zoltán zenekarvezető, Soós Sándor és Csonka Róbert képviselte. Sz. A.: — Felkeresett Oláh Zoltán és támogatást kért a művelődési osztálytól. Elmondtam akkor is, hogy csakis kölcsönösségi alapon lehet szó a szponzorálásról, bár a szó talán nem éppen megfelelő ebben az esetben. Azaz vállalkozzanak, s mi áldozunk az ügyre. T. Cs.: — Az volt a véleményem a cikk megjelenése után, hogy üljünk le mindnyájan, és tisztázzuk a vitás kérdéseket. Ez sokkal hasznosabb lehet, mint a visszavágás, egy hasonló hangvételű cikkel... Sz. A.: — Az előzményekhez tartozik, hogy nem volt valami „sima" időszak, mikor az együttes támogatási kérelmét bejelentette. Részünkről soha fel nem merült a segítség' megtagadása, hiszen — bár én már elszakadtam kissé a »rockzene követésétől — hallgassanak a fiatalok minél több élőzenét, a sok gépmuzsika helyett! Úgy ítéltem meg a beszélgetés során, hogy, ha az együttműködés egyfajta vállalkozás, értéket hoz létre. akkor melléjük állunk. S. mint már céloztam rá. nem vagyok könnyűzenei szakember, ezért kértem Tóth Csaba véleményét. Igaz, azt mondtam: majd mérlegeljük a dolgot, de ezzel nem az időt akartam húzni, hanem informálódni szerettem volna. S, talán kevésbé ismert a zenekar előtt, hogy mind a művelődésügy, mind a József Attila Művelődési Központ jelentős átszervezéssel járó időszakot él és élt, a felvetés idején is. Ezek nagyjából ismertek a közvélemény előtt. Nálunk megalakult a főosztály, az intézmény pedig vezetőváltással küszködik. Mindez rányomta a bélyegét arra, amit rosszmájúságból, a helyzet nem ismeréséből sokan totojázás- nak ítéltek. T. Cs.: — Talán éppen ezért a cikkből sem az jött vissza, ami a valóság. Indulatok helyett a konzultációra lett volna szükség. Valójában azt sem tudjuk, a zenekar milyen segítséget igényel. Lehet, hogy a támogatáson nem ugyanazt értjük. Sz. A.: — Nem tudom, miért baj, hogy én a Tóth Csabával pertu viszonyban állok. Sokkal egyszerűbbé válnak bizonyos szakmai dolgok ezáltal, híe higgyék, hogy csak a zenészek szenvedték meg ezt a forrongó időszakot; más amatőrcsoportok is érzékelhették, hogy éppen csak a ZÁRVAtábla nincs kirakva az intézményre. Keresik az utat a zeneművészet támogatására, a szórakoztatásra, szóval amit a „ház" befogad majd. Ez nem könnyű dolog. Való igaz az is, hogy nem figyeltünk erre a műfajra kellőképpen. Az együttműködésnek egy formája lehetne, hogy a zenekar meghatározott számú fellépést vállal, s akkor kiutalhatjuk a pénzt, persze nem horribilis összeget. Lehetőség szerint kb. 50 ezret. Gondolják meg, a szimfoni-« kusok 30—40 fellépés után kapnak 100 ezret, a kamarazenekar ennek a felét. A Nógrád táncegyüttes évi 12 fellépés fejében kap 100 ezer forintot. .. Egyébként sértett az-a megfogalmazás, miszerint nem állok az ügy mellett. Ez az osztály tekintélyét is csorbította. De lássák be, évi 5 millió forintból egy-egy csoportnak épp, hogy csurran-cseppen, s ebből kell finanszírozni sok mást is. M. I.: — Nézzük tételesen, mit kifogásoltatok! Jegyet kértek tőletek, az EDDA- koncert előtt.. . Nem kötelessége ismerni a zenészeket az alkalmazottaknak. Másrészt talán túlzás is volt a “megfogalmazásban. Alapi Pisti szüleinek felajánlottuk a jegyet, ám Pisti azzal utasította vissza, hogy az EDDA többi tagja nem kap „vendégjegyet", így ő sem él vele. Mondtá- tok, hogy nem kaptok segítséget. Kedjük a dexionos korszakból? Évi öt koncerttel a legnépszerűbbek vagytok, azaz van fellépési lehetőségetek. .. O. Z.: Évi negyven kellene! S tudhatod jól’ hogy a profizmushoz ma már a zene kevés! Több kell! M. I.: A zagyvarónái kul- túrt is mi adtuk. De ti nem vállaltátok az évi fellépéseket. Baglyason a kulcsért egy évig rohangáltunk utánatok... O. Z.: Jó, hogy említed Zagyvarónát, hiszen jó okunk volt rá, hogy ne írjuk a]á a szerződést. Egy részeges igazgatónő vezette a házat, hol ide, hol oda „rakott” bennünket: nem volt állandó helyünk. Robi dobfelszerelését sem tudtuk biztonságosan elhelyezni... Cs. R.: Valahányszor megérkeztünk, mindig „gyakorolt” rajta valaki... M. I.: Tudom, de ez már rendeződött. Most ismét birtokba vehetnétek a házat, s oda visszahívhatnátok azokat a csapatokat, akiket a cikkben is említettetek. Az ART '89. táborba azért nem jöttetek, mert kijelentettétek: ti profik vagytok. Felvételt pedig csak úgy vállaltunk volna veletek, ha részt vesztek... O. Z.: Nem volt mit tanulni ezen a szinten. S való igaz, hogy akkor már dolgoztunk egy stúdióban a lemezünkön, de mi lett volna, ha készül velünk plusz két-há- rom nóta! S. S.: Pár hónapja belekóstolhattunk abba, hogyan fogadnak egy rockzenekart máshol. Például Özdon. Itt talonban éreztük magunkat... O. Z.: önerőből lett cue- cunk, mert elmentünk vagont rakodni, meg egyebeket... Sokan kinevettek érte, de vállaltuk. A bizonytalanság a leginkább züllesztő erő. Hál' istennek, még együtt vagyunk. Szilasi András említette, hogy most nagy változásokat él át a „ház". A gondjaink viszont évekre nyúlnak vissza. Ezért örültünk, hogy az öblösüveggyár feltétel nélkül, azonnal befogadott minket. T. Cs.: Borítsunk fátylat a múltra, mert a viaskodás nem vezet előbbre. Csatlós Lacit is ezért „kaptam el" egyszer a söpbárban. Mert azt hiszem Zoli, a stílusoddal van baj ! Mi azért ültünk most le, mert nem sértődtünk meg, és együtt kívánunk működni veletek. Partnerként kellene mindenkit megnyernetek, s nem ellenségként kezelni azokat, akik tehetnek értetek. Az az érzésem, hogy azért orroltok ránk, mert nem ütöttük nyélbe a finnországi utazásotokat. Épp ma hívtam Vantaat, s megerősítették: nekik tizenéves rockzenekarra van igényük, s ti nem ez a kategória vagytok. Mellesleg, ha elkészül az ifjúsági centrum, igazi rockparadicsommá válhat, s ez nektek is kínál lehetőséget. Ez ma az igény. Nem szeretném, ha a Fanyúl mintájára gondolkodnátok, mert az az út csak egyfelé vezetsz. A.: El kell dönteni: amatőrnek, vagy profinak vallja magát az Impulzus. Egyoldalú támogatást csak az amatőrmozgalom kaphat tőlünk. A minőségileg jobb produkciót viszont csak oda- vissza alapon, üzleti megfontolások alapján patronálhatjuk. Az a cél, hogy a támogatást el lehessen nyerni! O. Z.: Az az igazság, két tűz között érezzük magunkat. Sok az irigyünk, itt meg talonban vagyunk, voltunk. De vállaljuk a dolgot, csak azt nem szeretnénk, ha a zenénkbe beleszólna bárki is. ■ T. Cs.: Erről egyáltalán nincs szó! Sz. A.: Ez a beszélgetés is megerősítette bennem, hogy szükséges az időnkénti találkozó. Jobb lenne, ha széles körben ismert lenne, kinek, mi a feladata. T. Németh László A MI TOT ATYAFIAINK Hepka János bácsit azonban legjobban a csavar meghúzásának története jellemezte. János bácsinak egy megmunkálandó darab gépbe való befogásánál tekintélyes méretű csavaranyát kellett meghúznia. Lehetett vagy 4 col átmérőjű. Ügy ítélte meg, hogy ezt normális méretű csavarkulccsal igen nehezen csinálhatja meg, ezért keresett egy félméteres, megfelelő átmérőjű csövet, azt a csavarkulcs szárához illesztette, így a körülbelül kétszeres hosszra növekedett szerszámmal nekilátott a művelet elvégzésének. Precíz műszaki kifejezéssel: az erőkar meghosz- szabbítását végezte el Gondosan csavaranyára illesztette a „pofát”, és szorgalmasan húzogatta: meghúzás. levétel, illesztés, meghúzás. .. és így tovább, ilyen sorrendben. Mentül jobban szorult az anya, annál nehezebb, lassabb lett a húzás. és egyre inkább követték a szuszogások, fújtatá- snk. Végül a húzás már rángatássá alakult, és mind gyakoribb sóhajok jelezték, hogy a művelet a vége felé tart. De mert nagyon jól kellett fogni az anyának, ezért Hepka bácsi az utolsó húzásnál jobb lábát a munkapadnak feszítette, és közben emígyen biztatta magát: Gyerüng az anyád..Gyerüng. hát enek ment kell... Űgyis úgy meghúz- lag. hogy nem fogsz te mozogni! . . . Es amikor úgy vélte, most már megfelelően elvégezte a „srófolást". alapállásba vágta magát, a hosszú nyelű szerszámot maga mellé ejtette, jobb keze nagyujjá- val kupakszerűséget formált, ráillesztette a csavaranyára és e szavakkal próbálta megmozdítani: Mozogsz-e még. az anyád mindenségit? Vagy két emberöltővel ezelőtt acélgyári öregjeink ugyancsak megünnepelték a vasárnapokat. Ünneplőbe öltöztek, s akadt ilyenkor egy-egy szivar is- A templomba feltétlenül /elmentek, s innen a főutcára kanyarodva kedélyes séta következett, gyakorta egy-egy fröccs a Jancsovics-borozó- ban (a mai ÉVI sarkánál állt), vagy a Vadász, a déli városrészben lakóknak a nagyállomás melletti Badacsony vendéglőben. Az ünneplőbe öltözött, csoportokban beszélgető gyáriak ritkán tértek be valamilyen másfajta szórakozást, lekötöttséget nyújtó helyiségbe, például moziba, aztán a politikai igyűlések sem voltak gyakoriak az idő tájt. Persze, ha éppen akkor a községben cirkusz járt. és délelőtti előadást is tartott, néhányon betértek oda. ha pedig nagy ritkán — akkoriban ugyancsak újnak ható — valamiféle kiállítás volt. a gyengécske érdeklődésben akadt pár nem éppen szakértő, de kíváncsiskodó acélgyári is. Egy ilyen alkalommal esett meg a nem éppen hízelgő történet. Családunkban hosszú időn át szóbeszéd tárgya volt, az akkor már városi rangot viselő Salgótarjánban. két fiatal művész, Bátki József és Fayl Frigyes kiállításának egy kedves epizódja,' Milyen volt az érdeklődés, nem tudni, de, helybéli művészekről lévén szó. a városháza előtt sétálgatok közül ezúttal többen is betértek a tárlatra. Pontosan csak két nevet emlegettek családomban, s azt, hogyan alakult ki „művészeti vita” a két „Josko”, Szojka és Vrbka bácsi között. A kiállított művek alatt kis cédulácska tájékoztatta a, látogatókat a mű címéről és alkotójáról. Nézelődtek, magyarázgattak az ünneplőbe öltözött gyáriak, s kivált egy, a terített asztalon nagy tálban gyümölcsöt és egy poharat ábrázoló kép előtt alakult ki hangosabb vita. Ennél hosszabb iáéig időztek a derék érdeklődők, élénken vitatták a festmény címét és tárgyát- Miért csendélet, mikor a csendet .nem lehet lefesteni?! Végül egyikük — így mesélték —, Szojka bácsi, ellentmondást nem tűrő hangon közölte társaival: Ez nem igaz, ez nem csendiled! Ez iten gyimilcs! Volt, aki helyeselt, akadt ellenző is, mindenesetre Vrbka bácsi beletörődött, és a csoport továbblépett. Ne feledjük, a várossá lett Tarjánban a kultúra csak azokban az években kezdett igazán nyiladozni. (Vége) Vertieh József Táncosnő és apáca „Egy politikussal kötött házasság egyesíti a táncosnő- és az apácaéletet” — mondta az egykori amerikai elnök, Roosewelt felesége, Eleanor asszony. Az idézetet a La Repub- lica vette elő az amerikai politikusfeleségek , magánéletéről szóló cikkéhez. Ebből kitűnik, hogy ezek az asszonyok olykor bizony képtelenek úrrá lenni azon a szellemi és erkölcsi megterhelésen, amely a nagy, politika közvetlen közelségéből adódik. Hogy kettős életet kénytelenek élni, mosolyogni kell minden rendű és rangú választóra, jó képet kell vágniok mindenhez, majd pedig időben vissza kell vonulni ok. hogy még a gyanúja is távol maradjon annak, hogy mindez csupán színjáték, s a színfalak között a férj érdekei állnak. Van, aki az itallal vigasztalja ma- * gát, mint például Ford volt elnök felesége, van aki a kábítószerhez menekül, mint tette ezt Kitty Dukakis, akit a férje elnökválasztási kudarca után elvonókúrára kellett vinni. Megint mások mohó szexualitással töltik ki az álszent életmódot. Rita Jenrette, Dél-Karolina állam demokrata párti képviselőjének felesége bevallotta, hogy többször szeretkezett annak a parlamentnek a lépcsőjén, ahol a férje naponta végigment. Az olasz újsá^ szerint a hölgy nagylelkű engedékenysége nemcsak a kényelmetlen lépcsőkön nyilvánult meg, hanem a koktélpartikon is. Mindezt állítólag lázadásból tette. Sőt, nmikor a botrány kipattant, magán a viselkedés normáin állt bosszút a hölgy: meztelenül fényké- peztette magát a Playboy fotósával. ízletesen fogyasztják a tízórait a sóshartyáni óvodások. A tágas udvaron való futkározás, a vidám játék, a környék kellemes, tiszta levegője csak fokozza a gyerekek étvágyát.-kj-
