Nógrád, 1989. augusztus (45. évfolyam, 179-205. szám)
1989-08-22 / 197. szám
i SPORT X 4 A „népdiplomácia” úgy érződik tért hódít megyénkben a tömegsport területén is. Üzemi és lakóterületi sportegyesületek, -körök ápolnak sportkapcsolatokat a szomszédos szlovák településekkel, üzemekkel. A sport kellemes időtöltés. korábbi baráti kapcsolatok fenntartásának és újabbak létesítésének az eszköze, ezért is örvendetes, hogy tovább szélesedik. Ekés bizonyítéka ennek a vanyar- ci sportvezetők, sportakti- vlisták törekvése is, akik a község állami, párt- és mozgalmi vezetőinek támogatását megkapva, a „testvérközség”, a nagykürtösi járás Hrusov sportvezetőivel vették föl a sportkapcsolatokat. Lászka Pál, a község tanára, a sportegyesület elnöke, arról adott tájékoztatást, hogy július végén keresték meg ajánlatukkal a hrusoviakat. Ekkor a „közös állásfoglalás” abban fejeződött ki, hogy az augusztus 20-i községi ünnepségre eljönnek, és a kétnapos ünnepi program része lesz az a tömegsport-találkozó is, amelyen részt vesznek a helybelieken és a hrusovia- kon kívül a berceliek, kál- lóia-k és az erdőkürtiek is- Szombaton délután nagy érdeklődés mellett került sor az öregfiúk labdarúgó- tornájára és a nemzetközi labdarúgó-mérkőzésre. A torna az Alkotmány-kupa elnyeréséért folyt. Ez hagyományos tömegsportrendezvény. A kupaalapítás éve 1976; nemzetközivé azonban idén vált. Az öregfiúk tormáját a berceliek nyerték, ök őrzik egy évig a kupát. A „nagycsapatok” mérkőzése is sok izgalmat hozott, és igazságos döntetlennel (1—1) ért véget. Egy év múlva az erdőkürtiek rendezik az Alkot- mány-kupa labdarúgótornát. A hrusovi sportbarátokat már most meghívták, akik megköszönték a meghívást. Lászka Pál, aki az általános iskolában a szlovák nyelvet tanítja a vanyarci gyermekeknek, arról is lelkesedve adott információt, hogy szlovák meghívást is kpptak, egy labdarúgótornára- Ezen örömmel vesznek részt. A szombati sporttalálkozót estébe nyúló baráti beszélgetés követte, ahol újabb személyes barátságok is kialakultak. Ez éltetője, hajtóereje kiszélesedő határ menti kapcsolatainknak Rácz András Sztárvendégeket várnak Dejtárra Ha már a fiatalok nem is vonzódnak a rendszeres testmozgáshoz Dejtá- ron, a helyi öregfiúk labdarúgócsapata alkalmanként összejön és egy-egy találkozón összecsap régi riválisaival. E hét végén a csehszlovák Apátújfalu old-boy együttesét várják Dejtárra. Az augusztus 27-én 17 órai kezdettel sorra ke'rüKÊZ1LABDA NB II. férfiak: »Szentesi Kinizsi—Bgy. Kábel SE 23—23 (11—12). Szentes. 300 néző, v.: Góg, Horváth. Kábel SE; KlGYÖSSY — Cseh 1, Larnbek 8/5, KOVÁCS S. 5, Urban 1, Kür- tössy 4, BÁN 3. Cs. : Ço- nyi (kapus), Miklóssy 1, Németh, Zrínyi. Edző: Lombos István. A végig vezető vendégcsapat győzelmet érdemelt volna. NB II. nők: MALÉV SC— Síküveggyár SE 25—29 (14—16). Budapest, 200 néző, v.: Haár, Kovács J„ Síküveg : lő mérkőzésnek sztárvendégei is lesznek. A Ferencváros két NB I-es játékosa, Pintér Attila és Limperger Zsolt látogat el a helybeliekhez, ahol élménybeszámolót is tartanak. Varnak még egy illusztris vendéget Törő- csik András személyében, ám a volt válogatott labdarúgó részvétele még bizonytalan. Oláh — Fehérvári, Kovács 3, SZABÓ 11, Moczokné 2, TARJÁNI 6, TÖTHNÉ 6. Cs.: Gyenes 1, Isztin, Boros, Novák (kapus). Hetesek : 4/2, illetve 6/6. Kiállítás nem volt. A nagy iramú találkozón biztosan győztek a vendégek. ' MNK-selejtező, nők: Petőfi SE Derecske—Síküveggyár SE 18—31 (10—15). A találkozót minden különösebb nehézség •. nélkül nyerték a tarjániak. Góldobóik; Tarjáni 6, Szabó 5, Kovács 4, Tóthné 5, Gyenes és Orosz 3—3, Boros 2, Fehérvári, Moczokné és Isztin 1—1. < Újabb forduló az MNK-ban Augusztus 13-án játszották le a labdarúgó Magyar Népköztársaság Kupa első országos fordulóját, a legjobb 128 közé jutásért. A megyénket képviselő együttesek közül már az első akadályon elbukott a Nagybátonyi Bányász, az SVT SC, a Mátranovák, a Nógrád Volán, a Diósjenő és a Balassagyarmat. Versenyben maradt együtteseink a Salgótarjáni Síküveggyár SE, az SBTC, az SKSE, a Romhányi Kerámia és a Szécsény újabb nehéz feladat előtt állnak. Augusztus 23"án (szerdán) következik a legjobb 64 közé jutásért vívott mérkőzések sorozata, melyre az MNK szabályai az érvényesek. Azaz : döntetlen esetén kétszer 15 perces hosszabbítás következik, s ha ekkor sem jutnak dűlőre a mérkőző felek, büntetőkkel döntenek a továbbjutásiról. Még érdekelt rViegyei csapataink mérkőzései (a kezdési idő 16.00) : Novaj— SKSE, Szécsény—Kazincbarcika, Rákosmenti TK— Salgótarjáni Síküveggyár SE, Hatvani Kinizsi Vasutas—SBTC, Miske—Romhányi Kerámia SE. Eredmények A nyári felújítás után újra várja vendégeit a salgótarjáni uszoda. A környék „betontengerében” oázist jelent a parányi park és és víz, ahol kellemes felüdülést jelent az úszni, napozni vágyóknak a létesítmény. —kj— Pályáról pályára Meglepetések minden szinten A focira kiéhezett szurkolók ezrei várták megyeszerte, hogy végre elkezdődjék az a „fránya” bajnokság, útjára induljon a pettyes. Szombaton és vasárnap aztán ki-ki kedvenceinek szorítva, örömmel, vagy csalódással vehette tudomásul csapatának első fordulóbeli teljesítményéi Mert megkezdődött a pontvadászat az NB II. Keleti csoportjában, az NB III. Mátra-csoportjában és a megyei I. osztályú bajnokságban is. Meglepetésekben már az első fordulóban sem volt hiány. Hat NB III-as együttesünk közül három öt-öt gólt szedett össze, a megyei I. osztályú bajnokságban pedig a forduló-szenzációját a Nógrád Volán k. o. győzelme jelentette a Szécsény ellen. Lelkesedésből, akarásból: jeles A Síküveggyár SE NB Il-es bemutatkozása előtt Szalay Miklós edző láthatóan szorongva várta a kezdést jelző bírói sípszót. Ráadásul gondja is akadt, mert a gólerős Mohácsi a találkozó előtti utolsó edzésen megsérült, így változtatnia kellett a már majdnem végleg kialakított, ki tudja hányadik hadrendi elképzelésén. A pálfalvai gárda legalább olyan szorongva kezdte a klub történetének első másodosztályú mérkőzését, mint amilyen szorongva ült le a kispadra a vezető edző. A sokkot hamar kiheverték a kékek, s rájöttek: nem szabad megilletődötten játszaniuk. A második játékrészben aztán úgy futballoztak, ahogy a „nagykönyvben” olvasható! Bár, egy szépséghiba becsúzott játékukba: óriási helyzetekben hibáztak csatáraik. Balogh, aki csereként állt be, egy alkalommal faképnél hagyta az egész szolnoki védelmet, ám a legkönnyebb feladatot, a góllövést már elszalasztottá: a kapusba vágta a labdát. Máskor Hodur tétovázott, így odalett a helyzet. Babosán szabadrúgásáról már ne is beszéljünk: a felső kapufa alsó részéről vágódott le a labda, de nem a gólvonal mögé. . . A sors igazságtalansága lett volna, ha a második félidőt végigtámadó Síküveggyár SE veszít. Egy gyors szolnoki kontra végén egy szabadrúgást követő szerencsés góllal már győztesnek látszottak a vendégek, ám a hazaiak lelkesedésből, akaratból jelesre vizsgáztak: mentették a menthetőt, legalább az egyik pontot. Az izgalmak után ez a fél siker igazi sikernek számít! Tóth Zoltán bemutatkozott új csapatában, az STV SC- ben a Gödöllő otthonában, a mérleg így is elszomorító: hat együttesünk közül négy nem szerzett pontot. A mundér becsületét a két tarjáni gárda, az SBTC és az SKSE mentette meg. Biztos győzelmeik reményt adnak szakvezetőiknek terveik megvalósítására, azaz a Stécénél a bajnoki cím megszerzésére, míg a Sesé- nél, az „üldözőbolyban” való tartós részvételre. Góllövők, válogatott Mivel NB III-as csapatainknál inkább a védelmek tettek ki magukért, nem meglepő, hogy szerény volt a csatárok góltermése. Egy- találatosok az első forduló után : Dóra, Tőzsér F. (SKSE), Skoda, Juhász, Tóth E. (SBTC), Benyó, Varga (Romhány), Radies (Nagy- bátony), A megyei I. osztályban már többen húztak fel góllövőcipőt. Az idény első mesterhármasát a Szőnyi SE labdarúgója, Kiss érte el. Két alkalommal három labdarúgó zörgette meg ellenfele hálóját. A góllövőlista állása: 3 gólos: Kiss, 2: Mocsányi és Rusznyák (N. Volán), Tamás (Bércéi), 1: Lászlók (Nagylóc), Berta (K.-lapujtő), Németh Zs. és Csongrádi (N. Volán), Tóth F. (Szécsény), Ungi (Szőnyi SE), Czinege (É.-vadkert), Tóth és Nagy B. (Pásztó), Szűcs J. (Héhalom), Csikós J. (SVT SC), Biró (ötvöz&lgyár MTE), Végh és Csikós (Mátranovák). A forduló megyei I. osztályú válogatottja: Tresó (Mohora) — Kéri (Szőnyi SE), Borsik (Pásztó), Gyet- vai (Héhalom), Juhász (N. Volán), Tamás (Bércéi), Csorba J. (Szőnyi), Kiss (Szőnyi), Mocsányi (N. Volán), Németh Zs. (N. Volán), Kissimon (Ötvözetgyár MTE). V. I. Elpáholták a bajnokaspiránst Sokan a bajnokság egyik titkos esélyesének kiáltották ki a Szécsény megyei I. osztályban szereplő csapatát. Annál is inkább ez a vélemény alakult ki a gárdáról, mert a nyári átigazolási időszakban több játékosát környékezték meg NB III- as együttesek, azaz úgy tűnt, hogy egy, a magasabb szintű pontvadászatban is helytállni tudó labdarúgók társasága favorit lesz a megyei I-ben. Nos, az első pofont gyorsan megkapták a szécsényiek. Siralmasan kezdtek NB Ilyen még nem fordult elő az NB III. legújabb kori történetében: három nógrádi gárda,hálóját terhelték meg ellenfeleik öt-öt góllal, s ami a legmeglepőbb: a Romhányi Kerámia SE-t otthon leckéztette meg a Bag gárdája. Nemkülönben elA Baglyasaljan összeszedett hat gól, a harmatgyenge teljesítmény bizony nem jó ajánlólevél a továbbiakra. Igaz, hol van még a bajnokság vége? Amit ellenben a Nógrád Volán produkált, szintén meglepő. A múlt szezonban csak vergődő, korábbi önmagát keresgélő csapat ezúttal leradírozta a. pályáról ellenfelét. Talán ezzel a 6—l-.es sikerükkel azt bizonyították, hogy ebben az idényben komolyan kell számolni velük — az élmezőnyben. III-as csapataink szomorító a Nagybátonyi Bányász súlyos, 5—1-es veresége, miként az újonc Nézsa nagyarányú hazai kudarca a Lehel SC ellenében (0—5). Igaz, ugyan, hogy a Balassagyarmati HVSE csupán minimális arányban (0—1) maradt alul Áz öttusa-vb hírei Bubka nem jön Tarjánba Szenzációként hatott a hír, miszerint Szergej Búb- ka, a rúdugrás szovjet^ világcsúcstartója Salgótarjánba készül, ahol részt kívánt venni a Karancs- ugrógálán. Nos, a hét végén eldőlt, hogy a tervek nem válnak valóra. A nyugatberlini Grand Prix-viada- lon szerepelt Bubkával a helyszínen tárgyaltak az SKSE képviselői. A világsztár elmondta, bármennyire is szeretett volna Salgótarjánba jönni Padovából, egy, a Karan, cs-ugrógála idejétől két nappal későbbi viadalra ígérkezett el, ezért nem tudja vállalni megyeszékhelyünkön a szereplést. .. Sajnos. Jövő szerdán megkezdődik az egyik legrangosabb idei hazai sportesemény, a 31. felnőtt férfi öttusa-világbajnokság. A különböző rendezvények értékét szokás azon is lemérni, közvetíti-e, s ha igen, milyen időtartammal a „nagyhatalomnak” számító televízió. ☆ A Magyar Televízió a közvetítések kapcsán egy újszerű tippjátékot is meghirdet. Szeptember 2-án, a lovagláskor a nézők tippelhetnek a csapatverseny aranyérmesére. A közkedvelt góltotóhoz hasonlóan a SZÜV számítógépével, közjegyző jelenlétében sorsolják ki a jól tippelők közül a győztest. Bővebb információkat a TeleSport adásaiban kaphatnak az érdeklődők. ☆ A magyar válogatottak utolsó vb-felmérője az augusztus eleji csapatbajnokság volt. A csehszlovákok az elmúlt héten mérték fel utoljára tudásukat. A 24. nyílt csehszlovák bajnokságon Petr Blazek (5609 pont) és a vb-re nevezett Kadlec, Blazek, Fleissner összeállítású csapat nyert (16 019 pont)*